Megyünk vissza a jövőbe

Szétszakadt az ország. De nem arról van szó, hogy ki kire avagy mire szavaz, a politikáról ezúttal feledkezzünk, bár ez is olyan, hogy pártok neveiről egy szó sem esik, holott ott vannak minden mondatban, minden egyes betűben. Más ez a játék, hiszen ebben az országban a szegényekkel senki sem tud mit kezdeni. Van olyan alakulat, amely legalább a lózungok szintjén foglalkozik vele, ennél többre azonban nem futja. A kormányzók, a hatalom, jelesül a Fidesz, és csatolmánya, az oly igen keresztényi KDNP gondolatvilágában meg sem jelenik ez a probléma, esetleg a senkit nem hagyunk az út szélén szintjén, miközben bakanccsal rúgják az elesetteket az árokba. Pedig ez a réteg van már többségben, nekik – ha jut – közmunka akad, javítják a munkanélküliségi statisztikát, mert még nem dögölnek éhen.

Szegénység van ebben az országban, de mást jelent ez a budai kerületekben, mást Telkiben, mást Ózdon és mást Tiszabőn, és megint mást Szombathelyen. Egy dolog viszont közös mindenhol: a szegénység öröklődik, újratermelődik. Statisztikai szempontok alapján a szegények közé azokat kell sorolni, akik a mediánjövedelem hatvan százalékánál kevesebből élnek meg. A nettó mediánkereset Magyarországon 131 000 forint, ennek a 60 százaléka 78 600 forint. A nettó minimálbér nem éri el ezt az értéket – hiszen csak 60 950 forint, tehát ez azt jelenti, hogy ha valaki egyedül él, és minimálbért keresett, akkor a szegénységi szint alatt élt huszonkét százalékkal.

Nem csak egyedülállóak nyomorognak, nem csak cigányok. A legutóbbi felmérések szerint családostul, gyerekestül, nagymamástól együtt négymillió ember ebben az országban, a lakosság közel fele – a dísz külhoni kirakat magyarok ebben a meccsben nem játszanak -, az itthon lévőkkel, igazi rászoruló honfitársainkkal meg nem törődik érdemben senki sem. Most a devizahitelesek a téma, az ő megmentésük, ami bizonyosan népszerűséget hoz, de ott van az ország másik fele, amelyik nem vett fel devizahitelt, és forintban sem adósodott el. A legtöbben azért, mert erre egyszerűen nem volt lehetőségük. Eleve olyan nyomorban éltek, hogy eszükbe sem juthatott lakást vagy kocsit vásárolni – maximum színes tévét, mert anélkül nem élet a magyar élete. Velük mi lesz? Semmi sem, ez tudvalévő, ott tartunk, mint nyolcvan évvel ezelőtt, ily módon a Horthy rendszer piedesztálra emelése egyértelmű. A társadalom szerkezete kezd hasonlítani arra, a kitántorgás is elkezdődött. Megyünk vissza a jövőbe.

„Az emberiség megszokta a szegénységet s nem is tud másként tenni; erőteljes egyéniségek aztán időnként megmagyarázzák neki, hogy időszerűen milyen célból szegény, s ezt legtöbbször hálásan el is hiszi; de ez aztán minden.” Márai Sándor

Mindeközben a hülyék és a bohócok, a kirakat-emberek lubickolnak, egyek ebben a celebek, és a politikusnak nevezett faj is. Most nyáron az ő gondjaik szerepelnek címlapokon, míg a hallgatag többség lebeg a víz tetején és fennmaradásáért küzd. Az Édes élet szereplői például kaszálnak a magamutogatással. Berki kétszer annyit kap, mint a Jóban Rosszban színészei. (Ezek a nagy bajok médiaországban.) Berki Krisztián már abból is kényelmesen megél, hogy él, azaz hogy megmutatja mindennapjait a realityben. Eközben a TV2 napi sorozatának legnépszerűbb színészei fele annyit sem keresnek munkájukkal, mint a herevasaltató sztár. (Mindannyiuknak fuck) A Blikk informátora elárulta, hogy Gesztesi Károly, Liptai Claudia és Szabó Zsófi a legjobban fizetett szereplő, de ők is messze lemaradnak Berkitől.

„Évek óta nem emeltek a béreken. Van, aki fix összeget kap, és van, aki napidíjat. Utóbbinál 100-150 ezer a maximum, de ez már tényleg a csúcsok csúcsa. A többség napi 30-40 ezer forint között keres forgatási naponként. Akinek sok szerepe van az adott hónapban, az jól keres, akinek kevesebb, az nem annyira. Előfordul, hogy valaki 15 napot is forgat az egyik hónapban, aztán a következőben csak három-négy jelenete van. Elmondható, hogy átlagban havi 400 és 500 ezer körül visz haza a többség. De havi egymilliót senki sem keres.” (Ó, hogy egyem a lelküket.)

Az Édes Élet sztárjai ezzel szemben vagyonokat kapnak, annál többet minél többet szerepelnek: „A legfoglalkoztatottabbak, s ezek közé tartoznak Berkiék, forgatási naponként százezer, a mellékszereplők hetven-nyolcvanezer forint körül kapnak. Egy forgatási napon egy adást vesznek fel. Berki majdnem mindennap szerepel. Heti öt alkalommal biztos, hogy forgat. Vagyis, ha húsz forgatási nappal számolunk, Berki másfél, de akár kétmilliót is megkeres egy hónap alatt.”

Más terep: Orbán Viktor hamarosan Brazíliába, a futball-világbajnokság helyszínére utazik, hogy megnézze az egyik elődöntőt és a finálét is. Egyedül, saját költségen – írja a Blikk. A kormányfő a lapnak elárulta, hogy a dél-amerikai kiruccanás után családi nyaralást is tervez, de még nincsenek konkrét terveik. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Balatont veszi célba a családjával, de három napot a horvátországi Dubrovnikban is eltölt majd feleségével. Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke Bodrogra megy vízi túrázni, valamint Tokajban tölt el egy hetet, és terveznek egy családi túrát is. Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke Alsóörsön nyaral majd, de hosszabb útra is készül, meglátogatja egy barátját az Egyesület Államokban. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Franciaországban látogatja meg lányát, valamint Kötcsén pihen majd. Bajnai Gordon pedig, mint minden évben, most is Bajára megy, illetve Görögországba is elutazik.

Most, hogy már ezt is tudjuk, megnyugodhatunk. Ez a világ a létezők lehető legjobbika, szereplői közül ki herét vasaltat, ki öltönyt, mások saját hülyeségük miatti bukta miatt járnak jól a bankok kárára. Rózsaszín mosoly az egész élet, ahol fecseg a felszín, és hallgat a mély. De József Attilánk nincsen, Simon Lászlónk van csupán nekünk, és annyit is érünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum