Hülyeségre mindig telik, illetve arra telik csak igazán. A főnéni is megkapta a kisvasútját, az meg a mi saját bejáratú tragédiánk, ha olyan ember felel a kórházi fertőzésekért – amelybe egy kisvárosnyi magyar pusztul bele egyébként -, akinek meg az okkultizmus az agymacskája kereszténységgel elegyest, ami sajátos mix, de ez van. Kíváncsi lennék azért, a kereszténységet ápolgató, óvó és védő államtitkárság mit szól egy olyan ember feléledő kultuszához, aki az akkor már keresztény Római Birodalomban szakmányban irtotta a híveket, de következetességet azt ne keressünk, itt csak pőre érdekek vannak. (Meg a téboly)

Érdekek és gyarapodások, mert emlékezhetünk a kétséges emlékű Kerényi elvtárs felsóhajtására, amikor elkezdett pitypangokkal foglalkozni, miszerint „Most mi jövünk.” És jönnek is, mert ahogyan látom, a friss és ropogós Magyarságkutató Intézet munkatársai közt olyan kiválóságok vannak, mint a Kőszegen a Szálasi-kultuszba belebukó szegény, idióta Bakay Kornél, vagy a Für Lajos alatt államtitkárként bocskaiban bokát csattogtató Raffay Ernő (akik „a poroszos iskola professzorai”, hát, én beszarok), ilyenek. Mindjárt érti az ember Prohászkát, mint szellemi iránytűt, Attilát viszont még akkor sem.

Bár talán mégis. Az ilyen sérülteknek van valami kisebbrendűségi érzésük, ebből fakadó késztetésük, hogy a múltban keressék a jelen nagyságának indoklását, s mint láttuk, a végtelenségig is képesek elmenni. Matolcsy a japáni pöttyös seggünkről ábrándozott, Kásler Attilázik, ezzel az ütemmel tényleg eljutunk a Szíriuszig is, űrhajózási muftink már van hozzá. Továbbá és megfordítva a keresztény-pogány dichotómiát, az is belátható, hogy a szittyák mindig is egyszerre voltak büszkék pogány őseinkre, és az őket felnégyelő keresztyénekre, a magyarsággal azonban még így is bajok vannak attilailag.

„Öcsödön nevelőszüleim Pistának hívtak. A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen.” – Így panaszkodott József Attila, és ez csak azért ugrott be, hogy milyen viszonyban van, illetve volt a magyar szántővető a magyarsággal és Attilával magával. Ez az egész csak úri és degenerált huncutság, és főként lenyúlás. Az egész hóbelevancra évi másfél milliárdot kérnek, meg most még négy és felet két új múzeum létrehozásához, illetve panaszkodnak, hogy nincs méltó központjuk/székházuk, ahol a „magyar önazonosságot” erősíthetik. De lesz majd az is Isten és a Párt segedelmével. Ám, hogy merre keresik a gyökerüket, az is delikát.

Nem csak a párhuzam miatt, de annyira adja magát: a nácik is a ködös pogány múltjukban lelték meg az önazonosságukat. Aztán Himmler is addig nyafogott, miszerint nincs egy méltó székházuk, hogy megkapta Wewelsburgot, a Világ Közepét. A többi már történelem, míg ellenben ez a miénk meg most kezdődik el. Visszaemlékezve még egyszer a néhai Kerényi elvtársra, tényleg ők jönnek, de még hogyan. Mostanában mind gyakrabban jut eszembe – és idézem is – Ursula mondatát a Száz év magányból, amikor az ura az okkultizmusba merült el szügyig, miszerint: „Ha meg kell őrülnöd, őrülj meg magadnak.”

Ezt tanácsolhatnánk mi is Kásler miniszternek, de ez olyan nyafka dolog. Úgy kellene mondanunk, húzzon el a hülyeségeivel a jó francba. Sajnálatos módon azonban az ilyen utakról nem mi döntünk, hanem a legalább annyira terhelt főnöke meg a hasonszőrű degeneráltak. Az embernek itt már egyéb dolga nem akad, mint a viccbéli asszony sóhajtása akkor, amikor részegen tér haza az ura, miszerint már csak ez hiányzott. Mi is így vagyunk ezzel. Már csak egy bazi nagy Attila szobor hibádzik a boldogsághoz, de akkora, hogy a fejében forgó étterem legyen, ahol velős pacalt szervíroz Németh Szilárd. Akkor lesz készen a nagy mű, igen.

Azt írják ez alatt az antifasiszta érzelmű görög nemzeti fiatalok, hogy a magyar nemzeti érzelmű fiatalok nacionalista tartalmú transzparenst feszítettek ki, náci karlendítésekkel szórakoztatták a közönséget, ezért ruházták meg őket. Így megy ez, ha a náci ifjúságot nem dédelgeti a hatalom. Emlékezhetünk most Dávid Ibolya dicső miniszterségére, mert ő is találkozott ezzel a felemelő jelenséggel.

Az MTK pályán az akkori nemzeti érzelmű ifjak szintén nácilag lengették a karjukat, és azt skandálták zsidó honfitársaiknak, hogy indul a vonat. Ezzel a máma szentté avatott Horthy kormányzó idején történő vagonírozásokra utaltak, mint újra vágyott eseményre. Erre mondta azt az igen csinos miniszter asszony, hogy ő nem ért a focihoz. Máma annyival is jobb nekünk, hogy ezeket az ifjakat a kormányzó Párt székházvédelemre, népszavazási dolgok meghiúsítására használja. – Viszont a görög fiatalok a jelek szerint értenek a labdarúgáshoz, és alaposan.

Szombaton volt ez a görög fodballmeccs, vasárnap pedig Felcsúton avatott miniszterügynök elvtárs egy új makoveczi sportkócerájt, mint kiemelt nemzeti ügyet. Ott volt szíves kifejteni, és ezt szó szerint érdemes, hogy „erőközpontot hoztunk létre, ahol reményeink szerint hősök születnek és nőnek fel”. Ezt maga Himmler elvtárs se mondhatta volna szebben, amikor felavatta a nácikeltető Wewelsburgot az egész világ örömére és hasznára.

Miniszterügynök elvtárs egyébként szeret kokettálni az újnácikkal. Mint emlékezhetünk, levélben hálálkodott éppen a görög Arany Hajnal neonáci alakulatnak, hogy Sargentini ügyben kiálltak mellette. Az egy dolog, ha ez nem tetszik a Néppártos – hajdani – cimboráinak, de mi lesz, ha a magánröpcsijén barátilag görög-szittya fodballmeccsre iramlik, és az antifasiszta görög ifjak ezt zokon veszik, és a kevlárja ellenére meggyakják? Ezek nem szoktak cicózni ugyanis.

Mindenesetre erre a magyarverési ügyre a külügy még nem reagált. Ez nem Ukrajna, ugye, nem tudhatjuk, Putyin cár hogyan viszonyul a görögökhöz, fáj-e a foga egy-két szigetre vagy sem. Sorvezető nélkül pedig Szijjártó sem tudja, kinek ordítsa le a fejét, vagy kinek kell látogatást tenni a valagában. De ez csak mellékszál, kósza gondolat a vérzivatarban.

Az azonban egyáltalán nem, hogy a szintén néppárti Keno Verscek felrótta a mi egyetlenünknek és pártjának, hogy bevallottan antiszemita emberek előtt adózik tisztelettel. Ebből is kitetszik, hogy nem csak a görög antifasiszta fiataloknak tűnik fel, mi folyik ebben az országban, hanem immár közkeletűvé válik, beivódik mintegy a génekbe, hogy a magyar az nem lovas-, hanem náci nemzet.

Így járt például Trócsányi igazságügyi miniszterünk, aki előadott volna a Louvain-la-Neuve-i Katolikus Egyetem és a brüsszeli St-Louis Egyetem közös konferenciáján. Néhány nappal a konferencia előtt a „Centre Communautaire Laic Juif” (CCLJ) elnevezésű belga szervezet honlapján a szervezet elnöke közleményt jelentetett meg, amelynek szövege szerint megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a fent említett nemzetközi konferenciára „egy idegengyűlölő, rasszista és antiszemita magyar miniszter” is meghívást kapott.

Emiatt most Trócsányi hápog és perelni akar. Joga van hozzá, mert lehet, hogy ezek a belgák is hülyék. Nem tájékozódtak alaposabban, hogy Trócsányi lehet, hogy nem, csak a kormány, amelynek tagja, az idegengyűlölő, rasszista és antiszemita. Lehet a dolgokat csűrni meg csavarni, kereszténynek nevezni az illiberálist, a végén úgyis minden elfoglalja a helyét a szemétdombon.

Drága, egyetlen Orbán Viktor Mihály áldásos ügyködésével elérte, hogy a nem türk országok pedig csak már mint fasiszta fészekre gondoljanak kies hazánkra, és teljes joggal. Viszont az egy dolog, hogy eljutottak erre a felismerésre, az pedig a másik, hogy a magyar proletárnak meg benne kell élnie. De ne ríjak, mert nem erről akartam máma épp irkálni, hanem, hogy miként módosul jó hírünk a nagyvilágban. Hát, így. – Alakul ez, meg kell hagyni.

Fuss el véle. Mindezek után reméljük a csodaszarvas víziójának törvényi körülirkálását is, mert nincsen lehetetlen. Lehetőleg, és pláne rovással. Anélkül tapodtat se tovább, lecövekezünk a Partium határán, és nézzük meredten, mi a lófasz is folyik itten. Mert még maga a teremtő sincsen teljesen tisztában azzal, mi lesz ennek a vége. Jó nem. Nem jó lesz.

Nem jó, ha ezek ketten egymást zsarolva, és mégis összefogva alaptörvénykeznek az összes többi alattvaló igen nagy csodálatára. Aszondják, hogy a népszavazás eredményének lényegét kívánják átültetni az alaptörvénybe, az identitás, a terület, a népesség, az államszervezet védelmének megerősítése által. S mivelhogy az érvénytelen volt, ebből következőleg a semmi válik alappá. De vegyük sorra a nihilt azért!

Erre építve, a nincsre, csak nagyon ingatag várak építhetők, légiesek, mondhatni, és ezt is megértük. Az identitás, mint nemzetképző tényező, ez fölöttébb érdekes. Mert magyar identitás nincsen. Az identitás szorosan véve én-azonosság. Amikor eszünket véve rájövünk, hogy vagyunk, különbözünk a fűtől, fától, kutyától. Nem arra ébredünk, hogy milyen fasza magyar legény vagyok.

Az egy másik szint. És a terület aztán. Ha csak nem akarunk háborút indítani a szőrös talpúak ellen – mint fő csapásirány -, akkor az száz éve adott. Hiába a matricák a nagyról szlovák rendszámú járműveken, meg zokogva tutult ál-székely himnusz, meg élettérről szőtt omló álmok. Ez nem megy, baszd meg. Száz Tusványos után sem megy egyáltalán.

Meg a népesség. Ez is, hogy ez mi? A panelproli, a zsidóbuzi meg a libsibolsi beléje tartozik, vagy sem? Illetve a három millió csupán? És akkor ők területileg hol helyezkednek el, hol honolnak, ha már idáig értünk. Az államszervezet védelme az a TEK a metróban, vagy mi a rosseb? Tessenek már megmondani, és főleg Tuzson Bence, aki mindezt elmesélte nekünk.

A népszavazás eredményének lényegét kívánják átültetni az alaptörvénybe, az identitás, a terület, a népesség, az államszervezet védelmének megerősítése által. Ezt mondta az ember a tévéjében, hogy még egyszer rögzítsük a delírt. Aztán ez egészül ki a spiritualizmussal, és itt már tényleg vége van. Vona-Orbán szeánsz három egész háromtized millió szellemi egységében.

Ó én édes uram, egyetlenegy fiam. „A harcot meg kell vívni Brüsszeli fronton is.” Ez a jelszó. Egy a jelszó, a béke, harcba boldog jövőért megyünk, most már eurokonform módon. Hogy nem nagyon érted, amit hadoválok? Nem csodálkozok, én sem, amit ők, és csak úgy értelmezni próbálom, mely aljasságokba, illetve debilitásba készülünk zuhanni épp.

Spirituális. Mindez jósdákban elmegy, és még szép is lehet, ugyanis a spirituális ember – az álmoskönyvek szerint – azt vallja, hogy élete nem önmagáért való – nem öncélú – hanem egy magasabb szintű rendet és értelmet szolgál. Tetteit, döntéseit ezen elv alapján igyekszik megvalósítani. A spirituálisan gondolkodó ember a világot úgy értelmezi, hogy tettei egy speciális ok-okozati rendszerben hatnak vissza életére. Ezt hívhatjuk karmának, „sors”-nak vagy „isteni elrendelés”-nek akár.

De ez mégsem egy alkotmány, vagy alaptörvény, vagy mi a rosseb. A spirituálisan gondolkodók szerint a világnak vannak az érzékszerveink számára rejtett dimenziói és összefüggései, amelyek ugyanolyan erős hatással lehetnek létünkre, mint a környezetünk érzékelhető része. A spiritualisták vallják, hogy az élet több kell, hogy legyen, mint a természet véletlen, egyszeri és megismételhetetlen játéka, szerintük a világot egy magasabb rendező elv, egy ember felett álló kozmikus erő irányítja.

Így születik új vallás a szemünk előtt alaptörvényben rögzítve. És ebből levezethető a btk.? Csak úgy mellékesen. Éshát eljutottunk idáig. Himmler volt még ennyire hülye, ő volt a felelős hajdan a birodalom dogmatikájának kidolgozásáért, és meg is tette. Wewelsburg volt az ő spirituális központja – nekünk is szépül Budavára -, telis tele misztikummal, amely játékot addig űzte, míg leszakadt az ég, meg romokban hevert az országa.

Mindebből fakadólag nem igazán szerencsés ilyen spirituális irányba indulni, pláne alaptörvényben, és még inkább a huszonegyedik században meg még inkább, és sőt. Mert körülöttünk olyan normális népek vannak úgy kinézésre, aztán épp nekünk kell visszagyalogolni a középkorba. Ez valami olyan, ez az étlap. Miattuk, fideszileg bezárólag. Meg egy csöppnyi rosszabbik is, ezt el ne feledjük!