Ha járvány fenyeget, akkor sokszor kell sok embert egymás mellé zsúfolni, vélekedik doktor Semjén, de ez sem elég. Az állam, míg mindenféle színházakat, meccseket, koncerteket, mindent betilt és leállít, az egyházak felé még csak ajánlást sem tesz, rájuk bízza, mit művelnek a hívekkel, aztán ez jön ki belőle, hogy megdögölesztik őket. Mondhatnám, az ő bajuk, mindenki abba pusztul bele, amibe akar, de a miséről boltba mennek a népek, metróra, villamosra, és viszik magukkal a dögvészt.

Ezen túl azon sem ártana révedezni pöttyet, hogy az egyházak – mármint az Orbánnak kedvesek – miért rendelkeznek annyi előjoggal, hogy kívül és felül állnak mindenen, rájuk más erkölcsi (pedofília), anyagi (adómentesség), és ezek szerint egészségügyi előírások és törvények vonatkoznak. Államok ők az államban, romlások a trágyában, minta nem lett volna pár száz éve felvilágosodás, de erről már rengeteget meséltem, és minek. Összegzésül elég Voltaire-re emlékeznünk: Ecrasez les infâmes!

Nem magyarítom, mert doktor Semjén beszarik. Ezen kívül a miniszterelnök-helyettes mellékesen megemlítette azt is, odahatnak a köztévére, hogy ezekben a vészterhes időkben fontolják meg a szentmisék, istentiszteletek megfelelő közvetítését, ami azt jelenti, hogy a csapból is a szerencsétlen Krisztus folyjék. Tehát összegezve: legyen több mise a templomokban és azt mutassák a tévében. Ez jut a járványról doktor Semjén eszébe, tényleg mindmeghalunk.

Feltehető lenne a kérdés, hogy egy köztévére miért és mi alapom akar odahatni doktor Semjén, de ez a NER, az ilyesmi még kétségek és tépelődések formájában sem jön elő doktor Semjén neuronjaiban (mondom: Isten, puska). A köztévé úgy nézne ki a vészhelyzetben, hogy lenne benne mise, zárt kapus futballmeccsek, Bakondi és az operatív törzs. Meg a kedves vezető természetszerűleg, bár, ha jobban belegondolok, köznapi működés során sincs ez másként, akkor meg nincs miről beszélni.

Arról azonban nem árt, hogy a járvány kapcsán Orbán migránsozik, Semjén (doktor) miséket szorgalmaz, Németh Szilárd pedig a katonaság babkonzervjeit nézegeti, újólag bebizonyítva, hogy a Fidesz – mint olyan – a lopáson és hörgésen kívül totálisan alkalmatlan mindenre. Ennek ellenére most a veszélyhelyzet kihirdetésével szabad kezet adott magának mindenre, hogy ennek mi lesz a vége, abba talán jobb nem is belegondolni. Ha eddig nem döglöttünk meg, most biztosan meg fogunk.

Mivel azonban doktor Semjén hitéből indultunk ki, térjünk is vissza oda. Illetve állapítsuk meg, hogy hite neki nincs, jobb esetben vallása csupán egyházzal elegyeset, amit az mutat, hogy a jelek szerint retteg attól, hogy kettesben maradjon Istennel. A randevúhoz szüksége van tömjénre, orgonaszóra és arany miseruhára, pénzre, paripára meg fegyverre, ami cirkusz miatt megállapítható, hogy ez cifrálkodás és kurválkodás Istennel csupán, aki, ha lenne, rohadtul megbüntetné ezért.

De nem teszi, reánk bízza a feladatot mintegy, amit, ha a vész elvonult, el kell végeznünk. Viszont még itt van a veszedelem, ezért arra kérhetnénk azon honfitársainkat, akiknek ez a Janus arcú hit a keresztje, ne hallgassanak doktor Semjénre, ne menjenek gyakrabban templomba, mert nem lesz jó vége. Javasolom a csöndes imát a konyhai hokedlin, higgyék meg, ha van Isten, meg fogja hallgatni magukat, ha meg nincs, akkor úgy jártak.

Január 4-től minden nap imádság, illetve tanítás hallható a Kossuth Rádióban, a reggeli Krónika után pár perccel jelentkező műsorban a négy történelmi egyház egy-egy képviselője osztja meg gondolatait a közmédia hallgatóival. A műsorszám alapja az aznapi bibliai részlet, vagy egy igerészlet, amelyet egy rövid ima, valamint tanítás követ. Tisztára müezzin tempó.

A totális téboly újabb állomásához érkeztünk el tehát az Úr 2015-ig esztendejének utolsó napján, és már meg sem lepődünk. Orbántól tudjuk ugyanis, hogy Szűz Mária Alcsútdobozon ajánlotta fel a mindenhatónak az egész kibaszott országot, és nem utolsó sorban vezérünk lelkét, aki nem Belzebubbal, hanem Esztergommal kötött egyezséget a saját üdvözülésére. Mint az látható, készül is elkárhozni, miután mennybe meneszti magát. A mi saját bejáratú Kis Pipinünk ő nekünk. Pedig…

Csuhások térdre, imához! – rikkantotta a múlt század kilencvenes éveiben az akkor még hamvas korú, a liberalizmusba belefeledkezett emberünk. Először a Parlament falai közt, és vélhetőleg utoljára. Akkoriban tisztára Voltaire volt ő, a lobogó hajú, s ha tehette volna – és tudta volna – így nyilatkozik meg: Ecrasez l’infame! De erre már nem futotta, elkezdte tehát futószalagon keresztelgetni a kölkeit, három különféle felekezetbe bele – amelyből bajok is adódhatnának, de mindegy-, hátha az egyik csak bejön. Végül maradt Rómánál dakota zanzásítással.

Most pedig katyvaszolja össze megint az ő államát az ő egyházával kisded játszásiként. Mindez, az egyház és az állam összetekeredése már rohadt régen elkezdődött, a népvándorlás korában, a VIII. század második felétől kezdődően alakult ki. A Bizánctól való függetlenedéssel egyetértő Zakariás pápa a karoling Kis Pipin majordomust 751-ben királlyá választatta, aki viszont 756-ban lehetővé tette a pápai állam megalakulását, s ezzel a pápának politikai hatalmat is biztosított. Így kezdődött…

És így folytatódott…a XIX. században nálunk egyidejűleg többféle egyházi házassági jog is létezett. Ezekre példa, hogy a katolikus kánonjog szerint a férfi 14, a nő pedig 12 éves korától házasodhatott. Az unitárius egyházban ugyanehhez a 18. illetve a 14. életév betöltését kívánták meg; a katolikus kánonjog szerint a házasság felbonthatatlan, ellenben a görögkeleti román egyház bontó oknak tekintette a házasságtörést, a házasfél „kiállhatatlan szájbűzét” és az éjszakai ágybavizelést, míg az izraeliták azt, ha az egyik fél keresztény hitre tért át.

Nem véletlen, hogy az államot az egyháztól elválasztó igyekezetek már régóta dolgoztak jobb helyeken. Minálunk viszont az illiberalizmus nem engedi a józan észt, mégpedig azért, mert az európai – mai szóval liberális – filozófusok a XVIII. század eleje óta hangoztatták, hogy az ember szabadságát a két összefonódott hatalom: az egyház és az állam béklyói akadályozzák. Programszerűen hirdették meg tehát a célt: az összefonódást meg kell szüntetni, mert a szétválasztástól meggyengülésükre lehetett számítani, s ettől várható az ember szabadságának kiteljesedése. Stimmt, itt van elvermelve a kutya.

Ez nem komilfó, pedig az egyház és állam szétválasztása Európában a XIX. században szinte már mindenütt megtörtént, ám a magyarok (már megint) történelmi okok miatt csak a kiegyezés után kerültek sorra, de sorra kerültek. Minálunk 1868 és 1895 között zajlott le az egyházak monopolhelyzete megtörésére irányuló nagy kultúrharc. E negyedszázadban izgalmas idők jártak: az egyház és az állam szétválasztásának szükségességével – ritka kivételként – még Deák és Kossuth is egyetértett, miközben a pápa kiátkozással fenyegette meg Ferenc Józsefet, ha egy ilyen törvényt aláírna. És aláírta.

Most viszont visszaugrunk az időben, s már nem is Horthyhoz, hanem valahová sokkal messzebbre evezünk a tajtékos vizeken. Mindettől egyetlenünknek már kiállhatatlan a szájbűze, lassan ágyba is vizel. Tehát el kell válnunk csendben.

Összegzésképp: BÚÉK! – hívők és hitetlenek.