Virág elvtárs óta tudjuk, hogy a szexualitást hagyjuk meg a hanyatló nyugat ópiumának, Gogolák elvtársnő szoknyája is kurta volt, és körbe is értünk. Igaz, Bástya elvtárs egyik komisszárjának sem volt meg az a joga, hogy a b. neje seggét naponta nézegesse a fél világ, mint most a parókakészítő hitveséét, de nem is volt Lamborghinije egyiknek sem. Volt olyan kor, amikor adtak a látszatra – szerénység, elvtársak, szerénység – de máma nem olyan időket élünk, mint az tudvalévő.

Ilyen szempontból rövid idő alatt óriási fejlődésen ment keresztül a NER, ha létezhet ilyen egyáltalán. Emlékezhetünk, hogy 2015 februárjában még takargatni óhajtották a gyalázatot, és az emberminisztérium munkatársainak megtiltották a stadion szó használatát, bevezetve a fedett sportlétesítmény fogalmát. Életidegen szavakkal azonban nem lehet elfedni a gyalázatot, és a mélyszegénység sem tűnt el attól, hogy három éve betiltották ezt a hangalakot. Így forgatja az ájtatos szemét a műanyag, felfújhatós Szűz Mária.

Mindemellett akkoriban még mintha lett volna bennük valami szégyenlősség, szűzies szemérem, ahogy ribanc voltukat leplezni óhajtották, mára azonban totálisan elkurvult és elbutult az összes rohadék. Valamint bunkók is, ne szégyenlősködjünk, ha egyszer így van. Például Virág elvtárs kijelentése „…Ezt a zakót például 1938-ban varrták. Angol szövet, nyolcvanöt százalékos gyapjú. A válla egy kicsit túl van tömve, de a reverje jó…” – mutatja, hogy a komcsinak valaha volt gyerekszobája, ezek viszont tyúkszaros udvarokról érkeztek a vezérükkel együtt.

Ezért is ilyen kérlelhetetlen gyilkosok. Már nem rettegnek a Coca Cola mámortól, tisztában vannak a hanyatló nyugat összes csábító ópiumával – főleg a Habony -, viszont az összeset maguknak óhajtják. Rosszabbak tehát a régi komcsiknál, mert ezek hit és meggyőződés nélkül azok, csak szellemi restségből és gonoszságból, persze és ugye. Valami kiforratlan katyvasz van a fejükben, a keresztény-fasiszta-kommunizmus mérhetetlen sötétsége, amelyből minden nap újabb böszmeség bukik föl. Most ez a kurtaszoknya-tiltás, holnap tán keresztlevél a munkavállaláshoz, mert semmi sem elképzelhetetlen.

Voltaképp azért nem megfogható koherensen az egész trutymó, mert őrült ugyan, mégsincs benne rendszer, ha úgy is tűnik néhanap. Ma a miniszoknyát tiltja be, holnap az óvodásokat menetelteti, az anyákat oktatja szoptatásra, világító kereszteket állít, lőgyakorlatot tart fiatalkorúaknak és szidja József Attila kurvaannyát a szentmisén, ahol arra is int, hogy a templom közelében ne etessék az éhezőket, meg huszárcsákót vesz húszmillióért. Tehát totális a káosz, mintha Caligula élné az utolsó napjait az ólomtól meghülyült övéi közt, természetesen miatyánkot zsolozsmázva. – Nem lehet egyfolytában szürreális képeket sem festeni.

A második Orbán-uralom kilencedik évében a NER hülyeségek rejtélyes káoszává vált, amin segíteni immár nem lehet, és leszavazni szintén nem. Az eszét még valahogyan bíró népesség pedig válaszút elé került: menekül, aki bír a hanyatló nyugat ópiumába, meg amíg még lehet, megadja magát és katatón őrületbe süllyed, vagy forradalmár lesz a maga módján, ki, hogy tud. Basky-matricázással és kátyútömködéssel kergeti őrületbe a szolgákat, mert az ilyesmi sokkal jobban fáj, mint azt képzelhetnénk. Nem véletlen az egy kátyúra kivonuló öt rendőrautó. Lássuk be engedelmes szível, hogy ennyi maradt. Vagy pedig el lehet innen menni. – Hogy a klasszikust idézzük.

Ilyen ez a kettő rúle, valamint dohos és tömjénszagú, mint a kötelező hittan. Hogy mi vett rá felnőtt embereket arra, hogy a csapatukat ilyen szarba öltöztessék azt tudjuk, kell a jópont az üzenőbe. Azt viszont nem igazán, hogy miért csinálnak bohócot magukból, hogy ez mért jó nekik. Itt van mindjárt az én elvarázsolt városom alakulata, ez a Haladás, amely megkapta a stadionját, hogy beledöglik a kongásba, és az elsők között öltözött nemzeti rongyokba, de mégsem egészen. A Király nevű kapusunk világhíres a szürke macijáról, ebből viszont szombaton nem volt ilyen rulettes, de más se nagyon. Úgy is néztek ki magunk közt szólván.

Ömlött baromira az eső a felemelő mérkőzésen, ellene Adidas dzsekibe bújt a Haladás, így úgy föstött a társulat, mint valami szedett-vedett vándorcirkusz. Rulettes mez meg gatya, a kapuson saját márkás maci, és megint más típusú dzseki, mert az ősmagyar-madaras cucc, hogy szar-e, azt még nem tudjuk, ellenben nincsen készen egyáltalán. Egy futballcsapat öltözete az nem a trikó meg a klottos, na jó, a libalegelőn igen, de ez a százmilliárdokkal felpumpált nemzeti liga vagy mi a rosseb. Inkább a rosseb, efelé hajlok, ennek az összes kajánságával elegyest.

Mészárosuknak erre a szarra szüksége semmi nem volt, lehet, azt se tudja, hogy van neki. Miheztartás végett azonban Virág elvtárs mondandóját tessenek átfordítani ilyen rulettesre, és mindjárt világos lesz minden: „Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni! Kiadtuk a jelszót: legyen magyar narancs! És lett magyar narancs. Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán.”

Így lett a rulett is. Kicsit gányolt, kicsit undorító, de a miénk. De hogy mért, az a baj. Rátelepüléses elfoglalásilag, ahogyan újraírták az egész országot, most épp a felépítményen dolgoznak, mint tudomány és művészet, de a legkisebb, legeldugottabb luk sem maradhat szárazon, hogy mindent megüljön a belőlük szivárgó szag. Ez pedig átitatja a hegyeket, a városokat meg réteket, pállott és verejték-ízű, hogy elhervadnak tőle a virágok, kipusztulnak a fák és lekonyulnak a csillagok. És semmi sincsen készen, mint a Bazárjuk, meg ez a rulett is, mert hogyan is lehetne.

Egy sportcucc az évtizedekig épített brand, abban munka van meg gondolat, nem olyan, hogy gyere cipó, hamm bekaplak. De ezek olyan villámléptekkel építik az új világukat, a rettenthetetlen rencert, hogy semmi sincs készen. Hirtelen vesznek birtokba mindent, és ilyen ótvar a vége, mint egyetlenünk trottyos gatyája. Látszik, hogy nem volt gyerekszobájuk, se gyökereik, azt keresik most égen-földön, Szent Pistában meg a kormányzó úrban, hogy igazolást találjanak a létezésükre. Ez mind benne van ebben a rulettes mókában, mint Proust teájában az egész nyüves Combray, bár tudjuk, az nem irodalom. Irodalom az, amit a Magyar Idők annak tart, s amely olyan, mint a mi Királyunk szürke gatyája. Szaros.

Vagy, mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni. A betűhív szövegben még nem egyeztek meg a kutatók, viszont ez az origó az azóta szárba szökkent NER gondolatiságában, minden innen indult el, és ide is tér vissza. Manapság a kiteljesedés állapotát éljük épp, erre utal egy blogger kolléga frappáns értékelése a mi görög-latin hősünkről: „Németh Szilárdon már korábban is látszottak azok a jelek, amely szerint nincs teljesen birtokában annak a szellemi képességnek, hogy egymaga képes legyen elengedett kézzel ülve maradni a kerti vécén.”

Még maga Kósa Lajos is hozzátette a saját tudását, miután végzett a kupakokkal, meg a tuszukkal és a hutikkal. Ebben a magasságban jelentette ki, hogy a hülyeség nem betiltható, majd büfizett egy csöppet. És, hogy ez valóban így is van, annak élő bizonyítéka éppen ő maga Viszont mostanában már a bíróságok is haladnak a korral, és bugyogókkal foglalkoznak két kokós gázoló szabadon engedése között. Illetve hát, leginkább Handó Tünde, aki még nyolc millert sem sajnált a Mici néni kosztpénzéből, hogy rend legyen ebben a világban, de az ő szemétdombján mindenképpen.

A Design Alapok néven világra jött biblia sok egyéb más mellett a nők bugyogójával is foglalkozik, amelyből ötöt ír elő, fehéret és testszínűt. Ha feltéve, de nem megengedeve az ösztrogénben feredőző bírósági alkalmazott ad magára, és naponta váltja a tundráját, akkor, vasárnap, odahagyva a hús klopfolását, fedetlen seggel kell az Isten házába látogatnia, mon dieu! Viszont a férfiak boxeralsójával mégsem foglalkozik, azaz vak komondorosan szexista. Tehát beleillik a trendbe, hiszen a mai Virág elvtársak miden skrupulus nélkül róhatják meg a női egyedet: „Gogolákné elvtársnő, hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!”

Így valahogy. Rémlik, mintha látnám, midőn a bíróságok folyosóján nem kurta, hanem épp megfelelő aljban, fekete bokafikszben, illő frizurával és decens hónaljszaggal – mert a Krasznaja Moszkva még tilos – suhannak az alkalmazottak, kezükben aktákkal, és még csak az orrukat sem túrják. A műkörmöket, csatokat és csingilingiket a retikülbe rejtik, hogy föl ne fedezze a pedellus. Kérdezhetné tőlem is Virág elvtárs, hogy: „Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!”

És mondanám neki, miközben a sült malac bőrét roppantanám, hogy ezen, Virág elvtárs, ezen. Mert azért kitetszik, mi folyik itt. Előbukkan a kulturális forradalom, amelyben a közmunkással napocskát rajzoltatnak, így mérve fel azt, hogy esetleg megérti-e az írásban megkapott Befehlt, hogy merre menjen árkot vakarászni, gyermekeink csillogó szemmel éneklik meg az egymásra lépő talpaikat, a csapokból pedig ájtatosság csorog reménytelenül. Leszarom én – magunk közt szólván -, hogy milyen bugyogót visel akármelyik bírónő, és az esetleg vonalkódos-e. Csak ne kelljen már mindenkinek Kósa Lajoshoz hasonlítani, Németh Szilárdhoz meg pláne, pedig ez a kitűzött cél. Az eljövendő mennyország.

Pelikán József „Stanicli, mámegin’ az a rohadt stanicli!” felhördüléssel képelte föl a kölkeket, és a rend helyreállott. Virág elvtárs tovább nyammogta a héjában sült krumplit, és örömmel konstatálta, hogy milyen leleményes ez a mi népünk. Ettől az ÁVH-s fiúk is lenyugodtak, és zsebre rakták a 762-eseket.

Decens korunkban Juhász Péter ilyen értetlen gyermek, akiben az pavlovizálódott, ha Orbánt lát, akkor fütyöl. Most is sípolni hívja a népeket február másodikára, az indokot ehhöz ezúttal Putyin atyuska magyarországi látogatása adja.

Hogy miközben a medve fölméri az ő tartományát fakó lován, akkor szóljanak azok a rohadt sípok, akárha október 23-án. Mindez nagyon szép idea, ámde teljességgel értelmetlen. Böjtelő havának második napján abszolválják a szemlét minálunk, és nem jóindulatú ÁVH-sok, hanem az FSZB (lánykori nevén KGB) véres szájú hóhérai figyelik majd élénken a folyamatokat, kiegészülve a TEK nagyon tehetséges munkatársaival.

A lehegesztett csatornafedelek mellett a fél város lesz lezárva hermetikusan, hogy még a kósza legyet is megmotozzák, ha arra akadna dolga, így amikor Juhász fütyöl, olyan lesz, mint a vak utcazenész, akinek fogalma sincsen arról, kinek tépi a húrokat.

Ebben a konstellációban mondjuk saját magának, illetve egynéhány harcos kedvű nyugdíjasnak, akiknél biztosan lesz kéznél egy kósza esernyő, hogy újra lejátsszák az október 23-i csatát, ami jó mozi, csak teljesen fölösleges. Mondhatni kontraproduktív, mert csak arra jó, hogy a fellépők megkapják a warholi tizenöt perc hírnevet.

Rendszert váltani így nem lehet, és egyéb veszélyek is leselkednek a partizánokra most, hogy turbó fokozatba kapcsolt a téboly. Mészáros gázos vadiúj tévéjében, a mérvadó Echóban újra indult a szépemlékű Sajtóklub, ahol habzó szájú nácik minősítették a nevezetes interjúhamisítást terrorizmusnak, amely megállapítás az álmoskönyvek szerint nem sok jót jelent.

Ilyen alapvetések után a fütyölés felér egy atomcsapással legalább, és osztrák nyugdíjasok is róják még a magyar utakat. Ki tudja, mikor, s merre autókáznak vakon, ami veszélyekről Váradi András felcsúti juhász tudna mesélni bővebben, szegény. Különben is, már fütyölni sem kell ahhoz, hogy kitapossák az ember belét.

Mint azt a snájdig rezsibiztos tegnap volt szíves kijelenteni, el kell takarítani a kormány ellen lévőket, és egyetlen fiatal demokrata, de még egy jámbor lelkű „keresztény” sem fegyelmezte meg őtet, hogy ilyeneket böfögni nem komilfó.

Mindebből kitetszik, hogy Putyin épp arra is jó, hogy átadja fiatal növendékének a receptet a polónium ütős felhasználásáról, kósza golyók célba juttatásáról, egyebekről. Nem vagyok paranoiás, csak figyelem a világ folyását, következésképp semmi jót nem látok abban, ahogyan a hiénahorda mostanság üvölteni kezdett. Viszont nem tudom, mit lehetne tenni, nekem ehhöz nincsen moslékom. Egy dolog teljesen biztos azonban, a fütyörészés itt már egyáltalán nem opció.

A magam részéről végzem, ami rám méretett, verem a tamtamot szünet nélkül. Ennél többet nem tehetek, de várom a csodát, aki a jelek szerint nem Botka lesz, viszont vészesen fogy az idő.

Mindemellett arra még rávilágítanék zárásképpen, hogy tehát Böjtelő havának második napján a medve épp itt lesz minálunk. Kérjük tehát az urat, hogy a nagy barna lássa meg az ő nyüves árnyékát, és húzzon vissza a barlangjába a francba dolgos földmíveseink tapasztalatai előtt meghajolva. Ennyi kérést csak megengedhetek magamnak megalázott és megszomorított népünk nevében, a többit pedig majd meglátjuk

Itt tartunk tehát megint, de mindez várható volt. Azért szép csöndben föltennénk az obligát kérdést: kit akarnak ezek becsapni, amikor középiskolásokat toboroznak díszletnek a nemzeti rendszerük nemzeti ünnepére? Magukat? Ők tudják miről van szó. A kilóra megvett embereiket? Ők örülnek, hogy nyernek a közbeszerzéseken. A széles tömegeket? Szerencsére az egymilliónyi elvakult szektatagon kívül már nem lehet senkit sem büntetlenül hülyének nézni. Így marad a végkövetkeztetés. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni!

Testvéreim az Úrban, a boogie-woogie klubban így forog körben az idő. A raptorok idején, boldogult úrfikoromban is ez ment. Kalapos emberek integettek az emelvényről mosolyogva, a népek elsétáltak előttük művigyorral az arcukon és a jó francba kívánták az egész bagázst, majd megették a jegyes virslit, és megitták a jegyes sört. Mindenki megvolt magának, mert tudták, hogy a vigyorgó narancs rohad ott belül, hacsak nem méreggel teli. Aztán minden kiderült, mint most az is, hogy a fővezér netán spicli volt abban a korban, amikor április négyről szólt az ének.

Most meg talpakról. Önkényuralmi hajlamú rendszerek mindig megszülik a maguk visszataszító giccsét: „Álmodtam egy barackfáról/Ami alatt mindenki táncol/
Veled álltam egy hatalmas körben /A puha fűben egy harmatos réten/Kezeink összeérnek/Talpaink egymásra lépnek…“ I tak dalse kedves barátaim, mint azt már két hosszú éve ismerhetjük. Hát nem olyan cukifalat ez is, mint volt anno a „Büszke név az úttörő,/Viharban edzett drága név,/Ha hallod a szót úttörő,/Nevedre százszor büszke légy….“ Mindehhez a friss húsok fizetett tapsikolása ott, meg itt is.

Ilyenkor az embernek élénk hányingere lesz És ott tart, mint Uhov 2008-ban. A tudósítás így szólt: „Hihetetlen jelenetet produkált a keddi lausanne-i Athletissima atlétikai versenyen az orosz magasugró, Ivan Uhov: néhány perces dölöngélés után nekifutott, majd a léc alatt beslisszant a matracra. Egy svéd ellenfele elárulta, az orosz vodkát kevert a Red Bullhoz, amit mindannyian ittak.“ Valahogy így vagyok én már ezzel az egésszel. Keverek egy kis törkölyt a bambiba, dölöngélek, és slisszanok a matracra, miközben élénk, fel-feltörő sugárban okádom ki a rohadt narancsot, meg az egész elcseszett Magyarországot.