Anélkül, hogy Ferenc testvért szentté avatnánk, meg kell állapítanunk, hogy a mi Fletónk azért egy tökös gyerek. Benne van a pakliban, hogy ő sem kívánatos, igaz – az égtájakat mostanság oly igen kedvelő fideszbagázs kedvéért – éppen a másik irányból. Lehet, hogy Viktor papája, a cselgáncsos lovagló harcos, az atomok ura, Vlagyimir nem nézné jó szemmel ezt az izgága alakot a Krasznaja Plosagy környékén, de ki tudja? És láss csodát, kiderült, hogy kurva egyszerűen el lehet dönteni az ilyen kérdéseket. Aszongya a Fletó, hogy van neki még húsz eurója, ennyit megér, hogy orosz vízumot kérjen, hétfőn meg is teszi, aztán minden kiderül. Lesz annak valami diszkrét bája, ha Gyurcsány valóban nem kívánatos alak arrafelé. Ezzel az ő soha véget nem érő küzdelme, amelyet Orbán ellen folytat, áthelyeződik valami más dimenzióba. Új tartalmat kap mintegy, európai, sőt, globális léptéket, lehet szőni tovább a történetet, míg el nem fehérül a száj is.

Ez a vízum – ami Vidának soha nem lesz, Gyurcsánynak meg ki tudja? – szóval ez a vízum rohadt egy dolog. Tegnap, a tavasz első napján, az előrehozott vasárnapi bevásárlás nyüzsgő forgatagában a másnapi misére készülve két nyugdíjas-forma alak üldögélt a napon a világot, Orbánt, meg mindenkit szidva. De főként a vezért. Jól láthatóan végeztek a lényeges dolgok beszerzésével, a szatyrokban kandikált a műanyag flakonos tablettás, amely még bontatlan volt. Ez, illetve az áldott nedű vedelésének hiánya okozhatta az én saját bejáratú héroszaimnál, hogy nem látták rózsaszínben a világot. Sőt, inkább feketének tűnt nekik, főleg, mert amint kivettem a felemelő társalgásból, az egyik is valami vízumról besszélt, hogy nincsen neki pénze rá. Hogy ő éppen hová tervezte az utat, az nem derült ki, csak az, hogy a lányától – aki jogász, mint az többször is hangsúlyosan beleüvöltetett a légbe – szóval a jogász lánytól kért volna kölcsön, de az nem adott a rohadék. Magunk közt szólván jobb okot és indokot is kitalálhatott volna a tarhálásra, de nem tehet róla, hogy nem oly éles ebbéli fantáziája, mint a fideszfiúknak. Ez az ő saját bejáratú baja, az utóbbi össznépi veszedelem.

– Végeztem vele. – Jelentette ki a nagyhangú. Mindez nem fenyegető volt, tárgyszerű inkább. Olyan szenvtelen volt a hangja, mint amikor Szijjártó jelentette ki, hogy ő meg a kitiltási üggyel végzett, pedig neki nem kandikált elő a szatyrából semmilyen jótékony tudatmódosító, azaz be kell látnunk, hogy ő magától ilyen. Érdekes időknek néznek elébe ezek hárman, s velük együtt mi is. Vidáról kiderül, hogy ferde-e a füle, Gyurcsányról, hogy Putyin tényleg utálja-e, a nyugdíjas formáról meg, hogy valóban elhajtja-e a szigorúan jogász lányát a jó francba, avagy sem. Ez utóbbit nem biztos, hogy megtudjuk, a másik kettőt igen, viszont a kulcs a megoldáshoz a vízum. Ekörül leng most a magyarság élete végérvényesen és visszavonhatatlanul.

Ha úgy tetszik, maga Orbán már testnedv volt akkor is, amikor Pál fordult vele. Azt tette ez a putyinpincsi, hogy szégyenlenem kéne, hogy hajdanán hátbaveregetős jóban voltunk, amikor a futball pályán egymás ellen rendelt küzdeni minket a sors. Több alkalommal is, aztán egyszer csak eljött a nap, amikor ez a rosszember kijelentette, hogy innentől fogva már nincsen tegeződés a meccsek után. A jelek szerint akkor indult meg az istenkirállyá válás felé a geci. Hogy akkor és ott mitől világosodott meg hirtelen, senkise tudja. Már akkor illiberális volt, az igaziak menekültek tőle, akár a pusztító tűztől.

Aztán a nagytiszteletű polgári körök okán kerültünk igazi összetűzésbe, amikor még jóval 2006 előtt elszóltam magam róla a televízióban, hogy ő a csőcselék vezére. Azt a perpatvart, ami kerekedett. De nem ő háborodott, már akkor is a köpönyegéből elő-, illetve abban megbúvó hegedősök. Már készítették a karót, hogy arra nyársaljanak. Úgy védték, oly átszellemült hévvel, mint ma született dzsihádista a prófétát ég és föld között lavírozva. Nem sokkal később a most gecit kiáltó lett a NAV – lánykori nevén APEH – vezére, és bájtozott egyet hosszú éjszakán, eltüntetve a székház-umbuldának még az írmagját is josziptotostul meg kajaibrahimostul, mily érdekfeszítő, bizony. Megkezdett szaporodni a banda, a folyamat, amely vakkomondor nívójú manusok megjelenéséig fajult, elkezdődött.

És ide jutottunk, erre a homokos, füves, vizes síkra, ahol az ember szétnéz, és ezeket látja minden kilométerkőnél. Amint úgy lökik föl ez embereket, mint a hosszú, loboncos szőrű ártatlan jószág a Terikét delíres hajnalon. Azt mondta a Párt tótkomlósilag illetékes führere, hogy ha mindaz úgy történt, ahogy az összes szomszéd meg a rendőrök is látták, és mégsem bizonyos, hogy mégis úgy volt, mármint hogy az a felkent fideszgúnár közelharcot vív asszonkájával, akkor az nem egyezik meg a Párt családpolitikájával. Az ilyen ember tán még bótba is megy vasárnap, ergo, lesújt majd rá a vasököl, de addig munka van. Míg be nem bizonyosodik, ami mindenki szeme előtt történt, az ütleg. Addig ártatlan az ürge.

Szemben a NAV filozófiájával, amely szerint meg mindenki bűnös, amíg be nem bizonyítja ártatlanságát, mint tette azt Vida-asszony is saját magával önmagáról. Ebben a valóságban – amely a rég feledett futballmeccsek óta fölépült -, amiről kijelentik a képzetek urai, hogy nincsen, az megszűnik létezni. Lassan már Paks is eltűnik az árnyékvilágról, olyannyira titkos. Így történhet, hogy semmi sem marad. Mert die Welt ist seiner Vorstellung, hogy tekerjünk egyet Artúron. Csak a komondor, ő leledzik valójában ezen a Földön, aki bőven rendelkezik nedvekkel, hogy új és mégújabb kis világtalanokat nemzzen. Hogy legyen, aki alibit szolgáltat a geciknek.

Ez három felettébb érdekes dolog. Milyen felemelő lesz látni, amint a frakcióvezető urak a fővezérrel egyetemben erejük végső megfeszítésével zárják el az Ukrajna felé mutató gázcsapot, vagy közös erővel, gondterhes ábrázattal hajolnak a paksi, egy életre titkosított dokumentumok fölé. Egy fáintos képet látok magam előtt általános iskolás történelem könyvem stílusában, azok közül is egy lenne az iránymutató, amely a „Lenin dolgozik“ címet viselte. Ebben a mostaniban Orbán látszódna szűrt fények közt, a háttérben ingujjra vetkezett frakcióvezetők törölgetnék a nemzet gondjától verejtékező homlokukat. A következő snittben ugyanezek a frakcióvezetők, meg még Gyurcsány, ezt el ne feledjük, a Nagy Medve fehér-kék-piros zászlaját lobogtatnák papír formátumban hurkapálcikán, amint a cselgáncsbajnok KGB-s Pobedája vagy Audija hajt el előttük a fő utcán, köröttük éljenző tömeg. Aztán meg Amerika, ugye. Most már hogy Goodfriend, ez a sötétben bujkáló ellenforradalmár dicstelenül elmenekült a szabadságharcos vidékről, és így Vida Ildikónak sincsen szüksége tolmácsra, új alapokra helyezzük a kapcsolatainkat bizonyára.

Ugyan már, királylány, sóhajtunk fel szűzlányos zavarunkban, de nem ez a terített betli. Az inkább, hogy minek ez a nagy összeborulás. Felkent és igen nagyon töketlen ellenzékünk javasolhatott itt bármit eddig a törvénygyárnak, ezek úgy lettek lesöpörve az asztalról, mint a száraz morzsa. Most meg együttműködni, és épp ezekben az ügyekben, amikor szívük szerint kanál vízben végeztetnék a megböcsült ellent. Nonszensz, de mondom, ez a színdarab újabb jelenete, amelyben egyrészt annak a kukacoskodó dájcskancellárnak mutatja meg csillagunk, hogy megszívelte tanácsát, amely arról szólt, hogy az ellenzék nem ellenség. (Dehogynem) Másrészt az ajtókon kopogtató cár atyuskának mutatjuk, hogy nemzetünk nagyjai egy emberként törik magukat a pragmatikus együttműködés fejlesztésén. Mindez maga volna a gyönyörűség, ha a ‘zember nem emlékezne egészen élénken, hogy ez a manus mit meg nem tett amíg zakkant aggyal ellenzékben volt, áldott működése után tank szaladgált az utcán, és égett a tévé székháza. Azt nem mondom, hogy ezt kéne utánozni, de azért ilyen médiatölteléknek a T. házba menni ölég nagy baromság, ám ha erre telik csupán, akkor hajrá.

Azóta Goodfriend, másodosztályú, Magyarországon székelő CIA ügynök lett a Fidesz számára a vágy titokzatos tárgya. Karácsony ide, bejgli oda, monomániásan mormolják nevét az imamalomban. Az Istennek sem bírnak leszakadni róla, permanensen hülyének tettetik magukat, hogy ne látszódjék, idióták. Ez azonban nem tudja elfedni a született ganéságot, ráadásul olyan cirkuszt generál, hogy a fél – nem keleti – világ rajtuk röhög, a sírva toporzékoláson, amit elő bírnak adni. Ez az ára a szabadságharcnak, amit muszáj fizetni, a szomorú azonban csak annyi ebben a pörformanszban, hogy az egészet azért kell előadni, hogy momentán ne szakadjon rájuk a mennybolt. A megrogyást viszont csak elodázza a cirkusz, anullálni nem tudja a mocskot, így végül össze fog omlani a légvár, már csak ki kell várni. Addig is egyre több hülyenyuszi kerül elő a kalapból, a legújabb maga a rolexes, aki már delirálhat.

Egyébbel nem magyarázható az a reszketés, ahogyan ellenséget farag, és kínjában vicsorogva nyüszít. Éppen most Lázárnak vannak nevéhez hű képzetei, amelyekkel elemelkedett egyenest Rákosi pajtás nívójára, amin – magunk közt szólván – semmi meglepő nincsen. Szerinte Amerika szervezi a tüntetéseket, az amerikai követség a kormányellenes demonstrációk aktív szervezője, bátorítója és szereplője. Úgy véli, az amerikaiak lemondtak arról, hogy az ellenzéki pártok valaha is el tudnák nyerni a magyarok bizalmát, ezért inkább ők lépnek fel az elégedetlenkedők vezetőiként. Meg akarják nekünk mondani, mit gondoljunk a világról, mert az Egyesült Államok erőpolitikával akar piacot szerezni a palagáz exportjának. Ez a veleje az agymenésnek, és asszem ennyi elég is, ez a magyar ugar.

Ilyen közegből nem lóg ki egyik bohócsipkás sem. A Polt nevű udvari bolond, aki nagy kapkodásában már akkor elindította hivatala vadászatát, amikor a feljelentésen még meg sem száradt a tinta. Vagy a Szijjártó névre hallgató pincsi, aki meg leveleket irkál, ha már nem fogadják, ezekben a diplomáciai védettség feloldásáért toporzékol. A Bencsik nevezetű, amelyik a menet élére állna megint, és harsogná: könyörgöm, akasszuk már föl! Így megy ez itt, minálunk, az amerikai diplomácia meg a körmét reszelgetve nézi a magyar dervisek pörgését. Mi (ti) választottuk(átok) őket, az előadás nekünk szól, élvezkedjünk. Mégis, egy kósza kérdés csak megfogalmazódik a ‘zemberben: megéri ez a cirkusz a hatalomért, hülyének lenni nagyszerű? Így látszik, hiszen erről szól végül is a mese, igazságról szó sincsen. Nekik muszájosnak tűnik a játszma, a biztos bukás után ugyanis nem a Valhalla várná honvédő hőseinket, ezért táncolnak gúzsba kötve, ami szánalmas képet mutat. Per ide, per oda, a bokszmeccs elkezdődött, az első menet után USA-Magyar Királyság 1:0. Folyt. köv., addig is boldog karácsonyt kívánunk a szurkolóknak.

André Goodfriendet több okból sem lehet beperelni Magyarországon, ezt dr. Orbán Viktor jogász(?) úrnak illene tudni, mi több, biztosan tudja is. Igen szomorú képet mutatna ugyanis a magyar jogászképzésről, ha ilyen alapvető ismeretekkel nem látta volna el államvizsgázott hallgatóját. A Bécsi Egyezmény értelmében diplomata nem perelhető, mert teljes körű immunitása van. Sőt, le sem mondhat az immunitásról, még, ha akarna sem, mert efelett a küldő állam rendelkezik és nem ő maga.

Továbbá: hogyha kérné ennek a feloldását, ahhoz az USA külügyminisztériuma nem járulna hozzá. Nem tenné, mert Goodfriend, amikor nyilatkozatokat tett, akkor azt szigorúan az Amerikai Egyesült Államok kül-, és igazságügy-minisztériuma határozott – szó- és tartalom szerinti közlést előíró – utasítására tette. Így az, ami Goodfriend szájából elhangzott, vagy, amit írásban közölt, az az Amerikai Egyesült Államok kormányzatának hivatalos álláspontja.

Természetesen az USA külügyminisztériumát lehet perelni, azonban nem Magyarországon, hanem az USA valamelyik illetékes bírósága előtt. Ennek az a feltétele, hogy Vida Ildikó folyamodjon vízumért az USA követségén az USA külügyminisztériumához, és amennyiben elutasítják a kérelmét, akkor kérheti annak indoklását az USA külügyminisztériumától. Amennyiben pedig ennek tartalma a számára nem kielégítő, avagy hamis tényközlést tartalmaz, úgy – meghatalmazott ügyvédje útján – amerikai bírósághoz fordulhat az őt ért sérelmek orvoslására.

Erről ügyvédje bizonyára már régen tájékoztatta a nagyasszonyt, így nem véletlen, hogy eszébe sem jutott vízumot kérni, mert akkor nagyot borulna a bili. Orbán viszont elengedte Vida Ildikó kezét, jelezte, hogy feláldozható. Annyi egérutat hagyott neki, hogy, amennyiben nem perel, leváltja, és a naccsága ezt vegye tudomásul. Orbán meg pontosan tudja – és csak a párthívek további hülyítésére állít ezzel ellentéteset -, hogy Goodfriend nem a saját véleményét mondta, hanem az USA hivatalos álláspontját képviselte. Magyarán ő a rossz hír hozója, akit nem illik ezért vegzálni.

Ha pedig Vida Ildikó – netán – mégis vízumért folyamodik, és elutasítják, onnantól kezdve megfordul a bizonyítási teher, és az USA külügyminisztériumát fogja kötelezni, ez a szerv pedig – és ez teljesen biztos – bizonyítani lesz képes a NAV elnökének bűnösségét. Ez pedig nemcsak azért lesz gáz, mert Vidát ekkor Poltnak le kell csukatnia, hanem azért is, mert ki fogja nyitni a száját, és akkor kerül a szar igazán a propellerbe. Éppen ezért óriási buli ez az USA részéről, ha már volt olyan barom a Fidesz sajtója, hogy ostoba „prevencióként” megszellőztette a balhét. Így megy ez, repesve, örömmel várjuk az előadást.

Vidát kitartói azon logika mentén védik, hogy mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, ezért nem mondatják le. A vélelem viszont mégiscsak vélelem, így a pakliban benne van a bűntelenség, és a bűnösség lehetősége egyaránt. Így enyhén szólva is nonszensz, hogy olyan ember dicsőítését szorgalmazzák a sötétben bujkáló nem ellenforradalmárok, akiről valami csoda folytán esetleg mégiscsak kiderül hogy nem egészen ártatlan. Mi lesz akkor a NAV dolgozó lelkével? Majd közös bűnbánatra szólíttatnak föl, mint ahogyan az divat volt nem az MSZMP-ben, de a Magyar Dolgozók Pártjában abban az időben, ami felé tendálni látszunk már egy ideje. De nem is ez a lényeg voltaképp, hanem a csinovnyikok lelke, hogy az miként alakult ennyire torzzá röpke idő alatt.

A félelem, az munkál itt. A szolgák betörésének korai stádiumában csupán az Alaptörvény emlékezetes asztalának kötelező bemutatása jelezte az irányt, ami felé lökni óhajtotta az akkor még friss rezsim azt a pár ezer négyzetkilométert, amelyen uralkodni óhajtott. Ez az idea megmutatta torz lelkületét, amellyel a közintézményeket múzeummá kívánta változtatni, ahol egy vitrin mögött lehetett megcsodálni az új ördögi bibliát, miheztartás végett. A falakra NER irományok kerültek, amely galádságon még a kaszinótojás sem segített, később, a következő fázisban mindenhová, az élet minden szegletébe helytartók ültek, gauleiterek, akik szúrós szemükkel, listáikkal erősen tudatták az új idők elvárását, amely arról szólt csupán, hogy törj meg, ha élni akarsz.

És nagyon sokan meg is hajoltak, még többen önként és dalolva adták el a lelküket az új vallásnak, és azóta is kitartóan hisznek. Nekik köszönhető a kétharmad, és az ilyenek tudata indít útjára efféle különös leveleket aláírást követelve, mert ez egy ilyen ország. A szervilizmusé, amely elhajló állapot aztán fanatizmussá alakul, ha még a CÖF nem is szervez most békemenetet, amely amúgy megfelel az orwelli gyűlölet fél órájának. Már régóta divat itt az aláírósdi, ennek segítségével méri fel a párt, hogy ki van vele, ki meg ellene, hogy aztán e tudás birtokában jutalmazzon vagy elvegyen, pénzt adjon, pozíciót, oder utcára hajítson.

Nem nagyon lennék most NAV dolgozó, még akkor sem, ha – mint állítják – ez az egyik főigazgatóság dolgozóinak spontán akciója. Azt is mondják, amint Vida értesült az aláírási projektről, megköszönte beosztottjainak a támogatást, de az aláírásgyűjtés abbahagyására kérte az alkalmazottakat. Ez már tökmindegy. Vidának mindenképp, aki ezzel csendes rezignáltságot mutat, mint a halálra ítélt, aki valami sajátos lelki folyamat eredményeképp megnyugszik, amint meghallja a bíró szavát, a dolgozóknak meg azért, mert a kavics a vízbe került, és az erősen fodrozódik. Mindenképp, mindenki felett ítéletet mondanak úgy is, ebből jól kijönni lehetetlen, csak a fortélyos félelem igazgat.

Ebbe a sodorba tartozik Navracsics Tibor, aki most épp Brüsszelben izzad, viszont tanult a főnökétől. Orbán – mint az közkeletű – amióta Gyurcsány az emlékezetes tévévitában föltörölte vele a padlót, szóba nem áll senki olyan emberrel, újságíróval meg pláne, aki netán valami érdemlegeset kérdezne tőle. Az ő terepe az a pódium, ahol szemben és alant klakőrök leledzenek. Még egy áhított amerikai utat is lemondott, mert a programban az szerepelt, hogy ott netán egyetemisták kérdéseket tehetnek fel neki. A seggéből kirángatott Navracsics ezt a luxust nem engedheti meg magának, inkább hallgat. Az Egyenes beszédben, amikor harmadjára kapott kérdést a netadóról és az éppen folyó tüntetésről, magában imát rebegve csak annyit volt képes kibökni: nem lehetne másról beszélni?

Orbán aztán, ahogy Svájcból önként hazatér, felderült kedvvel és elmével ül majd be a Kossuth Rádió stúdiójába, ahol a szervilis bértollnok nem fogja megzavarni abban, hogy előadja hagymázas álmait. Tisztára, mint Szombathelyen, ahol Puskás Tivadar sem volt hajlandó kiállni semmilyen vitára, viszont a városi tévé kamerái előtt heti rendszerességgel, senkitől sem zavartatva adhatja elő joviális böcsületességeit, a háttérben meg folyik a város ellenére való mutyi. Minden valahol a színfalak mögött dől el, ahogyan Schmitt Pál is levlapon lett kinevezve, a vezéri döntésre már csak rá kellett bólintani a meggyalázott Parlamentben.

Ez egy ilyen ország. Előttünk ugrálnak a koboldok, nyaralások közben meg eldöntik a sorsunkat. Mint ahogyan a NAV elnöke, meg a fél vezérkar is köddé vált már jóideje, amióta az USA éjjeli edényt borított. Nyaralnak, szól a szűkszavú közlemény, amely a hollétüket firtató kérdésre született, ennyit kipréselt magából a népnyúzó szerv sajtós részlege, miközben nem cáfolták, hogy Vida Ildikót is kitiltották volna a mostanában ellenséges országból. E kitiltás oka és indoka pedig éppen az volna, hogy a nagyasszony tán érintett az ebben az országban időnként el-eltűnő manusok hirtelen és lenyűgöző gazdagodásában.