Addig, míg a saját lábon álló kft.rt.megazistennyila cég ezt is fölveszi a portfóliójába, megteremtve a törvényes kaszálás jogtalan terepét. Világjáró hősünket most ez egy csöppet sem hozta zavarba, mert itt lehetett, ahol a narancskönyves legendáriumok szerint maga a szeplőtelen ajánlotta föl az egész elcseszett országot a szakállasnak, ilyképp súlyos tudatában volt annak, hogy szakrális térbe tévedett visszavonhatatlanul. Felcsútra magára-ba/be. Nem érdekelte. A vonatút érdekelte, amelyet megtenni óhajtott, mert nagy rajongója volt ő mindenféle avítt dolgoknak. Szívesebben ment volna gőzössel ‘Kanizsára, de ezt dobta a gép, és elfogadta, pláne, hogy oly vidéken járt, amelyet „ŐŐŐ“ (a ‘zember, akinek budija van) egymáshoz érő talpain kívül még Mága Zoltáné is tapodott, amikor ideje volt az avatásnak. Mostan meg az aratásnak.

Névtelen és arctalan utasunk fölcíhölte hát magát a vonatra, amely meglepetéseket tartogatott. Ott belül sokkal újdondászabbnak bizonyult, mint amit a külseje sejtetett volna. Mindenféle bandérium-idegen kütyük voltak benne, közéleti, közszolgálati harsonaszó kíséretével szólították föl a mindösszesen két utast, hogy nézzenek jobbra, itt, a budi mellett újabb láblabda nemfedett sportlétesítmények épülnek hamarost. Mert „ŐŐŐ“ erre adott ki utasítást, és rántott ki a népek zsebéből kétmilliárdot. Erre. Utasunk hányni-okádni nem tudott aléltságában, záporoztak reá az élmények. Maga az aréna jobbról is, meg balról is. Ugyanaz a csoda másmilyen megvilágításban, azonban amikor végleg elveszítette volna a soha nem létező önkontrollját, fél óra elteltével önmagába tért vissza a járat. Körbevonatozták magát az arénát, és láss csodát, ha kinézett az ablakon, maga „ŐŐŐ“, a ‘zember, akinek budija van intett csalfa hívogatón felé. Hősünk megrázta busa fejét, leszállt, és rájött, hogy átbaszták. A távolban egy juhász igazgatta az autóját abból kiszállva, és előzte őt egy osztrák nyugdíjas. Egy pillanat volt az egész.

Csak apró zajok rontották el paradicsomi nihiljét. A távolban valahol stadion épült, a munkagépek pedig hangosak voltak, de Kovács József tűrt, ezt a magatartást kívánta tőle a Mikkamakka7, az a lap, amely mindig megmondta, hogy mely polgármester, és mely képviselő szavára kell ügyelni, különös tekintettel a nemzetiszínű szalagok átvágásának aktusára. De ezekből már annyi volt, hogy Kovács unta, csak legyintett, és arra gondolt, hogy az orra előtt az aszfaltban lévő lukat is betömethetné a hatalom, de nem remélt már semmit sem. A dolgok mindig távol, a stadion környékén történtek, oda meg ő egészségügyi állapota miatt már nem jutott el.

Így maradt neki információ-forrásként a lépcsőház női részlege, amely nem volt teljesen megbízható és hiteles, leginkább a Nóta TV, meg a Dankó Rádió volt a forrás, aztán az is lett a vége, de ez legalább biztos volt. A lebukó Nap koronája azért mélázásba taszajtotta a vasutast. Elelmélkedett, hogyan lehet, hogy a Föld másik végében, Miskolcon romákat dózerolnak az utcára. Meg azon is, hogy mi történt azzal a világgal, amelynek hajdan hasznos részese volt. Mi okozhatta, hogy más, fegyelmezetlen állampolgárok igen drága kaszinótojást kenegessenek valami Alaptörény asztalára, amiről azt sem tudta, mi a jófranc.

Számtalan ilyen dilemmája volt, sok minden megfordult kérdésként a fejében, ilyenek, mert a címekből ezek maradtak meg: alaptörvény asztala, kaszinótojás, KLIK, gyerek, tankönyv, történelem, Orwell, beteljesülés, városi tévé…és még sok minden egyéb kavargott zavarodott elméjében, de semmire sem ment vele. Arra jött rá, hogy ez a világ nem az övé, esélye sincs megérteni, így hagyatkozik arra, ami a postaládában található. Narancssárga füzetek, azokat meg is nézi, nameg a tévét, mert abban nem hazudnak bizonyára. Így élt, és szavazott is, az aktusra Rózsika elkísérte. Együtt – bár ez szabálytalan, tudta – töltötték ki a lapokat, és most közösen várják a csodát. Egyébként Rózsika még mindig megfeledkezik olykor az ebédről, de a szavazásnál nagy segítségére volt. A segédpapi állás viszont megőrződött az eklézsián, hála Istennek. Vasárnap tovább lehet rázni a csöngőt az oltár előtt.