Ez a válasz jellegében a „Boldog karácsonyt” orbáni kinyilatkoztatásra hasonlít, amit viszont hordoz, az valami elképesztően aljas. Egy ecsetvonással gyilkosozza le a komplett ellenzéket, amiből látszik, mire számíthatunk, illetve az ellenzék mire számíthat 2022-ig. A kampány elkezdődött, illetve voltaképp soha nem is ért véget. Az új tematikára utal Orbán miniszterügynök manapság legjobb tanítványa, Varga igazságügyes kijelentése is, amiben önmagát mint kormány emelte a nemzet megmentőjévé a rendkívüli jogrenddel.

Ez volt az egyedüli oka annak, hogy a járvány nem szabadult el Varga igazságügyes szerint, amit viszont az ellenzék nem szavazott meg, következésképp nemzetgyilkos. És máris megkaptuk az ívet, amely tegnap a szemkilövéstől a kór terjesztéséig húzódott. De tudjuk, miniszterügynök elvtárs és bájos csapata nem rest távolabbi időkig is visszanyúlni az ellenzék gyalázásában. Ebben a baloldal a nemzetre tör mindig, szünet nélküli kitartó buzgalommal.

A vonal a Gyurcsány, Kádár, Károlyi, Kun Béla rokonság, de előbb-utóbb eljutunk Dózsa Györgyig is, és még távolabbra a múltban, a kipcsak őshazában kétezer éve felforgató kommunistákig. Miniszterügynök elvtársnak mindig annyi mondanivalója van a múltról, hogy ki mindenki hibás mi mindenben, és a jövőről, hogy milyen meseszép utópia vár ránk, csak épp a mostról, hogy most mi van, arról nem beszél soha. Ellenben szívesen emlegeti a tíz-húsz év múlva eljövő Kánaánt, hacsak függöny mögé nem bújik.

De most, hogy valami isteni kegyelem – és nem Ceci néni – jóvoltából úgy tűnik, a kórság nem viszi el a komplett magyarságot, kinyílt a nemzetvezető csipája nagyon. Bár ez csak a hazai vizekre vonatkozik, mert Brüsszelbe nem fáradt el őkegyelmessége. Ott nem lehetett volna szemkilövetőztetni, boldogkarácsonyozni. Egyáltalán, Brüsszel nem vevő a dakota bölcsességekre, a kolbásztöltésre, gumicsizmára, noch dazu a kovászos uborkára sem.

Ezzel a mentalitással és habitussal kizárólag a Felcsút-Bicske tengelyen lehet boldogulni, de, mint kitetszik, ott nagyon. De, ha már miniszterügynök elvtárs fölemlegette a szemkilövetést, mint nemzetszerető zsinórmértéket, mindebből olybá tűnik, hogy valami fordított etika szerint az ő szemében a hősök a kockaköveket feltépő, televíziót kifosztó, autókat felgyújtó, rendőrök sípcsontját eltörő, a várost széthugyozó csőcselék, akik egy szinten vannak már az 56-osokkal.

Ebből a kifacsart etikából következik, hogy a kilőtt szemű jumurdzsákok a hősök, a várost védő rendőrök a gonosztevők. Ha szegény Gárdonyi ezt látná, meghasonlana, az életben meg nem írná az Egri csillagokat, egyáltalán nem írna semmit, hanem Wass Albertre hagyná a dolgokat, hogy megfelelő legyen a fiúknak. A dolgok azonban nem ilyen mókásak, mint ahogyan ebből tűnik, hanem arról van szó, hogy a múlt újraírása történik, sőt, totális meghamisítása.

Amire miniszterügynök elvtárs Varju képviselőnek válaszában utalt, miszerint „Nem önök lőtték ki az emberek szemét?” tizennégy éve volt, az akkori óvodások most lépnek választókorba, és tudatukban ott áll egymással szemben a szemkilövető, keresztény gyermekeket früstökölő, a jómunkásembereket a járvány karjaiba taszító Varju és tettestársai Karácsonytól indulva és vele bezárólag, s velük szemben a szent életű Orbán Viktor, ki népének él, érette, s általa.

Viszont, hogy ma mi történne, ha a forradalmárok fölgyújtanák a várost, elfoglalnák a televíziót és más ilyen cukiságok, azt senki nem tudja. Ki, kire és mivel lövetne, azt sem. Csak annyit látunk, hogy dudálásért, százezrekre büntetnek, facebookozásért bevisznek, sőt, hogy amikor épp Varju László behatolt a televízióba, ott őt ezért földre teperték és vonszolgatták, mégis ő a bűnös, sőt, most már emberek szemét lődözi ki. Ezt így egy kupacba összehozni azért már pofa kell, s miniszterügynök elvtársnak az van, mint tudvalévő.

Emlékszünk a képre, amelyen kicsi a rakást játszanak éltes férfiak, de földön lévőt én akárhány szemszögből is csak egyet látok, akin térdelnek és húzzák-vonják, az pedig a képviselő. Egy kocsmában a felül lévőket tartanák erőszakosnak a józan ész szabályai szerint, az ügyészség szerint az a garázda és erőszakos, követ el súlyos testi sértést, akit ütnek. Igaz, ebben a kuplerájban Polt Péter a csapos, mégis egyáltalán nem mókás, ami történik, mert arra utal, hogy ezek már azt csinálnak, amit csak akarnak, a pofátlanságnak, hazudozásnak gátja nincs.

S ami nagyobb baj, a törvénysértéseknek sem, a világ fejtetőre állt, az agresszort jutalmazzák, a szelídet megkövezik. A diktatúra evolúciójának sajátos de jellemző szakasza ez, amikor az álca kezd eltűnni, és nyilvánvaló képtelenségekkel vádolják meg a veszélyesnek ítélt elemeket. A képen, ami előttünk van, az látszik, hogy Varju Lászlót agyusztálják, ehhez képest ő a bűnös. „Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!”

Ennyit tettem ide „A tanú”-ból, de iderakhattam volna az egész nyüves filmet is, a képtelen párbeszédeket üregbőrről és ilyenekről. Mert, miután boldogan néztük, hogy milyen szörnyű kort hagytunk oda, hogy atyáinknak miben kellett élniük, most rémülten nézzük, hogy ez ugyanaz és ezek ugyanazok. Kövér Lászlónak mostanában nagyon kinyílt a csipája, és ez juttatta eszembe egy régi fenyegetését, amit a szocialistáknak üzent, s amely ez: „egyenként fogunk benneteket levadászni.” – Úgy látszik, elérkezett az idő.

Már előtte is, amit Demeter Mártával műveltek a repülőjük kapcsán, erre utalt, viszont most, hogy agresszióval vádolják azt, akit megruháztak, rendszerré kezd összeállni a bűn. Ezzel párhuzamosan ugyanis az Origo nevű tudományos szaklap és sajtóipari termék október 23-a alkalmából elkezdte újrafogalmazni a múltat, midőn a gyurcsányi rendőrterror áldozataira emlékezett. S bár én föltettem magamban, hogy mi az anyám valaga van, az újszülöttek ilyet nem tesznek, hanem elfogadják az állításokat.

Gyurcsány annak idején véres kezű diktátor volt, aki a jámbor népet irtotta – itt tartunk -, ez a Varju meg az elvtársa, jellemzően nem tud kibújni a bőréből és biztonsági őröket ütlegel. Így lesz kerek egész ez a képtelenség, ami nem amiatt szörnyű, hogy Varju képviselőnek valami baja esnék – nem fog -, hanem, hogy miként gyártja az ellenséget a manipulatív hatalom, és hogyan torzítja el a bávatag állampolgárok amúgy is tompa agyát. És itt lép előtérbe az idő, mint főszereplő, ami, ahogy telik, úgy lesz egyre reménytelenebb, hogy az ország valaha is kiheveri Orbánt.

Mert abba azért gondoljunk bele, már a mostani választások során is, aki szavazókorba lépett, még csak tíz éves volt Orbán második uralmának kezdetén. 2022-ben már jön az a generáció, amelyik hat éves korában lépett be a NER-be, abban kezdett óvodába járni, hittanra, lövészetre, fesztiválra, ahol Orbánt vetítenek, és tizenkét éve olvassa azt a mocskot, hogy Gyurcsány véres kezű diktátor. Ott tartunk, hogy a múltat kell megőrizni, az emlékeket, mielőtt végleg átírják az egész történelmet. Mert ez is folyik más ganyéságok mellett.

Visszatérve azért még Varju – meg Demeter és megengedőleg Czeglédy estére – vigasztaljon minket az a tudat, hogy a történelem tanúsága szerint ilyen aljasságra csak az a hatalom vetemedik, amelyik be van szarva. Apró kis jel, szépségtapasz, s itt kell elnézést kérni Varju képviselőtől, akinek a neve oly pompásan illik a „Láttam én már karón varjút” mondásba, amely azt jelenti, hogy valami szokatlan vagy korábban elképzelhetetlen dolog bekövetkezésétől kell tartani. S beláthatjuk, Varju képviselő esete is igazolja, erre van esély.

Azt mutatja nekünk ez a kis színes, hogy négy fogdmeg kezelgeti a képviselőt nagy elszánással és emellett szenvtelenül, mint gyakorlott bérgyilkos, tapasztalt verőhuszár vagy keretlegény, ez még felugrik jeligére. Olyan hűvös, érzelemmentes a dolog. Nincs szó indulatról, ez is egy szakma, amit aljanépek végeznek mocsadékok megbízásából, mert így ránézésre ilyesmit igazi férfiember nem tesz, csak és maximum vak komondor tulajdonosok meg bandában nagypofájú beszariak. Most hagyjuk figyelmen kívül, hogy képviselőt klopfoltak – bár az is döfi -, nézegessük csak a közösen ütlegelés tényállását és az ebből való fakadásokat.

Varju Lászlóból hős lett, mártír, népmesei alak és szenvedő Krisztus, pedig nem is akarta igazán. Ő csak olvasgatni akart, erre nekiestek, s abban a pillanatban másra nem is gondolt, mint, hogy szorult helyzetéből szabaduljon, egy perc múlva pedig már szimbólummá vált. Így születnek a legendák, és így rúgja tökön magát a rendszer. A tüntetők közül kiemelt füstgránátos lány, a hajnalban elvitt újságíró mind egycsapásra és szinte akarata ellenére válik mitikus alakká, amely azt mutatja a tüntetőnek és arra biztatja, hogy lehetne ő is kamikázé. Így szoktak kitörni a forradalmak és parasztlázadások.

A néplélek könnyen azonosul a szenvedővel és elnyomottal, főleg, ha szembe állítják a legkisebb fiú hősiességét a zsarnok királlyal. Esetünkben míg Varju képviselőt négyen teperik le, a mi királyunk kizárólag négy napszemüveges fogdmeggel körbevéve jelenik meg a nagyvilágban, plusz még a kevlár a nagy gyomrán, ami különösen előnytelen, viszont undorító is. Ő utcai harcosnak nevezi magát, aki rendíthetetlenül áll az ágyútűzben, csak néha szalad a függöny mögé. Míg Varju képviselő, a lépcsőházi harcos entestével vesz részt a küzdelemben, s főleg túlerő ellen, azonban rendíthetetlenül, holott csak a szabadulás esélye nélkül földre teperve és megbéklyózva.

Ha Orbán járna színházba, végezne némi esztétikai erőfeszítést magában és tisztában lenne néhány fogalommal, úgymint komédia vagy tragédia, esetleg katarzis, akkor nem követne el alapvető hibákat, amellyel önmagát nevetségessé, ellenfelét pedig hőssé teszi. A NER viszont tapló az urával együtt, és – többek között – ez is okozza majd a vesztét. Nem érti, így el nem viseli sem a gondolatot, sem a humort, beleájult az ájtatos pátoszba, amit megvédeni másképp nem, csak erővel tud. S emellett, mint a bálványokba menekülő paleolit népek, fél is, és a sokaságban véli megtalálni a biztonságát.

Nem véletlenül érkeznek tapsoló lengyel vendégmunkások, a tízezres tömeget sem ok nélkül nevezik párszázas csürhének, így győzködve magukat, hogy ez még nem a birnami erdő, holott, de, bizony az. Ezzel viszont a receptet is megadják a lázadóknak, mert, ahogyan ha öt Varju László állt volna a négy fogdmeggel szemben, s nemcsak ez az egy, akkor nem leteperték, hanem elfutottak volna, hasonképp, ha folyamatosan csurig lenne az utca rájuk mordulva, elrohannának, mert beszari alakok voltaképp. Egy nagypofájú galeri, nem véletlenül menekül már szinte az összes minden olyan helyről, ahol nem az akluk van.

Mert idézzük csak magunk elé nagyjaink fancsali, kétségbe esett arcát az Európai Parlamentben, amikor Sargentini oktatta őket, és nem volt egy Kövérjük, hogy kikapcsolja a mikrofonját. Mindezzel nem azt óhajtom sugallni, hogy ezek csak az erőből értenek (de), azt viszont végképp nem, hogy pofán kéne verni őket. Tanulva Gandhitól már az is elég, ha annyian vannak az utcán, hogy ne lehessen őket egyesével leteperni és elcipelni, mert nincs annyi emberük. Láthattuk, hogy négy fogdmeg kellett egy Varjuhoz, egy tízezres tömeghez negyvenezer rendőr kellene, annyi meg nincs, ha csak nem importálnak Moszkvából. Sokszor kell sokan lenni, ami kitartást, türelmet és bátorságot igényel, viszont megéri. Erre tanít ez a tél.

Meglehetősen illetlen dolgok történtek tegnap a DK sajtótájékoztatóján, ahol a szakadárok kifejtették véleményüket arról, hogy az LMP lepaktált a Fidesszel az alkotmánybírák személyéről. Varju László alelnök szerint a magyar „zöldek” ezzel kiiratkoztak az ellenzéki pártok soraiból, és elhangzott még a hadi állapotok közt használatos kollaboráns kifejezés is.

A DK egyáltalán nem róható meg azért, ha háborúként értelmezi a jelenlegi magyar közállapotokat, erre kényszeríti őt a kormányzó erő, aki folyamatosan fújja a harsonákat és pergeti a dobot. Nem esünk túlzásba, ha azt mondjuk, nem normális a mai magyar közélet, és, mint Svejktől tudjuk, nagy idők nagy embereket kívánnak.

„- Esküszöm az egy élő Istenre, hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, az egri vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom. A vár védelmében elejétől végéig alávetem akaratomat a nálamnál feljebb való parancsának. Isten engem úgy segéljen!”

Ez, mint arra suttyó gyermekkorunkból emlékezhetünk, Dobó István esküje Egerben, midőn a letelepedési kötvénnyel nem bíró törökök elleni harcra készült. Momentán az ellenzék – kivétel Jobbik – ilyen lélekállapotban leledzik. Erre ezek az LMP-sek szóba állnak a törökkel, sőt, alájuk is dolgoznak. Érthető, ha Dobó-Varju kiakad? Teljes szívünkből.

A sajttájon viszont korántsem természetszerűleg megjelent Schiffer András, aki amúgy a háttérbe húzódott, ellenben egy alkalmat sem hagyna ki, hogy Gyurcsányba bele ne rúgjon. Régi mániája már ez neki, aktív korában is egyetlen értékelhető és emlékezésre okot adó cselekedete volt, a sukorói feljelentés. Ezt a kudarcot ugyanúgy nem tudja feledni, mint Orbán az emlékezetes tévé-vitát.

Mindkettőjük retinájába visszavonhatatlanul beleégett a Fletó, hogy szabadulni sem bírnak tőle, így egy gyékényen árulnak, az Orbán meg Schiffer. Olyannyira, hogy a levitézlett zöldtárselnök Orbánnal nem nagyon foglalkozott kétes pályája során, mára pedig hasonult is hozzá. Más magyarázata nincsen a tegnapi ámokfutásnak, amikor hitványnak és alávalónak nevezte a DK-t, valamint ilyet is mondott: „Gyakorlatilag egyházellenes indulatokat szítanak fel, azt csinálják, amit az AVH-s szellemi elődeik.” Ehhöz hozzátenni nincs mit.

Ott volt még Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezetője is, aki visszautasította a DK vádjait, és kimondta a varázsigét, miszerint a Demokratikus Koalíció nem tudja elképzelni, hogy van egy olyan parlamenti párt, amely az elvei szerint politizál. Az elvek tehát, amiről nem tudni mik volnának, viszont vannak, mint titokzatos rendező elv.

„Az LMP önmagában is egy eszme, egy idea: lehet más a politika. Az ÖKO-párt azt tűzte ki célul, hogy a rendszer megváltoztatásán fog dolgozni. Nem, nem úgy, hogy esténként egy új Magyarországot épít, mert a régi már lepukkadt, és egyszer majd, amikor eljön az átadás napja, akkor előrukkolnak az újjal, hogy íme. Az LMP politikájának, illetve cselekvési stratégiájának épp az a lényege, hogy minden egyes tettet, döntést összevetnek az elveikkel, illetve az azokból már kibontott gondolatok rendszerével, beleértve a párt működési szabályzatát, és így haladnak előre az időben, bízva abban, hogy az elvek segítségével egy egészen más rendszer fog kibontakozni döntéseik nyomán. Egy építkezésen egyszerű mérőeszközök segítenek, függőón, derékszög, vonalzó, az LMP az elveit használja így, rendszer bontás/építés/átépítés közben. Az LMP a durva, embertelen rendszer helyett ÖKO- és humánus, szociális alapokon kíván döntéseket hozni.”

Ezt a szöveget egy évtizedes, a zöldeket fényező írásból idéztem, és három dolog hüvelyezhető ki belőle: öko, humánus, szociális. A két utóbbi az összes demokratikus pártra jellemző, marad tehát az LMP-nek a zöld-ség, mint azonosító elem. Az összes többi duma valami homályos katyvasz a függőónjával együtt.

Ilyennel rendszert borítani bajos, és annyi megjegyezni való még akad itt, hogy ez az egész a Bajnai feletti diadal győzelmi mámorában született 2014-ben. Az LMP számára ő volt a technokrata ördög, akit sárba tapostak. A Fidesz-t itt sem emlegetik. Ilyenek az ő elveik, amelyekkel összhangban építik az új Magyarországot.

Hadházy Ákost viszont nagyon sajnálom. Még idén júliusban borongott ő, mint új zöld-társelnök, és ecsetelte pártjának érdemeit: „Szerintem nagyon nagy igény van egy olyan pártra, amely egyszerre három feltételt is teljesít. Egyrészt az LMP egy létező, megbízható és választható párt, másrészt nem kompromittálódott az elmúlt évtizedekben, harmadrészt pedig az LMP nem megy bele abba a csapdába, hogy elhiszi, úgy lehet nyerni, ha hergeli, hecceli az embereket és démonizálja az ellenfeleit.”

Az étlap, amit akkor is kínáltak, a következő: az LMP választható, nem démonizál és nem heccel. Csak a DK ellen, ugye. Mindezeket akkor én illetlen szöveggel nyugtáztam, de nagyon udvarias választ kaptam: „Kedves Rezeda Úr! Sajnálom, hogy indulatokat keltettem Önben, elnézést kérek érte. Valószínűleg tényleg illetlen, hogy egy vidéki állatorvos bele próbál szólni a nagyok játékába, és lehet, hogy nehezen érthető is, amit mond. Én minden interjúban azt mondom el, hogy nem hergelni kell az embereket, hanem meggyőzni őket és cselekedni. Látja, Önt mégis felhergeltem. Tényleg nehéz szakma ez, de még egyszer elnézését kérem, egyelőre maradok. Hadházy Ákos”

Ez nagyon szép történet, viszont semmire sem lehet menni vele. Fideszt leváltani legfőképpen nem, függőónnal, vonalzóval és derékszöggel meg pláne. Ellenben indulat is megbúvik a jámborság mögött. Schiffer úr a reflektor.hu-n írt tegnap egy regény hosszúságú elemzést „Lehet más, mint zsákmányszerzés” címmel az ő sajátos paktumukról, ölég volt végigszenvedni, de a bizonyítvány-magyarázat egyetlen rövid konklúziója megint ennyi volt csak: „A minél-rosszabb-annál-jobb politikája éppen ezért egész egyszerűen hazaárulás.” Mondanom sem kell, hogy Orbán úr ettől milyen elégedetten majszolja a szotyolát.
A választópolgár is fölöttébb boldog. Iderakok egy nyomdaképes hozzászólást, amely az említett schifferiádára érkezett:

„Schiffer András az alkotmánybírók megválasztásának előestéjén posztol egyet arról, hogy az amúgy gyakorlatilag kizárólagos hatalommal rendelkező Fidesz ellenében ő márpedig kiharcolta olyan alkotmánybírák megválasztását, akik majd szembe mennek a Fidesz-es kizárólagosságra törekvésekkel, és a Fidesz majd pont ezt nyeli be csont nélkül. Plusz persze vesszen Gyurcsány meg a rohadék DK-ok. És mindezt persze el is hisszük, hisz maga Schiffer András írta. És ha Schiffer András azt írja, hogy az LMP-s paktumok jók, a többi paktum meg nem, akkor az nyilván úgy is van. És a Fidesz is csupa jóravaló politikusból áll, akik arról híresek, hogy támogatják a hatalmuk korlátozását biztosító szervezetek függetlenségét és üzemszerű működését.”

Erős a gyanúm, hogy a mindig is a bejutási küszöbön lavírozó párt még néhány ilyen elvszerű gesztus után 2018-ban nem fogja megugrani a lécet. Hadházy úr már a nyáron is így mélázott: „Én nem tudom elképzelni, hogy ez a választási rendszer így maradjon, most ennyit tudok erről mondani. Akkor nagyon el kell gondolkodni azon, hogy van-e értelme indulni. Ezt a kongresszuson persze nem vetettük fel, és jelen pillanatban erre nincs az LMP-nek hivatalos álláspontja.” Ha nincs, akkor nincs. Egy dolog azonban biztos, mint LMP álláspont és elv: Ceterum censeo Gyurcsányinem esse delendam. Csak a miheztartás végett.