Mindemellett, ha nem Fidesz-krónikás lett volna a felkérdező, érdeklődött volna a pénzügyértől, hogy nincsen-e pszichózisa neki. Lett volna rá oka és indoka, ugyanis az akkori és mostani főnöke, bizonyos Orbán Viktor Mihály 2008-ban, amikor tombolt a válság, és a forint árfolyama elérte a 274-et, ilyeneket mondott: „A kormány az elmúlt időszakban a forintot mesterségesen erős állapotban tartotta, ha viszont az árfolyam a reális áron 250 és 260 forint között mozgott volna, akkor a jelenlegi 274 forintos euróárfolyam nem keltené az összeomlás érzését, és nem alakult volna ki egy rossz pszichózis.”

Meg még sok mindent mondott akkoriban Orbán Viktor Mihály, hogy az árfolyam gondjának megoldása a miniszterelnök-csere, hogy Gyurcsány az oroszok kezére játssza az országot, meg az euró bevezetéséről szőtt omló álmokat, ami ellen most meg kézzel-lábbal tiltakozik. De mit is várnánk, várhatnánk egyetlenünktől, aki közkeletűen beszél össze-vissza minden ökörséget, hogy maga sem tudja délután, ebéd előtt mit mondott, de most Varga pénzügyes osztotta az észt.

Szóval a hülye kérdésre, hogy mikor vegyen eurót a magyar, ezt az aljas választ adta a pénzügyes: „Izgalmas egy külföldi kirándulás, de egyáltalán nem baj, ha honfitársaink itthon töltik a szabadságukat, itthon pihennek és költenek. Annyi szép és érdekes látnivaló van Magyarországon.” – Ezt mondta, és szeme elmerült a lenyugvó nap szikrázó sugaraiban, akárha Verecke ormain, amikor hármat sikoltott a turul és négyet szökellt a csodaszarvas.

Érdekes lett volna a cinizmus helyett – akárha felelős vezetőtől – azt megtudhatni, hogy egészen sajnálatos módon momentán ebben az országban millióknak nem az a gondja, hogy mikor vegyék meg azt a rohadt eurót. Mert nem indulnak Olaszba’, se nem Görögbe’, sőt, még a szomszéd utcába sem indulnak, következésképp kies hazánk szép és érdekes látnivalóihoz sem, mert azt sem tudják, mi az a nyaralás. Hogy az eurót ismerik-e, az sem egészen biztos, ha forintot sem nagyon látnak.

Lovagolhatnék most ezen, kelthetném a hangulatot elsiratva a kilakoltatottakat, a hajléktalanokat, a nyugdíjasokat vagy csak úgy egyszerűen a Kiss Jánosokat, akiknek semmiféle nyaralás nem jut az eszébe, mert energiájukat az köti le, hogy életben maradjanak. Meg szórakozhatnék azon is, hogy Pártunk mindenkinek biztosítja a belföldi turizmust, mert ingyen szállítja őket kerítésnézőbe, Felcsút-meccsre vagy nagygyűlésekre, de ez is olcsó poén lenne, ámde jó.

Ehelyett figyelmezzünk arra, hogy Varga pénzügyes még 1989-ben végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Ez sem stigma, csupán tény. Viszont még a legegyszerűbb állampolgár is emlékszik arra, abban a korban az akkori pénzügyesek a mindenkori januári áremelkedéseket a begyűrűzésekkel, árfolyamváltozásokkal magyarázták. Mindenki megértette, hogy a szemét kapitalisták emelték a dollár árát, tehát mostantól drágább lesz a sör meg a feles.

Konszenzus volt ebben, és máma sem működnek másképp a dolgok. Matolcsy szórakozgat az árfolyammal, hogy a GDP arányos államháztartási hiány jobban fessen, kicsit shroltolgatnak, bíbelődnek vele, hogy pár milliárd árfolyamnyereség legyen, és máris drága az a kurva euró, a magyar meg nem tud menni nyaralni. De nem ez a baj, illetve a megalázottak és kitaszítottak, a megnyomorítottak és a Kiss Jánosok számára az a baj, hogy most is begyűrűzik.

Ettől drága az import krumpli, a benzin meg az olaj, meg úgy általában minden, amit azok is kénytelenek magukhoz venni, akiknek eszébe sem jut a nyaralás sem odakint, sem idebent, mert nem jól menő NER-lovagok, gázszerelők vagy vejek. Tombol az infláció, amiről Varga pénzügyesnek szava nincs, igaz, nem is kérdezték. Ezzel a válasszal azonban invitálás nélkül is feleletet adott rá, mert ebben kimondatlanul is benne rejlik a ki nem szarja le gesztusa, ami felér a kedves vezető mondatával, ami így hangzik: oszt jónapot. – Én pedig az anyukájába kívánom az összes rohadékot, és kvittek vagyunk.

Semjén Zsót arról ábrándolt pénteken, hogy visszahozná a vasárnapi boltzárat, ebbéli igyekezetét csak a „Tudta?” című kvótalószerszám akadályozza meg.

Azt hiszem, Semjén úr miniszterelnök-helyettes. Ilyképpen Varga Mihály a beosztottja neki. Ehhöz képest Varga úr tegnap ezt mondta:

„Cáfolni szeretnék minden olyan értesülést vagy hírt, ami arról szól, hogy a kormány ezt fontolgatná. Nem, hoztunk egy döntést, elfogadtuk az emberek álláspontját, az emberek elsöprő többsége úgy gondolja, hogy a vasárnapi nyitva tartásra szükség van, ennek érdekében egy parlamenti jogszabály-módosítás történt, én azt gondolom, hogy nincs arra szükség, hogy bármiféle felülvizsgálata most ennek a döntésnek megtörténjen.”

Így irányítódik az ország. Van még kérdés?

Voltaképp erről volna szó. Nem telt el hetvenkét óra azon ifjonti kijelentés után, miszerint a vasárnapi munkavégzés tilalmát más ágazatokra is kiterjesztené a kormány, és lám, odahajtották a mikrofonok és kamerák kereszttüzébe Rogán urambátyámat, és nekiláttak az ő farkával verdesni a csalánt. Mint ahogyan annak előtte meg Harrach Péter dákója bánta az ámok futását.

Valami történt a hét végén, s nem az, hogy Récsöl visongott a papájának, hogy apúúú, friss kiflit akarok, és nem volt nyitva a felcsúti vegyesbolt. Ennek folyományaként pedig az örökös miniszterelnök megvilágosodott, és így szólt: adjuk meg ennek a gyermeknek, amit kér, legott legyenek nyitva vasárnap a boltok. Nem, ez bizonyára nem így történt.

Ellenben Habony fölemelte a fejét Ibizán, rádöbbent arra, hogy bajok lehetnek ebből a szavazósdiból, hiszen nem sikerült betömni az összes lukat, az MSZP meg beszivárgott. Olyan édesek ezek a politikai elemzők, akik az évértékelő beszédekből is egészen elképesztő következtetésekre szoktak jutni. A formát most is hozzák, amikor azt hiszik, hogy megragadják a dolgok velejét, hogy arculatvesztés nélkül, legkisebb rossz és más ilyen okosságokat.

Holott lófaszt mama. Annyi történt csupán, hogy ezek az édesek hirtelen fölébredtek a korlátlan hatalom kényelmes álmából, és rá kellett döbbenniük, ha itt összegyűlik pár százezer aláírás ellenük, akkor az már a vég kezdete, vagy a kezdet vége is lehet egyben. Ekkor történt meg a kollektív befosás, és ekkor köptek egyet felfelé, hogy aláálljanak. És alá is álltak férfiasan, a félelem ugyanis nagy úr.

És olyan jó ezt látni. Hozzátéve, hogy egyáltalán nem az MSZP-től félnek ezek a narancshuszárok, hanem az istenadtától, aki, ha megtapasztalja, hogy lehet szava ezek ellen, ha csak szaros nyitva tartás ügyben, akkor más dolgokban is fölemelheti a hangját. Ekkor és ezáltal tört volna meg a rezsim szürke és monolit egysége, és ezért a visszatánc. Más kérdés, hogy mindebből kitetszik, itt nem elvek és eszmények mentén történnek a dolgok.

Hol van már a család és a vasárnap szentsége, a szerencsétlen kizsákmányolt dolgozó védelme és egyéb cukiságok, amelyre hivatkozva ezt az egész ganajságot bevezették. Elfújta a szél. Kitetszik hát, minden és mindenki le van szarva csak úgy, mint eddig. Nem érdekes itt a pógár, ő csak szavazatgyártó gép. Ha attól remélnének voksot, hogy a saját szarukat majszolgatják, minden teketória nélkül megtennék. Viszont az első falatokat most gyűrik le. Na, ettől vagyok én boldog.

Idáig betudható lett volna az egész az ő saját bejáratú hülyeségének, de az amúgy mindenféle elcseszett adóval brillírozó Varga Mihály úr meglovagolta a dolgot, és raportra hívta a kifliben és társaiban utazókat. Arra ösztökélné őket, hogy adjanak számot, miért nyúzzák a népet horribilis kifliárakkal, holott az olaj már olyannyira fillérekért van, hogy a csapból is majdnem az folyik, és kevés választ el minket attól, hogy a népek üdvözült képpel azt hörböljék a kannás bor helyett. Ilyképp tetemre lesznek hívva a kifliárusok, de nem azért, hogy megkésett bosszút álljanak a koleszosok a szenátor asszonyon, akinek köztudomásúan egy fizetetlen kiflitől lett kajla a foga még jó régen. De nem. Arról esik majd szó a szeánszon, hogy tán extraprofitra és pofátlan végkielégítésre játszik rá a kifliszakma, amely cselekedet tudvalévően ördögtől való, így üldözendő, hacsak nem szerepel adott pék a Kubatov listán, ami mindjárt más fekvést kölcsönöz a leányzónak. Vannak tabuk még.

Ez az egész annyira jellemző. Kormányzás helyett ötletelés zajlik, épp meglovagolni valami aktuális trendet azt a látszatot hazudva, hogy jó atyáink vagyunk nektek. És minden csak kajla maszatolás, az egész buzgalom a gyalázatot hivatott elfedni, amelyet éppen ők maguk szabadítottak rá a népekre. A benzinen rugózni sokkal könnyebb, mint netán választ adni arra, hogy miért huszonhét százalék a kifli áfája, mért annyi az út díja az őt szállító autónak, mért köll még matricákat vennie, a gáz, amivel a pékek sütögetnek, miért drágább nekik a rezsicsökkentés óta, és még sorolhatnánk, hogy miért drága az a kibaszott kifli. S ha már így szimbólum lett az össznépi nyammogás tárgyából, akkor azt is be kell látnunk, hogy mindez csak takarás, indulócsel, hogy az igazi ganéság ne látszódjon. Amíg a kifli-problematikán csócsálódik a nemzet, megfeledkezik másról.

Most jelesül Goodfriendet akarják kiverni a fejünkből cefetül. Illetve nem is őt, hanem azt, amit ez a jóember kipattantott szeretett honunkban. Hogy valami bűzlik Orbániában, olyannyira, hogy egynémely alakjai be sem tehetik lábukat az ígéret földjére, és éppen azért, mert mocskos a kezük holmi kormányzati produkciókban. Ez viszont sohasem fog kiderülni, az ideiglenes ügyvivő mentelmi jogát nem függesztette fel a mocsadék USA, így ő nem teregetheti ki a szaros lepedőt. Ilyképp elvitorlázott a zivatarfelhő nagyjaink feje fölül, részükről lezárták a dolgot, spongya rá, mondják. Így megy ez, asztal alá söpörve a trágya, jó lesz a népeknek helyette a kifli, vélik. Amiről nem beszélünk, az nincs, befogjuk a szemünket, mint az óvodás, aki azt hiszi, így nem látják. Ebben az egész delíriumban, ami körülölel minket a munkaalapú társadalomban, ideje volna zászlónk megváltoztatásának is. Ezen kifli szerepelne sarló helyett, a kalapács az maradhatna, a veres csillagot meg stadionnal helyettesíthetnénk, és fújdogálhatnák a fényes szellők, mint a hajdani komcsi slágerben, ha már, ugye.

Ezt írja a nyugatmedia.eu., amivel nem kevesebbet bizonyít, mint, hogy mégsem teljesen reménytelen ez az ország. Hogy egy magyar bíróság képes volt arra: levetette a rámerevedett igen komoly álarcot, a vezető bíró pedig elvigyorodott, és salamoni döntést hozott. Mintha az Arany Jani által megénekelt Fülemüle világa elevenedne meg – nekem fütyöl -, ez a mi ítészünk is ütött egyet jobb-, aztán meg bal felé, és kihirdette a verdiktet, amelyet javasolnék precedens értékűnek tekinteni, és kiterjeszteni egészen széles körökre. Csak azért, hogy eljöhessen minálunk végre az általános sötétség hajnala, amelyet bízvást nevezhetnénk meg-, avagy felvilágosodásnak. Szép is volna, bár magyartanárként tudom, mi a kötelező olvasmányok sorsa, de mégsem adnám fel teljesen. Ki tudja?

Itt van nekünk ez a Rikárdó-ügy már napok óta. Az idei év első babája, Rácz Péter Rikárdó január 1-jén 0 óra 1 perckor született Makón. Novák Előd – jobbikos professzor – Facebook-oldalán aznap azt írta, hogy „Rikárdó mellett azért persze szaporodik a magyar is néhol, pl. a mi családunkban is többen vagyunk, mint négy éve”. Erre mindenki nekilátott tutulni. Le-, meg felmondásra, bocsánatkérésre köteleznék ezt a nímandot, aki röhög magában, és semmi nem változik, csak az imamalmok őrölnek eredmény nélkül. Mindenkinek megakadt a torkán ez a sziporka, előrelépés meg semmi. Mennyivel másabb lehetne minden, ha ezt a jóembert mindközönségesen szintén olvasásra lehetne ítélni. Rögtön lefagyna a diabolikus vigyor az arcáról, és végre egyszer az életben könyv is kerülne a kezébe, nem csak kumiszos flaska. Akkor mondhatnánk, hogy na, Előd drága, most legyen nagy a pofád, így lenne kerek a világ. Még csak karikás ostort sem kéne csattogtatni, ahogyan az divatban volt hasonló körökben, mint tudvalévő.

Azonban mégis nehéz volna teljesen komilfóvá tenni a NER-t. Be kell látnunk, észre kell vennünk, hogy nagyon sokakat kéne olvasásra ítélni, a kötelező olvasmányok pedig igen megszaporodnának. Az egész elfuserált úgynevezett elitünkre ráférne egy kis stúdium, a lehető legváltozatosabb témákban, történelemből, közgazdaságból, illem-, és erkölcstanból, etc. Az egész parlamenti színház is teljesen más képet mutatna, amikor Kövér elnök úr épp nem a baloldalt hajtaná el a jó édesanyjába, hanem fölszólítaná a megjelenteket, hogy üssék fel a megfelelő szakirodalmat, és csak a zsolozsma hangjai hallatszanának a padsorok között. Semjén is tanulmányozná végre a Bibliát, Varga Misi Samuelson méretes Közgazdaságtanával a hóna alatt rohangászna, a Jobbik frakció meg William L. Shirer „A harmadik birodalom felemelkedése és bukása” című alapbecsűjét nyálazgatná.

Az egész bagázs olvasgatna csendesen. A szédölgő ellenzék kötelező tematikáját még alaposan ki kéne dolgozni, de hogy nagy munka várna rájuk, az ziher. Orbán feladata meg az volna, hogy mindazt egyben tanulmányozza, amit a többiek külön-külön. Ezzel elérhetnénk az áhított célt, végre nem beszélne hülyeségeket, mert nem jutna rá ideje. És amikor idáig jutunk az agymenésben, akkor a kezünk józanítón belelafog az éjjeli edénybe. Nem fognak ezek olvasni semmit, ha még bíróság is kötelezné őket, akkor sem. Tudvalevő, hogy mindannyian oly igen okosak, hogy még a seggükben is fejük van, ezért tudják folyamatosan szarni a spanyol viaszkot minekünk, ilyképp bíróságunk agyafúrt ítélete egyszerinek és megismételhetetlennek tűnik. De ez legalább valami fényt mutat a nagy magyar nihilben, és ezt becsülnünk illendő.

A Tesco-Global Zrt.-nek tavaly már negyvenhárom milliárd forint volt a vesztesége, vagyis ha idén sem hozza ki pluszba az eredményét, azaz nem lesz profitja, akkor a mérlegbeszámoló benyújtása után, vagyis legkésőbb jövő nyártól Magyarországon nem kereskedhet, legalábbis napi fogyasztási cikkekkel (élelmiszerrel, vegyi áruval, illatszerrel). Mindezt elősegítendő brutálisan emelték az élelmiszer lánc felügyeleti díjat, ügyesen gondolva arra, hogy csak utálatuk tárgya – a multi – kerüljön lehetetlen helyzetbe. Itt is alkalmazták a sávos trükköt. Így a Spar például 2013-ban vesztesége ellenére különböző adónemekben huszonhat milliárd forint adót fizetett be a harácsoló államnak, az élelmiszerlánc felügyeleti díj pedig háromszázhuszonöt millió forint kiadást jelentett a cégnek. Ez jövőre esetükben harmincszorosára, kilencmilliárd forintra emelkedik, ami nehezen lesz kigazdálkodható.

És a rohadt csak azért is maradni akar, túl sokat feccölt már ugyanis a mi pusztánkba. Nem gondolkodnak azon, hogy kivonulnának a magyar piacról, bármennyire is szeretné ezt a hatalom, hiszen huszonhárom éves ittlétük alatt nettó ötszáz millió eurót fektettek be, de a jogszabályi változások miatt most valószínűleg beruházásokat halasztanak el, illetve átstrukturálják költségeiket. A kiskereskedelemben a forgalom két, két és fél százalékát lehet profitként megtermelni, az élelmiszerlánc felügyeleti díj sávos emelése esetükben a forgalom visszafogására ösztönöz, azaz áremelésre, különben elviszi a nyereséget.

A Spar semmi olyat nem akar, ami békeidőben ne lenne természetes, csak nyugodt körülmények között szeretne dolgozni. Ám ez egy ostromlott országban egyre nehezebb. Pedig üzleteiket öt-hatszázezer vásárló keresi fel naponta, több mint nyolcszáz magyar cég az állandó beszállítójuk, az értékesített áruk kilencven százalékát Magyarországon szerzik be, és továbbra is el kívánnak jutni a legkisebb falvakba is. Mindemellett a cég Magyarországon az ötödik legnagyobb munkáltató, tavaly a foglalkoztatotti létszám meghaladta a tizenhárom ezret.

Nincs más ok, valami nagy bűnt követhettek el előző életükben ezek az üzletláncok, hogy mostani reinkarnációjukban Magyarországon kellett új életre kelniük. A büntetést pedig Orbán Viktor képében mérte rájuk az Úristen, aki elborult elmével a mai időkben mindent csípőből utál, aminek valami köze van a dekadens Nyugathoz, és az írmagját is eltüntetné a szittya földről, ami arra emlékezteti. Ebbéli küzdelmében jól láthatóan nem akadályozza meg senki és semmi sem, sorra hozza azokat a döntéseket, amelyek senkinek sem jók, cserébe pedig mindenkinek ártanak. Mit számít, ha a mostani ámokfutás miatt a nép elesettebb részét megfosztja a viszonylag olcsóbb vásárlás lehetőségétől, mindegy, a rezsi csökkent (szerintük). Mit érdekli őt, ha vérgőzös elméje miatt esetleg tízezrek kerülnek utcára a kereskedők közül, ez járulékos veszteség, a közmunka lehetőségei mint tudjuk, végtelenek. Mindez nem érdekes, szabadságharc van, a férgese elhullik, hiszen csak annyit is ér. És Orbán is csak annyit ér, amennyit: semmit sem most már.

Update, mutyiszag: a most benyújtott javaslat tartalmaz egy furcsa kivételt. Az újonnan alapított hipermarket- vagy diszkontlánc ugyanis négy évig mentesülne a nyereséges működés kötelezettsége alól. Ez annál is érdekesebb, mivel a piacon nincs ilyen cég, ám a szakma nem zárja ki, hogy ez nem változhat a jövőben. A hírek szerint a kormányoldalhoz köthető üzletemberek látnak fantáziát a kiskereskedelemben, s a piacon terjengő pletykák szerint törekvésüket Orbán Viktor miniszterelnök is támogatja, aki bizalmas körben korábban is többször felszólalt egy magyar hipermarket alapítása mellett. Folytatják, ahogy a kampányban ígérték.

Fotó: Veres Viktor, Népszabadság

A moral insanityk nem képesek elszakadni attól a primitív megközelítéstől, hogyha az ezért ebbe okkal belebukott baloldalnak szabad volt ugyan nem intézményesen – mint ami most folyik – rabolni, akkor nekik is szabad. Akik még mindig ott tartanak, hogy az USA (ahol – ugye – köztudomású, hogy verik a négereket) nekünk ne álljon elő holmi erkölcsi alapelvekkel, mert semmi köze hozzá, hogy mi meg a cigányokat verjük. Különben is, minálunk mindenről a liberálbolsik tehetnek, még arról is, hogy a Fidesz köré csoportosult gazemberek immár ötödik éve kétharmados parlamenti felhatalmazással rabolnak, mert az előző húsz évben nem fértek hozzá eléggé a zsírosbödönhöz.

Az a közel hétszázezer elkeseredett, a baloldali és liberális kormányzatból kiábrándult szerencsétlen, aki ugyan az orrát befogva, de 2010-ben rájuk szavazott, azért tette, mert volt annyira naiv (v.ö.:hülye), hogy beszopta, a Fidesz által meghirdetett rezsim tisztességes lesz, azt nem lehet korrumpálni, az nem fog korrumpálni, hanem valóban a társadalom jólétén fog munkálkodni. Ez az az erkölcsi felhatalmazás, amit megkapott, és ez az az erkölcsi felelősség, amivel visszaélt. Ezt bizonyítja az idei országgyűlési választás is, amelyen darabra pontosan 8199 vokssal kevesebbet kapott a rezsim, mint amennyivel 2006-ban veszített.

Ne jöjjön senki azzal, hogy a demokratikus pártok 2014-ben leírták magukat, mert ez nem mentség arra, hogy a nacionalista populista Fidesz valódi ellenzék mellett, egy tisztességes feltételű választáson, ahol az embereknek érdekében állt volna elmenni voksolni, csúfos vereséget szenvedett volna. Ha a választókorú népességünk egy negyede és a választásokon résztvevők mindössze 44,87 százaléka (az idegenlégiósokkal együtt) voksol a triumfáló „győztesre”, az ne legyen büszke arra, hogy egy újabb, a társadalmi morált a bányászbéka alsó fele alá passzírozó módszerrel kétharmados parlamenti többséget szerzett, mert ez a párt már ettől a tettétől is illegitimmé válik a józanul tűrő többség szemében.

Az pedig, amikor egy világhatalom titkosszolgálata (mert kétség se férjen hozzá, hogy a szükséges bizonyítékokat az szerezte meg a döntés előkészítéséhez) megállapította, hogy a magyar kormányzat jelentős tisztségviselői személyükben érintettek a korrupciós ügyekben, és – mint mára szintén kiderült – még az USA-ban vezetett számláikat is zárolták, majd kitiltották őket az USA-ból, az több, mint magánügy, az súlyos nemzetbiztonsági kockázat. Ezek után kiderül, hogy a kitiltás tényét beismerő Vida Ildikó úgy nyilatkozik, hogy a kitiltó határozat kézhezvételét követően azonnal tájékoztatta az egyik illetékes kormányzati felettesét, aki ezek után is pofátlanul az arcunkba hazudta, hogy nincs tudomása arról, hogy Magyarország adóhatóságának vezetőjét egy szövetséges állam pénzügy-, és külügyminisztériuma mégpedig az adott állam legfőbb méltóságának tudtával és beleegyezésével kitiltotta az országból.

Vida Ildikónak a magyar kormányzati felépítésben két főnöke van, ezek közül az egyik Orbán Viktor. Aki pedig a szakmai főnöke, (akinek munkajogi szempontból, tehát aki kinevezheti, vagy felfüggesztheti, vagy leválthatja, annak úgyszintén a miniszterelnök a főnöke), az Varga Mihály. Nos, amennyiben Vida Ildikó a szakmai főnökének, Varga Mihálynak jelezte a kitiltása tényét, akkor Varga Mihály hazudott az egész országnak, annak az országnak, amelynek a szolgálatára esküdött fel, egyben pedig, hivatalával visszaélve eltitkolta a saját főnöke elől, hogy a beosztottját súlyos, nemzetbiztonsági kockázatot jelentő váddal illették, ezáltal Orbán Viktort hozva védhetetlen helyzetbe. Ha pedig Orbán Viktorral közölte Vida Ildikó a kitiltást, akkor Orbán Viktor hazudott múlt pénteken ismét annak a nemzetnek, amelynek a szolgálatára felesküdött. Vida Ildikó pontosan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy ő a botrány kipattanása előtt a kormányzati illetékesnek jelezte a kitiltás tényét. Márpedig az ő esetében kizárólag két illetékes létezik: Orbán Viktor és Varga Mihály.

Iszonyú nagy a baj egy olyan kormányzatban, ahol a.) a pénzügyminiszter megengedi magának azt, hogy nemcsak a társadalom képébe hazudik, de semmibe veszi a miniszterelnököt, és elhazudhatja előle a tényeket, b.) a miniszterelnök megengedi magának azt, hogy egy ilyen súlyú ügy esetében rezzenéstelen arccal azt hazudja az esküje szerint szolgálni köteles nemzetnek, hogy valamelyik beosztottja (akár Vida Ildikó, akár Varga Mihály), nem közölte vele a kitiltás tényét, c.) Vida Ildikó megengedheti magának azt, hogy nyilvánosan azt hazudja, hogy ő időben értesítette az illetékeseket. Mindez egy normális társadalomban azzal a következménnyel járna, hogy lemond az érintett, és, ha másért nem, hát a feljelentési kötelezettség elmulasztása bűntettéért lemond a főnöke is, mégpedig mindkettő. Csakhogy mi nem egy normális társadalomban élünk, minálunk ostoba erkölcsi toprongyok által még mindig támogatva ezek az országrablók megtarthatják a hatalmukat, újabb és újabb terheket rakhatnak a társadalomra, és még azt is remélhetik, hogy az egyre csökkenő támogatottságuk is elegendő lesz ahhoz, hogy hatalomban maradhassanak, és tovább hizlalhassák a számláikat, miközben társadalmunk egyre inkább elnyomorodik.

Itt a rajongók még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy a demokratikus pártokat „liberálbolsizzák”, miközben nem képesek észrevenni, hogy az ő rajongott vezérük, és egyszemélyi használatú pártja is tökéletesen elhiteltelenedett, és csak a fanatikusok tartják a felszínen, mégpedig egyre veszélyesebb módon, hiszen demokratikus eltávolításának lehetőségeit egyre jobban szűkítik, ami ostoba rajongásuk következtében akár polgárháborúba is sodorhatja az országot. Nem értik és nem érzik, hogy a nyomor keserű és dühös tettekre kényszerítheti az embereket, amelyeknek a következményeit a legkevésbé azok a zsiványok fogják megérezni, akik árvalányhajas hazaffysággal pántlikázták fel azt az egyre kevesebb agymosottat, akikre a rendszerüket alapozták. Ők még mindig azt hiszik, hogy Orbán a király, és hogy szép az új ruhája. Nem látják, nem merik meglátni, hogy a király meztelen.

És igen, azt képzelik, hogy mi, akik köszönjük szépen, de nem kérünk belőle, azok vissza akarjuk ültetni a hatalomba azokat a demokratikus pártokat, akik 2013. október 23-át követően végképp eljátszották a társadalom bizalmát. Nem ez a szándék, mi, a társadalom többsége, az utcáról keressük azokat a hiteles, a feladathoz felnőni képes politikusokat, akik meggyőződésből hajlandók és képesek az ország szolgálatára. Mi, a társadalom józanjai tudjuk, hogy az Orbán Viktor által eltiport Harmadik Köztársaság teljes politikai elitje elitista hatalmat hozott létre, amely nem volt képes szolgálni a nemzetét. Ezért ennek az elitnek a baloldala már elbukott, a jobboldala is elhiteltelenedett, és a végnapjait éli. Nekünk demokrácia kell, jogállam, szabadság. A Negyedik Magyar Köztársaság a jelenlegi bukott elit nélkül.

Ez egy komment az egyik honlapról hölgyeim és uraim, kedves barátaim – amit meg kellett osztanom a közzel -, és azt mutatja, hogy a tüntetések nem a netadó miatt voltak és lesznek. A helyzet ennél sokkal komolyabb, mint kitetszik. Azt is mondhatnánk: érik a gyümölcs.