Éppen itt tartunk most Magyarországon. 2016-ban a Magyar Idők megírta, hogy hárommillió eurós, azaz kilencszázharminc millió forintos büdzsével áll fel a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárság az Emberi Erőforrások Minisztériumában. A magyar kormány ellenségképét egy láncolatra fűzi fel, és az eljut Brüsszelen és a liberalizmuson át egészen a muszlimokig.

Mindez sajnálatos, mindamellett szánalomra méltó. Németországban akkoriban élénken terítéken volt a boszorkánytéma, amelynek fő harcosa Heinrich Himmler SS birodalmi vezető volt. Bármilyen furcsa is, ő meggyőződésből tette, amit tett. A germán mítoszt akarta újraértelmezni, és bebizonyítani azt, hogy a letűnt idők germán hőseit a keresztények irtották módszeresen. Így került terítékre a boszorkánytéma.

Himmler 1935-ben ragadta magához az irányítást, 1945-re több tízezernyi kartotékot gyűjtöttek össze a Schutzstaffel szorgos munkatársai. A buzgalom azért is volt annyira alapos az akkori pletykák szerint, mert úgy vélték, hogy Himmler egyik ősét, Margareth Himblert 1629 áprilisában Mergentheimben Passaquay néven boszorkányként megégették. A kutatás közismert okok miatt bevégzetlen maradt.

Mindemellett azért is eredménytelen volt a heroikus munka, mert bármennyit is kutakodtak, bizonyítékot arra nézvést nem leltek sehol sem, hogy a Valhalla lakosait, Ymirt, Audumblát, Ódint, meg a többit a keresztények irtották volna ki, úgy volt tehát baromság az egész, ahogy volt. Egy célja volt Himmlernek, el akarta tüntetni a birodalomból az egyházakat, és bármilyen furcsa, Hitler volt a józanabb, mert kordában tartotta a kisebbik barmot.

Mára megfordult a világ kereke. Most a keresztényeket irtják a muszlimok, főleg Magyarországon, érthető tehát, hogy ügyükkel birodalmi példára kormányzati szinten foglalkoznak. Egyetlen különbség mutatkozik, jelesül, míg Himmler fanatikus volt, ezek a mieink csupáncsak aljasak. A Reichsführer álomvilágban élt, ezek nem. Világképük csak száz évre vágyik vissza, az urambátyám langymelegébe. A magyar ősvalláshoz, a sámánizmushoz vagy tengrizmushoz másik emelkedett társaság óhajtozik.

Ennek az új keresztényvédő agylágyulásnak két eredője lehet. Vagy tényleg kezd elmenni a kormányzó esze – ez nem lenne példa nélkül való a történelemben -, vagy csupán némi aprót kell juttatni újabb alakoknak. Vélekedésem szerint e kettő sajátos elegye jelenti az egyedül üdvözítő megfejtést, de bármi is legyen az ok és indok, egy teljesen biztos: nem lesz ennek jó vége – mint ahogyan erre is van már példa a történelemben -, ugye. Kíváncsian várjuk tehát, honnan zúdulnak ránk új, ordas eszmék.

Amikor a hajnal hasadt, az első nagy háborúból visszamaradt tábori szürkét viselték a tagjai, aki pedig még nem katonáskodott addig, annak szürke vihardzseki volt az uniformisa. Később váltottak a felemelő barnára annak ellenére, hogy Röhm, az ő első emberük, aki aztán csúfos véget ért, köztudottan buzi volt, és mégse nézett rá a szivárványra.

Aztán, amikor őbelőlük kihüvelyeződött – mint fatörzsből gyönge ága – a még emberibb Schutzstaffel, akiknek SS néven örült egész Európa, csak feketében tudta elképzelni az életet mindenik jámbor keretlegény. Azért kitetszik, hogy taplók voltak. Führerük ugyanis állva pisált Wagnerért, és az ő delíres világában meg élénken játszott a fénycsík, ugyanis a mitológia szerint a szivárványhídon át viszik a Valkűrök a lelket a Valhallába.

Látszik, hogy senki nem lehet tökéletes, még Sarkadi Attila sem, aki önkormányzati képviselő, következésképp marha nagy ember Pomázon. S mivelhogy jobbikos, aki magyar népek lelkükben erősen vonzódnak a fent érintőlegesen emlegetett kultúrkörhöz, neki is baja van az élénkebb színekkel.

Érdekes azonban, hogy egy iskola kerítésének leföstéséből egyből a melegekre asszociál, viszont állítólag nem magától. Közzé tette, hogy az aggódó szülők miatt veri a tamtamot, akik hozzá fordultak volna, hogy állítsa helyre a magából kifordult világ rendjét.

Sarkadi efféle aggodalmakról ad számot, hogy élénk fantáziájú gyermektulajdonosok mondtak volna ilyeneket: „Nem viszem oda a gyermekem, így szoktatják a szivárvány léthez.” „Valami szekta csinálta, azonnal lépjetek fel ellene.” „Szilánkosra törni a kezeiket!” Aztán még azon csodálkozunk, hogy Érpatakon mért győz mindig a téboly.

Képviselő úr is elborzadt, és hozzá tette a magáét mintegy megnyugtatólag: „Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a szivárvány-színnek jelentése van. Annak is az lenne, ha mondjuk árpádsávosra festették volna a kerítést. Ha az iskolavezetés, vagy a szülői munkaközösség úgy dönt, hogy a jó ízlés szerint egyszínűre festi a szivárványt, szívesen beszállok a festék árába. Festeni is elmegyek.”

Érdekes, hogy ebben a mi országunkban a népek, ha úgy adódik, semmihöz nem értenek. Dávid Ibolya a focihoz, amikor zsidózás van, Sarkadi a fizikához, amikor buzizni kell. Amikor a búkon elmagyarázták neki a fénytörés földöntúli jelenségét, azt bírta válaszolni, hogy sosem volt jó fizikából. Az árpádsávhoz azonban ért, de erről többet kár is beszélni.

Viszont állítólag ezek az urak védelmezik a mi kereszténységünket az iszlám hordáktól. Akkor azt sem ártana tudni, hogy a szivárványt a zsidó és keresztény mitológiában Isten az özönvíz után az emberekkel kötött szövetség jelképéül adta. Mindezt csak miheztartás végett.

Zárásképpen megjegyzem, hogy ugyanez az Isten, amikor az evolúciót vezényelte, úgy rendelkezett, hogy a legtöbb emlős fekete-fehérben lássa a világot, egy ideig csak a madarak élvezhették a színeket, és soraikból kevés homokost ismerünk. A legtöbb elevenszülő így is maradt, mármint, hogy képtelen látni a színeket, az tehát, hogy Sarkadi úr képes érzékelni a szivárvány szépségét, isteni kegy. Ezt nem ártana szem előtt tartani, mielőtt mindent feketére mázol a gyermekek üdvözülését szem előtt tartva.