Így vált például Parragh Lászlóból a hazai oktatás atyaistene, aki mára annyira elszemtelenedett, hogy lángoktól ölelt hazánk polgármestereit basztatja, mondván, hogy „nem mernek bezárni gimnáziumokat, ami óriási hiba”. Ő sem tudja, hol él, polgármesterek egyáltalán semmiféle gimnáziumot nem tudnak bezárni, lévén, azok az állam halálos ölelésében sorvadoznak. Az internet népe, s különösen annak vehemensebb egyedei emiatt az ő jó édesanyját emlegetik, valamint hidegburkolónak titulálják, ami téves idea, hiszen jogász a lelkem, csakúgy, ahogyan az alapító atyák mindahányan.

Emiatt lehetett az, hogy szerelvényekkel foglalkozott, olyanokat árult, és a volt Szovjetúnióban vendégdiákként alapossá váló jogi ismereteit odahagyva már az induláskor olyanba vágott, amihez nem értett, és a csődtől hogy, hogysem, őt is Orbán Viktor mentette meg azzal, hogy 1998-at követően a miniszterelnök közvetlen tanácsadó testületének tagja lett. Innen pedig, mint az közismert, ha nincsenek testnedvi kínjai az embernek, a határ a csillagos ég. De ez nem életrajzi mese, hanem annak bemutatására szolgál inkább, hogyan válik kerengő dervissé O.V. közelében mindenféle kétes figura.

Amióta Parragh belepofázik az oktatásba, az a szemünk láttára hullik darabokra, ami elég nagy gond, ennek ellenére olvasatomban ez nem egyéb, mint a butaság bátorságával abszolvált leépülés, ami Orbán baromságát mutatja. Voltaképp Parragh a zümmögő kórus a munka alapú tébolyhoz, ami szimpla seggnyalás, de arra is van bizonyíték, hogy szaralak. A szakmatanulásról ugyanis így vélekedik a tanácsadó: „Ha valaki ügyesen foglalkoztat tanulót a saját cégében, már az egy versenyelőnyt jelenthet neki, hiszen egy tanulót fel tud használni vagy alkalmazni tud árufeltöltésre, polcfeltöltésre, egy csomó munkának az elvégzésére, ami mindenkinek hasznos.”

Így óhajt az oktatás segedelmével kicsi kis rabszolgákat tálcán kínálni a béjemmvés hajcsároknak, ami mégsem igazán komilfó kimenetel a magyar gyermekek számára, akiknek atyái és mindent teleszülő anyái csak néznek báván, mi van itt? Hát ez, polgártársak. Méhetek gyümölcse az állam szolgálatában áll, egy olyan alak csörtetésének engedelmeskedve, akinek az oktatáshoz se fingja-, se köze nincsen, de mint azt Bubó mestertől tudjuk, diktál a beteg, és írja a doktor. Ilyen tragédiák közepette hullik alá az ország a szürke nihilbe, ahol Németh Szilárd intellektusa a zsinórmérték.

A lengedező szotyolahéjak lágy suhogása sem takarhatja el, hogy ez a Parragh a népek kiszipolyozásához és elbutításához óhajtja az alapokat megteremteni, a felépítmény pedig maga a gázszerelő, aki karrierjét Istennek és Orbán Viktornak köszönheti. De, mint tudjuk, ez a kettő egylényegű, és, ha mindenféle skolasztikus vitát félreteszünk, még a szentháromság is kijön valahogyan. Ennél azonban sokkal elborzasztóbb, hogy milyen képességekkel lehet ma Magyarországon karriert csinálni. Az internet egyik fölhorgadó alakja Mészárost gázszerelőnek, Habonyt vitrin-üvegezőnek, Parraghot hidegburkolónak, Vajnát sminkesnek nevezte.

S bár kitetszik, hogy olyan vak indulat borította el az elméjét, hogy már csaknem fütyöl is, mint az ellenforradalmárok, azért egy kis igazsága csak van. Ez is, amit itt előadok, egy bájosan megfogalmazott sikoly, mert igaz ugyan, hogy nekem már minden teljesen mindegy, annyi melegség azért még maradt a szívem helyén imbolygó jéghegyben, hogy valami tompa kétségbeeséssel gondoljak azoknak az ablakom előtt műanyag dömperekkel szambázó kölköknek a jövőjére, akiket a rendszer ilyen parraghokkal óhajt ledarálni, miközben a Nap csábosan süt a temetéseken. S mivelhogy mazsolás az én lelkem, záró bíztatásként ideidézek a partizánok buzdítására valamit, hogy eszmélkedjenek: „Így iramlanak örök éjben/ kivilágított nappalok/ s én állok minden fülke-fényben,/ én könyöklök és hallgatok.” És most ti jöttök.

Mint most Lázár vezérminiszternél. Bár őnála a nívót az év egész folyása alatt tapasztalhatni, ezúttal azonban egyedül maradt a kényszeres delirálásban, mert országunk első embere olimpianézőben van épp, amely megterhelő feladatot kommentálta is közösségi oldalán az alábbi felkiáltással, valamely nyalakodó munkás szíves segítségével, és ez így föstött: „A macska rúgja meg!” Ezt üzente a nemzetnek.

Ilyen okok miatt mondja Lázár, amit mond. A főnök épp melegebb éghajlatra költözött, kifakadása viszont vetekszik Gyurcsány „lárifári miniszterelnök úr” című örökzöldjével. Ez az infantilis duma viszont Jánost nem vigasztalja az eemútt nyóócbóó’, mert mégis csak magára maradt a záporozó srapnelek között. Nagyjaink viszont éles helyzetben erős késztetéseket éreznek arra, hogy hülyeségeket beszéljenek, kivétel nincsen.

Kitetszik, hogy meggondolatlan mondatok hagyják el az ő szájukat, János most épp valamelyes ébredésekkel jelentkezett be a színpadra, amikor fölriadásokról szőtt omló álmokat, és arról ábrándolt, hogy egy nép öntudatra ébredésével, felnőtté válásával óhatatlanul együtt jár a nemzeti büszkeség érzése, ennek az érzésnek az erősödése, és ez nem nacionalizmus, hanem erős önazonosságtudat, ami a szabadság velejárója és egyik megnyilvánulása.

Mindabba azért ne merüljünk alá, hogy mindez mi a francért nagy baromság. Abba ellenben érdemes belégondolnunk, hogy ezt az öntudatra ébredést a házi mozigépész, Endrjú egyik alkotása mutatta be az országos cimbora, Arnold hathatós közreműködése által, aki még lovaspartis szülinapi bulikon is jelen volt, miközben mindahányan elfeledkeztek arról, hogy az ő öntudatra ébredése öl, butít és nyomorba dönt. Mert ő a Terminátor, a gonosz. Vagy nem. Ahogy Endrjú akarhatja.

Arnold volt maga a Skynet nemezise, és az ő ébredése lett most pántlikába csomagolva. Ez a kurva öntudat, ha ébred, nem kezelhető, olyan, mint egy kölyökkutya. Vagy kisded, halad előre a francba, kivilágítatlan macskaköves utcákon a semmibe. De mindez nem érdekes. A NER ugyanis keresi az ő természetes szövetségeseit, akiket aztán egészen váratlan helyeken talál meg. A cimborák meglelése embert próbáló föladat, amire bizonyság, hogy még a gyökereknél sem ment ez zökkenőmentesen, mutatja ezt maga Brian históriája is:

„Brian: – Ti vagytok a Júdeai Népfront?
Reg: – A jó édes anyád!
Brian: – Mi?
Reg: – Méghogy Júdeai Népfront! Mi a Júdea Népe Front vagyunk! Méghogy Júdeai Népfront! (nevet)
Brian: – Én is… csatlakozhatnék?
Reg: – Nem, kopj le!
Brian: – Nem akarok ilyet árulni, ez csak egy meló. Ugyanúgy utálom a rómaiakat, mint bárki más!
Judit: – Ez biztos?
Brian: – Ó, holtbiztos! Régóta utálom a rómaiakat.
Reg: – Figyelj! Ha csatlakozni akarsz a mozgalomhoz, tényleg utálnod kell a rómaiakat.
Brian: – Utálom!
Reg: – Igen, és mennyire?
Brian: – Nagyon!
Reg: – Fel vagy véve. Figyelj! Egy valamit utálunk jobban a rómaiaknál, azt a büdös Júdeai Népfrontot!
Francis: – És a Júdeai Nemzeti Frontot is!
Stan: – És a Júdea Népe Frontot. A Júdea Népe Frontot. Köpködők!
Reg: – Mi vagyunk a Júdea Népe Front!
Stan: – Ó. Azt hittem, mi a Nemzeti Front vagyunk.
Reg: – Népe Front!
Francis: – És mi van most a Nemzeti Fronttal, Reg?
Reg: – Ott ücsörög
(Brian élete)

Valahol itt tartunk most is. Lázár vezérminiszter kapkod fűhöz, fához, szalad a vargához, és óhatatlanul pofonokba szalad, amikor népének sorsa felől elmélkedik. Ebben a krízisben nincsen egyedül, 2002-ben maga Orbán úr esett bele abba a csapdába, amikor szűkös történelmi ismeretei miatt mesélt olyanokról, amiről halovány fingja nem volt, mint például az élettér meggondolatlan emlegetésekor. Nem győzöm elégszer citálni Váncsa mester pillanatképét:

„Magyarország az utóbbi hónapokban úgy jelenik meg a világpolitika színpadán, mintha a Kretén magazin valamelyik képregényéből lépett volna elő, és mint látjuk, még erre is rá bír tenni néhány lapáttal. Itt van ez a Lebensraum-ügy. Valamennyi hadra fogható szóvivőnktől tudjuk, hogy PMVO ilyet nem mondott sohasem. A közelmúltban viszont azt hallhattuk a legilletékesebb helyről, hogy a PMVO által használt (illetve ma már nem használt) “élettér” fogalom teljesen szalonképes, hiszen jóval Hitler előtt jelent meg a köztudatban, és ez speciel igaz is, magát a szót állítólag egy Rudolf Kjeflen nevű svéd jogász találta ki 1916-ban, tőle vette át Karl Haushofer, míg viszont Hitler csak 1933. február harmadikán iktatta be hivatalosan a saját szótárába, és tette oly igen népszerűvé, hogy 1945 óta senki finom úriember a szájára nem veszi. Hacsak nem akarja lenyúlni egy másik párt kedves náci szavazóinak lehetőleg minél nagyobb hányadát, ezzel kapcsolatban viszont azt kell mondanunk, hogy az igazán finom úriember más úriemberek kedves fasiszta szavazóival pettingelni sohase szokott.”

Mintha máma írta volna. A rendszer maga körül forog, némi lefelé mutató spirálist mutatva haladtában. Ebből következően boldog ünnepeket, sok, pántlikás kenyeret óhajtunk honfitársaink bőséges lelkébe, valamint asztalára egyként. Persze el ne feledkezzünk az öntudat kurvára fontos voltáról. Csakis!

Ui: Bayer épp a mennybe iramlik: miheztartás végett, úgymond nemzeti keresztekkel a bögyén. Tisztára valaki celebmester, mintamókus, baglyok, bassza meg. Így jártál, és én kérek elnézést.

Amióta odahagyta a kommunista pártot – az MSZMP különféle intézeteit -, mindenről ők jutnak az eszébe, akárha kamasznak a csöcsök, aki egyfolytában kefélni akar. A tudat beszűkülésének sajátságos állapota ez, ami házelnök úrnál már nem gyógyítható. Az ő éltes korában.

Ez a Halo-effektus különös egy jelenség, olyan torzítás, amikor egy benyomás valamely személyről, tárgyról vagy dologról befolyásolja a vele kapcsolatos érzéseket, gondolatokat, és így az adott dologról alkotott teljes ítéletet. Ezért elsőáldozó glóriás Orbán rajongóinak szemében.

Házelnök úr is így járt országos cimborájával, az örökös miniszterelnökkel, leendő királyunkkal, akiről volt egy tapasztalata még az idők kezdetén, és ez fixálódott úgymond. Attól fogva Orbán a helikopter, és mindenki más trogdolita, barlanglakó, alacsony nívón tengődő népfaj vagy egyed.

Ebbe a kategóriába tartozok én is, és mindenki más, aki nincs velük. Mert az ellenük van, és az kommunista. Ilyen derűs máma házelnök úr egyszerű világa. Előveszi a saját fejlesztésű brehm-jét, amelyben két faj szerepel: mi – máminthogy ők -, oder a többi, aki meg kommunista, és osztályoz.

Habony, Rogán és Vajna ugyan nem komcsi, ámde tele van velük házelnök úr töke, mert veszélyeztetik a Párt népszerűségét az urizálásukkal. Hogy lopnak, az nem baj, hogy lubickolnak az aranyban, valamint Palácsik Tímeában, az a baj.

(„Kapod? Vágod? Érzed? Érzékeled? Táncoljál, lazulj, megteszed?
Hallod? Fogod? Megvan? Kened? Tapasztalod? Frankón? Követsz?”)

Házelnök úr ezt a visszásságot szándékozik megemlíteni miniszterelnök úrnak a hírek szerint hamarosan, mert lát kivetnivalót ebben a szűk körben, ellenben Orbánban semmit ( az a kurva Halo-effect).

Mondjuk, az örökös miniszterelnök tesz is róla, hogy így legyen, mert mint az közismert, ő vagyontalan ember. A hetven évvel ezelőtti bajuszos is az volt, és neki még felesége sem lehetett, mert a Birodalom volt a jegyese. A mi vezérünk itt még nem tart, ellenben más, magasabb szintre eljuthat, amikor is a muzsik arról fantáziált, ha a cár atyuska erről tudna, minden más lenne egyből.

Viszont térjünk vissza a mi bajuszosunk elaléló tudatához, amely különös dolgokat hagymázol össze. Közreadom az egy igazat, amely ez:

Kövér László nemzeti érzelmű, ezért nem az ellen van elvi kifogása, hogy Orbán Viktor maga találjon meg vagy jelöljön ki nyolc-tíz nagytőkést Magyarországon. Arról is beszélt, hogy a piacon az így felfedezett nagyvállalkozók épp azokat a kapcsolataikat kovácsolhatják versenyelőnnyé, amelyek az ország miniszterelnökéhez és belső köreihez fűzik őket.

E térnyerésnek saját megfogalmazása szerint a kommunisták ellenében érezte szükségét, mert „azok kötelékben repülnek”, és készülnek a visszatérésre. És Orbán megtalálta a tőkéseit, ellenben az ország tragédiája, hogy az egész elcseszett hon működését ennek a felfedezésnek rendeli alá. Éppen ebbe gebedünk bele.

Ezek a kollégisták jogászok, és bizonyára beléjük verték a „Quod est necessarium, est licitum” bölcsességét, amely szűk magyarsággal így szól: ami szükséges, az törvényes. És látjuk a mi parlamentünkben, mit tartanak szükségesnek, következésképp törvényesnek is, az alapmicsoda megalkotása óta lavázunk ennek szellemében. Aztán ez sül ki belőle, ami van itt nekünk a pofánkban, ezek a gyönyörök.

Ellenben dicsekedek, mert úrfikoromban latint is tanultam (mégis elvadultam), és mindenféle haszontalan dolgok megragadtak bennem abból az időből. Például ez: „Quidquid agis, prudenter agas, et respice finem”. Magyarán, bármit cselekszel, tedd okosan, és nézd meg, mi lesz a vége. Nos, erre a folyományra vagyok én nagyon kíváncsi. A végére a mi tébolyunknak. Annak.

„Több hirdetőt is megkerestek, az állami szférában azzal kalkulálnak, hogy még az idén reklámfelületet kell vásárolniuk az újságban.”

Mindjárt látjuk, hol is élünk, és azt is, hogy – amint a közelmúltban történtek mutatják – kinek a drágalátos nemi életével foglalkozik majd a „mértékadó” lap, amelyről épp Volner János, Jobbik alelnök tudna bőségesen mesélni. Jelesül, hogy pisálni ment-e kedvese a susnyásba, avagy alelnök urat szopogatni. Ez a kérdés nagy viharokat generált, és nincsen meg rá a válasz.

Egyet tudunk, hogy a Ripost paparazzója kísérgette az ellenzéki embert, és ezzel a médiamocsok új szintjére lépett kies honunkban. Eleddig azzal egy orgánum sem foglalkozott, hogy melyik politikus kivel kefél félre, mostantól ez lesz.

Volner egyébként az eset után kifejtette, ő is tudja, melyik Fidesz-es mókusnak ki a macája, ámde ő úriember, és nem mondja be a terített betlit. Rosszul teszi, a trágyalében, amelyben ő is lubickol, nagyon könnyű elmerülni, ilyen fölfogással pedig óriási hendikeppel indul a csatába. Sőt, én, mint bulvárfogyasztó el is várom az egyetlen igazságot tőle: kire-mire gerjed Semjén Zsolt?

Soha nem tudom meg, mint ahogyan azt sem, honnan a búbánatból lesz a volt kisgazda mogul és bulvárkirály Ómolnárnak kurva sok pénze arra, hogy százötvenezret nyomtasson hetente az újabb színes klozettpapírból.

Állítólag jóban van Habonnyal valamint Vajnával, és innentől nem kérdés a kérdés. Valaki kiszámolta, hogy Vajna naponta keres tizenhat milliót, ráadásul nem igazán adózik, ilyen háttérrel az összes ellenzéki ótvarról ki lehet deríteni még a pisálási meg kakálási szokásait is, és beleverni minden egyes panelproli fejébe az éccát: ne szavazz rá, mert zöldet szarik, és nincsen neki hajnali merevedése sem.

Ez jön most. A kormánypártiak angyalszárnyakat növesztenek, az ellenzékiek pedig Szodomába utaznak kisvasúton. Egyébként érdekli ez a rossebet, legföljebb hajnali órákon azt fogom látni a boltban, hogy nem Blikk nyugszik majd a bevásárló kosárban a reggeli kifli meg parizer mellett, hanem ez az új emelkedettség.

Hiába, gondolni kell az eccerű emberekre is, akik végül eldöntik az egész választási hercehurcát – az idegenbe szakadt véreink mellett -, ami föladathoz meg kell találni a megfelelő katonákat, és már folyik is a toborzás. Ómolnár újságírókat csábított át a Blikktől, és a Bors munkatársainak is tett ajánlatot.

Ahogyan az emegyre özönlöttek az ízeltlábúak a Hír TV-től meg az Echótól, itt is feláll majd a csapat, amely küldetésének érzi, hogy Gyurcsány heréivel foglalkozzon az emúttnyóc szellemében, miközben fennen hangoztatja, hogy Orbán seggéből meg böjti szelek fújnak, valamint szenteltvizet hugyozik.