A vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez. Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel. Elvezet a természet és a hozzá tartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez. A vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását. Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán az ösztönök gyarló megnyilvánulása volna.”
(HBB)

November elején kétszáz vaddisznót lőttek halomra az állami Mecsekerdő Zrt. sasréti erdejében. Az állatokat előre összeterelték egy rétre, majd feszített tempóban végezték ki őket, a mészárlás után a talaj vértől volt sáros. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pedig minderről úgy nyilatkozott, hogy a gyilkolászást külföldi megrendelő hajtotta végre, aki erre öt százalék kedvezményt is kapott, és minden rendben volt, hiszen csökkenteni kell a nagyvadak állományát.

Miniszter úr szerint minden a legnagyobb rendben van, szerintem meg nincsen. Mondom ezt annak ellenére, hogy egyik tarkón lőtt vaddisznó sem volt a haverom, se rokonom, se ismerősöm. Csak ez az egész annyira jellemző a helyre, ahol élünk. Ha megnyerte, hadd vigye.

Analógiaként iderakható, amikor Lázár János a cimboráival fácánok közt rendezett hasonló vérfürdőt, vagy amikor Semjén térden állva könyörgött, hogy szalonkákat irthasson. Lehetne azt is mondani, hogy ezek vérszomjas fenevadak, akik alkalom adtán a Dunába lőnék embertársaikat is, erről azonban egyáltalán nincsen szó.

Sokkal nagyobb a baj, ők egyszerűen bunkók. Nem tudják földolgozni a hirtelen rájuk szakadt jólétet, és mint Bicebóca Móránál, aki, amikor a kökényen kívül más eleséget is kapott az osztálytársaitól, csak ennyit bírt mondani, hogy: ez az enyém? Ez is az enyém? Hasonképp tobzódik az aranyakban az új elit

Voltaképp, ahogyan a vaddisznók sportszerűtlen legyilkolása is csak jelenség, úgy káprázat az is, ahogyan például Mészáros Lőrinc sem bírja abbahagyni a gyűjtögetést, amint hírlik, már megint vett egy futballcsapatot, ezúttal állítólag a Diósgyőrt. És már azt sem tudja, mije van.

Így tobzódik az ország az általános szerzés állapotában, amelyben nincsenek játékszabályok, és ez valahol nagyon lehangoló tud lenni. Nem azért, mert a döntő többség kimarad belőle, hanem, ahogyan ezek csinálják. A guvadt szemmel szuszogva habzsolás, aminek a hangja betölti az egész országot, ez az Orbán-rendszer lényege.

És ebben nincsenek korlátok, mint azt a vaddisznók sajnálatos esete is mutatja. Mert Fazekas miniszter még azt is mondta, hogy nagy volt a kivégzés területe, és azok a disznók el is futhattak volna, ha akarnak. Ezek szerint nem állt szándékukban. Sorosbérencek voltak ők tehát, akik arra használták fel nyüves halálukat, hogy Magyarországot lejárassák. Komcsi bagázs, megérdemelték a sorsukat.

Elszaporodtak minálunk az aranysakálok, (Canis aureus), akik az emlősök (Mammalia) osztályának a ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a kutyafélék (Canidae) családjába tartozó faj volnának. Hazánkban körülbelül háromezer példány élhet, egyes vélemények szerint az aranysakál azonos a nádi farkassal, azaz a toportyánnal, akivel pedig maga Toldi Miklós vette fel a küzdelmet a susnyásban oly igen emlékezetes módon.

Viszont máma már nincsenek Toldi Miklósok, máma Semjén Zsoltok és Lázár Jánosok vannak, és ez kézzel fogható különbség. Azonban a mai toportyánok évente egymilliárd forintos kárt okoznak a juhászoknak, akikre különben is tüzesen süt le, így van bajuk elég.

Juhász Pál (sic!), a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség alelnöke arról beszélt, hogy egyre több gondjuk van az aranysakálokkal. Súlyos probléma, hogy a vadászokat semmi sem motiválja az elszaporodó aranysakál-populáció létszámának optimalizálásában, pedig a nyolcezer magyarországi juhtenyésztő egyharmadát érinti az aranysakálok károkozása: mintegy tízezer bárányt ragadnak el évente.

Juhász Pálnak, a juhászok főnökének azt a javaslatot tennénk, hogy tessen Semjén Zsolthoz, nemzetünk fővadászához fordulni a bajjal. Ő úgy véli, hogy az Úrnak kedves az, ha ártatlan és védtelen állatokat szórakozásból legyilkol. A nevéhez köthető belpolitikai esemény egyszer az volt, amikor levélben követelte gazdapártja miniszterétől a nyári lúd, a vadgerle, a fürj és még számos addig védett állatfaj vadászhatóságát. Egészen a nagy vízen túlig terjedt öblös hangja, s mivel hülyék ott is vannak, még plecsnit is adtak neki.

Bár nincsen információnk arról, momentán éppen mivel foglakozik, lehet, tán éppen ördögöt űz. Mint az Puzsértól tudjuk, „Semjén a doktori értekezésében(!) jelenti ki, hogy Mick Jagger maga az Ördög. Nem azt írja, hogy a Rolling Stones zenéje sátáni, hanem komolyan azt állítja, hogy Jagger személyében jelen van az Antikrisztus. Efféle sötét babonaságért humánusabb helyeken kényszergyógykezelés jár, nálunk doktori cím. Dr. Semjén Zsolt teológusként sátáni erők működését látja popdalok éneklése mögött.”

Itt tartunk éppen.

Második opcióként Lázár Jánost ajánlanánk, mert ő is szeret pufogtatni. Hol ökörségeket mindenféle csütörtökökön, hol meg az iharosban fácánokra. Ezt ő oly nagyiparban űzi, hogy tevékenysége nyomán százával fekszenek a madarak kiterítve, és ezért hajlandó milliókat is fizetni. Viszont a fácán nem toportyán, ugye, ezért Juhász juhásznak azt javasoljuk, adja fel. Terüljön el a gyöpön, és dúdolgasson birkalelkű Tóth Árpádot, akárha Lázár fácánja volna szívében egy golyóval: „Fekszem megadva, békén, resten,/ S néz rám, át a végtelen esten,/ Tűnődve sorsomon, az Isten.”

Ő pedig így szólt: adjuk meg ennek a férfinak, amit kér. Pedig L. István csak azt szerette volna, hogy a vegyesboltban a Rózsika néni nyújtson még neki egy kis hitelt, amíg a negyvennyolcezer megérkezik, amely összegből – mint az tudvalévő – ebben az országban fenségesen meg lehet élni.

Artemisz azonban dolgozott, és egy őzet vezényelt a falu határába, sőt, olyannyira jót akart legfrissebb patronáltjának, hogy elkerített játszótérre irányította a jószágot, tudván azt, hogy hajtókra és más, nemes vadászati kellékekre nem telik ennek a férfiúnak. Ezért tálcán kínálta mintegy az eleségnek valót hősünk számára.

Ő viszont nem volt felkészülve a csodára. Sem hatlövetű, sem ékes vadászpuska, de még csak egy nyamvadt bicska sem volt nála, így kénytelen volt azzal dolgozni, ami a kezébe akadt. A gyilkoló eszköz pedig egy bot volt, azzal nyuvasztotta a Bambit erősen. Ez azonban így nem megy, ezt lássuk be. Az olümposzinak sem tetszett, amit fenséges szemeivel látott, ezért helyi lakosok képében ráhívatta a rendőrséget.

Futott L. István, futott nagyon, de mégis elkapták őt, így kénytelen volt beismerni, mit is akart azzal az őzzel, mért ütötte-verte veszettül. Mint bevallotta, meg akarta főzni, ami magyar fordításban annyit tesz: éhes vagyok. Mindez azonban olyannyira nem újdonság, hogy ilyen dumával nem lehet meghatni a nemzeti hatóságot, L. Istvánt tehát minden bizonnyal a törvény elé citálják.

Artemisz vele kapcsolatban bevégezte munkáját, sőt, azt is eldöntötte, hogy mint a fiatal lányok patrónusa, ettől az embertől őket is megvédi ezentúl, és valamely BMW-s nyalonchoz irányítja a friss húsokat további feldolgozásra. Így is lett, sőt már előtte is így volt, de az Olümposzról sem látszik tisztán minden.

Viszont egy nappal a nagy kaland előtt S. Zsolt magyar állampolgárt, aki állítólag tényleg a megfeszített rajongója – de erre azért ne vegyünk mérget -, ezen túl még az ország vezérének helyettese is, szóval S. Zsoltot a nagy vízen túl kitüntették, mert megőrzi a vadvilágot, és támogatja a fenntartható vadászat szabadságát.

Nem tudható, ki adta a magas elismerést nemzetünk büszkeségének. Magam valami Kelet-texasi republikánus tehénlegény társaságra gyanakszom leginkább, akik köztudottan imádnak lődözni. Hol prérifarkasra, hol meg sötét bőrű Tamás bátya leszármazottakra, viszont hallhattak a szalonkákról valamit. Ezekre megy lóhátról S. Zsolt, és még csak nem is furkósbottal, ami – valljuk be – nem egészen komilfó egy dolog. De Nyírmadán ilyen emelkedettségekről semmit sem tudnak.

A vezér helyettesének bizonyára van a birtokában egy jófajta Duck Valley, vagy egy Weiskkirchen, ez tényleg már csak gusztus és elegancia kérdése. Ilyen jószágokkal gyilkolászni kiváltság, amit S. Zsolt okkal érdemelt meg, ha már bezáratta a Tescókat vasárnapra.

Ugyanígy L. János is természetszerűleg formál jogot arra, hogy pár milkát kifizessen néhány száz nyüves fácánért, akikre a haverjaival úgy lődözhetnek, akárha vurstliban volnának. Mindezt megérdemlik ők, olyannyira, hogy puskáik mellé már földet is vesznek, hogy a sajátjukon pufogtathassanak, ha fárasztó tevékenységük után nyugalomba vonulnak majd valaha Isten segedelmével.

Ilyen finomságokról azonban fogalma sincsen a nyírmadai L. Krisztiánnak, aki – magunk közt szólván – még örülhet is, hogy csak állatkínzásért és orvvadászatért emelnek ellene vádat. Eljöhet az idő, amikor már a játszótér is a fentiekhez hasonló elit-imitátorok kezében lesz, és akkor az ilyen Krisztiánokat, mint mi magunk is vagyunk, ott, a libikóka tövében vernek agyon, mert a hűbérúr földjén, és az ő őzére vetettünk szemet.