Hajnal hasadtával K. József kipattant az ágyból, kávét főzött, meghúzta a kisüstis üveget, hogy belerázkódott, kenyeret zsírozott hagymával és folpackba tekerte, egy kétliteres colás üveget megtöltött kétszer hét hármassal, de még előtte ellenőrizte a bor és a szóda minőségét egy laza fröccsel. Öltözött, fütyölt, hogy erőt merítsen még, újólag slukkolt a kisüstiből, és csókot lehelve Arankája álomittas arcára, indult a buszra, amely majd a kertbe röpíti őt, hogy dolgozgasson, fütyörésszen, termelje a répát és a paprikát Arankája konyhájára.

Nem szokott ennyi busz állni ilyenkor az állomáson, és ennyi népek sem soha. Olyan nyüzsgés volt, mint valami piacon, meg hangzavar is. K. József nem tudta mire vélni a tömeget, de fütyörészve nem törődött vele, hanem odabaktatott az ötös számú buszállóhoz, ahogy mindig, fölszállt rá, ahogy mindig, és aztán megdöbbent, ahogyan még semmikor sem. Tömve volt a máskor üres járat, izzadságszag, levegőtlenség ülte meg, hogy K. József, pedig nem volt kényes típus, közel állt ahhoz, hogy rosszul legyen. Aztán mégsem lett, és ettől a szégyentől őt az ámulat mentette meg.

Ezek nem magyarok voltak, nem magyarul beszéltek, hanem oroszul vagy afféle nyelven. Ezek nem kertbe indultak, és K. József nem tudta, hová indulnak ezek, megkérdezte hát a sofőrt, hová megy a járat. És a sofőr is csodálkozott, hogy magyar szót hall, de meg is örült neki, és végtelen meg angyali türelemmel magyarázta el, hogy ezek ukránok, és szavazni viszi őket. Ha akar, jöjjön ő is szavazni – mondta K. Józsefnek – az szavaz itt, aki csak akar, s ha jól tudja, pénz is jár érte. A köztisztasági menedzser azonban paprikát akart kapálni, leszállt tehát.

Keresett másik buszt, talált is, csurig az is. Talán csak sikerül, gondolta, de ezen is bűz, de másfajta, s amint fölszállt, ordításban törtek ki a buszosok, hogy bratanki, dva bratanki, ezt üvöltözték, és ittak, vodkával kínálták a menedzsert, de neki ilyenhez kedve nem volt egyáltalán. Megkérdezte ezt a sofőrt is, hogy mi van itt, és azt a választ kapta, hogy ezek itt lengyelek, és nagygyűlésre mennek. K. Józsefnek már egyáltalán nem volt kedve fütyölni, mert csak Arankája járt a fejében és az elárvult paprikák, akiket a dudva meg a muhar fenyeget.

Új busz után nézett hát megint, talált is hamar, ebben meg gyerekek csivatoltak és tej meg büfiszaguk volt. K. József már meg sem lepődött, amikor kérdésére, hogy hová lesz a menet, azt a választ kapta, ez a járat Felcsútra indul meccsnézőbe, ha akar, tartson velük. A menedzser meghúzta a colás üveget, és megadva magát, de még azért érdeklődött, melyik járat mehet a kertjébe, amire azt a választ kapta, egyik sem. Innen uram – mondta a pilóta – vagy szavazni megy, vagy nagygyűlésre, vagy meccsre. Sehová máshová, mert minden más járatot töröltek. K. József bánatosan gondolt Arankájára, és a meccses buszt választotta, ha már elindult.

Így történt, hogy K. Józsefné, Aranka idén nem tud majd lecsót eltenni, mert a paprikát fölverte a dudva, a muhar meg a gaz. És kacagó szél fütyörészett a palánták fölött.

Ez az egész história már kezd ráégni a rezsimre, hajszálon múlik, hogy kiakadt manusok – lásd olasz miniszterelnök – megvétózzák az országnak jutatott euró-milliárdok utalgatását, s ha ez bekövetkezik, akkor nem csak a jobban teljesítő gazdaság zuhan össze egyetlen pillanat alatt, hanem – ami orbáni szemszögből még nagyobb gond lehet – nem lesz mit ellopni. S miközben magyarázzák az elégtelent, egészen elképesztő dolgokat állítanak, így zuhanva bele a – khm – valótlanságok sűrű mangrove-erdejébe.

Az új egységnek minden mindegy, a kívül rekedteket érdekli csöppet Manócska meséje. Minálunk állítólag kopt keresztények élvezik az ország vendégszeretetét, csak nem tudni, hol. Ilyen embereket senki, sehol nem látott, mint ahogyan százezer ukránt sem. Pedig itt kéne lenniük, ha egyszer Orbán Viktor azt mondja, mert mondja. Jelesül, hogy hazánk az orosz-ukrán háború idején már teljesítette kötelességét, százezer ukrán menekültet fogadott be. Ezért az egyik éppen ledarálandó lap munkatársa ukrán-nézőbe eredt a héten, amíg még teheti.

De egyet sem talált a magyar ugaron, pedig még gukkert is vitt magával, és szakszerűbben használta, mint annak idején az áldott Hende miniszter úr. Minálunk nemhogy arab-néger, de még egy rohadt kárpátaljai menekült sincs egy darab sem. Ők inkább otthonról szavazgatnak, mert még ahhoz sem kell idejönniük, ők a levélmenekültek, akik tényleg kivételezett bánásmódot kapnak. Jobban figyel rájuk a rendszer, mint saját állampolgáraira, de eltérített a mesélő hév. Viszont nincsenek itt. Ez ziher.

Új legenda is született a héten, amely arról szól, együttérző hazánk több százmilliárd forintot fordít arra, hogy teljesítse a szolidaritás kötelezettségéből fakadó nemzetközi feladatait. Ezt Magyar Levente álomtitkár úr mesélte. Elmondta, hogy Magyarország humanitárius-fejlesztési segélyekkel, vissza nem térítendő és kedvezményes hitelekkel, valamint más, globális szerepvállalással vesz részt nemzetközi kötelezettségeinek teljesítésében.

Példaként fölhozta, hogy nemzetközi fejlesztési-humanitárius segítségnyújtásra jelenleg harminckét millió eurót költ Magyarország, Afganisztánnak ötmillió eurót juttatott. Oktatási, egészségügyi, kulturális és szociális programokra csaknem kétmillió eurót fordít, valamint több milliárd forintért vállalja át kárpátaljai gyerekek kötelező védőoltásának költségeit. Kötött segélyhitel formájában pedig százmilliárd forint értékben garantálnak forrásokat többek között Indonéziának, Afganisztánnak, Vietnamnak, Koszovónak és Mongóliának.

És ezen a ponton világosodott meg az elme, egycsapásra odalett a legenda. Ezt a Koszovót ezt kár volt megemlíteni, nagyon kár. Pár héttel azután, hogy kiderült, a magyar kormány negyvenmillió euró kamatmentes kölcsönt ad a koszovói nemzeti stadion felépítésére Pristinában, azzal a feltétellel, hogy a létesítményt egy magyar cég építheti fel. Ez az emlegetett kötött segélyhitel, amely humanitárius cselekedetnek, a szolidaritás bizonyságának tartja azt, hogy már a határon túl is lehessen lopni. Nincsen több kérdésem, csak a rossz szájízű vihogás van, illetve egyetlen halk érdeklődés azért mégis: Ezt meddig lehet csinálni büntetlenül? A megfejtéseket képes levelezőlapon várjuk, „mutyi” jeligére.