Amióta legutóbb elvették védelmi és támadó eszközeimet, úgymint a fazokat, a födőt és a sprayt, itt állok védtelenül. Már arra gondoltam, behozom a kertből a slagot, és a konyhai csaphoz csatlakoztatva vízágyúként vetem be, ám ahhoz ki kellene jutni a lakásból, ami jelen pillanatban embert próbáló, sőt, megoldhatatlan feladat. Itt lapítok az ostromlott várban védtelenül, mint drága hazám is mostanában egyre inkább, s félek.

Amióta híre ment, hogy a csőcselék a fővárosban szánkókat gyújtogat, szerkesztőségeket zaklat és a kisjézust ócsárolja, sőt, a nemzet karácsonyfáját fenyegeti, ezek itt, hárman, K. József, a hentes, J. Miklós, hajdani vasutas és M. István, volt történelemtanár elvesztettek minden tiszteletet Isten és ember iránt. Mária néni pedig teljesen megvadult, kivetkőzött magából, rázza a járókeretét és szidja a rendszert.

Nem is érdemes már feljegyeznem, miket beszélnek, minden egyes mondatuk kimeríti a hazaárulás, felségsértés, eretnekség, sőt, istentagadás tényállását. Szerintem fekete mágiát is űznek, csirkecsontokat találtam az ajtó előtt ugyanis. Védekezésül kiakasztottam az ajtóra egy fokhagymafűzért meg egy feszületet, a fokhagymát ordítva elvették, hogy pont jó lesz a kocsonyába, a feszület pedig szőrén-szálán eltűnt.

Helyette az ajtómra festették fehér Trináttal azt, hogy O1G, amiről nem tudom, mit jelenthet. Utánanéztem a szakirodalomban és a szabadkőműveseknél, de sehol nem említik, lehet, ezek valami új, istentelen szektát alapítottak már az is kitelik tőlük. Teljes a káosz a lépcsőházban, de, ami még félelmetesebb, a többi lakót ez nem zavarja, sőt, szimpatizálnak velük, azt mondják nekik, hajrá, és hátba veregetik őket.

Néha körülnézek az utcában a gukkerommal, hátha biztatóbb dolgokat lehet tapasztalni, de nem. Sehol egy békemenet a maga méltóságával, misére siető fiatalok üdén, és csecsemőket toligáló ifjú magyar anyákat sem látok sehol. Csak ez a globalista nihil üli meg az utcát, kamaszok vihorásznak Nike cipőben, és vedelik a Coca Colát nyakló nélkül. Megvert minket az Isten, azt hiszem.

Tegnap este ezek hárman hangoskodva elmentek valahová, sőt, beszereztek egy tolókocsit is, és vitték magukkal Mária nénit, aki a járókeretével hadonászott hazaárulásokat ordibálva. Fölhívtam a rendőröket, de elküldtek a francba, azt mondták, van más gondjuk is az én hülyeségemen kívül. Én ezt megértem, de mégsem kellett volna durván beszélni velem, hát kinek ártottam én? Sírdogáltam kicsit, de ez is elmúlt.

Kihasználtam a távollétüket, és átszaladtam a boltba, nehogy éhen haljak. Beszereztem kellő mennyiségű zsírt, lisztet, szalonnát, gyertyát és gyufát, ahogyan nagymamám tanította, így most már egy ideig kitartok. De elkeserített, amit az utcán haladtamban láttam, mindenütt ez a rejtélyes O1G felirat és illetlen képek szeretett vezetőnkről, aki kisvasúton ül.

Megpróbáltam az ajtóról levakarni az O1G ábrát, de nem sikerült, viszont előrelátóan behoztam a fenyőfát, hogy majd földíszíthessem magányomban, és végre a slag is a konyhában van, most már nincs mitől félnem. Viszont találtam a lépcsőházban eddig számomra ismeretlen újságokat, mint HVG meg valami ÉS, ezekben pedig iszonytató fertőt lehet olvasni, nem csoda, ha a hármak és Mária néni teljesen elvadultak.

Nekiláttam, hogy elmondjak egy rózsafüzért a kárhozat ellen, de nem tudtam a végére érni, nagy hanggal hazatértek ugyanis, szinte éreztem, ahogyan a gonosz hidegsége bekúszik az ajtó alatt, de csak a bejáratot hagyták nyitva. Ahogy kivettem, valami helyi tüntetésen jártak, annak örültek, és eszembe jutott, mi lesz velünk, ha már békés kis városunkat is eléri a romlás, az már tényleg a vég kezdete.

Az utcáról is hangok szűrődtek be, mások is onnan jöhettek, rendőr sehol a nyomukban, pedig ezeknél is O1G táblák és más förtelmek voltak. A lépcsőházban is tetőfokára hágott a hangzavar, nem leszünk rabszolgák, ilyeneket ordibáltak, és ekkor gondoltam úgy, hogy ennek én véget vetek. A slagot kidugtam a levélbedobón, és a képükbe sprickoltam, vesztemre.

Mária néni fölsivított, mint valami vércse, hogy mit képzel ez a narancspatkány, a hentes meg a lapát kezével elszorította a slagot, ami szétdurrant, eláztatta a frissen vásárolt lisztet, gyufát, mindent. Ezek ott kint röhögtek, én a konyhán zokogtam, és ekkor döntöttem el, hogy befejezem a megfigyelést. Öreg vagyok én már ehhez, és kisebbségben is. Ez az utolsó levelem, a szerkesztőségnek kitartást, magamnak pedig már csak nyugalmat kívánok.

Isten óvja a hazát, áldott karácsonyt!

Olyan dolgokat, amelyek ellentétesek a nép (nem fideszi értelemben) érdekével, így – bár nem tudom, abban mi szerepel szó szerint -, de megszegte az esküjét az összes. Ez volt az a pont, amikor nyíltan – sunyiban úgy általában mindig – szembefordult a választójával a fideszcsürhe, és a párt, illetve annak vezetője érdekét helyezte előtérbe, ezzel pedig átlépte a maga Rubikonját, és minden visszautat lehetetlenné tett.

Innentől, ha kicsiben is, Marx bácsi forradalmi tétele lépett életbe az ország elcseszett házában, amely szerint a tömegek már nem akarnak a régi módon élni, a hatalmon lévők pedig nem tudnak többé a régi módon uralkodni. Így tört ki a balhé tegnap, ami aztán az utcára is kiszivárgott.

Az ellenzékiek vagy szervezetten, vagy spontán módon, olyan elpattant egy húr szindrómára, és minden mindegy alapon a végsőkig tették a dolgukat, de a sok lúd disznót győz matematikai elve alapján, valamint ismét csalással fűszerezve (furcsa mód működő szavazógépek, ugye), a gyalázat beteljesült.

Két haszonnal járt azonban mégis a balhé. Amikor az ellenzékiek végső kétségbeesésükben minden épp, a kezük ügyébe eső lehetőséget megragadva küzdöttek – mert azt tették, ez nem pátosz -, és a fideszcsürhe kemény magja pofán röhögte őket, akkor azokat röhögte ki, akik ezeket odaküldték, a választóikat tehát. Így vált világossá, hogy azok – az a pár millió – ebben a történetben nem játszik, mintha nem is léteznének. Bár ez bevett fideszcsürhe mentalitás.

Másrészt világossá vált az is, hogy ezeket a hóhérokat ki lehet mozdítani a húgymeleg komfortzónájukból, amely abból áll, hogy a butaság megingathatatlan bátorságával, mint egy óvodai csoport, vagy egy galeri züllöttségével, illetve ezek sajátos elegyeként az érinthetetlenség hamis illúziójával – akár valami öntelt futballista – lakják be a világot, kiválasztottnak képzelve magukat.

Ezen a képzeten keletkeztek repedések tegnap, mert elnézve az arcokat, az előtérben harsányan röhögők háta megett, a kevésbé elvetemültek arcán valami gondolkodás-szerű és féle révület olykor felvillant, mert eszükbe jutott talán, mihez adják a nevüket és az arcukat.

Egészen profánul: mivel bűnözők érdekeit szolgáló törvényeket hoznak, bűnözőket menekítenek, bűnöket tussolnak el, az első számú vádpont a bűnpártolás. A második pedig, mivel ezekben semmiféle ideológiai és intellektuális meggyőződés nincs, így, amit képviselőként elkövetnek, a törvénysértések sora, az szimpla megélhetési bűnözés. Halmazati dolgok ezek.

Ezért, amikor az ellenzékiek kétségbeesett kísérleteit kiröhögték a biztonság illúziójában ringatózva, abba a hibába estek, mint Gogol hősei A revizor-ban, midőn olvasták a levelet, és a polgármesternek kellett felhívni a figyelmet: „Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!”, mert megérkezett közben az igazi revizor, és elébe kellett járulni. Így lesz majd a bírósági tárgyalásokon, de akkor már késő lesz, és odáig el is kell jutni.

Hadiállapot van ugyanis, és a jelenleg még hatalmon lévők eközben mindent meg is tesznek, hogy ott maradjanak a csúcsokon. Nem véletlen tehát, hogy Kocsis Máté szerint „a mindenkori parlamentben megengedhetetlen ez a tróger, bunkó, agresszív, közönséges viselkedés”, sőt, szerinte „az ellenzék agresszív viselkedése nevetségességbe torkollott, bohócot csináltak magukból”.

Ezt fűszerezve Kövér házmester már ott helyben beígért olyan szankciókat, amelyek a képviselők magánéletére is hatással lesznek. Ha nem börtönbe száműzi őket, akkor a sármos bajuszával elszereti majd a feleségeiket, vagy mi, én nem tudom. Mégis, inkább keménykedni fognak, hiszen ez a BKV-s Kocsis későbben belengette, megvizsgálják, milyen bűncselekmény történt, illetve az is elhangzott, hogy puccskísérlet történt, és ez viszont már nem tréfadolog.

Mégis, úgy tűnik, egy ihletett pillanat született, amikor az ellenzék képes volt arra, hogy kibillentse a fideszcsürhét a fennsőbbséges érinthetetlenség szerepéből, egy kis időre elillant a fenenagy cinikus önbizalmuk, és ez az ébredező újdonság kiszivárgott az utcára is, ahol a küzdelem nem volt túl hosszú és nem is nagyon véres.

Viszont kiviláglott, mégsem teljesen reménytelen minden. Az inga kilengett, amikor az ellenzék elment a falig, az elkövetkező napok feladata pedig az, hogy folyamatos nyomás alatt tartsa a fideszcsürhét, különben kihűl a melegedő pite. Már most sem tudnak mást, mint okádni, lásd a BKV-s kijelentéseit, vagy a holding tudósítását, amelyben a lázadást „Párszáz anarchista rátámadt a rendőrökre” címmel adták el.

Soknak tűnt, ami történt, de nem az. Annyi csupán, hogy az általános letargia gátjai átszakadtak, viszont a népmesei igazságos befejezés még nagyon messze van. Ezt pedig én magam nem Szabó Gyula búgó hangjában és indázó rajzvirágokban lelem meg, hanem, valami különös késztetés folytán a Sztálingrád című film azon jelenete lebeg előttem, amikor az aljas náci tiszt könyörög a nyüves életéért. Ezt tessék szimbólumként érteni. Véletlenül sem kell gyilkolászni, tökön rúgni viszont ér.

Azért lamentálok ilyen hosszan a levésen, mert, ha a Fidesz médiaholdingját, ezt a nagyjából négyszáz bigyót – amelyek állítólag hírekkel foglalkoznak, történésekkel szóban és írásban -, illetve még a közszolgálati néven szégyenkező többi dolgot is hozzávesszük, akkor azt tapasztalhattuk tegnap – estig legalábbis – ezek interpretálásában, hogy ilyen esemény Magyarországon nem volt.

Rákattantam erre a témára nagyon, mert az álmos szombat délelőttön nézgelődtem a gépen keresztül a nagyvilágban. Már tudhattuk, hogy magas hivatalú vendég miatt a Kossuth tér zárva lesz, mint hajdan vasárnap a Tesco, és azt is, hogy gyűlnek a népek és műanyag vödrökön dobolnak. Minden tudható volt, ha az ember nem a holdingon keresztül nézte a nagyvilágot.

A holding két tüntetésről mesélt nekünk bőségesen, egy párizsiról, amelynek örültek nagyon, hogy a 2006-os, hazai tomboláshoz hasonló francia népek majd jól megdöntik a Macront, és akkor nekik jó lesz ismeretlen okokból. Hallhatunk, olvashattunk még Rómáról, ahol meg Salvinit koronázták épp a holding és a közszolgálati szerint, és ez is jó volt nekik nagyon.

Magyar fölhorgadásról, hogy a fuldokló jódógos kisember épp az orruk előtt küzd az életéért, ezek nem vettek tudomást, arról be nem számoltak. Gondoltam, na, majd a deles híradóban, kézhez véve az ukázokat, csak mondanak valamit, de nem futotta rá a buzgalomból. Pedig befogtam az orromat, visszatuszkoltam a hányingeremet, és végignéztem egy ilyet. De semmi.

Kiküldött tudósító volt Párizsban és Rómában, akik, hogy, hogysem, szó szerint azt mondták spontánul a tüntetések forgatagában, amit órákkal azelőtt már olvastam a holdingban. Az volt a kérdés, ki tudósít kit, hogy mely központ gyártja le azt a szöveget, ami aztán spontánul előjön belőlük, ez is érdekes, de az meg még inkább, hogy ezzel szemben, ami a sarkon történt épp akkor, arról meg semmi se.

Pedig emlékezhetünk, hogy buzgalomnak éppen nincsenek híján, ha arra kapnak ukázt. 2006-ban is, még a horda maga sem tudta, hogy földúlja a TV székházat meg gyújtogat, mégis, a Hír Tv élőben éltette a forradalmat, már ott volt, ahová a tömeg éppen csak készült, mintha az ő forgatókönyvéből dolgozott volna a csürhe, és mégsem ítélek el senkit az államrend erőszakos megdöntésének kísérletéért.

Azt már cseszhetjük, viszont ezt is. Lévai Katalin szociológus már közel tíz éve is így mesélt nekünk Orbán médiájáról:

„Aki ma a közmédiából tájékozódik, olyan világba csöppen, ahol derűs életmesék, közmondások, szólások és megnyugtató hírek virágai tenyésznek. A gazdaság, mint a kilőtt nyílvessző; a politikai kérdések mérlegre téve, pozitívan eldöntve; a polgárok hétköznapjai, mint a régi kifestő képeken; s a vidám locsogás egy celebbel éppen annyit ér, mint a beszélgetés egy akadémiai nagydoktorral. A hírszerkesztő, mint a farkával sepregető róka tünteti el a valóság sötét nyomait. Nehogy már valaki átadja magát a rosszkedvnek, morcoskodásnak, amikor végre jól mennek a dolgaink nyolc borzalmas év után. A néző cukormázzal bevont képet kap Magyarországról, rengeteg információ pedig el sem jut hozzá. Mintha másik országban élne.”

Bájos, nem? De. És még mennyire igaz.

Viszont ehhez képest is rengeteget fejlődtünk mára, most már, amit Orbán nem akar, az nincs is, mint láthatjuk. Voltaképp erre való a holdingjuk, hogy átírják a valóságot. Aki csak belőlük tájékozódik, semmit nem tud még a saját életéről sem. Eljuthatunk odáig, hogy a fiú vérző fejjel és szakadt ruhában tér haza, s mikor megkérdik tőle, mi történt, s válaszol, hogy tüntetni volt és a rendőrök meggyakták, anyukája majd azt feleli neki, ne hazudozzon, tüntetés nem volt, ha lett volna, bemondta volna a tévé.

De nem mondta, így a forradalmárt elviszik a diliházba, hogy képzelődik. Ilyen is lesz, most viszont az van, hogy a jódógos kisember úgy él, hogy megkapja a kicsi fizetését, a kicsi parizerjét, a kis ájtatosságát, a kicsi kis választási eredményét. Atyuska gondoskodik róla, míg leépül az agya.

Állítólag van ebben az országban hétmillió ember, aki rühelli ezeket. Nem akartam, de el kell mesélnem, hogy mi a teendő, ha már általános sztrájkot nem hirdethetek. Ahogyan Orbán is azon rugózott, amikor még szüksége volt rá, hogy mindenki hozzon magával még egy embert, ma is az lenne a hasznos, ha minden ellenforradalmár egy, csak egy embernek mesélné el, hol is él valójában.

Mint a kölyökkutya orrát a vizeletébe hülye gazdák, hogy szobatiszta legyen, úgy kell egyesével szembesíteni a szarral azokat, akik tobzódnak benne, mert úgy vélik, ez a világ a lehetők legjobbika, mert ezt hitetik el velük a gyalázatosak. Bármi tragikus is, a valóságot kell már bemutatni a mese helyett, ide jutottunk. Az ember a józan esze megtartásáért dolgozik a tébolydában. Ez már szint, nívó vagy mi a rosseb. Ellenben a kérdés az, lehet-e kirángatni valakit a posványból, ha abban érzi jól magát?

És erre senki sem tudja a választ.

Minderről azon az oldalon, amely tudósított a gyalázatról, anyázós vita bontakozott ki, hogy cigányzenekar volt-e, vagy sem, mintha ennek bolhafingnyi jelentősége is lett volna, holott nem. Ha cigányzenekar volt, ha szaloncincogás, ha népi jajongás, tök mindegy, akkor is maga a gyalázat, és messze mutató szimbólum. Annak a jele és megtestesülése, hogy a falakon kívül minden és mindenki le van szarva.

Félreértés ne essék, azok is, akik abban a pillanatban éppen nem a téren anyáztak, hanem távoli tanyán hajkurászták a disznót, vagy épp a panelban sóhajtoztak az éjszakai műszak után. Azt mutatta ez az elcseszett gesztus, hogy ezek négy évre bekvártélyozták magukat a vörös bársonyok közé valamiféle búrába, ahol joguk van jól érezni magukat. Így vélik a jelek szerint, és ezt már láthattuk korábban is, midőn miniszterügynök úr, az odakint tüntetők csokiját zabálta két pofára idebent.

Akárki is találta ki ezt a színjátékot, volt benne valami perverz romlottság, ami viszont egyáltalán nem meglepő, és illik is az összképbe. Ebből a százvalahány emberből az elkövetkező négy évben ugyanis kialakul a kommunista újgazdagok egy sajátos rétege, amelynek az a jellemzője, hogy gátak nélkül gyalogol keresztül mindenen.

Amelyik marionett már többedjére részese a fellengzős játéknak, helyzeti előnnyel bír, mert ismeri a szabályokat. Mindezen például az sem változtat sokat, hogy Hadházy látványosan nem vett részt a nyitó előadáson, mondván, bűnözőkkel közösen nem esküszik. Viszont melléjük ül a padba négy évre. Ne nézzük már gyereknek egymást, jobb lesz az úgy.

Azért az a zenekar egyáltalán nem hagy engemet nyugodni, s valami miatt abban a pillanatban, ahogyan hírét vettem, elkezdett bennem zakatolni szerencsétlen Juhász Gyula „Tápai lagzi”-ja. Ösztönös volt, s bár érthetetlen, mégis alapos okkal rendelkező. Ez késztet tehát arra, hogy közzé tegyem a tegnap délelőtti lelkem éjfekete tartalmát:

„…Brummog a bőgő, jaj, be furcsa hang,/ Beléjekondul a repedt harang,/ Kutyák vonítanak a holdra fel,/ A túlsó parton varjúraj felel./ Brummog a bőgő, asszony lett a lány,/ Az élet itt nem móka s nem talány,/ A bort megisszák, asszonyt megverik/ És izzadnak reggeltől estelig./ De télen, télen a világ megáll/ És végtelen nagy esték csöndje vár,/ Az ember medve, alszik és morog./ Benn emberek és künn komondorok./ Brummog a bőgő, elhervad a hold,/ Fenékig issza a vőfély a bort,/ Már szürkül lassan a ködös határ,!/ És a határban a Halál kaszál…”

Ilyeneket delirált száz éve a rojtos idegzetű poéta, viszont máma se mondhatná szebben. Ugyanakkor volt ebben a parlamenti zenélésben más vonulat is, az Úri Murié. Ebben, mint az ismeretes, Szakhmáry Zoltán, miközben bazseválnak neki a cigányok, fölgyújtja a tanyáját és bájosan szíven lövi magát.

Ilyen jótéteményeket ezektől a dzsentriktől nem várhatunk, ezek ugyanis hedonista keresztények, és a kapuzárás előtt két pofára habzsolják az életet, megszegve a tízparancsolat számos pontját. Viszont akkor elpusztulnak valami halálos betegségben, legalábbis az új emberminiszter-professzor szerint, és hiába röhejes ez így, nincs kedve vigyorogni az embernek.

Ezek kultúra és nagyvonalúság nélkül, a rosszul szabott öltönyeikben zárkóznak be a parlamentjükbe, folytatva azt az elkülönülést és rejtőzködést, amit Kósa elvtárs még a gyalázatos választások előtt kezdett el, mert félt a néniktől meg a bácsiktól. Hogy ez most közvetlenül a színjáték után folytatódik, és már az első napon kordon mögött érzik biztonságban csak magukat, azt mutatja, a helyzet mégsem teljesen reménytelen.

Viszont, hogy ezt zeneszóra teszik, a hosszú végnapok kezdetét mutatja. Hogy miközben süllyed a Titanic, gondjuk van azért a murira. Itt, kívül csupán egy lakájos mentőcsónakra van szükség, mert ezek ott a lágy zeneszóra hiába hiszik, hogy övék a nagyvilág, a francokat. Elég csak felidézni valamelyik vidám filozófus mondatát – most nincs érkezésem utána nézni pontosan -, miszerint: várj a sorodra, előbb-utóbb meghalsz te is.

Na, ezt nem tudják ezek odabent, így az idő nekünk dolgozik lassan bár, de biztosan.

Az általa degenerált VIII. kerületben álomszerű az élet, egyáltalán semmi felől nem kell gondolkodnia az alattvalóknak. Ez a Mátégyerek megteszi helyettük a maga különös módján, most épp egy rendeletcsomagot terjesztett a bólogatójánosok elé, amivel királyságában a „közösségi együttélést” óhajtja szabályozni, előírva, hogy mikor lehet fingani.

De nem is ez az érdekes igazán. A pukit még mámoros arccal el lehet titkolni a másikra mutogatva hangosan, ellenben, ha az embernek libikókázni támad gusztusa olyan parkokban, amelyek a megállíthatatlan Brüsszel miatt alkalmasak emberi tartózkodásra, akkor polgármester csinovnyik elvtárs tökön rúgja a fegyelmezetlen alattvalót.

Fölvezetésnek elég legyen annyi, hogy az elképzelt kocsisi világban, ha a panelben nincs kint az ajtón a lakás száma, akkor a Mátégyerek bekopog egy kétszázezres csekkel. Ez is milyenmár, mégis engemet az ütött szíven leginkább, miszerint az a tizennégy éven felüli bűnöző is ennyit fizethet, aki használja a játszóteret.

Ezzel ő a VIII. kerület illemkódexe szerint megsérti a közösségi együttélés szabályait, amire erős felhorgadásssal annyi szakad ki az emberből, hogy megazisten. Bukolikusabban: azt a fűzfán fütyülő rézangyalát neki.

De hát, így jár a magamfajta paraszt, ha eléggé el nem ítélhető módon kihullik a fejéből az a tétel, hogy a NER-ben korán érnek az emberek, akik tizenhat évesen már teljesen alkalmasak közmunkára. Hogyan is venné ki magát, ha a komoly, dolgozó kamasz nem a kocsma homályában feledné a rabszolgasors keservét, hanem egy libikókán inogna ide-oda.

A rendszer különben is kiemelt figyelmet fordít a fiatalságra. Ennek másik bizonysága, hogy egy épp bimbódzó ellenforradalmár bírósági tárgyalását meg azért kellett elnapolni, mert épp aznap érettségizett, és ez nem vicc.

Az elvetemült alak culpája az, hogy egy tüntetésen beleszólt a mikrofonba, majd buszra szállt, és hazaindult. Azzal nem számolt csupán, hogy a tömegben számtalan Bretschneider ólálkodik, hogy Palivecekre vadásszon. A császár öfenségfének képmását ugyan nem szarták le a legyek, ezt a fiatalembert viszont mégis a hónuk alatt vinnék a Pankrácba.

A filmvászonra kívánkozó jelenet úgy történt itt, a mi országunkban, hogy a fegyelmezetlen egyed felszólamlása után buszra szállott a Blahán, pár perc múlva pedig az egyik megállóban rendőrautó csikorgott a busz elé. Egy fakabát fölszállt a készségre, és célzottan csak ezt az egy embert igazoltatta, most meg, ha túljutott az érettségin, mehet a bíróságra piknikezni, mint felforgató alak.

A rendszer múkodik, és zavarja őtet a hangos beszéd. A megafonos migráncs az terrorista, a mikrofonos maturáló pedig biztosan anyagyilkos. Tehát drágáim, itt kopogtat az ajtón a szép, új világ, és még csak szómánk sincsen, hogy helyre biccentsen. De látjuk, hogy már a legkisebb kilengést is, úgymint mérleghintázás és meggondolatlan pofázás, keményen igyekszik megtorolni, hogy kis ideig még jó legyen neki. Mindettől az a beláthatatlanul rossz érzés ömlik szét az emberben, mi lesz itt, ha ne adj’ Isten esetleg egy pofon is elcsattan, amit oly nagyon óhajt már a királyi udvar. Szarrá fognak lőni bennünket nagy reszketésükben. Az lesz itt.

A minap, amikor a CEU legyalulása miatt gyűlt össze a jobb érzésű nép, szembe találta magát az egyenruhásokkal megint, desszertként meg a soraiban találkozott kopasz alakokkal, akik belülről óhajtották hergelni őket, hogy szemből mondjuk nekiláthassanak gumibotozni.

Utóbb kiderült, hogy ezek a kopaszok nem azok a kopaszok voltak, akik a Fidesz székháznál a savazós bácsit védték, és se nem azok, akik meg az NVI-nél tevékenykedtek spontánul épp, mert arra akadt dolguk. Jól látszik tehát, hogy a kopaszok nemzetünk lelki épségének hű őrizői, ezen kívül Kubatov et. kebelbarátjai is egyben.

Ezek a mostaniak viszont nem fizetett verőlegények, hanem jól képzett rendőrök voltak, és csupán civilben, hogy ne legyen feltűnő a dolog, valamint természetszerűleg mindenféle azonosító nélkül, ami hibát azzal magyaráztak utóbb, hogy letépték róluk a kontrollálhatatlan egyetemisták, na ja.

Mindebből kitetszik, hogy a rezsim szintet lépett, a Rubikonon meg a tüntetés utáni történésekkel kelt át, midőn az egyik külföldi demonstráló lakásán jelent meg a szerv, és addig nem is volt hajlandó távozni onnan, míg körbe nem szimatolhatott.

Rossz amerikai krimikben ilyen helyzetekben van erkölcsi dilemmája a hős nyomozóknak, hogy de hát nincsen nálunk bírói végzés a behatolás hivatalosságáról, ilyen elavult, csak a hanyatló nyugatra jellemző szarakodás viszont a mieinkre nem jellemző.

Sőt, ezeknek bejárásuk van hozzánk, mert egy magyar tüntetőhöz meg egyenesen kezében kulcscsomóval érkezett az ellenőrzés, csak amikor meglátták, akkor jött lányos zavarba, és nemlétező lakások meglátogatásáról értekezett. Ennek ismeretében nyer értelmet az is, ami pár hónapja velem történt.

Egyik éjszaka arra riadtam, hogy két rendőr költöget a nagyon ritka legédesebb álmomból a nyomorult szobámban, és kilétem felől érdeklődik. Én pedig még a REM kábulatától sújtva mesélem el, hogy ki vagyok, és erre azt mondják, bocs, akkor a szomszédba jöttünk, és el is vitték a jóravaló fiatalembert, de reggelre már otthon volt.

Voltaképp azóta sem tértem magamhoz igazán a sokkból, és azt sem tudtam, hogyan jutottak be a lakásba, de a jelek szerint kulccsal, mint a tüntetőkhöz. Ezek így összességében ölég szar érzést generálnak az emberben, viszont eszébe juttatják fiatal éveit.

Már elmeséltem, az újszülöttek kedvéért azonban újólag összefoglalom röviden, hogy egy kádári ilyen Bretschneider miképp faggatott engem hosszasan egy kocsmában a buddhizmus mibenlétéről, mert meghallotta a szájamból azt a szót, hogy szakralitás, amit veszélyesnek vélt, mintha máma mondanám azt, hogy liberális.

A haseki Bretschneidernek elég volt annyi, hogy a Kehelyben Palivec úr azt mondja, a császár őfelségének képmását leszarták a legyek, és már vitte is a Pankrácba. Nem vagyok egy vészmadár, de e kor eljövetelét vizionálom újra, az egész Kossuth tér is ezt szimbolizálja, de újabb megerősítések is vannak.

A nagy Oroszországban törvény született arról, hogy Putyin bácsit nem lehet buzi bohócként ábrázolni, és ez se vicc. Viszont ismerjük a mi kedves vezetőnk megmagyarázhatatlan vonzalmát a sztyeppék kiismerhetetlen világához, következésképp benne van a pakliban, hogy lemásolja ideálja paranoid hülyeségeit.

Erre minden esély akkor lesz meg, ha áldásos tevékenysége nyomán kibasznak minket az Unióból, mint macskát szarni, hogy ezzel a népies fordulattal éljek, és akkor jön el a kopaszok igazi kora, akik mókás egyesületté szerveződhetnek, barna inget ölthetnek magukra, a folyományokat meg ismerjük poros történelemkönyvekből.

Ebben a leharcolt kuplerájban, ebben a fortyogó entrópiában egyetlen vigaszunk azért lehet, mert mindezek azt mutatják, hogy a mi despotánk tulajdonképpen be van szarva. És ha erre gondolok, helyzetem bármennyire reménytelennek tűnik is, mégiscsak elégedett vagyok.

Alig fordult karácsony nulladik napjára az adventi kalendárium, az aprónépek még ki sem nyitották az erre a napra szolgáló ablakot, szívünk még igazán díszbe sem öltözött, a megváltó mégis eljött a panelek közé. Így láthatta honfitársunk, és rögvest éjféli misét celebrált sajátos avantgard módon, mindenféle műfaji kötöttség nélkül. Végül is, és összességében a szerenád jellemző jegyeit hordozta magán a pörformansz némi módosulással.

A művész nem szíve hölgyéhez óhajtott bebocsáttatást nyerni, hanem a kormányzó urat hajtotta el a jó édesanyjába mandolin kíséret nélkül. Orbán takarodj, vette át a szlogent a hazaáruló civilektől, ám amikor lelke sötétebbik oldala vette át a hatalmat a közlendőn, akkor egészen cifra, a magyar nyelv gazdagságát a legnagyobb mélységekig bemutató szókészlet buggyant elő belőle, amelyben bőven szerepeltek bizonyos testnedvek és nyílások, a legősibb foglalatosság szülőanyával együtt emlegetése, megminden. A virágnyelvet azért kellett használnom, mert képtelen vagyok karikákat irkálni a képernyőre, és még elsötétíttetne a médiahatóság.

Így folydogált a csendes és szentséges éjt megelőző fölfoghatatlan idő minálunk, minden incidens nélkül. Még csak a közmunkától megfáradt telepiek sem hajtották el a jó édesanyjába a kéretlen csepűrágót, nem akadt köztük egy Fülöp úr sem. Ez a mesebeli Fülöp bácsi borította virágba az egyik gyermekkori éjszakámat a város egy másik pontján.

Akkoriban annyira új volt a Hadnagy utca világa, hogy a végében kavicslerakat működött a sínek mellett. A szocialista munka hősei az éjszaka leple alatt markolókkal rakták ki a hallgatag vagonokat, mindezzel rohadt nagy csörömpölést csapva. Ezt unta meg az amúgy üveges Fülöp bácsi, és túlordítva a gépeket óhajtott csöndet, ami így logikai bukfencnek tűnik, és nem is működött. A kurva anyátokat, alunni akarok, szállt a sikoly a langymeleg éjszakában évtizedekkel ezelőtt, és lám, visszatért az ájer, csak a fejéről a talpára állítva.

A mostani Fülöp úr kívülről ordít befelé, és nem gépek, hanem a zsarnok távozását óhajtja, de ugyanazzal az indulattal. Még hangjának visítása és bugyborgása is ugyanaz. De míg a hajdani üveges spontán módon, mintegy önmaga örömére óhajtott rendet vágni a megbolydult világban, kései utódja bizonyosan a Gyöngyösön felúszó békaemberek uszítását követi. Mint két napja ez már közkeletű, puccs készül Orbán ellen, de ennek tudatában sem vitte el a TEK az éjféli magányos tüntetőt, ment minden a maga kitaposott útján. Főhősünk a penzum teljesítése után megnyomta magán a mute gombot, a telepiek pedig beleájultak a bejglibe, az elcsendesülő éjbe.

(Op I.) Az okosak földje

„Fosunk a jövőtől, büszkén a múltra,/ de hogy mi volt a múlt, azt senki se tudja. / Úgy tudtuk, más bánt el velünk, / pedig mi voltunk azok, hidd el nekünk. / A Habsburgok kérték és kapták a koronát, / önkéntes gyarmat voltunk több koron át. / Későn keltünk arra, hogy fel kéne kelni, / addigra utált körbe mindenki. / Miközben Deákot ünnepelte száz torok, / a fejünkre nőttek a román pásztorok, / ők nem egyeztek ki a kiegyezéssel, / baj is lett belőle később kevéssel, / hogy becsúsztunk a háborúba, / hülyére verve álltunk Trianonba’. / Utána Horthyék is okosak voltak, / hadat üzentek a Szovjetuniónak. / Mínusz negyven fok volt az oroszoknál, / ott maradt a fél hadsereg a Donnál. / Jöttek a ruszkik, fal lett a Lajta, / bölcsőnk ez, s gyakran sírunk is rajta. / Mi vagyunk a hősök és mi vagyunk a holtak, / a nácik és a komcsik is magyarok voltak, / mi voltunk Koppány és Kun Béla, / mi vagyunk magunk a probléma. / Valóvilág, Megasztár, X-Faktor, / szidjuk mindet, de nincs, aki elkapcsol, / és hiába védjük másoktól a földet, / ha lengyel húsért sorban állni ragyogó ötlet. / Mi tévézünk öt órát, de a jenkik a hülyék, / hősök vagyunk, csak sose állunk ki az ügyért. / Aki akar itt bármit, az úgyis dobbant, / és marad egymillió kamurokkant / az országban, ahol mindenről más tehet, / a zsidók, a bankok, az IMF, a melegek. / Balhé van, de sosincs felelős, / mindenki megússza, van jog, csak nem erős. / Eltűnt a Postabank, de senki se tette el, / Kulcsár Attila is egyedül kezdte el, / hozott is valamit az Ezüsthajó, / a Hagyóból lett csak cellalakó. / A pártokat építik az autópályák, / egyszer még féltek, de azóta látják, / hogy nem üvegzseb van, csak üveges szemek, / úgyhogy ideje, hogy építkezzenek. / Mi is építjük a nemzeti falansztert, / de erről nem írt se Kertész, se Wass Albert. / Nyugat-Európa és a káosz partján, / félig Ázsia, de egészen Balkán. / Mi vagyunk Orbán és mi vagyunk Gyurcsány, / mi vagyunk a rendőr, az orvos, ez a furcsán / bekötött nemzet, ez a szédült nép, / mi vagyunk a tábor és az ellenség. / Ki itt hatalmat kap, az sohase fékez, / először dönt, és aztán se kérdez, / hiszünk még, de tudjuk legbelül, / hogy hazudnak rendületlenül. / Légy csendben, ó, magyar, / ha viselkedsz, eljön az ómagyar / táltos, és neked is letol egy szettet, / szebbet, mint ahogy elképzelted. / Nézed a plazmán, majd kifizeted egyszer, / az állam is így él, ilyen ez a rendszer. / Itt tudja minden kisgyermek, hogy / svájci frankból nőnek a díszkertek, / úgyhogy senki se szól, hogy így nem lesz jól, / meleg ez a kibaszott disznóól. / Huszonöt éve nonstop a válság, / nem mászunk ki, csak a gödröt ássák, / volt egy lépcsőnk, de eltemettük, / most építjük újra, hogy lebontsuk együtt, / mert az utód is úgyis begőzöl, / még három év és kezdhetjük elölről. / Isten, várd meg a magyart, / majd odaérünk, csak még vesszük a kanyart. / Isten, várd meg a magyart, / rögtön odaérünk, csak még vesszük a kanyart. / Nem is akkora baj, hogy nincs nagy sietség, / megbűnhődte már e nép az összes ötletét, / lehet, hogy gyerekként még máshogy tanultad, / de ha hátralépnél, látnád, hogy magunknak / basszuk el, de pusztuljon az idegen. / Léptek a ruszkik, de látszik, hogy ide nem / több párt kell, hanem több külön ország, / az okosak földje, Magyarország. / Mi basszuk el, de pusztuljon az idegen, / léptek a ruszkik, de látszik, hogy ide nem / több párt kell, hanem több külön ország, / az okosak földje, Magyarország”

( Op II.) Kedves vezető

„Mi ez a sok kérdés? / ha várod a választ, szoptad / mások mást választottak / és szépen teszi a dolgát / tereli a hordát / dolgokat épít, keveri a maltert / ha bántanak minket, osztja a sallert / ne szólj bele, nem látod át / csak erős kéz tesz erős csodát / foglalkozz mással, nem olyan rettentő / nehéz látni, hogy rendel a megmentő / itt épül a lehető legszebb temető / a kedves vezető számít rád / tartsd meg a kritikád, csak tátsad a kicsi szád / a kedves vezető számít rád / mire fel ez a kétely / kis csermely, mit csobogsz / gondolkodni túl ortodox / a vállad elbír még pár terhet / hát tartsad a tervet / alattvaló vagy, térdelj bátran / felfele nézz, ha mégis gáz van / bolond lennél nem fogni fel / egy erős kéz majd segít, ha kell / foglalkozz mással, nem olyan borzasztó / nehéz látni, hogy itt csak így lesz jó / itt épül a lehető legszebb temető / a kedves vezető számít rád / tartsd meg a kritikád, csak tátsad a kicsi szád / a kedves vezető számít rád / az állam a vallás, miért nem hiszed el / jobban tudják, miért nem hiszed el / eljön az álom, miért nem hiszed el / amíg nem visznek el? / aki együtt van, mindig az erősebb / aki együtt van, mindig az erősebb / aki együtt van, mindig az erősebb / aki együtt van, az egyszer egyedül lesz”

Egészségedre!

Ilyen bűnrossz színjáték után a választópolgár okkal háborodott fel, és használt keresetlen szavakat, pedig a szép emlékű Villám még a teremben sem volt. Csakhogy a módi, ahogyan mindez lezajlott, tökéletesen jellemzi ezt a bagázst. Odaténfergett egy darab polgármester és egy darab alpolgármester, hogy határozatképes legyen a dolog, és ők ketten a nem gombot lenyomva elérték azt, hogy még csak beszélni se lehessen semmiről. A többi bábu még arra sem vette a fáradságot, hogy tiszteletét tegye a teremben, úgy látszik, jobb szeretnek ők valahol hátul, az óvó homályban megbújni, ha az a veszedelem fenyeget, hogy netán szar kerül a propellerbe. Ja, a homály. Illetve a sötétség. Most épp nem csak a fejekben uralkodó tetszett ki, hanem az is, amelyet egy nemes gesztussal a tüntetőkre óhajtottak bocsátani.

Ez is milyen szép dolog, mennyire egy nemes gesztus. A polgár a város háza előtt kívánja kifejteni gondjait – ha már az ülésteremben még az általa megválasztott képviselőkön keresztül sem kaphat hangot -, erre a szónokoktól is megvonnák a beszéd lehetőségét akképp, hogy megakadályozzák a hangosítást, elzárva a tüntetőktől az áramot. Ezt a módit eleddig csak az ország nevetséges házában lehetett tapasztalni bizonyos Kövér nevezetű akasztós zombitól, akinek amúgy az a legkedvesebb szórakozása, hogy pénzbüntetéseket szab ki az ellenzék képviselőire, meg időnként kikapcsolja a mikrofonjaikat. Utcán lévő embereket még nem tudott elhallgattatni, ez az aljamunka ezidáig csak itt, Szombathelyen került elő, szerencsére sikertelenül, a generátor ugyanis nagy találmány.

Viszont közvilágítást még ez sem tud működtetni, pedig kellett volna. Végső nyomorában az itteni bagázs azt kapcsoltatta ki óvodás módon, ami mindent elmond tehetetlenségükről, hiába, hogy teljesen bizonyos vagyok abban, mire ez az írás megjelenik, már készen áll a nyilatkozat az üzemhibáról. Ha meg nem, akkor tévedtem, de ez a rosszabbik változat, mert akkor derül ki végérvényesen, hogy hozzánk is elért az országos trend, amelyet manapság a kapkodás és a rejtett félelem irányít azért, mert úgy tűnik, melegszik a pite, azaz: apa, elkezdődött. Bizonyos helyeken azonban mindebből semmi sem látszik

Ilyen kietlen táj a városi televízió, amelyet annyira sikerült leszedálni, hogy a Fidesz burkából már nem tud, vagy nem is akar kilátni. Jót vigyorogtam kínomban – ami magyarra fordítva annyit tesz: szidtam az anyjukat – azon, hogy miközben a Fő téren a megjelent választópolgárok nemes egyszerűséggel a polgármestert hajtották el melegebb éghajlatra – Puskás takarodj! -, a helyi médium képernyőjén épp ő volt látható sokadik ismétlésben, amint bugyborékoló hangon adja elő szokásos heti bölcs böcsületességeit. Ez az ember kiesett az időből, Hende irányítja éjjellátó szemüvegen keresztül – ha már sötétség -, vagy nem is. Ha épp a nagyhatalmú Fidesz engedi, hogy legyen közgyűlés a városban, akkor rögtön megjelenik, de senki sem tudja, csak sejti, mi a francot keres ott. Ő az itteni gauleiter, a basi kinyújtott dagadt karja, aki ilyen ocsmány jelenségeket okoz, mint az elmúlt nap az Úr 2014-ik esztendejében.

Ellenük garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya folytatja az eljárást. Hát nem délibábos rónaság ez az egész világ? Kiderül mindebből, hogy nem kell ide feljelentés, sem NAV sem egyéb vizsgálat, egyszerűen ki köll menni egy tüntetésre, amelyen a Fidesz székházat lobogózzák fel EU zászlókkal, az ablakokat meg monitorokkal és klaviatúrákkal támadják le. Rövid tanakodás után begyűjteni néhány arcát eltakaró elégedetlen alakot, na, ők a korruptak, ha már az erre szakosodott főosztály folytat ellenük eljárást, nemdebár?

Megjegyzem, nem sokkal a fent nevezett események előtt a futball szent őrültjei a Parlament előtt éppen azért füstbombáztak meg petárdáztak kicsinyt, mert bevezették a kluboknál a klubigazolványt, az FTC-nél meg egyenesen a vénaszkennert. Mindezt azért, hogy azonosítani lehessen a renitenseket. Most kiderült, erre semmi szükség, indokolt esetben a jelek szerint a rendőrség seperc alatt kiszűri, mely arc rejtőzik a sál mögött, sőt, még azt is tudja, hogy a hőbörgő korrupt-e vagy sem. Bár gyanítom, ez a fokozott mindent tudás csak pártunk székházánál érvényes, és akkor a TEK még ott sem volt.