Aztán Jerikó még mindig virul. S hogy mindez honnan jutott fenséges eszembe? Hát persze, hogy az MSZP-ről, aki üzent megint a huhhhörr Fidesznek Tóbiás József pártelnök képében, ím, ígyen: „Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy a kabinet hallgassa meg az emberek szavát, fordítson több figyelmet és pénzt az oktatásra, az egészségügyre és a szociális szférára.” Ezt Nyíregyházán mondta a tehetséges politikus. Onnan üzent.

Fiúk, ez így nem megy! Nem tudom, mért olyan nehéz ezt belátni, de ezek szerint az MSZP nem tanul, és nem felejt, akárha Bourbonok volna. A nagyszerű ellenzéki alakulat igazán beszerezhetné már az ő saját bejáratú Finkelsteinjét – aki ezek szerint nincsen neki -, és akkor ez a decens úriember elmagyarázhatná nekik végre, hogy mitől kellene megdöglenie annak a rohadt légynek, mert ettől nem, ezt garantálhatom.

Mesélek. Az embereknek nincsen szava, amit a kormánynak meg kéne hallgatnia. Az emberek en bloc szarnak az oktatásra, az egészségügyre meg a szociális szférára. Nekik azt kellene mondani: Mari néni, kevés a nyugdíja? Dögöljön meg a Fidesz! Jóska bácsi, köszvénye van? A Fidesz tehet róla. Kedves, jó Károly elvtárs, megbukott a gyerek? Látja, az a rohadt Fidesz. Mindent fogjunk a nyuszira jó sokáig, és akkor a választópolgár egyszer csak azt mondja: jé, tényleg, dögöljön meg a Fidesz!

Könnyű, mint az egyszer egy, mondd utánam! Továbbá meséljünk nekik soha nem látott lopásokról. De ne a Mészáros milliárdjairól meséljünk nekik, hanem arról, hogy a Szijjártó mesepalotában lakik, az Orbán lábát menekültek mossák, miközben pálmával legyezgetik. Még továbbá, hogy Balog páter árva gyerekeket vacsorál, meg, hogy a Habony hét szüzet hozott magával rabszolgának a messzi Ibizáról, és mi, Tóbiás megmentjük őket, mert Rózsa Sándor vagyunk. Ez megragadja a választó képzeletét, és legott iramlik reánk szavazni.

És ilyeneket reggeltől estig, meg estétől reggelig, napra nap. Példánk is akad: Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! – Mondta volt állítólag Cato – márminthogy Karthagónak pusztulnia kell! – S mondta ezt addig, míg a város valóban leomlott. Igaz, Cato aztán meg öngyilkos lett, de ez kit érdekel már.

Aranyba borították az estémet a fideszfiúk, pedig meglehetősen rosszul kezdődött az egész. Itt, minálunk hiába vigyorgott a tavaszi képét mutató Nap a szombathelyi decemberben, Madridban esett vigasztalanul, mintha Macondóban játszott volna a Barca a Getafe ellen, és nem sikerült egy nyamvadt gólt bepasszírozni abba a rohadt kapuba. Ez – valljuk be – igen nagyon rosszul bír esni egy gránátvörös szívnek, főleg azért, mert a Reálmargit már megint nyert. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Falco és a Körmend is szopott újra, könnyen belátható, nehéz szívvel ment neki az ember a lányok kézilabda meccsének, amelyen infarktusos előadással hoztuk a románok ellenit. Ez valamit javított az előtte elszenvedett traumán, de hogy fülig érő szájjal tudjam magamra húzni a paplant, arról az MSZP gondoskodott, pedig nem is akart ilyet.

Nem kellet egyebet tennie, mint újra köldöknézni, hogy az alakulat azért ne tűnjön el végleg a történelem süllyesztőjében. Ők sem mutatnak azonban valami nagy változatosságot, Tóbiás csak arra jutott megint, hogy a pártnak meg kell újulnia. Így egyszerűen, konkrétumok nélkül, amiből kitetszik, hogy történhet ebben a redves országban bármi, az mszp-agy körben forog, mint a saját farkát kergető kutya. Mindez egy magára valamit is adó kormányzó(?) – na jó, hatalmat bitorló – kétharmados atyaúristenes pártnak, mint a Fidesz most a Kárpátok alatt, laza estebéd lenne csupán, vagy délutáni tea foszlós kaláccsal. Tudhatjuk azonban, hogy a fijúk olyan párhuzamos világban élnek, amelyből nem dereng át a valóság, így sikerült sajátos módon reagálni az MSZP-s cuccra, amely megnyilatkozás mutatta, hogy ezek már tényleg tökhülyék. Ilyképp sikerült kézilabdás boldogságomat jóleső vihogással kiegészíteniük, mert kitetszik, hogy mindegy már mi történik, a duma ugyanaz. A röhej maga.

A szekfűs molyolás még be sem fejeződött, már előálltak a farbával, hogy aranyba vonják az estét teljesen: „A magyar emberek nem kérnek a baloldal visszatéréséből – reagálás az MSZP pártértekezletére. A magyar emberek idén háromszor is világossá tették, hogy nem kérnek a baloldal és a Gyurcsány-pártok visszatéréséből. Nem kérnek többet a megszorításokból, és a bukott gazdaságpolitikából, nem akarnak újra segélyen tengődő országot, és nem kérnek a hazájukat külföldön eláruló politikusokból. (Fidesz Sajtóiroda, Kiadó: Fidesz)” Jó, hogy már tudjuk ezt is. De hogy mire föl ez a rettegés, az is egy érdekes dolog. Az anyakirálynő – hogy kellőképp eufemisztikus legyek Orbánnal – az oka, Gyurcsánytól ugyanis pánikrohamai vannak.

A 2002-es televíziós vita egy életre fixálódott benne, olyan csapás volt az, amelyet nem tud kiheverni, és iszkol a számára zűrös helyekről. Idén még egy amerikai beszédet is lemondott, mert ott azt kérték, hogy utána kérdéseket tehessenek fel neki. Egy perc alatt hátrált ki a felkérés elől, és ez valahol tragikus is, ha belegondolunk, hogy Magyarország miniszterelnökéről lenne szó, pláne még hogy örökkévaló időkre tekintik annak, de ebbe ne merüljünk bele. Efféle hajlamai már a trauma előtt is voltak. Annak idején, amikor az ÉS szedte cafatokra tokaji ügyeit, itt, Szombathelyen egy interjúban – akkor még lehetett beszélni vele – feltettem neki a tízmillió forintos kérdést, hogy fejtené ki, mi is van akkor ott Sárazsadányban. Nem tud róla, mondta, mert ő úgymond egészségügyi okokból nem olvassa azt az újságot. Azóta-e, nem tudható bizonyosan, de nem hajlandó tudomásul venni azt a valóságot, amely a fején kívül létezik.

2012-ben a hvg.hu próbálta szóra bírni, aminek ilyen eredménye lett:
„hvg.hu: Felelősnek tartja-e magát a forintgyengülés miatt?
Orbán Viktor: Mármint a jegybankelnök úr? Erről nem nyilatkozott.
hvg.hu: Nem. Ön, miniszterelnök úr!
Orbán Viktor: Semmilyen személyes felelőssége a jegybank elnöknek nem került szóba a tárgyaláson.
hvg.hu: Ön, személy szerint!
Orbán Viktor: Az sem.”

Na most, ilyen alaktól mit remélhetne az ember? Semmit se, a sameszoktól meg pláne. Ilyen megközelítésből érthetően kerül elő Gyurcsány újra meg újra, fix ponttá vált a Fidesz-univerzumban, állócsillag. Az ember röhög, mégis bánat szedi szét a szívét, ha meglátja, hova jutottak, és velük együtt az egész ország. Müller Péter tudta ezt már az őskorban, az általános alanyú dalszöveg éppen most manifesztálódik a fiúkban szerencsétlenségünkre: „…Sodródni kell / Sohase tudni a célt / Behunyt szemmel / Adni egy esélyt…/…Egy mozdulat csak / Épp a megfelelő / Pillanatban / Apró, de számottevő…/Látod, ez már pont az: / Zuhanórepülés / Leépülésből / Lefelé felépülés…/Depresszióztál / Fejedre húztad a szoba sarkát / Elég a bonyolult jóból / Lazíts és zuhanj át…” Hát, ja, Kirielejszon, hogy nekik legyen mondva.