Így is, meg úgy is győz a mostani mocsadék újra, és utána egyéni gusztus szerint lehet kardba dőlni, iramodni Londonba mosogatni, vagy csak kiülni a kert végiben álló kacska fa tetejére bámulni a Napot. Az újabb nemzeti tragédia nem csak a Fidesz aljas választási rendszere és tömegpszichózisa, és nem is a választópolgár bárgyúsága okán fog bekövetkezni, hanem ellenzéknek nevezett hülyegyerekek ótvaros töketlensége miatt elsősorban.

Arra ébred az ember egyszer csak – vasárnap -, hogy már megint meg akarja váltani a világot valaki. Most jelesül Szigetvári Viktor tartotta fontosnak, hogy az önéletrajzában majd későbben szerepeljen, hogy volt ő miniszterelnök-jelölt is. Másra ez a móka nem alkalmas, illetve arra igen, hogy még biztosabbá tegye Orbán et. győzelmét.

Bödőcs Tibort, a humoristát megkérdezték, hogy miért támadja sokkal kegyetlenebbül Orbánt, mint annak idején Gyurcsányt, amire elmondta, akkor nem volt élet-halál harc, most meg az van. Ilyen egyszerű, de ezt képtelen felfogni a sok önjelölt megváltó, és sütögeti a saját penészes pecsenyéjét Karácsony, Széll, Vona, meg még ki tudja, hány föl nem bukik még az árból. És ezért mondom azt, hogy el vagyunk veszve, azt hiszem.

És akkor még Thürmerről meg az ő Munkáspártjáról nem is beszéltem például. Őrá is szavaz majd pár ezer becsületes hajdani munkásőr, aki megőrizte a hitét, nem az olyanok, mint Bencsik et., aki voltaképp azt sem tudja, ki is ő valójában. De ezt csak kis színesként említettem meg.

Pártunk, ez az egyetlen, például mázsaszámra veszi a szavazatokat a határon túlról is, és ezt már nem is titkolja. Szintén ezen a hétvégén két és fél milliárdot kivettek a zsebünkből megint, és székelyudvarhelyi véreinknek adták, mint a sajátjukat. Aztán egy Soltész Miklós nevű államtitkárnak öltözött agytörzsi lény hozzátette az ukázt is, ami ez volt: arra kérte a székelyföldieket, hogy vetessék fel magukat a magyarországi választások névjegyzékébe, és döntsék el, melyik politikai közösség segített a legtöbbet, mert az áprilisi választásokon a kormánypártok is segítséget kérnek az erdélyi választóktól.

Virág elvtárstól irigyelhette el, ezt a fordulatot minden bizonnyal.

Ezt toldjuk meg a papjaikkal, akik közül szintén vasárnap a hódmezővásárhelyi mutatta meg, mire lehet számítani tőlük a sajgó ujjaimon kiszámolt elkövetkezendő nyolcvanhárom napon, és a kampány még el sem kezdődött igazán. Ki tudja, milyen cukiságok jönnek még a tavaszig.

Viszont a mi drágalátos ellenzékünk nem fogja fel, hogy ez nem klasszikus választási helyzet, amelyben lufival a kézben és bézs ballonkabátban, mosolyogva megy az ember voksolni a tavaszi szélben, hanem életre-halálra menő kézitusa. Vagy bokszmeccs vagy akármi, s ezek ehhez képest egymással játszanak mexikóit. Ez olyan patthelyzet – a mexikói felállás – a klasszikusok szerint, amelyben egyszerre többen is egymásra fogják a mordályt, és, ha valaki meghúzza a ravaszt, az összes megmurdel.

Hogy ezt mért nem lehet ép ésszel belátni, és közös erővel lőni tökön az ellent, azt én föl nem fogom. Például Komáromi Zoltán sem fogta fel, aki Szigetvári miniszterelnök-jelölti megvilágosodása után az alábbi szavakkal hagyta ott az egész bagázst:

„Az ok viszonylag egyértelmű: nem tudtam azonosulni, nem tudtam egyetérteni azzal a kamikaze mentalitással, amivel Szigetvári Viktor vezetésével az Együtt a túlélése érdekében elindult. Semmi korszakváltás, semmi kormányváltás, semmi együttműködés. Ehelyett a (potenciális) szövetségesek kritizálása és a felelőtlen döntések jellemzik az Együtt párt vezetését. Komikusnak tartom, hogy hatékony tettek helyett vagdalkoznak, az egy százalék határán billegő pártként legfontosabb dolguk volt miniszterelnök-jelöltet választani. Szerencsétlen megoldásnak és öngyilkos stratégiának tartom, hogy egy ilyen kis párt egyetlen számottevő szövetséges nélkül, ötvennégy egyéni választókerületben konfrontálódjon a demokratikus ellenzék pártjaival, és egyben veszélyeztesse ezekben a körzetekben a Fidesz jelöltjének a legyőzését. Vége!”

Magam sem mondhattam volna szebben. S mivelhogy nem akarnám megbántani mimózalelkű politimókusainkat, Svejk nyomán pézsmapocoknak titulálom őket. Az én drága bakám a fogdavagon őrét illette ilyen névvel, miután Jurajda, az okkultista szakács már szétcincálta a szerencsétlen agyát a meséivel. Svejk azért tartotta megfelelő névnek a pézsmapockot, mert úgy vélte, attól nem sértődhet meg a manus.

Úgy is lett. Szóhoz sem jutott az ipse.

Mindez lehangoló dolog, mégis jobb, ha ebbe beletörődünk végérvényesen. Többnyire és nagy többségében a maláta határozza meg a tudatot, ez örök komcsi alapvetés. Tisztában voltak ezzel az átkozottban is, a vonulgatás végén, amikor a lufikat meg a kis hurkapálcás vörös zászlókat odahagyta a proletár, legott a sátrakhoz tódult beváltani a kuponját, amiért ingyen sört meg virslit kapott, megalapozva ezzel az egész elcseszett napot.

A továbbiakat már maga vette meg nyolcötvenért – ez olyan harminc éves tarifa -, hogy aztán a boldogság kiteljesedvén sugárban tudja kiokádni az egészet néhány kör ringlispíl után. Így jutottak csúcsra azok a békebeli napok a munkát ünnepelve, de máma már kapitalizmus van. Ingyenbe nem mérnek semmit, ellenben akad olyan alakulatunk nekünk, amely közel áll ehhez a letűnt idillhez, bár éppen fasiszta a lelkem.

A Jobbik névre hallgató elsőáldozók gyülekezete valami módon elérte, hogy a világnak abban a szűk szegletében, ahol ordas eszméit osztogatta, kétszázkilencven pénz legyen egy krigli, amely a mai viszonyok között felér egy hajdani kuponnal. Voltak is szépen náluk, a következő Tapolca alkalmával lehet majd nézni megint szemre-fejre, hogy mi is van.

Más hülye pártok más módját gondolták helyesnek, hogy megmártózzanak a köznép között, kevesebb sikerrel, de mégis azt az illúziót igyekezve kelteni, hogy értük teszik, amit nem tesznek. Ők így hazudták a szépet. De legalább megpróbálták, még Thürmer is – aki, hogy miből fungál, a rosseb se tudja -, szóval még ő is személyesen ígért be havi kétszázötvenezer garantáltat.

Egyszóval az összes elitünk nekünk megmártózott a népben tegnap, egyetlenegy kivétellel. Na, ki volt az? Csak a Fidesz. Nem mintha hiányoztak volna valakinek is, de a gesztus mégis, legalább annak az egymilliónyi baromnak, aki maradt még nekik egy kicsit, de nem. Ők, mint az mostanág egyre inkább megszokott, kinyilatkoztattak. Nix sör, nix virsli, csakis közlemény. Azt bírtak kipréselni magukból a jeles napon mindannyiunk épülésére:

„A Fidesz-kormány 2010 óta következetesen képviseli a keményen dolgozó emberek érdekeit. Igazságos, egykulcsos, alacsony személyi jövedelemadót vezettünk be és visszaállítottuk a családi adókedvezményt. Ezzel összesen 3600 milliárd forintot hagytunk a családok zsebében, 1300 milliárd forintot csak a családi adókedvezménynek köszönhetően. Támogatjuk a munkahelyteremtő beruházásokat, elindítottunk a munkahelyvédelmi akciót, a legnehezebb helyzetben lévőknek a közfoglalkoztatás keretében biztosítunk munkát. Emeltük a minimálbért és megőriztük a nyugdíjak vásárlóértékét, sőt az alacsony inflációval növeltük is. Csökkentettük a rezsit és végigvisszük a bankok elszámoltatását. Ma a keményen dolgozó emberek figyelmet és támogatást kapnak a kormánytól. 2016-ban tovább csökkentjük a személyi jövedelemadót, a kétgyermekes családok újabb segítséget kapnak a családi adókedvezmény növelésével valamint jelentősen csökkentjük a sertés tőkehús áfáját és egyes közszolgáltatási díjak mértékét. A Fidesz célja, hogy 2016-ban minden magyar család léphessen egyet előre!”

Nekik ez jutott eszükbe május elsejéről, és hát barátaim az úrban, ez bizony nekünk szól, az egész nemzetnek, énekszó köszöntse és tánc. Ebből az egészből, amit képesek voltak idedelirálni, kitetszik, hogy Árpi már nem igazán dolgozik. Ha szorgoskodna, annyi tán telt volna tőle, hogy azon az egymilliárdon, amit most megint levelezésre óhajtanak költeni, vegyenek inkább sört a magyarnak, hogy ingyenbe vedelhessen az ünnepen.

Fejszámolok. Legyen az egyszerűség kedvéért ötszáz egy korsó, az annyi mint kétmillió, azaz 2.000.000 krigli, ha nem tévedek. Ez mennyi szavazat már. De ki vagyok én, hogy tanácsokat osszak, pláne meg ingyen. Hát mindegy. Ők írnak pár sor baromságot, oszt azt hiszik, hogy kész. Lófaszt, mama. Ilyen hozzáállással kár is lesz újabb médiumokat gründolni, mint azt meg a fővezér óhajtotta oly igen nagyon ezen a napon egy már gründoltban, az ember ebbe már teljesen belezavarodik, de nem is ez a fő vonulat. Egy a dolog: pukkadozik a lufi. Röpül el.