Engem Gulyás miniszter érzelmi és erkölcsi nyomora amúgy egyáltalán nem érdekel, mondhatni, semmi konvención alapuló aspektusom nincsen feléje, mert mint egy típus jelenik meg előttem. Vizsgálandó jelenség. Ha tetszenek emlékezni az esztétikában az egyes és általános viszonyára, hogy Fejes Pék Máriája például egy asszonyi minta archetípusa, s ugyanígy Orbán Viktor is már nem önmaga, hanem egy diktátor testesül meg benne, ekképp inkább egy dohos történelemkönyv. S így, amikor ránézünk, akkor belőle is eltűnik minden hús-vér valóság, és egy tankönyvi fejezetet mutat a diktátorok természetrajzából, egyesítve a karakter jegyeit, amelyek Hitlertől Ceausescuig terjednek.

Természetesen van benne Mussoliniből is, Rákosiból is, hogy a végeredmény olyan massza lesz, ami az összes gonosz legelvetemültebb vonásait hordozza egyben, mintha tudatosan gyúrná ilyenné magát. Ha meg nem, akkor a biológia, a történelem és a csillagok sajátos állása együttesen okozza azt a molekulahalmazt, amit látunk és szenvedünk. Mégsem ő az érdekes ma, hanem a kicsi huszárja, ez a Gulyás miniszter, és benne is az a típus, amit összefoglaló néven fideszistának nevezhetünk, s amelyből hiányoznak az emberi jegyek, mert olyanok, mint egy rosszul programozott robothadsereg. Az a közeg, amelyben ezek lubickolnak Orwellé (1984) vagy Huxley-é (Szép, új világ).

Ezt érezzük, amikor arról beszélünk, hogy a hatalom elő akarja írni, mikor, hogyan szaporodjunk, mit olvassunk, mit nézzünk és mit gondoljunk, oktatási rendszere, kultúr-, és sajtópolitikája pedig arra irányul, hogy a társadalom minden egyes tagját a hadsereg részévé tegye, és ő szabja meg azt is, ebben kinek hol a helye. Voltaképp sok újat ezzel nem mondtam, csak Gulyás miniszter megnyilvánulása juttatta eszembe, hogy meg kellene vizsgálni, hol tartunk az embertelenség felé vezető nem is olyan hosszú úton. Kitetszik, hogy tempósan haladunk a cél felé, mindjárt ott leszünk, ha el nem csesszük, de a jelek szerint olyan veszélyek nem lesnek ránk, hogy ez előforduljon.

A sok szempontból kulcsfilmnek tekinthető Brian életében sem véletlenül mondja a főhős az őt birkaként követő bamba tömegnek, hogy ők mindannyian személyiségek. Mert a szellemi és erkölcsi identitás megőrzése az egyetlen módja annak, hogy az elgépiesítő hatalom szorításából szabadulni lehessen, ha úgy tetszik, a hús lázadása ez a gépek-, hogy filmesítsem, John Connor szabadságharca Schwarzenegger ellen. Egyébként a robot fideszista ellen nincs orvosság, s a valóság ennyiben reménytelenebb a filmnél, hiszen sem szép szóval, sem érvekkel hatni ezekre nem lehet.

Erre bizonyítékok a trollok, vagy akármely lakó az utcából, esetleg bármely rokon, akik állva pisálva bőgik Orbán szent nevét, és kezet csókolnak neki. Gulyás miniszter, amikor azt mondja, a fájdalmait megőrzi magának, akkor követi el az ősbűnt, hiszen olyan képet ad a birkáknak, mint a jövőbe ujjal mutató rezzenéstelen Lenin szobor másik kezében a sapkájával. Benne vagyunk már a szingularitásban, amelyben a szoftvert rég megírták, sőt, a gépek életre keltek erkölcsi és érzelmi gátak nélkül. Szükségem van a ruhádra, a csizmádra és a motorodra – mondják, s elveszik.

Igény volna még a fogalmazás befejezésére, hogy meglegyen az Edit néni által óhajtott hármas egység, ilyet azonban csak az ötödik osztályban lehet előírni, mert az élet nem habostorta, amit pedig Virág elvtárstól tudunk. Nincsen tehát feloldozó katarzis, sem boldog vég, sem reménytelen. Momentán egy állapot van, amelyet a Godot-ra várással lehetne érzékletesen leírni, és máris és újra megérkeztünk az abszurdhoz, mint már oly régóta mindig. Sartre Roquentinje Az undorban a zenéhez menekül a lila nadrágtartó okozta rosszullét elől, és ez a recept nem is rossz. Innen már el lehet indulni.

És ő lehengerlően sikeres üzletasszony is egyben, tisztára Rogán Ceci, aki barterbe’ tud helikofferezni, meg spórolásként a BÁV-ban vesz hétszázezres táskát a Toncsinak, hogy legyen mibe rakosgatni reggelente a parizeres zsömlét. Vagy a hamubasültet. Toncsi azt hitte, hogy a Ceci tényleg a BÁV-ban vette azt a tízóraihordót, mert az asszony mindig tréfálkozik vele, ezért mondta ő is, hogy fillérekbe’ van ez a borjúbőr, hozzávágták a zaciba’ szinte, csak épp azok nem foglalkoznak táskával. Ejj, ejj, huncut ez a Toncsi. Vagy hülye, nézőpont, netán filozófiai gusztus kérdése az egész.

A Cecinek egyébiránt kizárólag a takarítással akadnak gondjai – mert minden másra ott van a MasterCard -, alig is végez a porszívózással az egyik szobában, és már azt hiszi, hogy kész a leltár, amikor a semmiből odaterem neki egy másik. Azt is puccba teszi, és hipp-hopp, már megint van egy. Ceci megtörli izzadó homlokát, és lemondóan legyint, hogy ennek már sose lesz vége, mert aztán nyaraló is fölbukkan a ködből váratlanul, amit meg összejárnak a munkások a malteres bakancsaikkal, jajj. De csak megmossa a haját, és már indul is újabb táskáért a zaciba, mert jön a Jézus.

A Palácsik Timi az nem takarít, a Timi gyermekre vágyik, mert a fánkozó befuccsolt, meg, hogy legyen, ki örökölje a kaszinókat, mert a rulett minden előtt. Andy azt mondja neki, jól van aranyom, ezt még megprogyucerkedem, csak hadd vegyem ki a szivaromat a fülemből, de irgalom anyja, Timinek a szaporodáshoz le köll vennie habos testéről a kétmilliós báránybőr cuccot. Mégsincs nagy baj, a Habony mondja neki, ne aggódj virágszálam, az aktus alatt megőrzöm aztat a Gucciba’, minden rendben lesz. Úgy is történik, a Terminátor telefonon gratulál a kalandhoz, és ezt suttogja a Timi fülibe: hasta la vista, baby.

Lőrinc barát azon nyüszög, hogy mindjárt itt a Mikulás, meg Télapó is már eljő – ki tudja melyik a zűrzavarban – , pláne a megváltó is megszületik hamarost, és ő, mint ezer éve jó keresztyén, mivel örvendeztesse meg a Vikit. Pörküttje van már neki, kalbásza zsák-, kisüstije hektószám, a disznót is levágta, szotyolával meg teli a füle. A stadion már snassz, tavaly is az vót, de imhol egy Népszabi, pár apró megyei lap, egy kis Echo tévé, néhány szálloda. Ezeket piros, zörgő zacskóba csomagolja, előkúszik a lámpásból, lebeg, halkan csilingel, és megkérdi: mit parancsolsz édes gazdám?

De Viki nem hallja ezt sem, mert a gallérja alól törölgeti a szaftot, szuszog és élteti a forradalmat. És ugyanebben a pillanatban özvegy H-né, a nyolcvankilenc éves terrorista egy darab sajtot dug a pongyolája foltozott zsebébe, de csak azért, hogy az egérfogóba vigye csalinak, megrágni úgysem tudná a fogatlan ínyével, és, ha csali, az akkor már rezsi, mert a lakás állagának megóvásához köll. De rosszul véli özvegy H-né, tisztára Sarka Kata már, mert azt hiszi, hogy a sajt ingyenbe’ van, és azt is gondolja, hogy hülyének lenni állampolgári jog, mért ne élhetne vele. Aztán ez lesz a baj.

Mert nem tudja, hogy ő annyit is ér, ezért a TEK lecsap rá, gyorsított eljárásban közmunkára ítélik, a kerítéshez szállítják, ahol ennek keretében migráncsokat kell gyaknia a járókeretével egy héten át. Így, amikor mindezért megkapja a kitüntetését, és a parlamentben Viki a pörköltszaftos mancsaival lapogatja a púpját, abban a rohadt percben kopogtat nála a közalkalmazott, hogy átadja az utalványát, az Erzsébetet. Lemarad hát erről is. A terrorista ezek után fáradtan hazatér, leül a székbe, nézi a kihűlt sparheltet, megrohanják az egerek, mert a zsebén még érződik a sajt lábszaga. S ahogyan a kis cincogik bajusza csiklandozza az övét, mert sehol egy rohadt macska, rövidlátó, hályogos szemeivel még sejti azt, hogy a konyhán átröpül egy üvegszamovár. Így hal éhen, szoborszerűen és méltósággal.

Mint most Lázár vezérminiszternél. Bár őnála a nívót az év egész folyása alatt tapasztalhatni, ezúttal azonban egyedül maradt a kényszeres delirálásban, mert országunk első embere olimpianézőben van épp, amely megterhelő feladatot kommentálta is közösségi oldalán az alábbi felkiáltással, valamely nyalakodó munkás szíves segítségével, és ez így föstött: „A macska rúgja meg!” Ezt üzente a nemzetnek.

Ilyen okok miatt mondja Lázár, amit mond. A főnök épp melegebb éghajlatra költözött, kifakadása viszont vetekszik Gyurcsány „lárifári miniszterelnök úr” című örökzöldjével. Ez az infantilis duma viszont Jánost nem vigasztalja az eemútt nyóócbóó’, mert mégis csak magára maradt a záporozó srapnelek között. Nagyjaink viszont éles helyzetben erős késztetéseket éreznek arra, hogy hülyeségeket beszéljenek, kivétel nincsen.

Kitetszik, hogy meggondolatlan mondatok hagyják el az ő szájukat, János most épp valamelyes ébredésekkel jelentkezett be a színpadra, amikor fölriadásokról szőtt omló álmokat, és arról ábrándolt, hogy egy nép öntudatra ébredésével, felnőtté válásával óhatatlanul együtt jár a nemzeti büszkeség érzése, ennek az érzésnek az erősödése, és ez nem nacionalizmus, hanem erős önazonosságtudat, ami a szabadság velejárója és egyik megnyilvánulása.

Mindabba azért ne merüljünk alá, hogy mindez mi a francért nagy baromság. Abba ellenben érdemes belégondolnunk, hogy ezt az öntudatra ébredést a házi mozigépész, Endrjú egyik alkotása mutatta be az országos cimbora, Arnold hathatós közreműködése által, aki még lovaspartis szülinapi bulikon is jelen volt, miközben mindahányan elfeledkeztek arról, hogy az ő öntudatra ébredése öl, butít és nyomorba dönt. Mert ő a Terminátor, a gonosz. Vagy nem. Ahogy Endrjú akarhatja.

Arnold volt maga a Skynet nemezise, és az ő ébredése lett most pántlikába csomagolva. Ez a kurva öntudat, ha ébred, nem kezelhető, olyan, mint egy kölyökkutya. Vagy kisded, halad előre a francba, kivilágítatlan macskaköves utcákon a semmibe. De mindez nem érdekes. A NER ugyanis keresi az ő természetes szövetségeseit, akiket aztán egészen váratlan helyeken talál meg. A cimborák meglelése embert próbáló föladat, amire bizonyság, hogy még a gyökereknél sem ment ez zökkenőmentesen, mutatja ezt maga Brian históriája is:

„Brian: – Ti vagytok a Júdeai Népfront?
Reg: – A jó édes anyád!
Brian: – Mi?
Reg: – Méghogy Júdeai Népfront! Mi a Júdea Népe Front vagyunk! Méghogy Júdeai Népfront! (nevet)
Brian: – Én is… csatlakozhatnék?
Reg: – Nem, kopj le!
Brian: – Nem akarok ilyet árulni, ez csak egy meló. Ugyanúgy utálom a rómaiakat, mint bárki más!
Judit: – Ez biztos?
Brian: – Ó, holtbiztos! Régóta utálom a rómaiakat.
Reg: – Figyelj! Ha csatlakozni akarsz a mozgalomhoz, tényleg utálnod kell a rómaiakat.
Brian: – Utálom!
Reg: – Igen, és mennyire?
Brian: – Nagyon!
Reg: – Fel vagy véve. Figyelj! Egy valamit utálunk jobban a rómaiaknál, azt a büdös Júdeai Népfrontot!
Francis: – És a Júdeai Nemzeti Frontot is!
Stan: – És a Júdea Népe Frontot. A Júdea Népe Frontot. Köpködők!
Reg: – Mi vagyunk a Júdea Népe Front!
Stan: – Ó. Azt hittem, mi a Nemzeti Front vagyunk.
Reg: – Népe Front!
Francis: – És mi van most a Nemzeti Fronttal, Reg?
Reg: – Ott ücsörög
(Brian élete)

Valahol itt tartunk most is. Lázár vezérminiszter kapkod fűhöz, fához, szalad a vargához, és óhatatlanul pofonokba szalad, amikor népének sorsa felől elmélkedik. Ebben a krízisben nincsen egyedül, 2002-ben maga Orbán úr esett bele abba a csapdába, amikor szűkös történelmi ismeretei miatt mesélt olyanokról, amiről halovány fingja nem volt, mint például az élettér meggondolatlan emlegetésekor. Nem győzöm elégszer citálni Váncsa mester pillanatképét:

„Magyarország az utóbbi hónapokban úgy jelenik meg a világpolitika színpadán, mintha a Kretén magazin valamelyik képregényéből lépett volna elő, és mint látjuk, még erre is rá bír tenni néhány lapáttal. Itt van ez a Lebensraum-ügy. Valamennyi hadra fogható szóvivőnktől tudjuk, hogy PMVO ilyet nem mondott sohasem. A közelmúltban viszont azt hallhattuk a legilletékesebb helyről, hogy a PMVO által használt (illetve ma már nem használt) “élettér” fogalom teljesen szalonképes, hiszen jóval Hitler előtt jelent meg a köztudatban, és ez speciel igaz is, magát a szót állítólag egy Rudolf Kjeflen nevű svéd jogász találta ki 1916-ban, tőle vette át Karl Haushofer, míg viszont Hitler csak 1933. február harmadikán iktatta be hivatalosan a saját szótárába, és tette oly igen népszerűvé, hogy 1945 óta senki finom úriember a szájára nem veszi. Hacsak nem akarja lenyúlni egy másik párt kedves náci szavazóinak lehetőleg minél nagyobb hányadát, ezzel kapcsolatban viszont azt kell mondanunk, hogy az igazán finom úriember más úriemberek kedves fasiszta szavazóival pettingelni sohase szokott.”

Mintha máma írta volna. A rendszer maga körül forog, némi lefelé mutató spirálist mutatva haladtában. Ebből következően boldog ünnepeket, sok, pántlikás kenyeret óhajtunk honfitársaink bőséges lelkébe, valamint asztalára egyként. Persze el ne feledkezzünk az öntudat kurvára fontos voltáról. Csakis!

Ui: Bayer épp a mennybe iramlik: miheztartás végett, úgymond nemzeti keresztekkel a bögyén. Tisztára valaki celebmester, mintamókus, baglyok, bassza meg. Így jártál, és én kérek elnézést.