Casting is van, hatalmas az érdeklődés, de csak a kiválasztottaknak adatik meg a kéj, hogy szemtől-szembe alázzák meg azokat, akik gyomorfekélyük elsődleges okai. Véget ért az éjszaka, amely a valahogy kifutott Európa bajnokságon vette kezdetét, még a vizes lószar alatt is tartott, és egyetlen jelentése az volt, hogy ez az ország a lehetők legjobbika, miniszterügynökünk pedig tündöklő csillag a káprázatos égen.

Lófaszt mama, hogy a porba rántsuk a mámort gyurcsányi módra. A szurkolók azt is mondják, hogy direkt és pláne a tizenegy legrosszabbat választják majd ki a köznapi gladiátorok közül. Ők november 30-án feszülnének neki a kopott lábúaknak, mégpedig Telkiben, ahol a válogatott a nagy vereségek előtt pallérozódik, hogy el tudja viselni a pofonokat, mint most Luxemburg ellen is, ami kiborította a bilit.

Gonoszak ezek a szurkolók nagyon, bele sem gondoltak igazán, de ebből a játszmából a futballisták, az MLSZ, de senki futball környékén sertepertélő ingyenélő jól kijönni nem tud.

Ami a legvalószínűbb, hogy ebből a meccsből semmi sem lesz. Akkor azt kapják a képükbe, hogy még ellenük sem mernek kiállni. Ha lesz meccs, és győznek a kiválogatottak, akkor az lesz, hogy persze, a tolószékesek ellen megy a milliomosoknak. Ha meg lenne meccs, és a szurkolók győznének – ami azért valószínűtlen, de a móka kedvéért mégis -, akkor meg végleg nem marad itt kő kövön, az maga 2006. október 23-a, ha bele tetszenek gondolni az akkori mókába és kacagásba.

Ez nem zéró összegű játszma, itt csak a szurkerek nyerhetnek, de ilyet kitalálni nem elég az elvetemültség, végtelen elkeseredettség is szükséges hozzá. Mint ahogyan a magyar labdarúgás állapota leképezi a NER-t, ez a lépés úgyszintén.

A nagykibaszott nemzeti együttműködésben mindenkiből lehet akármi, ha jól odafigyel. Szurkolóból focista, lelkészből miniszter, Kósából bárca nélküli, Németh Szisziből meg napkeleti bölcs. Mindez megtörténhet, hiszen miniszterügynök is lehet egy skizofrén, narcisztikus fasz.

És ez utóbbi organizmus működésének tudható be, hogy képviselőből meg pap lesz (akárki meglássa), mint Ovádi Péter fideszpatkányból is Veszprémben, aki a szószékről hirdette az igét. Ez két okból is köpedelem. Egyrészt ott ilyen állatfajtának keresnivalója egyáltalán nincsen, másrészt pedig, hogy a hívek vasvellával nem hajtották el, mert nekik már így is jó. Holott ilyen eset után újra kellene szentelni Isten házát, a szószéket meg ultrás szenteltvízzel felmosni.

Ez az egész, ami ebben az országban folyik, annyira abszurd, hogy Beckett sírva könyörög a receptért, de soha nem kapja meg, mert ez csak itt, csak most és csak Magyarországon történhet meg, sehol máshol a világban. S hogy ez így van, annak egyetlen, jól elkülöníthető okát találjuk a liturgiában, amit Orbán miniszterügynöknek hívnak.

Ahogyan a megalázott és megszomorított futballszurkolók meccselni hívták rossz kedvük okát, országunk gyógyírja bajára az volna, ha leszedált lakossága ugyanezt tenné azzal, aki fojtogatja az életét. Akkor Godot is eljöhetne, viszont nem fog, ahogyan elnézem magunkat és bájos ellenzékünket. És az éjszaka tényleg nem ér véget sohasem, meg el is vagyunk veszve, azt hiszem.

Föltápászkodtak így együttesen, és el köllött dönteni a hogyan továbbot, mert ott álltak, másrészről feküdtek a semmi közepén a nagy fővárosban. Gépjárművet idealizáltak maguk elé, és megint csak a kocsmáros volt az éberebb. Gyalogolni hívta Bélát, hogy menjenek már valami jármű felé, mert haza is kellene jutni, de ez nem tűnt egyszerű foglalatosságnak. Háborús övezet lett a tér, ahová kerültek. – Meg vannak ezek vadulva. – Így összegzett Béla, miközben a taknyát törölgette, és szipogott.

És tényleg meg voltak vadulva. Béla most épp azon igyekezett nagy buzgósággal, hogy életben maradjon, ami nehéz feladat volt, de huszárosan megoldotta, ezt meg kell hagyni. Viszont az embereknek olykor-olykor szükségleteik is támadnak, amely gondot valahogyan meg kell oldani, ez nyilvánvaló. Épp pisálnia kellett még pluszban egyéb bajai mellett, de most mégsem ez tűnt a legsürgetőbb föladatnak. Kacifántos egy helyzet volt, meg kell adni.

Hősünk ilyen helyzetbe még nem került soha. Otthon, a faluban mindezt nemes egyszerűséggel el lehetett intézni, itt azonban bonyodalmasabbnak tűnt az egész, és valljuk be, az is volt. Egyik oldalt rendőrök, másutt üvöltő sokaság, ez így egyben megoldhatatlannak tűnő feladatnak tetszett, és majdnem az is volt. Lekésték ugyanis a buszt az incidens miatt, úgyhogy vonathoz kellett igyekezniük. Már megint alá kellett szállni a félelmetes metróba, de ott sem volt jobb a helyzet, mert mintha Dante énekelte volna meg a lenti viszonyokat – ez valahogy bekattant Bélának – erősen ordítottak itt is.

Valahogyan túlélték azonban a pokolbéli utazást, de amint megérkeztek az állomásra, azt kellett tapasztalniuk a felszínre jutva, hogy itt sem jobb a helyzet. Sátortábor volt az aluljáróban, velük nem volt semmi baj, ámde a pályaudvar bejáratánál megint csak rendőrsorfal lesett, amely erő megakadályozta őket abban, hogy a vonathoz jussanak, sőt elmagyarázták, hogy innen semmilyen vonat nem megy sehová. Béla teljesen kétségbe esett, és tudta már, hogy itt fog megdögleni egy rohadt meccs miatt. Szidta a fröccsök urát, hogy belerángatta ebbe, de nem látszott kiút, amikor mint valami égi jelenés, fölbukkant Jenő.

Az, akitől pár napja, amikor hősünk a hazát védte volna vasvillával, azt a jóízű maflást kapta. Röhögött rajtuk, de azért fölajánlotta, hogy hazafuvarozza őket. Pár méterre állt az autó, és amikor beszálltak, a motor pedig felbőgött, a jóleső sötétben Béla csöndben elpityeredett, akkor értette meg, hogy mégsem kell értelmetlenül, idegenben meghalnia. Annyit kért még, hogy az első kukoricásnál álljanak meg, mert tényleg majdnem szétszakadt a hólyagja, és abban a pillanatban döntötte el, hogy soha a büdös életben ki nem teszi lábát a falujából.

Mert kéne a tömeg. És nem is elsősorban azért, hogy a szurkolók besóhajtsák mintegy leheletükkel a gömböt az ellen kapujába, így segítve győzelemre a ‘zakadémián pallérozódott délszláv honfitársainkat. Mert mindenki magyar, ha jól utánanézünk, ugye. Ám sokkal inkább a bohócsipkás királyfinak van olhatatlan szüksége a sokaságra, amikor budija szív formájú ablakán kitekint a széles világra a még megmaradt Magyar Hírlap olvasásából felpillantva, miközben nyögve sóhajt, és elhagyják alfelét a böjti szelek. Nem bír meglenni a népek nélkül, akik fenséges intésére hallelujázzák őtet. Bizony, így megy ez.

Cézárosat játszó mókusok egyedül szoktak maradni a történet egy bizonyos pontján mindenfajta álmoskönyvek szerint, és ezt még az Árpinak is tudnia kéne. Biztosan lapul valami akta a Guccijában erről az okosságról. Ha meg nem, az legyen az ő saját bejáratú baja. Minket sokkal inkább izgat ebben az össznépi kirándulásdiban, hogy honnan lesz erre a della. Az imbolygó forint. A Puskás Fröcsi nevével megalázott helybéli akadémia állja a lóvét, amely műintézményt maga a sámán alapította, következésképp nem közpénzből garázdálkodik már jó ideje, hanem törvényes juttatásokból. Ezeknek fütyölt a törvényhozás rigaja, amikor hogy, hogynem megszületett a rendelkezés a TAO nevű csodáról. Ezeket az állami forrásokat – ami nem közpénz – lehet irányítgatni, utat mutatni a folyás irányának.

Így történt ez a reklámokra szánt apanázsokkal is. Ha a sámán emlékezne arra, hogy mikor mit nem hazudott, tán még el is csodálkozna a lelkem, de nincsen ilyen képessége neki. A mór megtette kötelességét, a mór mehet, vélte a tábornok, és egyetlen jól irányzott mozdulattal zárta el a pénzcsapot – mintha ukrán gázvezeték lett volna – azoktól a sajtótermékektől, amelyek amúgy az ő dicsőségét zengték hosszú éveken át. Most ezek a nemközpénzek a nemközpénzből működtetett, és közmédiának csúfolt valamibe folynak mindenfajta korlát és ellenőrzés nélkül. És éppen ez az: hogy elfelejtették még a látszatot is, mindenfajta skrupulus és erkölcsi aggály nélkül tenyerelnek rá a lóvéra, mert azt hiszik, ami az állam kasszájába befolyik, az övék. Isten meghalt, minden hazug, mindent szabad. Ezért egyébiránt bevallom megtörten, magam az idők kezdete óta vagyok PAFC szurkoló. Megérdemlek hát egy taxit ide, a Derkóra. Full extrás is megteszi, indulnék a láblabdás színházba. Ui.: a pom-pom lányokat se feledd, vezérem.

„Hivatalosan 7213 néző tekintette meg a helyszínen a Győr–Ferencváros bajnokit vasárnap, de ennél többen is lehettek volna, ha nem torkollik káoszba a beléptetés. Noha mindenki időben megérkezett a meccs előtt, aki türelmes volt, legalább a második félidőt láthatta, aki nem, hazament. Bár nem tudni, mennyivel lehetett volna magasabb a nézőszám az ETO Parkban, ha gördülékenyen működik a szurkolók beengedése, a meccs így is ebben a szezonban rekordot jelentő nézőszámot hozott. A legutóbbi fordulóhoz hasonlóan több mint ötezren voltak kíváncsiak Diósgyőrben kedvenceik meccsére, ezúttal a KTE ellen, így most is hozták a tőlük megszokott számokat. Nem meglepetés az sem, hogy két albérletbe kényszerülő csapat, az MTK és a Dunaújváros „hazai” mérkőzésére nem látogattak ki sokan. Garami József együttesét a Budapest Honvéd ellen 743-an tekintették meg a felcsúti Pancho Arénában, míg a DPASE fellépése a Lombard ellen mindösszesen 443 embert érdekelt a székesfehérvári lelátókon. Noha továbbra sem kaphatunk tökéletes képet az adatokról – ugyanis a harmadik körből hátravan még a korábban elhalasztott Ferencváros–Dunaújváros mérkőzés –, azt azért megállapíthatjuk, hogy az eddigiekhez képest emelkedés tapasztalható. A fordulót a meglévő adatok szerint 23 117-en látták a helyszíneken, ami 2890 fős átlagot és idényrekordot jelent.”

Akkor most fasza, örüljünk korlátok nélkül, nincs az az erő, amely megfúrhatná a boldogságot, hacsaknem az a szemét fű nem lesz a hunyó már megint. Az amúgy külsőre ötcsillagos gyógyfürdőre hajazó budimelléki Felcsút-Pancho-Aréna gyöpje nem bírja a vizet. Nem arra az időjárásra tervezték, ami minálunk honos. Hullott egy kis égi áldás, máris jetskiztek rajta a futball-huligánok a tarajos frizurájukkal, a sérónak azonban nem ártott az eső, a teremtő tudhatja csak, mitől lesz Hitlerjugend kinézete manapság minden elsőáldozó labdakergetőnek. Jut is eszembe a nemisfaszista ember emlegetéséről, itt nem csak a fűvel, nézőszámmal, a játék nívótlanságával van baj. A mi jódógos futball-közönségünk csupán és egyszerűen bunkó. Szájkaratézni indul hétvégente a neki épülő stadionokba, ettől a szokásától semmi sem térítheti el, és az utált Európa a futball-szövetség fogdmegjei segedelmével méri rá – egyként miránk is – a csapást.

Nincsen se laca, se faca. Az UEFA megbüntette a Ferencvárost, mert a fiumei mérkőzésen a szurkolók rasszista rigmusokat skandáltak, valamint kifeszítettek egy olyan zászlót is, amin tiltott jelkép szerepelt. Emellett a szervezet szerint a szimpatizánsok náci karlendítést is „alkalmaztak” a mérkőzésen. A zöld-fehéreknek 50 ezer eurót (15.7 millió forint) kell a szövetség kasszájába fizetniük. Emellett a Ferencvárosnak a következő hazai nemzetközi kupamérkőzését nézők nélkül kell lejátszania – legyen ez a találkozó az elkövetkező években bármikor. Ez azt jelenti, hogy az új Üllői úti arénában az első nemzetközi tétmeccsen nem lehetnek nézők. A klubnál úgy számolnak, hogy a szurkolók miatt így már csaknem 50 millió forintos kár érte a klubot – legalábbis, ha az említett két tétel mellett belevesszük a zárt kapus mérkőzés miatti bevételkiesést is.

No, ez van Hunniában. Csak olyan a futball, mint maga az ország, már mért is lenne más, lakmusz ez bizony. Van nekünk érpataki jeles polgármesterünk, aki bábukat akasztgat, zászlókon tapod, van jószívű jótakarónk is, az örökös miniszterelnök. Van neki Kövérje, van neki Áderja, és van neki még sok-sok szobatársa. Annyi immár, hogy nincs az a kollégium, amely magába fogadhatná a brancsot, igaz, nem is kell, mert maga az ország vált szobává. A Nyilas Misik pedig csak szaporodnak, a legutolsó jelentések szerint négymilliónyian vagyunk, és számunk, sokaságunk kitartóan növekszik az előrejelzések szerint. Itt lenne az ideje stadionba menni, füstöt okádni, fütyölni a légbe kicsinyt, de azért hallhatón.

Pedig milyen szépen indult a történet: emlékezhetünk rá, annak idején maga a vezér is beült(állt) az ősfradisták közé, ezt maga a televízió is mutatta. Akkor még nem volt VIP páholyban köpködött szotyi a csókosok körében, az már egy másik kor története lesz. Akkor még a köztudottan ultrajobbos – és magunk közt szólván ultratahó – réteg szavazataira és szimpátiájára volt szükség, begyűjtendő őket a Jobbiktól, és mint a jelek mutatják, ez sikerült is úgy-ahogy. A hatalom meglett, vele együtt az ország pénzei felett való kontrollálatlan rendelkezés lehetősége, így indulhatott el meseország mesestadion-programja.

Orbán tudja a bacsói leckét – egyszer majd kérni fogunk magától valamit Pelikán -, csak a mai Magyarországon ez már fordítva működik, most épp a kicsik, ámde nagyhangúak igényét kellett kielégíteni, és ezt nagyon jól tudta magyarbasi, és így is tett, mert előzmények még mindig voltak, hogy fizetni kelljen nekik. Jól jöttek ugye 2006-ban, amikor TV székházat, miegyebet kellett felgyújtani, meg amúgy szőrmentén szétverni a fél fővárost, hogy utána immár majdnem egy évtizede Gyurcsány lehessen a „szemkilövető” szemét, meg perek indulhassanak az amúgy péppé vert rendőrök vezetői ellen. Ki volt ez találva.

Mint ahogyan az is, hogy a friss hatalom birtokában az a Kubatov legyen az FTC elnöke, aki nem is igen titkolt módszerekkel, de módszeresen gyűjtögette az adatainkat Fidesz pártigazgatói mivoltában, és arra is volt érkezése, hogy a szelíd fradistákkal védesse meg a Fidesz székházát a vadállati módon viselkedő egyetemistákkal szemben, élükön egy priuszos bőrfejűvel, aki akkor már a Fradi alkalmazottja volt. Szükség is volt rá, hiszen majdnem összetűztek a velük szemben felsorakozó, savazni óhajtó aranyos nyugdíjas tatával és haverjaival, de ez már történelem.

Kellett az a stadion tehát mindenképpen, csodájára is járt az egész magyar média, hogy nahát, rekordidő, tizennégy hónap alatt épült fel, most már Európa legmodernebbjének nevezik, igaz, még át se adták. De az kiderült, hogy cirka másfél milliárddal többe került a tervezettnél, de kicsire nem adunk. Lehet, hogy épp ezek a biometrikus csodák nyomták meg a számlát, és tessék, ez a köszönet.

A drukkerek szerint az új stadion „az előzetes ígéretek ellenére Magyarország legdrágábban látogatható sportlétesítményévé, csak és kizárólag profit és bevétel alapon működő, jövendő nevével is ezt sugalló futballgyárrá változtatta az egykori Szentélyt, egy új elit játszóterévé téve azt, a B-középnek pedig csak a lelátórész elnevezésében jutott hely”. A szurkolói csoportok hangsúlyozzák, minden olyan futballmérkőzésen jelenlétükkel, hangjukkal kívánják segíteni a Ferencvárost, „ahol azt a külső szabályzók lehetővé teszik”.

Hálátlan népek. Megkapták a játékukat, még csak a karácsonyt se kellett kivárni, most meg nem kell nekik. Igaz, itt már nem lehet(ne) látatlanban „indulavonatozni”, mint a régi helyen, amikor a szépemlékű Dávid Ibolya nem értett a futballhoz, most más idők járnak. Ugyan egészen nem, hiszen a Hansa Rostock lemondta a Ferencváros elleni edzőmecset, mert a szurkolói csoport miatt nem látta biztonságosnak a mérkőzés megrendezését, ergo: a fejletlen németeknek nincs biometrikus rendszerük. Annyit is érnek, hogy egy klasszikust idézzek.