Az óvatosság persze érthető, hiszen a decens fehér és keresztény középosztálybéli úrasszonyok nagyon könnyen fölhúzzák a plasztikázott, fitos orrukat. Erre akkor találtam megingathatatlan bizonyságot, amikor a Facebookon a korszellemnek megfelelően némely egyedek Esterházy Pétert gyalázták holtában és írásművészetében, mert ez olyan trendi manapság. Ott szólt hozzá egy úrasszony, akinek feltehetőleg a valagából is böjti szelek fújnak: nem szereti az írót, mert csúnya szavakat használ.

Az ilyen érvek előtt pedig meg kell hajolni. És az ember nem emeli ki címbe, hogy egy nagy segget látok, amikor az Orbán köldökéből kinövő Nemzeti Sport főszerkesztő írásában eljut Mészáros Lőrinc ánuszáig, midőn körömszakadtáig védi a gyalázatos 2rule nevű márkát, amin viszont a fél ország hangosan röhög. Már innen kitetszik Virág elvtárs örök igaza, miszerint az élet nem habostorta, amihez én a magam szerény eszközeivel csak annyit tennék hozzá, hogy nem is babazsúr és emlékkönyvek lapjainak behajtott titoksarka.

Az írást, amely a segget látja, nem szedném ízekre, megtették ezt helyettem mások. Különben is, Szöllősi olvasatában, ahogyan volt szíves kifejteni, én „mindenre és mindenkire zsigeri gyűlölettel tüzelő ellenzéki média” vagyok, amit viszont kikérek magamnak. Itt, a kertben is egész jól eldiskurálok a rigókkal, ki sem hozom ellenükre az aknavetőt, sem a rongyos csúzlimat. Az ilyen Szöllősikre azonban tüzelek, és nem zsigerileg mint gondolni véli, hanem önös megfontolásból. A butaság megingathatatlan bátorsága ugyanis egészségügyi panaszokat okoz nálam.

Az olyanok különösen ritmustalan működésűvé teszik gyenge kis szívemet, hogy a 2rule létjogosultsága, mint nemzeti sportszermárka egyértelmű, ugyanis ’54-ben a VB döntőn azért kapott ki a magyar csapat, mert az Adidas a németeknek jó stoplit adott a csukájukra, a magyarok – 2rule híján – meg estek keltek a vizes füvön. Aztán: „Viszolyogtató, hogy az ellenzéki sajtó a rezsicsökkentés, a bankadó és egy sor más hasonló ügy után megint a multicégeknek szurkol.” – sőt, s ami a lényeg: „a tao-program milliárdjait most a nagy sportszergyártó multik rakják zsebre”.

Ezen a ponton föl is kiálthatnék, hogy aha, megvagy, elcsíptelek, mint Pelikán gátőr az ürgét, az a bánatod, hogy a futballba juttatott közpénz, miután jelleget váltott, nem szivárog tovább törvényesen és akadályok nélkül a mészárosi zsebbe. Viszont ilyet én nem teszek, mert úgyis az a törvény, amit csak akarnak, illetve és másrészt, szintén azt és annyit lopnak el, amit és amennyit csak óhajtanak. Ez már olyan alapvetés és evidencia, hogy énekelni róla fölösleges.

Az én gondom annyi már ebben a trutymóban csupán, hogy látszólag értelmes emberek mért csinálnak hülyét magukból nagy nyilvánosság előtt. Azonban, ha ennek a Szöllősinek a seggválasztásait nézzük, nem is meglepő, hiszen volt ő a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kommunikációs igazgatója, vezette az MLSZ sportosztályát, most meg főszerkeszti azt a lapot, amelynél megkurvulása előtt már dolgozott. Akkor az összes olvasó rajta röhögött, midőn tudósításaink lényege az elfogyasztott ingyenpogácsa minőségének tárgyalása volt.

Ezen kajánkodott az újságolvasó közönség. Viszont így visszanézve az akkori féktelen jókedvre, az is kitetszik, hogy Szöllősi útja a mostani ténykedéséig nyílegyenesnek tekinthető, az ilyen pogácsazabálókból lettek a NER leghűbb szolgái. És voltaképp ezen a dolgozaton sem kell csodálkozni nagyon, nem ad mást, mint mi a lényege. Az a tragikus azonban, hogy a helyzet szürreális és abszurd voltát ő nem is látja, lévén maga is benne csücsül a varázsgömb közepében. Innen pedig más horizont nincsen, mint valakinek a segge.

Ám, ahogyan annak idején a pogácsás tudósítások idején is megnyilvánult a szürreálián kívül élő proletár, ezt most is megtette. Egy nyájas olvasó a dolgozat után így visított fel: „Azt a redvás, Vuitton gumicsizmás, fideszkretén, krömpörköltös, sunyi életbe!” – Egyrészt, magam sem mondhattam volna ízesebben és tartalmasabban, másrészt viszont ebből is látszik, nincsen teljesen veszve minden, hiszen van még élet a NER tébolyodott világán túl. Ha a föld alatt is, de van.

Ezt írta a professzor nemrég, aki ugyanúgy harcol a magyar futballért, mint tartótisztje a döglődő Nyugat ellen, ugyanazzal az utánozhatatlan hévvel: „Legsikeresebb kulturális termékünk a foci. Ráadásul a futball mélyen gyökerezik a magyar hagyományban, a magyar kultúrában, a legnagyobb nemzetközi hatású és legsikeresebb kulturális termékünk a huszadik században a focink volt. Vagyis végtelenül primitív és ostoba megközelítés kinevetni, leköpni a magyar futballt csak azért, mert eredménytelen, züllött és kétségbeejtően rossz.”

Bangladesben nem primitív népek élnek, nem köpik le a magyar futballistát, egyenest repülőt küldenek érte, lakást bérelnek neki, és a tenyerükön hordozzák. Lehet, hogy ártó szándékkal. Negyven évvel ezelőtt még a New York-i Madison Square Gardenben pöngette a húrokat Ravi Shankar meg pár társa a háborúba ájult országért, mi most csatlakozunk a mozgalomhoz, épp jókor, az amerikaiak már rég elfeledték ami volt, és amúgy maga az ország is köszöni, jól van, csak kicsit éhezik. Mégis a gyanú árnyéka vetül erre az egész akcióra, az önjáró Goodfriend, megagyurcsány ténykedhetik itten. Ilyen szemüvegen keresztül új értelmet kap ez az egész váratlan utazás, a jelek csalhatatlanok.

Ugyanis még 2007 januárjában, széles körű zavargások után ügyvezető kormányt neveztek ki a következő általános választások végrehajtására Bangladesben, mert az országot kiterjedt korrupció, rendetlenség és politikai erőszak jellemezte. Az ügyvezető kormány prioritásának a korrupció gyökeres felszámolását tekintette a kormányzat minden szintjén, ezért sok fontos politikust és hivatalnokot, továbbá sok kevésbé fontos hivatalnokot és párttagot tartóztattak le korrupciós vádakkal. Ezek után, ilyen elemzői szemmel nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet a három magyar kiküldött, nem lehet véletlen, hogy a Gyirmót is szó nélkül engedte el futballistáját, holott élő szerződése volt.

Az a gyanús, ami nem gyanús, de mi képtelenek vagyunk tanulni még Pelikántól is. Nem lehetne csodálkozni azon, ha hamarosan ürgebőrbe kötött jelentések úszkálnának a Gangeszben (konspirációs helyi nevén Padma) egészen le a Dunáig, amelyeket a mindig átadott, és soha el nem készülő Várbazár környékén halásznának ki hazaáruló civilek. A forradalmat ekképp importálnák a mangrove erdők honából, így kitetszik, hogy a helyzet fokozódik, főleg a nemzetközi. Mindezt a régóta titokban folyó fellazítás bizonyítja, csak még nem vette észre Szijjártó. Pedig láthatná, hogy a muszlim ország ránk erőlteti vélt értékrendjét, a disznóevésről már kezdünk is leszokni.

Az elmúlt húsz évben a magyar lakosság sertéshúsfogyasztása harminckét százalékkal esett vissza, és mára nem éri el a napi tíz dekát sem. Németh Antal, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta, hogy az elmúlt évtizedekben a baromfihúsokat jól menedzselték, a hazai kereslet is ebbe az irányba tolódott el. A bangladesi tyúkipar dolgozott minálunk, mint kitetszik, igen eredményesen. Olyannyira, hogy a nyugdíjast disznókarajokkal fenyegetik ugyan, de ő „Allah akbar” ordítással veti magát a farhátra, és ez még csak a kezdet, Banglades már vészesen közel van.