Részt vett most egy lakossági fórumon, hogy terjessze az igét, és olyan jött ki a száján, hogy maga is elcsodálkozna rajta, miket delirált össze, ha valaki elmagyarázná neki a szavak rejtélyes és titokzatos értelmét. „Az európai emberek számára az európai parlamenti választás arról szól, lesz-e egyáltalán európai jövő.” Tudjuk, hogy azt szerette volna közölni, ha nem a Fideszre szavaz a nagyérdemű, akkor elhervadnak a csillagok, visszafelé kezdenek el folyni a folyók, meg más ilyen bibliai cukiságok, hogy kellően beszarassa az egy a tábort, de azt mégse így kéne talán.

A jövő, mint tudjuk, a lineáris időfelfogás szerint – mármint, hogy mindig előre halad a kis komisz és nem csámborog össze-vissza – az a hely, ahol hitünk szerint a még meg nem történt események elképzelhetők. A hit ebben az esetben a feltételezés, hogy így lesz valami, vagy pediglen nem. A jövő az ember számára kiemelt jelentőségű, hiszen rengeteg eseményt legalább feltételezni kell ahhoz, hogy életben maradjon. Mindközönségesen: képes elgondolni az organizmus azt, ha fejest ugrik a szakadékba, akkor nagy valószínűséggel megmurdel.

Az ember, amikor tervezgeti a CSOK-os jövőjét, tudhatná, hogy bele is rokkanhat a rózsaszínű ígéretekbe. Tudnia kell, ha nem szaporodik kellőképpen, akkor elárverezhetik a CSOK-os házát – hogy plasztikus legyen a példánk -, így tehát előre látva a szomorú véget, bele sem vág a mézesmadzag szopogatásába, és így sok kíntól menti meg magát. Az ilyen dolgok az emberi agy kognitív képességeinek kifejlődéséhez vezettek, s ezek közé tartozik az elvont gondolkodás, a racionális képzelet, a logika, az indukció, a következtetés és az érvelés.

Ezek segítségével a lineáris idővonalat oksági lánccá tudjuk alakítani, s tudjuk, mint a jós, hogyha hülyeségeket beszélünk, akkor kiröhögnek minket. Kövér pedellus, amikor a jövő megszűnéséről beszél, a hívők szűkös tudatát voltaképp a semmivel, magával a Nirvánával szembesíti. Mivel azonban Sziddhartha világát ezek nem ismerik, csak szűkölésre akarja késztetni őket, hogy azt visítsák, mi lesz velünk nagymama, ha Orbán Viktor Mihály nem óv minket a veszedelemtől. Áttételesen nem felteszi a kérdést, hogy van-e élet a Fideszen túl, hanem alattomosan utal rá, hogy nincsen egyáltalán.

Vallásalapítók és fanatikusok tempója ez, gondoljunk csak az Iszlám Állam bájos harcosaira, akik lefejezik a delikvenst, ha az nem elég udvarias Allahhal. De misszionáriusok is eszünkbe juthatnak, akik meg Jézust terjesztették vérrel és vassal. Ebből is kitetszik, a vallásokkal mindig csak a baj van, így a Fidesszel is. Ez a kövéri tempó egyébként emlékeztet arra, amikor Hitler bácsi halála után tömegesen lettek öngyilkosok a népek, mert nélküle élni nem tartották érdemesnek. S ha belegondolunk a kézcsókoló nagyikba, nem állunk távol az ilyen fanatizmustól.

Messzire kalandoztunk eredeti ihletésünktől azonban, de visszatérve ahhoz az ideához, miszerint a Fideszen túl élet nincsen, valahol igazat kell adnunk a pedellusnak. Neki, a főnökének, az egész csürhének valóban nincs. Ha bekövetkeznék az az ideális – ámde mégis fantasztikumba illő – fordulat, amitől a pedellus fosik, hogy veszítenének a választáson, akkor nem a jövő veszne el, csak az övék. Börtön, önkéntes száműzetés és ilyesmik várnának a maffia tagjaira, s az, hogy most a megtévesztett és tudatlan tömeget használják eszközként a saját menekülésükhöz, az minden aljassággal felér.

Azért a jövő mibenlétéről még annyit, ha az eszünk megfelelően – tehát nem Fidesz-üzemmódban – működik, még akkor sem elégséges a sokszor kaotikus jellegű társadalmi események megjövendölésére. Ezért mindig és mindenhol, ahol ember előfordult, tág tere van a jövővel való szélhámosságoknak. Mert, mint láthatjuk, nemrégiben a jövő elkezdődött, mint plakátokról volt tudható, most meg már azzal fenyegetnek, hogy nem is lesz. Figyelemre méltó ez a következetlenség, vagy dogmatizmus mégis, hiszen ez arra utal, hogy a világ Orbánnal kezdődött, és vele is ér véget. Hagymázas idea, de hat, mert együtt ropják a haláltáncot a hívek és a papok. És ez Magyarország sajnálatos módon.

„Ebből a szempontból teológiai vitát nem akarunk lefolytatni, és nem is akartunk, hogy melyik a nagyobb ünnep, hiszen egyik nincs a másik nélkül, de úgy gondoltuk, hogy négy egybefüggő nap az mindenképpen egy olyan lelki épülést tud szolgálni magyar honfitársainkban, ami nagyobb jelentőséggel bír bárminél. Nem lehet csak vasárnap, a templomban egy órára kereszténynek lenni, hanem a tanításnak a mindennapi életet is át kell hatnia.” – mondta.

Énnekem azonban teológiai és másfajta vitám is képződött lelkemben a képviselő úrral, nemlétező pártjával meg az egyházával is, és nem vagyok rest, hogy ebbéli tusakodásomat közre is adjam. Íme.

A KDNP tulajdonképpen nem egyéb, mint a Fidesz egyik csápja, a farizeus énje, ami arra szolgál, hogy Orbán et. alkalomadtán az ő farkukkal verdesse a csalánt. De kiindulhatunk onnan, hogy a KDNP eredendő bűne a kereszténység alapizébe való belekényszerítése, ami avíttsága mellett jogtalan is. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint ugyanis Mária országában a legjobb esetben is csak a lakosság fele mondja magát római katolikusnak, ami hókuszpók nevében az összes galádságot elkövetik.

Olyan katolikus ez a kábé ötmillió ember, mint én. Engemet ugyanis öntudatlan kisdedként megkereszteltek, aztán a bigott nagyanyám miatt anyám rám kényszerítette az elsőáldozást meg a bérmálkozást is. „Jogilag” tehát katolikus volnék, de semmi sem áll távolabb tőlem, meghasonlásomat pedig a drágalátos egyház böszme papjai okozták.

Momentán sokkal inkább vonzódok bizonyos Sziddharha Gótama Sákja gondolatisága felé, aki mindenféle földöntúli örömök helyett csak annyit kínál, hogy nem kell újjászületnem, ha jól teszem itt a dolgomat. Viszont így, vagy hasonló módon jön össze egyházunknak az a nyüves ötmillió, hogy legyen mire verni a szentséges mellüket.

A buzgó hívők azok, akik adójuk egy százalékát is felajánlják, annyira magukénak érzik a kuplerájt, nos, ők nincsenek többen, mint a lakosság tizenkét százaléka, és most lehet osztani meg szorozni.

Bizonyos Füst Milán gondolkozott úgy, hogy: „A földi és túlvilági jutalom reménye nélkül jónak lenni a legigazabb erény.”, és milyen igaza volt a jóembernek. Ebből a szemszögből vizsgálva a mi drágalátos keresztény pártunkat kiderül, hogy a tételmondat egyik eleme sem igaz rájuk. Földi jutalmukat a Fidesz-hez való csatlakozás okán nyerték el, nagyon jól fizet – forintban – ez a felállás. Mondhatnám azt is, hogy naponta kapják meg a júdáspénzüket, de nem teszem, mert a kariótiról meg szintén hazudnak nekünk, hogy a mese kerek legyen.

2006-ban került a nagyközönség elé Júdás evangéliuma az egyház minden tiltakozása ellenére, amely szerint ez az elátkozott apostol értette meg egyedül Jézust, midőn fülébe súgta, tudom ki vagy, és tudom, honnan jöttél. Júdás tehát „árulásával” hozzásegítette Jézust ahhoz, hogy lelke kiszabadulhasson az „eleve rossz test” fogságából.

Nem véletlen, hogy evangéliuma szerint ő állt legközelebb Jézushoz, a következők miatt: Amikor a szellem elhagyja a testet, a test elpusztul, léte véget ér. Akik az emberi világba tartoznak, azoknak a lelkük is megsemmisül. Ha azonban az emberben megvan az isteni szikra, azaz a fenti birodalomhoz (a szent nemzedékhez) tartozik, a lélek a test halála után tovább él, és a mennyországba kerül. Júdás ezek közé tartozik, míg a többi tanítvány azok közé, akiknek halálával véget ér létük.

Ciki. „Jézus megváltó halála a gyász és a fájdalom mélysége, de az isteni szeretet túláradása is.” – Ilyeneket mondott Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a húsvét kapcsán, amit szintén át kéne értékelni Júdás okán, valamint az egész katolikus egyház és a KDNP áldatlan tevékenységét is. Onnantól megszólalniuk sem lenne szabad, hogy egyik templomuk falára kikerült egy felirat az alábbi szöveggel:

„A templom békéje és tisztelete érdekében…kérjük a koldulni kényszerülő szegény Testvéreket, hogy a templomban és annak környékén ne kéregessenek. Kérjük templomunk Híveit, hogy a templomon belül és annak környezetében ne támogassák a kéregetőket. Köszönjük.” Ez, aztán meg, hogy januárban a mínusz húszok elől sem lehetett a templomjaik fala mögé húzódni, és a menekülőkhöz való áldatlan, politikai célú viszonyulás megmutatta, hogy néhány emberséges partizán kivételével miféle egyház és miféle párt ez a kettő.

Ilyen, hogy visszatérjünk csöppet Vejkey úr dumájához. Ájtatos köcsögök gyülekezete, akik Orbán valagából kilógva még nyalintanak is egyet a fenséges ánuszba, hogy a gazdasági teljesítmény tette lehetővé a nagypénteki henyélést. Meg még: „Nem lehet csak vasárnap, a templomban egy órára kereszténynek lenni, hanem a tanításnak a mindennapi életet is át kell hatnia.”

Éppen ez nem megy a mi kirakat-keresztényeinknek, mint a föntiekből kitetszik. A magyar egyház, élükön a püspöki konferenciával, a magyar papok és a KDNP egészen közönségesen méltatlan arra, hogy Krisztus nevében dumáljon.Visszakanyarodva azonban Milán bácsi tételmondatához, maradna a túlvilági jutalom reménye, ami ugye, a mennyország volna. Rossz híreim vannak, a földivel ellentétben az nem lesz meg. Ha túllépünk Sheldon tételmondatán, miszerint ez az egész csak „Post mortem hallucigén állapot, amelyet tévesen mennyországnak neveznek.”, akkor sem. És itt teologizáljunk csöppet.

Krisztus mennybemenetele nem azt jelentette, hogy elszakadt ettől a világtól, hanem inkább azt, hogy megadta és bemutatta a kozmikus megdicsőülés lehetőségét. A mi üdvösségünk és boldogságunk nem más, mint részesedés az ő dicsőségében. Ezért a mennyországot nem lehet úgy fölfogni, mint külön helyet vagy mint egészen más állapotot, hanem mint az embereknek Istennel való életközösségét.

Ezért amikor „felsőbb” világról beszélünk, azt nem tér szerint, hanem a lét rendje szerint kell érteni, ezt jelzi a Szentírás az új ég és új föld kifejezéssel. Végül a mennyország egyúttal a jelen élet eszkatologikus ígérete és állapota. De amíg a földi üdvtörténet tart, addig az is állandó bontakozásban van, végleges alakját csak Krisztus második eljövetelekor éri el, illetve az egyetemes ítéleten. Ott lezáródik a történelem, és minden személy, minden mozgalom vagy eszme megkapja végleges értékelését és helyét. Ez a KDNP nem fog hangszórót kapni, ebben biztos vagyok.

De vizsgálhatjuk a másik két ábrahámita vallást, akkor sem. A Muhammad ibn Abdalláh ibn Abd al-Muttalib – ergo Mohamed – által alapított muszlimban sem, ott is van Paradicsom (Dzsanna) és Pokol (Nár), és Mohamed annyiban megengedőbb, hogy akinek csak egy parányi hite volt, az nem kárhozik el örökre. Ez se fog menni, a KDNP katonák nem hisznek, ők csak ájtatos manók.

A júdaizmus szerint meg, amikor a lélek elhagyja a testet, akkor egy Mennyei Bíróság elé kerül, ez a bíróság azonban csak számbaveszi az illető életét, az elbírálás részét maga a lélek tudja végrehajtani. Megszabadulva a fizikai korlátoktól már látja az Isteniséget, s vissza tud nézni saját életére, s annak tudja látni, amilyen valójában volt. A mitzvák által közvetített Isteniségért cserébe a lélek megtapasztalhatja az Édenkert különleges élvezetét, a rombolásért pedig, amit botlásaival és az Isteni szabályok megszegésével okozott, a Gehenom (Purgatórium) szinte elviselhetetlen fájdalma jár.

A Gehenom spirituális fájdalma azonban meggyógyítja, megtisztítja a lelket mindattól a kosztól, amit rossz cselekedetei ragasztottak rá, s megtisztulva már képes teljes egészében élvezni a végtelen jóságot, amit élete hozott létre, s gondtalanul tud fürdeni az Isteni ragyogásban, amit ő közvetített a világ felé. De ez se fog összejönni a mi ál jámborainknak.

A fentiekből is látszik, hogy az ábrahámita vallások Istene – ha van – egy és ugyanaz, csupán a halandók értelmezik másként, hogy legyen alap és hivatkozás egymás gyilkolászására. Ezért a KDNP Fidesz-katonáinak azt a javaslatot tenném, hogy válasszanak gusztusuk szerint az elkárhozás módozatai közül, az igazi hívőket meg hagyják békén. Ők el tudják intézni a dolgot Istenükkel pártsegítség, de még papok nélkül is, maradjunk ennyiben.

Tegnap példának okáért párszáz ember tiltakozott az ellen, hogy egy szerencsétlen, menekülő embert tíz évre ítélt a tekintetes bíróság, mert megafonnal akarta megdönteni a felcsúti rezsimet. Ezek jó szándékú népek voltak, akikből a permanens harsonaszó még nem ölte ki azt az éthoszt, amely miatt úgy általában embernek nevezik a mi két lábon járó állatfajtánkat.

Hogy milyen szélvihar kerekedett egy pillanat alatt az éjjeliedényben, az minden pénzt megér. A Fidesz frakció névre hallgató horda, akinek az a dolga, hogy hét végén és ünnepeken sajtónyilatkozatokat gyártson, most is tette, amire dresszírozták. Kiderült szíves közlésük nyomán, hogy Dzsingisz kán már megint itt van a kertek alatt, veszélyeztetve ezer éves latin-görög rezsikultúránkat.

Ebben a közleményben, amely első ránézésre valami nyüves óvóhely pállott szagú magányában fogalmazódhatott körömrágások közepette, és mindösszesen tizenöt sorból áll, hétszer szerepel a „támadás” morféma különféle alakokban és összefüggésekben. Ezen kívül gyakori vendég benne a „terrorizmus” meg az „erőszak” kifejezés is, oly töménységben, hogy más szavaknak alig is akad hely. Az ember azt hihetné tanulmányozva a dolgozatot, hogy a mennybolt épp leszakadni készül, és a fellegek közül előbúvik a világvége.

Nem foglalkozok én ezzel különösebben, inkább idemásolom az egészet:

“A migránspárti erők ismét támadják Magyarországot, mert ők legalizálni akarják a bevándorlást és migránsokkal akarják betelepíteni Európát. Ezek a szervezetek rendszeresen támadják hazánkat, támadták a kormány határvédelmi és terrorellenes intézkedéseit, a bevándorlási szabályok szigorítását és támadták a kényszerbetelepítés elleni népszavazást is. Megdöbbentő, hogy most már azért is képesek utcára vonulni, hogy védelmükbe vegyenek egy bűnözőt, aki a magyar rendőrök elleni erőszakos támadást irányította a röszkei zavargáson. Ma már egyértelmű, hogy ami Röszkén történt, az csak a jéghegy csúcsa, mert terroristák ezrei érkezhettek Európába a migránsok közé vegyülve, és ahogy arra az Europol is figyelmeztet, nagy valószínűség szerint újabb támadásokat akarnak elkövetni. A magyar emberek az októberi népszavazáson egyértelművé tették, hogy nem kérnek a tömeges bevándorlásból és a vele kéz a kézben járó terrorizmusból. Nem kérünk azokból, akik erőszakkal lépik át határainkat, akik nem tisztelik a törvényeinket és erőszakkal rátámadnak a magyar rendőrökre.”

Van kérdés?

Soha nem feledem, hogy egy régi ismerősöm, aki valahogyan narancsagyúvá vált a vérzivatarban, és ettől elveszítette a nevetés képességét, mennyire sajnált engemet a cinikus dumáért, amit rendszeresen előadok az internet vibráló hasábjain. Azt nem vette észre a drága, hogy míg ő vicsorog földöntúli boldogságában, én ott vihogok a kertek alatt, és elsősorban rajta. Aztán törölt is az ismerősei közül, Sziddharthának hála.

Viszont ez a félelem és reszketés, meg ennek folyománya, a permanens móresre tanító attitűd nem sok jóra vezet a kerítéseinken túl. Szijjártó külügyminiszter elvtárs, amióta megkapta a magas hivatalát, az egész világgal harcban áll. Kioktat, berendel, helyreigazít, meg fenyegetőzik. Ez szerte Európában egészen különös külügyminiszteri magatartásnak számít, ami viszont a futsalpálya porából nem igazán látszik.

És most, hogy Trump győzelme miatt valami ismeretlen okból rohadt magabiztosak lettek a központi bizottságban, már korlátoz is, mintha ő fosta volna a spanyolviaszkot. Beosztottjainak megtiltotta, hogy a román nemzeti ünnepen bármi módon, bárhol részt vegyenek.

Hülyék mindenhol vannak, Romániában is. Basescu bácsi, mintha Fidesz frakció lenne, azzal a sötét vehemenciával reagált az illetlenségre, pedig nem is oly rég még együtt dzsemborizott a mi bagázsunkkal Tusványoson. Most meg vistít ez is halálra váltan:

„Figyelembe véve a magyar külügyminiszter, Syjjarto Peter eleddig soha nem tapasztalt módon sértő magatartását, az egyedüli válaszlépés Románia számára, hogy kitiltsa területéről a magyar nagykövetet, és visszahívja külképviseletét Budapestről. Enélkül ezek a politikai kalandorok nem értik meg, hogy Románia határa a Tiszáig tart. Isten óvjon titeket, budapesti demagóg politikusok, hogy erre emlékeztessünk.”

A két történés, amit leföstöttem, csak látszólag áll messze egymástól. Voltaképp egy tőről fakad, ami nem egyéb, mint örökös miniszterelnökünk beteg lelkének folyománya, amely folyamatosan harcol. Más, egyéb létforma teljesen ismeretlen a számára. Akár az állat a vadonban, aki vagy leteríti a haverját, vagy őt falják föl. Más opció nem létezik, a nyamvadt életek tartalma a zsákmányszerzés és a túlélés. Meg a szaporodás, hogy el ne feledjük. Az indiai versenyegér sem használ kotont, ha jól belegondolunk, viszont stadionja az nincs a nyomorultnak. Na, ki a fasza gyerek?

Neki a nevéhöz és életéhöz nem tapad vér, gyilkosság, máglya, se semmi óvodai kellék. Úgymint kardok, fokosok, íjak, ágyúk, szarinok, lefejezések, hűsítő máglyák, de még egy szaros atombomba sem, sőt, egy valamire való ámokszaladós klasnyikov-parti sem, meg a tankok pláne. Egyszóval egy élhetetlen alak ez a rizszabáló, nem evilágra való szegény.

És még csak azt sem ígéri, hogy száz szüzek vagy terített asztal vár odaát, ergo nincsen benne iszlámi robbogatós véna, katolikus mézcsupor meg pláne nem. Csupán azzal bíztat, ha nagyon jó vagy, és megeszed az óvó néni örömére a sárgarépát, vagy nem tapodod el a toportyáncigányt, de még a gárdistát sem az út peremén, kegyet nyersz jutalmul.

Ez a díj pedig az, hogy nem kell itt lenned újra, hiába követeli akárki, legyen az akár maga Pintér Sándor a telójával, hogy üjjé ide, meg oda.

Mai szemünkkel átvizslatva ennek a komcsi ind’ hercegnek a teteleit, nem sok követni való akad benne, ezért alig is lófrálnak utána szerte Európában, és éppen emiatt tartunk ott, ahol. Ami folyományokat most nem részletezek itten.

Hogyan venné ki az, ha én, a világ hercege a BMW-m kapujában fogadnám a százlilakörmű nőstényt, midőn farkaimat hegyezem a lézertől kavargó éjszakában. És, ha mondanám neki, hogy kisanyám, engemet te nem érdekelsz, mert a körmöd végétől a csótányos talpadig csakis ürülékkel meg vizelettel vagy csurigtele.

Ergo és következésképp nem vagy különb, mint ott a korodbéli néni a kuka mellett, akinek egy billenése van csupán, hogy rossz helyen áll épp. A topánod lehetne akár rajta is. Nem vagyok én egy Cortés, a csalfa ganaj, és semmi szükségem is nincsen ilyenre. Senki vérére nem áhítozok, nekem még maga orbánkisded is egy ma született szopós malac.

Innen is látszik, hogy hülye vagyok én, nem erre a világra való egyáltalán, mert zavarnak a hírek, az ilyenek:

„Kigyulladt egy istálló vasárnap délelőtt Somogyszob külterületén. A tűzoltók közös erővel, több oldalról támadva, öt vízsugárral oltották el a lángokat, miközben az épületből mintegy négyszáz borjút tereltek ki. A katasztrófavédelem információi szerint a tűzben körülbelül húsz állat pusztult el. A lángok eloltása után a tűzoltók megkezdték az istálló átszellőztetését és átvizsgálását. A tűzesetben senki nem sérült meg.”

Mindebből a jelentésből kitetszik, hogy a mi tűzoltóink alulképzettek a mahájána (nagy út) tanaiban, amely szerint mindenkiből lehet Buddha, még az ökörből is, ha jól viseli magát. Ebből fakadón, ha húsz állat elpusztult – reméljük meglelték a Nirvánát -, akkor olyanról nem beszélhetünk, hogy senki nem sérült meg.

Lehet, hogy az egyik üsző épp Pintér Sándor valamely lemenője volt, vagy épp magának Orbán Viktornak a dédanyukája, és ki tudhatja ez Polt-i bizonyosságokkal? Ugyehogy.

Óvatosan hát minden kijelentéssel.

Azt megengedjük, ha a parancsnok a hínajanában hisz, amely szerint csak a kiválasztottak jogosultak eljutni a semmibe, akkor feltételesen igaza is lehet. A buddhizmusnak ez az előnye ugyanis kedves keresztes honfitársaim. Nem ígér semmit, és azt be is tartja. Tisztára kétfarkú kutya, s ez lehet vagy véletlen, vagy tán éppen egészen nem az.

Így tehát köszönjünk illőn: ez lehet Jai Rama-pati, avagy Bal Bhim, az egész csak gusztus dolga. Végezetül elmondom, hogy a drága kommentelők mért ne szidják a már régóta halott anyámat: Buddha egy fa alatt ült, és a tanítványainak magyarázott. Odament hozzá egy férfi, és beleköpött az arcába. Buddha megtörölte az arcát, és visszakérdezett: – És most? Akarsz még mondani valamit?

Megróhatnánk ugyan mosdatlan szájáért, de ezt azért sem tesszük, mert mint kitetszik, a szaltó fogalmával sem volt teljesen tisztában, másrészt pedig kifakadásában benne rejlett az ő nagy lelke. Jelesül, hogy a mínuszokban is gondolni óhajt kéretlen barátjára, amely emelkedettséget mutat. Meg fáradt is volt nagyon. Amióta Afrika beköltözött a faluba, senki sem volt magánál teljesen. A bádogbános a duplagyűrűsöknek migránsokról hablatyolt, hogy elveszik az özvegyi nyugdíjat, a két közmunkás sem kapirgált már a templom előtt, ami jelenség felettébb különösnek mutatkozott. Béla nem is értette igazán, és mint minden titkok tudójához, a fröccsök urához fohászkodott két beöntés között, hogy az igazság fényre derüljön. – Kerítést mentek építeni.

Ezt a malasztot nyerítette ki magából a jóember a kocsmában, ezzel viszont Bélánk semmire sem ment. Maradt tehát az álmatlanság mocska. Mert szutykos egy dolog ez, valljuk be hősünk nevében. Forgolódni a verejtékben nem épp lelket emelő foglalatosság, de egyéb bajok is akadnak. Ugyanis: „Az álmatlansági kórban nem az a legszörnyűbb, hogy az ember képtelen aludni, hiszen a test nem érez semmilyen fáradtságot, hanem egy ennél még súlyosabb tünet, amely előbb-utóbb kérlelhetetlenül jelentkezik: a feledés. Tudniillik, a mikor a beteg már megszokta az állandó virrasztást, elméjéből kezdenek kihullani a gyerekkori emlékek, majd a dolgok elnevezése és fogalma, végül pedig az emberek azonosítására is képtelenné válik, sőt a tulajdon énjét sem ismeri többé, és valamiféle múlt nélküli bambaságba süllyed.”

Most, hogy így lerántottuk a leplet főhősünk szellemileg lankadt állapotáról, annak is sorát kell kerítenünk, hogy számot adjunk megvilágosodásának okáról annak ellenére, hogy végül is nem lett Sziddhartha, se Gótama, Sákja meg semmiképp. A hőség sokadik napja volt, amikor az álmatlanságtól kipucolt tudatú Béla kóborolni indult, hogy zegzugos útja végén a fröccsök uránál landoljon. Ki tudja miért, de letért az addig használatos ösvényekről, és egyszer csak hirtelen, váratlan meglátott egy plakátot a búzaföld közepén, amely arra hívta fel Béla figyelmét, hogy ne vegye el a munkát a magyaroktól valaki, nem tudni ki. Egy pillanat alatt ért véget az álmatlansági kór, és beesett az ivóba. – Ez igaz? – Nyújtogatta hüvelykujját hátrafelé a kocsmárosnak, aki meg semmit sem értett. – Ja. – Ennyit mondott. Béla elnyugodott újabb lázáros akciókig, amelyekről fogalma sincsen, de hogy jönnek, az hétszentség.