De lakótelepen ne panaszkodjon az ember, viselje a többit is el. Ha nem tetszik, el lehet innen menni, vár a szigeti London vagy a néptelen falvak, úgyhogy Tihamér inkább maradt, nézte az óbégató hangyákat, meg a csupasz csízeket a körtefán, akik karácsony első napján vackoltak be és itt ragadtak, ahogy az összes többi is, akik jöttek sorban, a veréb zenészek, rézkakaskák, meg ki tudja még hányféle szerzet. Ott bazseváltak a körtefán most is, hangyhalál nem érdekelte őket, mint ahogyan más evilági dolgok sem, mert kitalációk voltak, mondókaalakok, vagy húrelméletileg hologramok a mindenség peremén, amin túl vár a Nirvana, Pokol vagy a Paradicsom gusztus szerint. És Tihamér el is gondolkozott, merre járhat most a rövidlátó hangya vajon.

Hogy ott ül-e az Atyának jobbján Horváthnéval együtt, vagy más-más hely jár nekik a végtelenben, esetleg semmi sem, és mindkettő már csak réz, szén, cink meg ilyenek, ahogyan milliárd évvel ezelőtt egy szupernovában megszülettek. De ez már a hit és józanság dichotómiájának kitüremkedése volt, így Tihamér hagyta is a fenébe, inkább azt számolgatta apró kis ujjain és bajszának billegésén, mikor is érkezett ez a díszes kompánia a körtefára, mióta bazseválnak már, és arra jutott, hogy háromszáz. Karácsony háromszázadik napja van, röhögött fel nem öblösen, cincogva inkább, esetleg sikítva, hogy a rosseb, hogy telik az idő, vagy az nem is, hanem mi telünk benne esetleg. Omlunk szét.

Ennek még utánanéz Hideggernél vagy Bergsonnál, így nyugtatta magát, esetleg Szent Ágostonnál, görög-rómaiul Augustinus velős pacallal a feje búbján. És elrémült Tihamér, hogy megint itt van mindjárt is a szeretetszutyok, a Föld mindjárt körbe ér, hacsak nem repül el nyílegyenesen a csillagközi térbe, ki tudja, egy kis hiba a rendszerben, és máris vége van. Erre utal Borkai polgármester esete is a kurvákkal, kokóval tuctuccal. Mert Tibi úr például azt tesz, amit akar, széthugyozza az udvart esetleg, túrja az orrát és lengeti a farkát, attól ő még hasznos összeszerelő jó segédmunkás-ember, működteti az ipart, hogy Borkai polgármesternek meg a többinek legyen mit lopnia, viszont cserébe legalább viselkednie illenék. De az se megy.

Így történt, hogy száguldottak Tihamér gondolatai, és hiába is határozta el, hogyha már ilyen kerek nap van, hogy akkor mérleget von, mi is történt ezalatt, de kész is volt a leltár akárhogyan is. A háromszáz nap krónikája, hogy Tibi úr iszik és dolgozik, a többiek lopnak, Horváthné és a rövidlátó hangya meghalt, meleg nyarunk volt és még melegebb ősz, amiben itt óbégatnak a hangyák a nagy veszteségen, ami érte a túl népes famíliát. Hasogatott Tihamér térde erősen, ami arra utalt, hogy hó lesz, tavaszi zápor, vagy pedig, hogy beverte a kanapé szélébe, amikor sok volt a hűsi, és a haverokkal úgy táncoltak, mintha tudtak volna, s mintha lehetne egyáltalán táncolni hiphopra, de a jelek szerint igen. Csak és csupán veszélyes, mint kiderült.

Mégis, már csak hatvanöt nap, elmélkedett Tihamér, és a görög-római kultúrában elhozzák Jézuska fáját a halkan szálló angyalok, aminél nagyobb hülyeséget elképzelni sem tudott. És elmélázott, milyen hazugságokra is épül az ember illékony élete és boldogsága, hogy milyen képtelen meséket talál ki, hogy szembe tudjon nézni a halál iszonyatával. Hogy ilyen káprázat az egész, hazugság, ahogyan Horváthné és a rövidlátó hangya esete is mutatja. De hát, bassza meg, egér vagyok, sóhajtott fel Tihamér, és nem a düh, netán elkeseredés hangján sóhajtott, hogy emiatt négerként kell élnie az életét, hanem épp ellenkezőleg. A különbség minden szabadságával. Ollé! Szaladt ki a száján az elégedettség és a végtelenség kéjes kiáltása. Ollé! Mondta már nyomatékosabban végül is.

Elsőként a szóhasználatról, hogy álemelnök elvtárs mért egy l-es elnök, és mért nem kettő, mint más, normális országokban. Ezért, mert országunk nem normális, hanem ilyen különleges hely a Föld nevű bolygón, ilyen félfeudális, egészen fasiszta, malomalja, fokos hely. Csak itt érthetik meg az alattvalók az alaptörvény asztalának iszonyatát, s csak mimagyarok tudjuk, mi az a nemzeti konzultáció, ilyen a végtelen Univerzumban máshol nincs. Így, midőn a NER hajnalán az előző államelnök önmagát egy l-el írta be a történelembe, azóta ez így maradt, és így is lesz, míg a NER és még két nap.

Áder álamelnök elvtárs tehát csak egy kicsit nem a snecikre gondolt, meg a pontyokra, és máris belekeverte magát – pedig nem is óhajtotta – a szabad akarat, a liberum arbiturum igazából megoldhatatlan problémakörébe. Ez voltaképp azt vizsgálja, hogy Isten is gonosz-e, vagy ez a félresikerült teremtménye, az ember önszántából az, és nem eleve elrendelve. Nem mindegy ugyanis. A természettudományok és Sheldon felől közelítve azt tudjuk mondani a lökött fizikussal, hogy determinisztikus világban élünk ugyan, mégis van szabad akaratunk. Szükséges – mint ő mondta – táplálék bevitele az organizmusba, levegő meg víz ezek feldolgozásához, és a salakanyag ürítése, minden más választható.

Szellemi síkon nem ilyen egyértelmű a dolog, mert az okosok mindig mindent túlbonyolítanak. Ám meg kell hagyni, némelyik elképzelés feloldozást ad a hülyeségre, a gonoszságra viszont egyik sem. Arisztotelész szerint például a tudatlanságból elkövetett cselekvést nem az akarat irányítja, mert ebben az esetben az értelem nem figyelmeztet arra, hogy valamit tegyen vagy ne tegyen a delikvens. Ez esetünkben a fideszes választók szemszögéből mérvadó, mert már Jézus is bocsánatot kért azok számára, akik nem tudják, mit cselekszenek. Áderilag előre nem jutottunk a görög segítségével azonban, nézzünk hát máshol körül.

Itt van nekünk mindjárt Hippói Szent Ágoston, aki szerint az emberi akarat szabad, innen ered a világban levő rossz is: az embernek szabadságában áll, hogy ne a jót cselekedje. Tanítása szerint a bűnbeesés után az emberi lélek önállósult, vak akarások színtere lett, így, ha az emberben nem volna meg a választás képessége, akkor nem létezne számára különbség a jó és a rossz között. A jóra való szabadság azonban nem minden embernek jutott osztályrészül. – Mondja Ágoston, és elborzadva látjuk, hogy kies hazánkat kizárólag olyanok irányítják, akik nem részesültek ebben a kegyelemben.

Ezzel szemben David Hume arra tanít, hogy az én létezése mellett nem tudunk meghatározó érveket felhozni, tehát nem beszélhetünk szabad akaratról. Az ész sem előidézni sem megakadályozni nem képes semmiféle cselekedetet; erre csak a személyek képesek. S mivel az ész a szenvedélyek fölött nem gyakorol befolyást, így a cselekvés erkölcsi szabályozása nem származhat az észből. Ilyesmit hadovál Schopenhauer is, amikor azt állítja, az ember, akárcsak a természet dolgai, a természettörvényeknek van alávetve. Cselekvéseink nem szabadok, az ember először megismer és azután akar, nem először akar és azután megismer.

Mivel azonban mi keresztény, magyar középosztálybeli úriemberek vagyunk, nézzük, mit mond erről az egész kuplerájról a katolicizmus. Hát ezt: Ha Isten úgy döntött volna, hogy minden az ő akarata szerint álljon fenn változatlanul, akkor teljesült volna a terve, és a világ máig is teljes lenne szeretettel és békével. Mivel azonban szabad akaratot adott az embernek, az ember döntése által beléphetett a bűn a világba. Ha Isten előre eltervezte és akarta a bűnt, ez teljesen összeegyezhetetlen az ő jóságával, tehát nem állja meg a helyét, ellentmondást szül, mert így Isten lenne a bűn okozója.

Efelől nézvést tehát, amikor Orbán, Áder – meg a többi – elhatározta, hogy gazember lesz, az nem eleve elrendelt isteni sors volt, hanem jól megfontolt döntés. Továbbá – mondja álamelnök elvtárs – „Csak rajtunk múlik, hogy mire mondunk nemet és mire mondunk igent.” Következésképp és az ő olvasatában arra kell igent mondanunk, ami az ő álamelnöksége szempontjából helyes. Ez pedig a NER igazsága, ami azonban antagonisztikus ellentétben áll az isteni jósággal és az általános emberivel, mert az kizárólag neki, a gazdájának és a csürhéjüknek szép és igaz.

Mielőtt azonban tovább haladnánk a szépség és igazság etikai és esztétikai boncolgatása felé, torpanjunk meg egészen. Hiszen, ha Orbán, Áder meg az egész csürhe szabad akaratából gonosz, akkor az alattvalónak is van arra szabad akarata, sőt, kötelessége is, hogy ezt a gonoszt kiűzze. Álamelnök úr szerint rajtunk múlik, mire mondunk nemet. Például rá és a bandájára, amit egyébként a gazdája is jogosnak érzett, amikor ő akarta a hatalmat. Ő is mondta, hogy a rosszul kormányzó erőt a népnek joga van elűzni. Ez például etikailag, esztétikailag és történelmi szempontból is annyira igaz, hogy be is fog teljesülni rajta. Innen nézvést Áder elvtárs a lázadásra szólított fel tehát.

Hallgassunk rá ez egyszer.

„…na jó, őszentsége leszophat, úgy tetszik, szépen befeküdt a liberálisok alá szexuális célból. Nem jön, mert a migránsok, meg a kerítés, meg akkor megbolygatja valaki a pénzügyeiket…vén latin genya…”

Az az érdekes helyzet állott elő akkor, hogy az olvasni nagyon tudó, ennek ellenére a PISA-teszten elhasaló közönségem engemet marasztalt el, hogy milyen mocskos a szám, holott csak tőle magától idéztem. Mindezt csak azért elevenítettem fel, hogy bukolikus képet fössek arról, milyen szellemi magasságokban is leledzünk manapság.

Ferenc viszont hajthatatlan, ezúttal a lengyel papságot tette a maga megérdemelt helyére, valamint tisztázta az iszlám, a menekülők és a terrorizmus egészen sajátos és egyszerű viszonyát is, amit viszont ezek a betűt igen, szöveget nem igazán értő emberek képtelenek fölfogni.

Közéjük tartozik Bayer Ötös Számú Tagkönyv is, aki mindezek ellenére íróként meg újságíróként aposztrofálja önmagát, holott már rég elment az esze. Ellenben nívója hasonló, mint azoké, akik azt hitték a saját mocskos pofájukról, hogy az enyém, holott az övék szerepelt a fényképen.

Vannak jó kommunisták, meg rosszak is. Ez alapvetés. A jók azok, akik jelenleg épp a Fidesz-ben materializálódtak újra, mint például Szili Katalin – és még sokan mások -, az összes többi rohadék, még a pápa is a rossz komcsik közé tartozik. Itt tartunk most.

Ebből az origóból indult ki az Ötös Számú Tagkönyv is, amikor legfrissebb dolgozatában az egyházfőt demens vénembernek, valamint gazembernek titulálta. Ferenc pápa rossz keresztény az ő felfogásukban, mert nem érti meg az orbáni eszméket, amelyek pedig az egyedül üdvözítőek, ezt minden kiscsoportos tudja.

Nem érti a felcsúti örök igazságokat Iványi Gábor sem, aki épp ezért azt a jutalmat kapta, hogy megvonták tőle az egyházi státuszt, meg a pénzt. Ezt ugyan Európa megítélte neki, viszont mint tudjuk, a mi kegyes hatalmunk szarik mindenre, ami – nem pénz, de – Brüsszelből jön, így értelemszerűen nem kap egy fityinget sem.

Ennek ellenére tovább folytatja karitatív tevékenységét, jutalmul pedig a nyakára küldik a rendőrséget azzal a dumával, hogy megóvja őket a terroristáktól. Ez egészen elképesztő maffia-tempó, védelmi pénzt azért még nem szednek tőle, de minden megeshet. Az is, hogy úgy jár, mint a jedizmus Ausztráliában.

Hülyék mindenhol vannak dögivel szerte a sárgolyón, ott is. Ez a vallási irányzat a Csillagok háborúja filmsorozat kapcsán indult el az angoloktól, amelyben a hősies jedi lovagok a sötétség erőivel fénykardokkal küzdenek, és győzedelmeskednek az Erő segítségével. Látszik, hogy nem volt véletlen az a Brexit.

A jedizmus elterjedését egy e-mail kampánynak köszönheti, amelyben a lakosságot arra kérték, hogy a népszámlálásnál ezt jelöljék meg vallásuknak, mert amennyiben több mint tízezren vallják magukat Luke Skywalker és Obi-Wan Kenobi hívőinek, akkor a jedizmust elismerik államvallásként.

Mivel eléggé nagy számú emberről van szó, a brit Országos Statisztikai Hivatal kénytelen volt külön kóddal ellátni a vallást. A 2001-es nagy-britanniai népszámlálásban pedig háromszázkilencvenezren vallották magukat Jedi hívőnek.

Mindez a téboly átterjedt aztán délre is, és az ottani normálisoknak tele lett a töke az egésszel. Megelégelték az ausztrál ateista aktivisták, hogy évről évre emberek tízezrei vallják magukat Jedi-hívőnek, és ezáltal eltorzítják a statisztikát, vallásosabb színben tüntetve fel a kontinensnyi országot, mint amilyen valójában.

Viszont, ha jól belegondolunk, így van ez minálunk is. A jedizmus ugyan még nem ütötte fel a fejét, ellenben a kereszténység igen. A népszámláláskor emberek százezrei mondják magukat ennek, holott a templomok dohos szagát hírből sem ismerik, és halovány fingjuk sincsen arról, ki a rosseb lehet az az Isten.

Mondjuk, ezt még maga Szent Ágoston sem tudta, a nagy patrisztikus, aki szerint Isten felfoghatatlan, és ez azért van így, mert bár tudjuk, hogy létezik, nem tudjuk, hogy mit jelent. Halandó életünk során nem láthatjuk őt „csak tükör által”. Isten felfoghatatlansága az emberi gyengeségből, hiányosságból adódik. Az ember csak akkor ismerheti meg Istent, amikor a lélek elvált a testtől.

A mostani elsőáldozók kedvéért azért megjegyzem, hogy babonaságuk nem sokban különbözik a Jedi-bolondériától, a gyökerek ugyanazok. Tertulliánusnak tulajdonítják a „Credo quia absurdum” (Hiszem, mert képtelenség) mondást, ami viszont nem ilyen egyszerű.

A maga teljességében így néz ki: „Üdvösségem van, ha nem szégyenkezem az én Uram miatt. Aki szégyell engem, azt én is szégyelleni fogom. Semmilyen okot nem találok a szégyenkezésre, csak olyat, amely éppen a szégyenteljes gyalázat miatt bölcsen szégyentelenné és üdvösen bolonddá tesz. Isten fiát keresztre feszítették: nem szégyellni való, mert valóban szégyenletes. Meghalt az Isten fia: teljességgel hihető, mivelhogy ostobaság. Eltemették és feltámadt: ez bizonyos, mivel lehetetlen.”
(Krisztus testéről 5,4)

Mindezt azért magyarázza, hogy az apostolok miért is találtak volna ki ilyen hihetetlen böszmeséget – mint kereszthalál meg feltámadás – Isten bizonyítására, amikor ez ellenkezik a józan ésszel. Egyszerűbb dolgot is lehetett volna hazudni, és éppen ez Isten létének bizonyítéka. A jedikről ugyanez elmondható, körbeértünk tehát.

Meg abból a szempontból is, hogy a pápát gyalázni nem komilfó, ugyanis az egész betűfolyamot megfejelem Füst Milán igazságával, miszerint: „A földi és túlvilági jutalom reménye nélkül jónak lenni a legigazabb erény.” És maradjunk ennyiben.

Itt is már nyíltan megy az osztogatás, lenyúlás, túlszámlázás, visszaosztás és már nokiásdobozok se kellenek hozzá. Amitől egy demokratikus országban már az ügyészség vizsgálódna, arra nálunk nem történik semmi, hiszen az egész jogalkotás, az AB-tól az ügyészségen, bíróságon, rendőrségen, adóhatóságon keresztül minden egy kézbe fut össze, sőt már a hírügynökségek, és a média is ugyanabból a kézből eszik. Persze nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy a másik oldal nem ezt csinálta, és nem ezt csinálná ha tehetné, csak talán évről évre egyre nyíltabban és nyugodtabban teszik amit tesznek. Van ahol a lobbyzás is teljesen legális, pedig ott is nyíltan arról van szó, hogy ha elég pénzed van, beleszólhatsz a törvényalkotásba.

Jelzésértékű volt 2010-ben, amikor a frissen kinevezett elszámoltatási kormánybiztos, egy Budai nevű alak – aki nem tudom, honnan a frászból került elő hirtelen – szinte vallásos buzgalommal állt szinte naponta a kamerák elé, és rántotta le újra meg újra a leplet valamiről, amiről szinte maga sem tudta, hogy micsoda, de – mivel – cirkusz kellett a népnek, tette a dolgát böcsülettel, és szálltak a feljelentések az égbe, no meg az idomított ügyészség felé. De ugyanilyen jelzésértékű volt az is, hogy bár az úgynevezett igazságszolgáltatás, legalábbis annak egyik fele – a vádló része – a zsebükben volt, a bíróság még valahogyan tartotta magát, mert sorra jöttek a bukták, pörök lettek, ítéletek nem nagyon születtek. Ezt az áldatlan állapotot elégelték meg a fiúk – mert ez így nem mehet tovább, vélték -, és mára ledarálták a bíróságokat is, hogy könnyebben menjen a dolog. Ma már megy, mondjuk – többek között – éppen ez sem tetszik az Uniónak – meg sok hasonló cukiság -, ezért a mostani cirkusz, nem a kibaszott rezsi miatt, mint azt az alattvalók fejébe kívánják verni – ahogy látszik – meglehetős sikerrel. De csak meglehetőssel, ez a mi aprócska rövid örömünk jelenleg.

Két világban létezünk, két teljesen különbözőben, az új rendszerváltás óta eltelt idő ha mást nem is, legalábbis ezt elérte, ez sikerült neki. Persze könnyű dolog, ha a média viszonyai olyanok mint ebben az országban, amelyet végletesen megoszt az a tény, hogy van, aki gondolkodik benne, és van aki hisz. Hinni könnyű, már Szent Ágoston is kifejtette ennek a létállapotnak az alaptézisét, miszerint: hiszem, mert képtelenség. Így vannak ezzel mintegy másfél milliónyian, és az ő hitüket az új, Fidesz nevű bizniszegyházban (copyright: Para Kovács Imre) semmi az ég egy világon nem tudja megingatni, a többség pedig vagy kábultan figyel, vagy értetlenül hörög, mert retteg, hogy a posványos agyú Tusványos-hívők határozzák meg a jövőjét, amitől érthetően prüszköl, s ha már semmi érdemlegeset nem tud tenni, mert ledarálva érzi magát, akkor kommentekben próbálja meggyőzni az egybites gondolkodásúakat, holott tudja, hogy reménytelen. Egy ilyen szólást kell idéznem tegnapról, mert ennél jobban semmi nem fejezi ki azt a reménytelen kétségbeesést, mint ez a komment, amely egy Fidesz-elsőáldozónak szól válaszul:

„Esküszöm, nem tudom, hogy érik meg ezek az emberek a felnőttkort egyáltalán. Ahhoz, hogy ezt a posztot valaki bármennyire is komolyan vegye, olyan mérhetetlen sötétségnek kell a fejében lakoznia, amivel gyakorlatilag semmit nem képes értelmezni a világ történéseiből, és bármi rossz megtörténhet vele. Számomra felfoghatatlan, hogy valaki, aki ezt a posztot komolyan tudja venni, még nem esett le korábban egy hídról (szomjasan nem ivott Domestost), nem vitte el a rézfaszú bagoly, és a bamba pofájával, az élet viszontagságai közt valahogyan elvergődve megérte a harmincat. Hogy lehet ilyen hülyén több évtizedet túlélni a Földön? Voltak erre külön óráitok a kisegítőben, Túlélési alapismeretek I-II-III. vagy hasonló?”

Így megy ez, amikor folyik az agymosás, amelyet Lévai Katalin szociológus jellemzett oly igen találóan. „Aki ma a közmédiából tájékozódik, olyan világba csöppen, ahol derűs életmesék, közmondások, szólások és megnyugtató hírek virágai tenyésznek. A gazdaság, mint a kilőtt nyílvessző; a politikai kérdések mérlegre téve, pozitívan eldöntve; a polgárok hétköznapjai, mint a régi kifestő képeken; s a vidám locsogás egy celebbel éppen annyit ér, mint a beszélgetés egy akadémiai nagydoktorral. A hírszerkesztő, mint a farkával sepregető róka tünteti el a valóság sötét nyomait. Nehogy már valaki átadja magát a rosszkedvnek, morcoskodásnak, amikor végre jól mennek a dolgaink nyolc borzalmas év után. A néző cukormázzal bevont képet kap Magyarországról, rengeteg információ pedig el sem jut hozzá. Mintha másik országban élne.”

Mindeközben a háttérben, mint munkáját alaposan ismerő, és azt becsülettel űző temetkezési vállalkozó végzi dolgát a történéseket tisztán látó ember gondolkodással – aki nem a ’zembereket -, és szédítő mélységeket láthat meg, az, aki eszmélni képes még ebben a szép új világban. Kéri László vont le következtetéseket, s mivel nála összeszedettebben nem vagyok képes látleletet adni arról a világról, amelyben nekünk szerencsétleneknek élni adatott, kénytelen vagyok újólag idézni, mert sem a tűz közelében nem vagyok, sem – őszintén bevallva, kapacitásom sincs arra, hogy meglássam a színfalak mögötti játszmákat -, idézek, és éppen azért is, hogy tisztuljon a mindenáron összemaszatolni kívánt kép. Egy éve volt ez így.

„Az elmúlt ötven napban legyőztük az uniót, a Nemzetközi Valutalapot, és győzelmet arattunk a románok és a devizahitelek felett is, elképesztő külpolitikai sikereket értünk el, csak az általunk legyőzöttek erről nem is értesültek. Tovább tart a kormány parasztvakítása, nem tud velünk olyan történni a világban, amiből ne kerülnénk ki győztesen. Az idei tusványosi szabadegyetem kudarcok sorozata volt. Nem sikerült összeterelni azokat, akik legalább ilyenkor elviselik egymást, nagyon sok volt a hiányzó. A magyar politikusok túlértékelik a határon túli magyarok befolyását a választásokra. A legvadabb jóslatok szerint is 2-3 mandátum sorsáról dönthetnek majd, ezért a határon túli magyarság a gesztuspolitizálás része, kérdés, hogy erre szüksége van-e az ott élőknek.”

A jelek szerint nincs, és nincs szüksége a vakításra a belhoni magyaroknak sem, akik, illetve közülük egynek, aki elmélázott azon, hogy már az Alföldi-féle István a király rendezés után is magyar-lételméleti kérdések merültek fel, most is, mint mindig Erdélyre kihegyezve. Kénytelen vagyok ismét egy kommentet megsmittelni.

„Csak egy kérdésem van: miért már megint az számít, hogy az erdélyieknek mit jelent. Lassan semmit nem lehet tenni ebben az országban, ami az erdélyieknek esetleg nem tetszik. Nekem is nagyon sokat jelent ez a musical, pedig én budapesti vagyok, nem mondom, hogy ez a rendezés teszik, sőt, inkább nem is mondok róla semmit, amíg nem láttam az egészet az elejétől a végéig. Rengeteg olyan dolog történik mostanában az országban, ami nekem, vagy sokaknak, akik itt élünk születésünk óta nem tetszik. De velünk nem nagyon foglalkozik senki.”

Persze, hogy nem. Erre lehet építeni várakozván a piramisra, minthogy annyira új még ez a világ, hogy sok minden nevet sem kapott (vö: Marquez), és itt tartunk jelenleg az újabb delirálás nyomán. Győrffy György István király és műve című könyvét küldte el Orbán Viktor miniszterelnök a jó eredményt elérő érettségizőnek, írja az Átlátszó Oktatás blog. A miniszterelnök egy könyvjelzőt is ajándékozott a diákoknak, amelyen gratulál a címzett „kiemelkedő tanulmányi teljesítményéhez” és sikeres érettségi vizsgájához. Orbán az oktatási rendszer átalakításáról is szót ejt, olyan felsőoktatást szeretne, amely nemzetközi mércével is versenyképes diplomát ad a hallgatóknak. A könyv a kiadó honlapja szerint 1750 forintba kerül, de nem rendelhető, mert elfogyott.

Ezt, ha minősíteni óhajtanám, akkor sem lenne kivihető válogatott trágárságok nélkül, mindezek okán Adyt hívom, aki váteszként látta annak az országnak a sorsát, amelyben élt, vizionálta, mi lesz itt egy emberre – aki sajnos nem ő – kihegyezve, és írogatott, ami felemelő, és írogatott, akárcsak magam, viszont ugyanazt látjuk száz év távlatából, csupán annyi a zavar az erőben, hogy míg ő bízott a sikerben evezősnek képzelve magát, most új csónakos – nem holdbéli – tűnt fel az ugaron, és mindent be kíván söpörni, amire igényt formál, és ez jelen esetben a mi drága jó kis Magyarországunk.

„Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse, / Röhögjenek a részeg evezősre. / Röpülj, hajóm, / Ne félj, hajóm: rajtad a Holnap hőse. / Szállani, szállani, szállani egyre, / Új, új Vizekre, nagy, szűzi Vizekre, / Röpülj, hajóm, / Szállani, szállani, szállani egyre. /
Új horizonok libegnek elébed, / Minden percben új, félelmes az Élet, / Röpülj, hajóm,
Új horizonok libegnek elébed. / Nem kellenek a megálmodott álmok, / Új kínok, titkok, vágyak vizén járok, / Röpülj, hajóm, / Nem kellenek a megálmodott álmok. /
Én nem leszek a szürkék hegedőse, / Hajtson szentlélek vagy a korcsma gőze: / Röpülj, hajóm, / Én nem leszek a szürkék hegedőse.”
(Ady-Orbán Endre)

Mindezt a kereszténységgel szöges ellentétben létező igazán megbocsátó Buddha bácsi látásával lehet elviselni csupán, ha ugyan. Látjátok feleim, szétfolyik az idő.