Valahogyan kódolva van ez a piros pöttyös seggünkbe, mint az ’44 alatt és után alaposan ki is derült, de Rákosi idejében úgyszintén, teljesen mindegy, hogyan nevezte magát a kopasz helytartó. És az is igaz, hogy ezt az évtizedes tombolást sikerült Kádárnak, a második Moszkva-csicskának konszolidálnia, ha komilfó ez máma, és, ha nem, akkor is.

Viszont, hogy az ordas eszmék ma bolondgombaként burjánoznak, az mindenképp a krumplileves-rajongó bűne, aki nagy egyszerűségében minden elfajzást a szőnyeg alá söpört, hamis gmk-s idillbe nyomorítva az országot. És persze, hogy vége lett annak is, hogy most körbefordulva az idő kerekén tartsunk ott újra, mint a fehér lovas tróger alatt.

Dúró Dóra, Jobbik-alelnök elszólta magát, és kiderült, ha hatalmat kapna a pártja, meg ő, az általános iskolát el nem végzettek nem szavazhatnának. Ezt az ideát minősíteni teljesen fölösleges, még akkor is, ha azzal indokolja a lázárját, hogy őket lehet megvenni öt kiló krumpliért, azért aggódik. Pedig nem az egyszeregy tudása meg a Zengő ABC a választóvonal, hanem az éhség.

Ez valahogyan nem jut eszébe az alelnöknek, de a kormánypárti Holliknak sem, aki szerint a Jobbik lenézi a tudatlanokat – így, lehet, őt is -, és, akinek ennek kapcsán valahogyan az SZDSZ jutott az eszébe, pedig a kék madarak sírján már a virágok is rég elhervadtak, de a szelleme a Jobbikban kísért. Hollik szerint, ezt el ne feledjük. Ha ezt nekem valaki elmagyarázza, kap tőlem egy hangszórót.

Viszont ez csak a kisebbik ocsmányság, mert kibukott az igaz Z. Kárpáti Dánielből is, aki állítólag a mi nácijaink népesedés-politikusa lenne. Ő azt delirálta, hogy akkor fizetnének családi pótlékot, ha a szülő betöltötte a tizenkilencedik vagy huszadik életévét, sőt, a mélyszegénységben élőknek sem járna della egyáltalán.

Innen már csak egy apró lépés a sterilizálás, amiről nem mesélem el, kinek a jámbor ötlete volt 1933 után. S ha még ez nem is, az már pöfögésre készteti az agyamat, hogy vajh, miben különbözik a cigánysoron született kisded attól, mint aki a Cinege utcában látta meg az elcseszett Nap világát, ugye, és keresztényileg, miheztartás végett csupán.

Hülyék minden pártban vannak, sőt, leginkább degeneráltak vannak a pártokban, viszont kitetszik, hogy az ilyen gondolatokra nagy a társadalmi igény is. Van valami gumiszoba nevű Facebook-oldal, amely arra szakosodott, hogy megváltja a világot. Itt is a – mondjuk ki – roma nők gyerekvállalásával foglalkoztak a napokban, mert mivel mással.

Ezen a fórumon a mi egyetlen echte Puzsérunk – aki attól celeb, hogy celebeket basztat, és ettől kurva okosnak képzeli magát – többek között azt feszegeti: humánus-e, ha a társadalom hagyja, sőt, támogatja, hogy több és több gyerek szülessen rendkívüli nyomorba, tudatlanságba normális kilátások nélkül, és negatív családi pótlékról ábrándol.

A celeb a köbön szerint az, hogy az állam családi pótlékot fizet a mélyszegénységben élőknek is, egyszerűen embertelen. Puzsér ezért azt javasolja, bizonyos vagyoni-szociális szint alatt szüntessék meg a családi pótlékot, sőt, legyen helyette egyfajta negatív családi pótlék, amely a nem szülést honorálja.

Neki sem ugrik be egyéb, mert valljuk be, ez így egyszerű, látványos, mindeközben azonban aljasul embertelen. Az a mai Magyarországon senki emberfiának eszébe nem jut, hogy az analfabétát meg kéne tanítani olvasni, és akkor nem kellene elvenni a választójogát. De az sem, hogyha megszűnne a mélyszegénység, akkor gyerek sem születne bele.

Csak, hogy lássuk, hol is élünk. Szavazójogot korlátoznának iskolai végzettség alapján, a szegények szaporodását visszaszorítanák – egyelőre még – adminisztratív eszközökkel, miközben az árják 2.1-es rátáját meg cukorkával jutalmazzák. Ez bájos keveréke az NSDAP meg a Kínai Kommunista Párt húgyízű eszméinek. Szép kilátások, mondhatni.

A bajuszos ideái így kísértenek a mai szögesdrótok között, és olyan a közeg, minden esély megvan arra, hogy úgy terjedjenek el, mint a lepra. Futballmeccseken vonatok indulásáról rigmusol a kisérdemű, melegeket irtanának szorgosan, kopasz neo SA-sok terrorizálnak, és a többi cukiság, ami van nekünk az úrban, miközben nyomatják a sorosmigráncsot, és ne dilizzen be az ember.

Itt volt nekünk a soha vissza nem térő esély, hogy az évezredes bambaságból kikeveredve letegyük a fokost, de ez nem kellett, póriasan tehát: elbasztuk. A végén még igaza lesz a züllött Orbánnak, hogy ez egy keleti fajta, és, ha megnézzük, még a piros pöttyöt is fölfedezhetjük a seggünkön, ami nem vigasz, hanem annak a bizonysága, hogy nem vagyunk erre a világra valók. Minden efelé mutat, miközben a szájunkig ér már a sár, és, hogy mi lesz a téboly vége, az megjósolhatatlan. Vagy inkább nem akarom elmesélni.

Ez itt, a helyem nekem, beltenyészet, egy különös pontja az atlasznak, amit az is mutat, hogy a rendszer színeváltozásakor két cikluson át is szabaddemokrata polgármesterünk volt, és az volt az az időszak is, amikor az ember úgy gondolta, még lehet, érdemes is azt az életet leélni, ami kijutott neki a végtelenből. De elmúlt ez is, Isten is meghalt Nietzsche óta.

Teljességgel elképesztő módon ez reggel ötkor jutott eszembe, amikor a piacon megláttam a gyöngyvirágokat. Eltettem a kiflimet, meg az előre csomagolt kalbászt, amiről az eladója nem tudta, mennyibe kerülhet. Mondtam neki, tegnap kettőnyolcvan volt. Erre aszondja, akkor biztos. Amint tőle elfordultam, akkor láttam meg a gyöngyvirágot, ami tapasztalat érthetetlen módon bokszolt a szívembe.

Ahogyan a nagy hegységnek hátat fordítva vánszorogtam dél felé, meg kellett fejtenem, mi a rosseb a bajom ezzel a nyomoronc gyöngyvirággal. Amikor bódult csoszogásom közben majdnem elhasaltam egy kukában, akkor ugrott be, hogy május közepe van. Ez pedig évezredek óta strandidő, ahogyan az volt, amikor az érettségi szünetemet vízparton töltöttem, hogy tök barnán hülyítsem meg a szétszívatásomra haszontalan készülő tanári kart, mint éretté váló kisdiák.

Május közepén nincsen helye az életben gyöngyvirágoknak, ha mégis ott van a piacon, márpedig ott van, akkor ez a skandalum annak a bizonyítéka, hogy az idő kifordult önmagából. Mire a házig értem, ahol lakok – a gyöngyvirágtól ötszázhuszonhét lépés, kiszámoltam -, arra kellett rájönnöm, ez meg is történt. A hegy csak a nyugatról érkező dolgoktól ment meg, a rohadt Pest meg balra van, ha a kukának oldalt állok.

Manapság onnan jönnek a bajok. Mindenféle NER-ek, amelyek mentőorvos polgármesterként manifesztálódnak nekünk a hegy alatt. Ez a miénk böcsületes embernek tartja magát, és lehet, hogy az is. Viszont fingja nincsen a dolgok működéséről. Ez a beltenyészetem nekem itt mókát szervez a Fő térre május 31-re, egyetlenünk szülinapjára. Polgármesterünk pedig „letűnt idők szellemiségét idéző” volta miatt nem vesz részt rajta.

A nyomást, amelyet az ilyen megnyilvánulásokat hozó nyilatkozatokat okozzák, értem. Viszont az ötszázhuszonhatodik lépés közben, amikor egy mestercsellel kikerültem a kukát, megvilágosodott hirtelen minden. Helyére került a nyamvadt gyöngyvirág, meg polgármester úr is, akik mindketten kizuhogtak az időből. Ott tartunk épp újra, mint amikor nagyapámnak a benne felgyülemlett mérgek miatt elment az esze, és különös fények gyúltak a szemében. Délután aszfaltrepedéseket föstögetek szivárványosra. Ez tökbiztos.

Mindebből az következik, hogy ezekben sincsen semmi kreativitás, meg az is, hogy elkezdődik a 2018-ra barikádra hívó kampány. Gondolom ezt azért, mert már a Fidesz számolatlan levelezése sem egyébről szólt, minthogy a hívekben fölhorgassza, oder ébren tartsa a harci tüzet.

Más értelme az ilyen akcióknak nincsen, az ellenérzésűek leszarják az egészet magunk közt szólván, vagy meg sem találja őket a postás. Rólam se tudja a Fidesz, hol lakok, a hosszú évek alatt egy rohadt levelet nem kaptam tőlük. Mindezt persze vehetném elismerésnek is, vagy bizonyságnak arra, hogy benne vagyok a rendszerükben negatív előjellel, mint végleg menthetetlen, esetleg irtandó alak.

Vona Vizsla Gábor háromszor öt kérdést tesz majd föl az arra érdemeseknek, és csak azután váltja meg a világot. Repesve várjuk. Mondjuk, például az MSZP még csak levelezni se tudna, mert milliárdos adósságban lubickol. Mindjárt megy hozzá a végrehajtó, pedig állítólag szétlopta az országot, de mindegy.

Vigyázó szemünket azonban vessük csak a vizslás elsőáldozókra, akik kitérnek a kvótaszavazás elől, a levéllel nem akarják megzavarni a szent eseményt, mert annyira fontosnak tartják ezt a rítust. Tanulva hajdani cimborájától, Orbántól, Vona is hol máshol pofázhatott volna erről, mint az ő Tusványosán, amely Gyergyószentmiklós.

A jobb sorsra érdemes város – ahol rohadt jó csorba levest kaphatni a Rozmaringban – adott helyet az Erdélyi Magyar Ifjak pódiumbeszélgetésének, ahol Vona azt mondta, hogy a népszavazáson részt kell venni, és nemmel kell szavazni.

Ezt üzente haza, és így buzdított újabb falunapi Kommandó-féle színi előadásokra, ha nem is direkt, de mégis. Azonban ez legyen az ő baja. Mint az is, ahogyan a szemünk előtt hasonlik meg a fiatal lelke neki. Ezzel a felhívással ugyanis belerúg egyet muszlim testvéreibe.

Mint az a „Született augusztus 20-án” című Vona könyvből megtudható, a világ életben maradásának záloga a tradicionális kultúra fennmaradása. Ugyanakkor véleménye szerint jelenleg egyetlen kultúrkör létezik, amelyik igyekszik őrizni tradícióit: ez pedig az iszlám.

A Jobbik-elnök meg van győződve arról írásának tanúsága szerint, hogy „az emberiség tradicionális – a transzcendenst a hétköznapival együtt megélő – kultúrájának az utolsó védőbástyája az iszlám világ maradt”. Vona „római katolikus vallású emberként” úgy véli, hogy amennyiben az iszlám elbukik, „a fény szinte teljesen kialszik, és a globalizmus sötétsége előtt már nem marad érdemi ellenfél, és akkor tényleg véget ér a történelem.

Ne, cseszd meg. Mondjuk a zavarodottság máshol is megmutatkozik. A vizslás 2012-ben értekezett arról, hogy ők nem kommunisták, nem fasiszták, nem nemzetiszocialisták, de demokraták sem. A Jobbik szellemi centruma szerinte nem az osztályhatalom, nem az államhatalom és nem a faji alapokon nyugvó hatalom, de nem is a pénz és a szellemi tőke.

Sőt, nem tagjai a demokrata eszmeiségnek sem, amely mára lezüllött – mondta akkor, és szembe helyezte pártját a „materialista, ultraliberális” gondolatisággal, megjegyezve, hogy ezzel „a nemzet-, ember- és istenellenes rendszerrel” nem fognak kompromisszumot kötni.

Mi a rosseb van? Tehetnénk fel a kérdést, de minek. Ilyen szellemi katyvaszt nagyon régen tapasztalhattunk, mondjuk hetven évvel ezelőtt, de az is eredményes volt, mint az a történelemkönyvekből kiderül. De hát és azért mondjuk ki, a Vizslás próféta szerint Hitler sem egy sátánfattya volt, hanem az ultraliberális manusok terméke, ilyképpen a Második Világháború is az SZDSZ felelőssége.

Ez a szellemiség, ez a nívó fog most velünk levelezni, bizonyságot adva arra, hiába reménykedtünk abban, hogy nincsen már lejjebb, és mégis van. Ilyképpen meg kell adni magunkat, és be kell látnunk, zuhanásunk soha nem ér véget, csak a futásunk valamikor. Egyszer.

Amióta Szabó Lőrinc szerelmetes költeményéből citált a Terror Háza avatásakor, azóta tudjuk, hogy minden előfordulhat. A dakota igazságok ideje is lejárt, ilyképp Szolnok sem Thermopüla, meg különben sem így szól a dolog, ezt már minden ötödikes tudja.

Ahogyan a szöveg kiüresedett, amint átadta a helyét a csatakiáltásoknak, akképp fogytak el a szimbólumok is. Hol van már a friss lehelet, amellyel a rendszerváltás hajnalán narancsot pakoltak az országgyűlés asztalaira, hogy véletlenül az gurultában szavazzon. Sehol.

Ezen túl az utolsó szimbólum, amellyel dolgozni tudott a Fidesz, a korona úsztatása volt, amely gesztusból – lett légyen bármilyen távol az időben – egyenesen következett, következik az, amit most szenvedünk el. A gesztusok nem hazudnak.

Mint ahogyan jelzés értékű volt az is, ahogyan taktikai megfontolásokból sajátították ki a kokárdát, amely alkalmatosság akkora maflást kapott, hogy jobb érzésű ellenzéki ember föl nem teszi azóta, legyen akármekkora idus is a levegőben.

Így kopott el minden. 1989-ben még az összes valamire való párt valamilyen szémeiont (ez de szép) használt, általa határozta meg magát. Ott volt a narancs, az MDF tulipánja, az MSZP szegfűje és az SZDSZ madara. Ezek mögé föl lehetett sorakozni, gesztus-szerűen használni. Közösségteremtő ereje volt mindahánynak.

MDF és SZDSZ nincs, narancsról már senki sem beszél, az MSZP meg már nőnapkor sem osztogatta a szegfűt, mivelhogy tetszhalott állapotban leledzik. Az új alakulatoknak már eszébe sem jut ilyen apróságokkal törődni, a politika személytelenné és gépiessé vált, nem véletlenül szólítja meg oly nehezen a polgárokat.

Pedig nekik valami elemi ösztön folytán szükségük van valamire, ami mögé oda lehet állni. Egy szimbólumra, amely jelzi az együvé tartozást, vagy ha azt nem, a szolidaritást legalább. Úgy látszik, sapiensi igény ez, a történelem csurig van zászlókkal, címerekkel, egyenruhákkal.

És a mai civilek is bizonyítják ezt. Az egész a netadós tüntetéskor kezdődött, amikor a fél ország tartotta magasba a világító mobilt. Amilyen felemelő és a hatalom számára félelemteljes volt ez akkor, úgy enyészett el egycsapásra.

De azóta is, sorban: fekete ruha, kockás ing, kockárda, esernyő, s ki tudja még mi minden, amelyek a pillanat ihletésében megszülettek, és hunynak ki sorra. Kellene már egy ellenzéki Habony. Neki nem kéne ötletelni, hülye plakátokon gondolkozni, csak kihasználni az istenadta nép spontaneitásában megbúvó teremtő erőit.

Ha van recept a jelenlegi rezsimet leváltani, akkor ez a közösségteremtő akarat az. Végtére be kell látni, nagyobb hatalom ez bármilyen szónál. Programokat adni és okosakat mondani lehet, csak terméketlen. Most, hogy a Fidesz kiüresedett, adott a lehetőség, hogy a tömeg képileg fölébe kerekedjen legalább. És ez nem kevés.

Egyébiránt most vagyunk tanúi egy új szimbólum születésének megint. Amióta a nénit a Kossuth téren vegzálták, és elvették a virágait, azóta áll sorba boldog, boldogtalan nárciszért, egymásnak adják, visszateszik, hogy mindenki megvehesse. A nárcisz kezd az elnyomatás és megaláztatás elleni kiállás szimbólumává válni. Ha most alapítanék pártot, ezt emelném a címerembe.