A Lokomotív szálló diszkójában épp Csiszár Jenő volt a ’dizsi (akkor még normális volt), és ekképp köszöntötte a sógorokat: üdvözöljük a burgenlandi traktoros-legényeket. Amiből jó részük semmit sem értve bambán vigyorgott, de azért egy volt a világ. Asszem 1979-et írtunk, kábé hozzávetőleg. Annyi lehetett, mert szűk idő múltán ugyanott, de délelőtt, egy már letudott edzéssel a lábunkban és az agyunkban hallgattuk a hazájuktól utolsó stációban búcsúzó lengyelek ’Polska-zását, amit az ember akkor és ott meg nem értett, de a szívével fölfogta, könnyezett is talán. A lengyelek érthető módon részegek voltak, magunk a szóda hűvöséből lestük a csodát.

Menekültek azok a jóemberek a hazájukból, mert a hatalom miatt nem volt maradásuk. Most Ukrajna van soron, az orosz medve épp ezt az államot nem kívánja engedni, és kíváncsi lennék, ott a keleti szélen gyűlnek-e már a magyar oldalon a kávézókban a búcsúzók. Ideje volna, helyette más van. Most visszaszerezzük a régenvolt „hazát”. Erről vizionált az Echo Tv is, így:

„Magyarországnak fel kell készülnie arra, hogy vissza kell fogadnia Kárpátalját, legalábbis annak magyar többség által lakott részeit. Ukrajna széthullása esetén ugyanis nem tehetünk úgy, mint akiknek semmi közük Vereckéhez, Munkácshoz, a Kárpátokhoz. Az új hatalom az orosz a lengyel és magyar nyelv használatát korlátozza, megint. Ukrajna szétesőben és mind nyugatabbra szorul.”

Értve vannak.

„Szaniszló Ferenc már tényként kezeli, hogy Ukrajnának vége, darabokra esik. Meglátásával fényévekre megelőzi a világ minden más szakértőjét, akik még ott tartanak, hogy ami zajlik, háború-e, lesz-e fegyveres konfliktus, és egyáltalán, mi a célja mindezzel Oroszországnak? Szaniszló intellektuális előnyét jó érzékkel rögtön gyakorlati lépések kidolgozására fordítja. Mik ezek a lépések? Felkészülni a menekültek fogadására? Kidolgozni egy humanitárius segélyprogramot? Élelmiszert, takarókat gyűjteni? Esetleg ötletek a helyzet békés rendezésére? Nem. A világpolitikai elemzés ezen magasságában kit érdekelnek az emberek? Természetesen: Határrevízió.

„Ha az oroszok felkínálják, hogy visszavegyük, ami a mienk volt sok évszázadon át, vajon mit felelünk? Hogy majd brüsszeli, washingtoni uraink megmondják?”
(képviselői funky blog)

Mi a jófarok történt itten harmincöt év alatt? Nem tudom. Na jó, huszonöt év rezsóváltás, de hogy ez ennyire megbolondítsa a magyart az már zsenánt, nekem legalább. Szívesebben hallgatnám a lengyeleket a Lokomotívban, mint ezt a farkat most és itt. Nem mindegy, de már minden mindegy.