Május 8-ra meghirdette az új csimbum cirkusz első előadását, az alakuló szeánszot, de éppen ezért az ő háza elejét egyáltalán nem érheti egy szó sem. Ez van neki a forgatókönyvben, amiből úgy kell imitálnia a dolgot, mintha lenne valami oka, indoka és legfőképp értelme a létezésének a díszleten túl. Annak viszont egy kitömött hal is megteszi, vagy egy hasát vakarászó macska, helikopterező szarvas, tök mindegy. Viszont most választ kéne adni arra, hogy mért zavar engemet, hogy egyáltalán van.

Elsősorban emiatt. Ontológiailag. Amúgy a nagy lekvárban elvan ő, nem sokat beszél, ám nem Charles Bronson módján, meredten világító szemekkel, csökönyösen, hanem, mint a macska az úton, aki már túl van a dolgon. Volt ez a szavazósdi cirkusz is, előtte sem biztatgatta a csámpás népeket, hogy iramodjanak része lenni a nagy átverésnek. Tán megkapta leiratban, hogy ilyet nem kéne tennie, mert a nagy tolongás esetleg árthat a tartótisztje egészségének, s így egyképpen neki saját magának is.

Csakhogy utána. Amikor láttuk, mit történt, és a nagyvilág is élő egyenesben, amitől kies hazánk a paletta oly szegmensébe jutott, ahová a rendszerváltó fiatalok egyáltalán nem álmodták. Viszont ők juttatták oda, mire nagy hasuk nőtt, a fülük lekonyult és büdös lett a lábuk. Azeri kies vidékeire, és más hasonszőrű, homokos síkokra. A kétségek olyan mennyiségben merültek fel a gyalázattal kapcsolatban, amelyek összeadódva egy mosolygós csalást tesznek ki. Elnök elvtársnak viszont erre egy szava sincs, mert biztosan elakadt.

Elvitte a cica vagy a halak. Sőt, az eredmény már ugyan hivatalos, de vége mégsincs, hiszen van, ahol ismételni kell, s ha van Isten (ami ábránd egyáltalán nem biztos), sok helyen kell újrázni. Ennek a mi rongybábunknak mégis az a legégetőbb gondja, hogy alakuló ülést hirdessen dörgő hangú beszéd helyett. Kurvára akarhat már pecázni, vagy ledarálta az Orbán kolbásztöltője, esetleg megabálta a házi főzésű fazeka. Csak ez lehet, mert az esküje szerint pártok fölött álló, a nemzet egységét szimbolizáló alak kussol keményen és konokon.

Persze, ahogyan visszagondolok az utóbbi éveire, nem hiszem, hogy élő parasztot vagy gyári melóst látott mostanában népünkből és nemzetünkből, de előtte sem sokat. Nem azért, mert úri gyerek, hanem, mert töketlen egy manus. Véleménye, ha van, annyi, amit szilveszter éjfélre leírnak neki. Egyetlen pozitívuma, hogy nem rohangál a kamera előtt, mint a nemzet golyóstolla „álamelnök” úr, de legalább annyira szaralak, csak nem veri nagydobra. Nem bohóc teljesen, de még lehet, ha jól odafigyel.

Meg vagyunk mi áldva ezekkel az ál-elnökökkel. Az egyik bazsarózsát locsolgatott, a másik tárogatózott, ez a mostani meg pecázik, és úgy nagy általánosságban aggódik a Föld sorsáért. A magyarért annyira nem, fátyolos szemei messzibb járnak ugyanis. Szükség úgysem volt egyikre sem, a királyságok nem ismerik a köztársasági elnök intézményét egyáltalán. Erre a mostanira ennek ellenére lehet, mégis szükség lesz hamarost. Ha ugyanis ismeretlen népének végleg tele lesz a töke, és iderittyent neki valami taxissztrájkhoz hasonló pörformanszt, akkor el kell döntenie, hová is áll. Húzós egy helyzet lesz, és sok mindenről dönteni fog.

Az egész aktus szóra sem volna érdemes, ha nem lennének magamfajta vén hülyék, akik már akkor is éltek, amikor ’álamelnök úr 2.0 mezei képviselőként dirigálta annak a Sólyom Lászlónak a kijelölését, aki ma már maga is a francba kívánja akkori mentorát.

Akkor, a hősi időkben Áder bajuszos kerti bányászokra vadászott ott, ahol ma Kövér a házmester, és mint volt szíves kifejteni, az ő pártja a sólyomi szavazás közben ki akarta deríteni, kik azok a képviselők, akik nem Sólyomra, hanem Szili Héja Katalinra voksoltak. „Ki akartuk ugrasztani a nyulat a bokorból, de helyette vakondokok ugrottak elő” – mondta volt a szaros töltőtoll.

A vakondugrasztáskor a teremtő 2005-ik esztendejét írtuk itt, ahol a madár sem jár, és nem tudhattuk, hogy a jámbor, kertjeinkben turkáló rajzfilmhérosz mily fajsúlyos szerepet tölt majd be nyüves életünkben, mert ifjúi bohóságunkban nem ismertük még Bözsi nénit. Mentségünkre szóljon, nagy valószínűséggel ő sem tudott mai önmagáról, miszerint báb lesz a színházban.

Ezt a létezésbéli hiátust oldotta fel a rajtunk gombaként megtelepedő rendszer, amely a listák mélyiről elővarázsolta a jobb sorsra érdemes idős asszonyt, hogy szeretett vezetőnk kampányolási céllal néki vakondoki tanácsokat adhasson. Mert ez is megvolt, ahogyan kiderült, midőn a váratlan utazás részletei fölbuktak az árból.

Mint a máma még nem titkosított jelentésekből megtudható, Nagygécen a mindenkori és örökös miniszterelnök arról is beszélt, ő hogyan segített az apósának a birkáknál, ezen kívül tanácsokkal is ellátta arról, hogyan kell megvédeni a vályogházat az egerektől és a vakondoktól, ami bölcsességtől Bözsi néni padlót fogott, és nem találja már a disznait sem a hidasban.

A kedves vezető elmondta a matrónának, neki is van egy vályogháza, amit tévedésből országnak neveznek, és Áder et. 2005-ös tapasztalatai alapján az egész kócerájt nagy hatékonysággal védik meg a vakondoktól. Ilyen teremtmények ma már nincsenek is, helyettük olyan alakok töltik ki az összes teret, mint Németh Rezsi, vagy soha nem feledhetően Bayer Tagkönyv.

Ez a Tagkönyv máma az élharcosa a permanens küzdelemnek, amelyet a velem hasonlatos giliszták ellen folytatnak. Ezért vérdíjul meg is plecsnizték, hogy olyanokat mondjon a szaros szájával, amilyeneket voltaképp kedves vezetőnk gondol, csak az ő fogai közül nem lenne komilfó hallani dohos, elbaszott rendszerének leglényegét, amely ilyen kedélyesen hangzik:

„Ha még egyszer ezek vagy ilyenek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön. Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat.”

Értve vagyunk. Azok az idők jöttek el újra, mint amikor Dezsőnek meg kellett halnia, és a nevezetes gátőr olyan szavakkal hagyta oda népes családját, hogy ürgén, vakondon ott legyen a szemetek! A mindent ismerő tapasztalat mondatta vele a rezignált intést, hiszen nem tudhatta, hogy a maradék fogait veri-e ki a rendszer hóhéra, avagy csupán mókázva fölköti.

Az ilyen bayeri fölkoncolásra buzdító szavak egyébként már az ország házától sem idegenek, hiszen épp azon a napon, tehát tegnap, amikor 2.0 ’álamelnök úr nem talált vakondot a tiszteletlen ház padsorai közt, fölvette a házi tollnok tempóját egy másik fasiszta is.

Szilágyi György vizslasimogatós képviselő utcai harcra szólított egy államtitkárt, e szavakkal: „Gyere ki, úgy nyakon baszlak, hogy leszáll a fejed.” Mindez nem rendszeridegen, miniszterelnök et. is minduntalan férfias küzdelmekről álmodik, mint azt Goodfriend amerikai ügyvivő-vakondnak címzett szavaiból is kiderült, amikor ő volt terítéken, és nem a Soros.

Szilágyi manust minden bizonnyal fel fogják négyelni, miután kiderítették, hogy az üknagynénje soroshitlerbérenc kommunista volt, ő maga pedig buzi, ellenben a Bayert meg kitüntetik újra. Ő a jeles eseményre véres taknyon, térden csúszva érkezik meg a t. házba, ahol Bözsi néni zsugorított feje mosolyog majd a vitrinekben. Hogy most Hieronymus Bosch lettem, az nem az én bűnöm. Ilyenné tett a kor, amelyben nappal vér folyik, éjjel meg bor.

Mert mit lehet tenni egy olyan országban, amelynek felkentjei azon törik a fejüket, hogy idegen országban állítanak fel óriásplakátokat, ezer kilométerekre innen, holott tudvalévő: ezek gyakorlati haszna a zérussal egyenértékű. Bár jóllehet, a minket most vegzáló alakulat azt hiszi, hogy ezeknek köszönhetően nyert kétszer is, mi tudjuk: nem. Egyszerűen sok hülye alak él ezen a Földön.

Mindez abból is kitetszik, hogy a CÖF névre hallgató igen kártékony gittegylet most épp azt a hajdani államelnököt cseszteti, akiért annak idején még állva hugyozott volna. Bűne is van persze, mégpedig hatalmas. Csokit, vagy mi a francot osztogatott tündéri mosolyú migráns gyerekeknek, amely cselekedet ma hazánkban főbenjáró bűn. Aki eteti őket, az a Fidesz bukására játszik, mint vezető ideológusoktól ez megtudható.

Innen nézve a pápa őszentsége is kommunista csökevény, mert a migránsok pátyolgatására buzdít. Egy álruhába bújt Gyurcsány. Visszatérve azonban Sólyom úrra: ismeretes, hogy legemlékezetesebb elnöki akciója a bazsarózsák védelmében való túrázás volt, meg az, hogy egyszer nem tudott átmenni a hídon. Valamint, hogy nem fogott kezet némely kitüntetettel, akiket az ellenérdekű oldal javasolt. Innen is látszik, hogy ez az úriember az ő kutyájuk kölyke.

Meg még abból is kitetszik mindez, ahogyan küzdöttek érte patkányozva a Parlamentjükben annak a Szili Katinkának ellenében, aki most épp Orbán valagát nyaldossa. Szili immáron jó elvtárs lett, Sólyom meg ellenség, ahogyan a delírium eluralkodik az urakon. Mindez csöppet sem zavarna, éntőlem olyan borult lehetne a tudatuk, amennyire jól esik, csak mindezt ne húznák rá az országra. Pedig megteszik annak ellenére, hogy rég eljátszották a jogaikat, akárha Vladimir és Estragon.