Én is építettem tavat ötven évvel ezelőtt, igaz anyám pénzéből, és gyurma volt az oldala, furnér az alja, amit lakkal tettem vízhatlanná. Sziget is volt benne, kis hajó, és a kisvasút ott kanyargott körülötte, TT mértékű, és nem hosszabbodott meg Bicskéig, ellenben a víz sem tűnt sehová, ott ringott nekem, míg rá nem untam. Sőt, élőlények sem laváztak benne, viszont a zalakarosiban igen, akikre most sanyarú sors vár.

Polgármester úr a fideszből megnyugtatta ugyan az aggódókat, hogy a semmivé vált tónak állatvilága szinte nincs is, illetve most már nem volt. Ilyenkor, mert elhatároztam, hogy erre az esetre, csak, hogy kötözködjek, én magam a kreacionizmust preferálom, mert jogomban áll, és felháborodok nagyon, hogy milyen szenvtelenül beszél polgármester úr Isten bármely teremtményéről, amely a tóban lakott, viszont most már ott ül az atyának jobbján.

Megkockáztatom, amikor így nyilatkozik polgármester úr, akkor elfeledi, ha tudta egyáltalán, hogy még az óceánok elképzelhetetlen mélyén, tízezer méteren, az iszonytató nyomásban és örök sötétben is milyen buja a flóra és a fauna. Ezzel a tudással most csak azért dicsekszek, hogy cukkolódjak, mert tele van a tököm egy olyan országgal, ahol a tavak kilukadnak, szavazatok eltűnnek, és minden rendben lévőnek hazudtatik, holott lófaszt, mama.

J. A., mint említettem már a dolgozat elején, szintén szembesült ilyen eltűnésekkel, de elsősorban a sajátjával, ami előjött elő belőle ’37 novemberében, és aztán pár nap múlva halott is volt, angyalom. Volt itt nekem egy dilemmám, hogy mennyit rakjak ide belőle okulásul és intésül mintegy, és az egész mellett döntöttem, hátha megtér valamely egyed a narancssárga nyájból magára ismerve, bár erre kevés az esély, de mégis:

„Talán eltűnök hirtelen,/ akár az erdőben a vadnyom./ Elpazaroltam mindenem,/ amiről számot kéne adnom./ Már bimbós gyermek-testemet/ szem-maró füstön száritottam./ Bánat szedi szét eszemet,/ ha megtudom, mire jutottam./ Korán vájta belém fogát/ a vágy, mely idegenbe tévedt./ Most rezge megbánás fog át:/ várhattam volna még tiz évet./ Dacból se fogtam föl soha/ értelmét az anyai szónak./ Majd árva lettem, mostoha/ s kiröhögtem az oktatómat./ Ifjúságom, e zöld vadont/ szabadnak hittem és öröknek/ és most könnyezve hallgatom,/ a száraz ágak hogy zörögnek.”

Azt hihetnéd, ez nem illik ide, pedig dehogynem. Kitűnik belőle az idő könyörtelen természete, ami ugyan Camus szerint a legnagyobb ellenfele az embernek, a NER-ben viszont a barátja, mert élteti a reményt, hogy egyszer vége lesz. Ilyenkor jó eljátszani a bergsoni időfelfogással annak kettős természetéről, hogy nem úgy múlik, ahogyan az óra ketyeg, hanem teljesen önkényesen, ellenben mindenképpen könyörtelenül.

És ahogyan ez a tó eltűnt hirtelen, úgy fognak a stadionok is, mert kilopták azokból is a betont, ugyanis a rájuk szánt pénz elveszítette közpénz jellegét, ez a víztömeg is megszűnt köztó jellegű lenni, de úgy, hogy már nem is tó, hanem semmi se. Így mondhatnánk ezt az űrt, ezt a hiányt az ország szimbolikájának is, és nem is tévednénk olyan nagyot. Mert mi működött itt ezzel az eltűnéssel, hát, persze, hogy a karma. Az büntetett.

Ezt a karmát Raj például úgy föstötte le igen érzékletesen, hogyha ő Sheldon ökörségeit jámboran elviseli, akkor jutalmul, ellentételezésül mintegy, nagyfarkú, fehér milliárdosként fog újjászületni, mert ez a törvény. Füst Milán arról is tudna mesélni, hogy jó dolog-e nagyfarkú fehér milliárdosnak lenni, de ez esetünkben nagyon messzire vezetne. Egy kétségünk van momentán, hogy Orbán Viktor Mihály a mostani élete után milyen formában fog reinkarnálódni, de ahogyan elnézem ezt a zalakarosi tavat, semmi jóra nem számíthat, és jól van ez így.

Tagadhatatlan, hogy vészes állapotban van az ország, valamint a benne élő emberek. Miközben a fortélyos félelem igazgat, és most már tényleg nem lehet tudni, mikor, honnan és kit visznek el, és pláne, hogy miért, mint most például Czeglédy Csabát, azok, akik pedig vakon hisznek, kezdenek teljesen megőrülni, mint az én ismeretlen cimborám is a boogie woogie klubból.

Ő fáradságot nem kímélve ostoroz engem az oldalamon, rajtam tartja a szemét, s holott felhívtam rá a figyelmét, hogy ne igyekezzen annyira, úgyis kivágom a kommentjét a francba, ez nem hatotta meg, és tátott szájjal szidja az anyámat, engemet, s holott magam sem riadok vissza a mocskos beszédtől még írásban sem, okádását inkább nem citálom.

Összefoglalóan kijelenthetjük, hogy az ország egyetlen nagy hangulatban van, mégpedig egészen különösben, viszont ezen tulajdonképpen nem kell meglepődnünk. Oly régóta, és oly kitartóan cukkolja a sunyi hatalom a polgártársakat, amitől még a legjámborabb hintaló is fölnyerítene, nemhogy a keményen dolgozó, szarrá szívatott proletár.

Szelényi István, az MTA és a Yale kutatója minden bajok okát a hajdani alkotmányozásban látja, szerinte ott van valahol az ősbűn, meglátásom szerint viszont Sorosnál, és ezt most tényleg komolyan hiszem. Ő emelte ki a budi tövéből a parasztgyereket, és tartotta lélegeztető gépen a pártját jó ideig, most meg ott tartanak, ahol, de nem is ez a lényeg.

Egy Szelényi professzor megállapításában csalódott olvasó szintén demonstrálja nekünk, hogy az ország tényleg zizeg, éspedig így:

„Már azt hittem, valami olyan konkrét történelmi pillanatról rántja le a leplet a cikk, ami közvetlen kihatással volt a csutigeci szellemi integritására, ami kiváltója volt a Graz-protokollnak. Például a 2002-es nagy állfelkopás, vagy amikor El Kúró feltörölte vele a padlót a tévévitán, aztán még egyszer kicsavarta és kitörölte vele a seggét is. Az ősbűn valami ilyesmi lehetett, amikor a Grazi vitaminbomba hatása alatt, kábultan, egy parányi tudatossággal elhatározta, hogy felforgatja az egész az országot, a magyar népet pedig egy magához hasonló pitiáner, passzív-agresszív, ellenségeskedő, mindenféle kényszerképzetektől terhelt elmeroggyanttá teszi. Ezzel még adós nekünk a világ, a sors, az Isten, hogy legalább az okot megismerjük, ami miatt a csutigecit érdemeljük!”

Karakteres szavak és mondatok mitagadás, de azt tényleg nem lehet tudni, ha mindezek az örömök túlcsordulnak a klaviatúra peremén, mi történik, mi történhetik. Hiszen nem mindenki kétfarkú kutya, aki magáévá tette a kierkegaardi óhajokat, hogy legyen vele a nevetés. Például a CÖF-ös bagázsnak is egyfolytában rángatózik a szája széle, hogy az ilyen Németh Szilárdokról szót se ejtsünk.

Nagy, nemzeti tébolyda az egész ország, én pedig meggondolatlanul megfejtést is ígértem. Hogy rövidre lehessen zárni záros határidőn belül ezt a vizsgálatot, az „Ockham borotvája” elvet szükséges alkalmazni. A jámbor szerzetes szerint két, az adott jelenséget egyformán jól leíró magyarázat közül azt érdemes választani, amelyik az egyszerűbb, azaz, minden, a dolog magyarázatához nem szükséges ok fölösleges és ennélfogva elvetendő.

Tehát minden külön értesítés helyett fogadjuk el a gyakorló orvos diagnózisát, miszerint Orbán Viktor súlyosan beteg. A gyakorlott szem szerint skizofréniában szenved, ami sajátos pszichotikus állapot, és ez nem tréfadolog.

Röviden úgy jellemezhető, hogy a beteg akarata, gondolatai és érzelmei szétesnek. A pszichotikus állapotok a realitásérzék elvesztésével, érzékcsalódásokkal, hallucinációkkal, az érzelmi élet zavaraival, téveszmékkel, tudatzavar jelentkezésével járó elmegyógyászati betegségek. Több tényező játszik szerepet kialakulásukban, de e kórképek kiváltó oka lényegében ismeretlen. Viszont a beteg úgy rakja össze a külvilág történéseit, hogy azokból egy veszélyes, ijesztő kép áll össze. A betegség aktív szakaszaiban a beteg veszélyes lehet önmagára és környezetére is.

Itt a hunyó, stimmt, sokat merengeni ezen fölösleges. Azon azonban már sokkal inkább, hogy a környezete és csatlósai ugyan nem terheltek, viszont mégiscsak Simicska-folyadékok. Tudjuk, hogy bár determinisztikus világban élünk, mindenkinek van szabad akarata. Sheldon előadásában: szükséges a táplálék bevitele, a salakanyagok ürítése, és oxigén a sejtek működéséhez, minden más választható.

És hogy ezt az egészet, amit most itt előadtam, erkölcsi szintre emeljük, térjünk vissza a dánhoz, aki így morfondírozott: „Az én vagy-vagyom nem a jó és a rossz közötti választást jelenti elsősorban, hanem azt a választást, mellyel jót és rosszat választunk, vagy amellyel ezeket kizárjuk. Itt az a kérdés, hogy milyen meghatározások mellett szemléljük az egész létezést, hogy milyen meghatározások mellett akarunk élni.” Gondolj tehát Malacka, gondolj.

A strandon ücsörögve, törvényt betartva, miközben olyan barna lettem, mint egy ma született medve, soha eszembe sem jutott, hová is jutunk röpke évtized alatt. Voltaképp az egész addig ismert világ kiment a seggem alól, és így ülök most, bámulva és bambulva, hogy mi folyik itt. Amikor még együtt futballoztunk, Orbán Viktor szimpatikus fiatalembernek tűnt, és mindez odaveszett.

A pénz, az meghatározó dolog az ember életében, megléte, illetve hiánya dönti el, mivel tömjük meg gyomrunkat csupán azért, hogy az élet folyását fönntartsuk. Játszik ebben a meccsben a coopos parizer, beleájulva a költekezésbe viszont kolbász is, sőt, kakaóscsiga kakaóval kombinálva, hogy nem rohad szét a pejslim a hívatlan gyönyörökbe.

Üdítő, kokárda, rózsafüzér, zsebhamuzó, pénzcsipesz, buborékfújó, faliórák. Ezzel a kínálattal csábítja a vásárlókat egy bolt, és, ha jobban belegondolunk, ezek összessége elég is arra, hogy abszolváljuk azt a feladatot, amit amúgy életnek neveznek. A szellem és a test minden vágya és igénye benne foglaltatik a krétával srejbolt csalogatóban, én mégis inkább azon vagyok, hogy bazinga, amely szó Sheldon felfogásában azt jelenti, hogy vicc ez az egész.

Vagyunk így ezzel pár milliónyian ebben az országban, akik azt sem értik, miképpen lehet ellopni még a fejünket is a fülünk közül, hogy ne legyen mivel csodálkozni. Itt van nekünk mindjárt ez a születő félben lévő Puskás Stadion, ami árából a fiúk annyi rózsafüzért vehetnek, hogy lépni sem bírnak tőle.

A stadionberuházásról szóló első koncepciót az Orbán-kormány még 2011 novemberében fogadta el. Akkor be is árazták a projektet, a többnyire “hivatalosnak” tekintett helyen, a parlamentben elhangzott bejelentés szerint a költségvetésből harmincöt milliárd forintot adnának egy új, ötvenezer férőhelyesre bővíthető létesítményre.

2013-ban egy kormányszóvivői sajtótájékoztatón újabb tervekről számoltak be. Ott már hetven-nyolcvan milliárd forintban határozták meg a stadion maximális költségét, két év múlva ebből százmilliárd lett, a tervekben pedig már százhuszonnyolc milliárd forint is felbukkant.

Most pedig már azt magyarázzák, hogy a Puskás-stadion esetében nem történt kerettúllépés, hiszen a korábbiak nem voltak „hivatalos költségbecslések”. 2016-ban a létesítmény közbeszerzési hatóságnál leadott bruttó becsült értéke a hivatalos költségbecslés alapján száznyolcvan milliárd forint volt, áfával és öt százalék tartalékkerettel együtt.

Ha figyelembe vesszük, hogy Mészáros cézárnak még sok-sok újságot és televíziót kell fölvásárolnia, akkor a növekmény nem is olyan nagy. Nekem viszont fáj, hiszen lehet, hogy a kakaóscsigámat kell beáldoznom érte, a szomszédban meg a Józsi vagy megfagy, vagy pedig éhenhal, és ilyen Józsikból annyi van az országban, mint amennyi szotyolahéj a felcsúti VIP-ben Orbán Viktor meccsnézése után.

Mondhatnám erre Sheldon után, hogy bazinga, majd alámerülhetnék a gumilabdák tengerébe, de egyáltalán nincsen kedvem hozzá. Szétnézve ugyanis szűkebb és tágabb világomban, amely egyelőre még Magyarország névre hallgat, napra nap azt kell látnom, hogyan rohad szét az egész, miközben jobban teljesít. Így hát, az emlegetett bolt kínálatából a buborékfújót választom a zsebhamuzó mellé, kiülök a padra, onnan nézek szerteszét, és azt még kivárom, hogy ez a rohadt lufi szétdurran, mert ez lesz a vége. Akkor kiáltok majd, hogy bazinga, és jó lesz nekem. Nagyon.

Amikor pedig a magyar milliárdos jódógában megalapította budija tövében az ő kies akadémiáját, amely az elmúlt öt évben kilencmilliárd forintot kapott TAO címen a közösből, akkor nem számolt a személyzettel, amelyben Zeffa ugyan nincsen, mert a gazdának elég a szotyola, a kolbászt is máshol tölti, a pálinkát is másutt főzi, egyéb földönfutók ellenben bőven akadnak fatornyos stadionja tövében, az ő banános földjén.

Huszonkét takarító, huszonhárom karbantartó, a marketingigazgató öt főállású munkatársa, aztán három archívum-igazgató, öt edző, kilenc irodai asszisztens, egy iskolaigazgató és még sokan mások. Összesen százhárom főállású cseléd, akiket etetni kell, ezért százhárom milliót kértek még a bérük felére onnan Felcsútról. (Megkapták, perszehogy) A kilencmilliárdról, ami semmire sem elég ezek szerint, nemrégiben derült ki, hogy közpénz jellegű, ez a százhárom millió szintén, de ez voltaképp nem is tétel már.

A jó kuzinoknak a filmben (Nincs kettő négy nélkül ) – ami beugrott erről az egészről a rongyrázás okán – mindenféle üzleteik vannak, amelyből fussa a népes szolgaseregre, és pláne Zeffára, ez a mi kuzinunk viszont a népe farkával verdesi a csalánt, mert így szokta ő, amióta az eszét tudja, és amióta semmit sem dolgozott, mégis gazdagabb, mint a Coimbrák, pedig még szaxofonozni sem tud.

Azért, hogy visszatérjünk a magyar rögvalóhoz, a legjobb magyar akadémiának minősített debreceniek négy munkahelyre kértek támogatást, igaz, aztán nem is kaptak semmit. Különös hely ez a Felcsút tehát, amióta az ide született megváltó valóságosan is istenkirállyá vált. Stadion, kisvasút, fűtött pálya, milliárdos Makovecz-kazánház és igen tehetséges polgármester OKJ-s gázszerelő tudással, ami éppen elég egy jachthoz, valamint mindenhöz, ami OV szemének, szájának ingere lehet.

Sok ingere van neki. Annyi, hogy sorolni is tereh, legutóbb épp Népszabadságot óhajtott, és meg is kapta az ő alteregoja – akit Mészáros Lőrincnek hívnak – által.

„Eliot Vance: Olimpia asszony szereti Proust-ot, Baudelaire-t, és Whitmant. Megőrül Thomas Mannért, Beckettért, és Joyce-ért.
Greg Wonder: Jó kis cafka lehet.”
Ezen a röpke párbeszéden jót lehetett röhögni, amikor a filmben elhangzott.

Akkor már kevésbé vidám az ember, ha tudja, hogy nagyjából ilyen nívón álló mókus veszi meg a fél országot, amelyet „exponenciális javak”-nak tekint minden bizonnyal. Más épeszű magyarázat a szerzésre nincsen. Ez a fogalom azt takarja, hogy valami azáltal válik értékessé a tulajdonosa számára, hogy azt más nem tudja megvenni, vagy nem veheti meg. Viszont nem foglalja magában ez a meghatározás, hogy amikor minden megvan, még a fenntartását is a közösből fedezi a burokban született. Ezeknek ez is sikerült.

’Egáll az ész. Tényleg, ’egáll az ész. Nem ment el teljesen az eszem. Ezt a mondatot meg a haverom, Sheldon mondta, amikor önkényesen úgy döntött, hogy ezentúl nem használja az „m” betűt, száműzi úgymond az ABC-ből, és be is tartotta a fogadalmát egy darabig. Hogy ez hülyeség? Persze, hogy az, mégis jobb annál a szürreális masszánál, amit Magyarországnak neveznek, s ahol a nincstelen proletár fizeti az ő pénzéből síbolt banánültetvény munkásainak bérét is, hogy egy fillérbe se kerüljön az egész rohadt élet a tudjuk, kinek. ’Egáll az ész. Tényleg, ’egáll az ész.

Látszólag egy sorozatról beszélek, amely „Agymenők” címen fut, mert ezt is el lehetett baszni, ugyanis „The Big Bang Theory” néven anyakönyvezték, amely inkább mutatja, miről is szól ez az egész, azaz, magáról a világról, ha jól odafigyelsz. Nos, e sorozat főhőse az elébb emlegetett Sheldon, aki zseni, következésképp idióta, és nem nagyon érti azt a világot, amelyet amúgy fizikusként kutat. Szar ügy.

Ő az, aki, amikor poénnak szán valamely mondatot, hozzá kell fűznie a bazinga szót, hogy a többi pórok érthessék, most nevetni kéne, és mégsem, sohasem tudnak. Azért meséltem most itt el az egész életemet, mert valahogyan bazinga állapotúnak érzem a redves szülőhazámat, amelyben az uralkodó réteg rohadtul boldog, és erről akar engemet meggyőzni, hogy én is az vagyok. Bazinga, mondja, és nem vonódik mosolyra a szájam.

Tegnap például végzetes hibát követtem el, amikor kies szülővárosom helyi televízióját néztem, mert oda szögezett az elképedés. Polgármesterünk, aki egyébként az újraélesztéshez remekül ért, már az egész kócerájt meglélegeztette, olimpia-ügyben is kifejtette álláspontját, és reményének adott hangot, mondván: az érmek száma majd sokszorozódik. Így tudta le a kötelezőt, és mesélt nekünk még nagyon sok érdekest.

Ezt minden vasárnap megteszi egyébként, a helyi érdekeltségű televízió erre van fideszileg kitalálva, mise van benne, polgármester, valamint Hende Csaba. Kifulladásig. Ő szarta itt a spanyolviaszkot minálunk, utak, stadionok, munkahelyek teremtője ő, ez folyik belőle ellenőrizhetetlenül. Viszont sohasem mondja nékünk a varázsigét, miszerint bazinga. És nem is röhögünk. Csak mindig elszomorodok, hogy én ennek a kócerájnak voltam a főszerkesztője hosszú évekig. Le kéne tagadnom.

Valamint azt is, hogy magyar vagyok. Ezt is kisajátították már kedves fasiszta honfitársaim, ilyképpen az maradt, hogy zsidó, buzi, cigány, valamint migráncs lehetek, más identitásom nem maradt. S mielőtt kedves kommentekben küldenének el nyájas olvasóim az édesanyám valagába, megkérem őket, ne tegyék. Hogy ilyen lettem, leginkább ők tehetnek róla. Európainak kell lennem a fehérek közt. Bazinga.