Ezt a sok jót mind Rétvári örömapu jelentette be az ország lepusztult talpasainak, hogy örömvirágocskákat ültessen a szívükbe. A vázolt boldogságcunami az utóbbi két hét termése csupán, és soha nem lehet tudni, mikor, hol és milyen klafa hírrel csap le a jólfésült fiatalember a bamba tömegekre, hogy mitől jó most éppen nekik nagyon. Ezt a megállapítást a polgárok észbéli minőségéről nem én tettem, hanem a párt, mielőtt még fölhorkanna a tökeim elvesztését óhajtó hívő sokaság.

Rétvári örömapu kies hazánk boldogságtól csillogó szemefénye, aki szerint az élet itt csudijó. A jólfésült fiatalember a legváratlanabb helyeken leli meg az örömöket, ott is, ahol az egyszerű halandó rendszerint csak gőzölgő szarhalmokat bír fölfedezni, és ennek rendszeresen hangot is ad. Viszont ha a szemüveges alak szólásra emelkedik, rögtön áthatja életünk nyamvadt szövetét a rózsaszínű boldogság.

Ő annyi jó hírt hoz minekünk, hogy fölbukik a sárból a mennyiség-minőség gondja, amit muszáj tisztába tennünk. Noshát, Hegellel kapcsolatban a fölületes marxizmusból terjedt el az a vélemény, hogy a „mennyiség átcsap a minőségbe”. Ez a kijelentés nélkülöz minden alapot, ugyanis „A Kis Logika”, „Lét” című fejezetében Hegel világosan kimondja, a lét elsődlegesen minőséggel rendelkezik, s csak azután veszi föl a mennyiség meghatározását. Tehát ha bármi, akkor a minőség csap át mennyiségbe.

Nézzük hát azt a minőséget, amely Rétvári örömapunál mennyiségbe csapott át. Imhol a nyugdíj, amelynek érkezését föltétlenül kamerák előtt köll bejelenteni, mert Jolán néni megnémult, megbambult, és képtelen megkérdezni a Józsi postást, hogy mikor érkezik a tengernyi éhbérrel. Következésképp azt sem tudja, melyik nap öltöztesse díszbe a szívét az ő kisbolygóján, hogy dicsérhesse pártunkat és kormányunkat. A hála szavainak azért kell fölbugyognia Jolán néni lelkéből, mert az örömapu megmondta: évente huszonnégyezer forint többletet hoz neki a Józsi postás eztán.

Jolán néni nem egy matematikus elme magunk közt szólván, és tán el is hiszi örömapu szavait. Hazudik a ganaj, erre fölhívnánk Jolán néni ugrabugráló figyelmét. A jó hír harsonása szerint 2,7 millió szavazógépnek lesz nagyon jó idén az évi plusz huszonnégy ezrével, nagy gonoszul kiszámoltam azonban, hogy ez cirka havi százezres nyugdíjat tételez, ennyi viszont a nyugdíjas sokaság felének egyáltalán nincsen. Jolán néninek se, sőt, a szomszédban a Pista bácsinak meg pláne nem. Nekik néhány fémlő százas csupán a havi többlet.

De az a másfél millió ember, aki megkapja a havi párszáz extra forintját, nagy dilemma elé kerül, amely a következő: mivelhogy a farhát már a fülén folyik ki, meg nem lehet örökké csak zabálni, meg kell vizsgálni, hogy a hat év alatt harminc százalékkal emelkedett hangversenyek közül valami kortárs magyart, vagy igazi vágyait megvalósítva, fölidézve elsuhant ifjúságát, mondjuk Ramonest vagy egy kis Sex Pistolst, netán a dallamosabb Clash-t válassza. Mert ezekre olyan jól lehet csápolni a járókerettel.

Egyéb gondja most már nincsen a nyugdíjasnak Magyarországon, mert az örömapu azt is elmesélte: „A nyugdíjak most többet érnek, mint két-három éve, hiszen jóval az infláció felett emelték az ellátást, ezzel párhuzamosan pedig csökkentek a megélhetés költségei, olcsóbb lett a rezsi, és januártól csökkent az alapvető élelmiszerek áfája. A kormány bízik benne, hogy sokan tapasztalták az áfacsökkentés hatását, amivel több tízezer forintot spórolhatnak az emberek.” Lófaszt, örömapu! Ezt meg én teszem hozzá Jolán néni nevében.

Viszont mindezt a százezernyi jót hallva lelki szemeink előtt Rétvári örömapu már Hakapeszi Makiként materializálódik, aki – mint az tudvalévő – egy tábla csokiért mindenre hajlandó volt. Mint ez az alak is. Szorongva várjuk tehát, mikor jön el az idő, ahol örömapu így köszön el a permanens boldogság-ámokfutás után: „Véget ért a móka mára, zárul Miki mókatára, de, ha tetszett, nemsokára, Tercsi, Fercsi, Kata, Klára, s valahány név a naptárban, eljövök még hozzátok! Viszontlátásra pajtások!” Ekkor sírja majd el magát Jolán néni, mert rájön, hogy újra gyerek, de Johnny Rotten mégsem lehet az övé, csak a húgyszagú Pista ember a 28/A-ból. Mert az élet nem habostorta, még havi párszáz plusszal sem.