Hogy lehet-e élni Orbán hiányában, vagy, hogy elhallgatnak-e a madarak, rám zuhan-e a mázsás, szörnyű mennybolt, hogyha hanyagolom őtet. S jelentem, van élet Orbán nélkül, ebből fakadóan lesz majd utána is, amikor már – akármilyen okból bekövetkezve – nem ragyogja be kies hazánk összes egét, nem belőle fakad és hozzá tér vissza minden gondolat, hanem marad idő élni is, fütyörészni vagy elolvasni egy könyvet akár. Nem rossz dolog az sem, nekem elhihetik, majd a háború után hétfő este nyolckor ki lehet próbálni.

Ahogyan Svejk is ilyen konkrét időpontban adott randevút Vodickának, mint emlékezhetünk. De ne szaladjunk előre ennyire a mennyországba, mert még az is lehet, hogy soha el sem jutunk oda, s akkor csak leshetünk ki a füleink közül a fejünkből bambán, hogy mi van itt. Több oka is volt, hogy hanyagoltam tegnap a vezért – az egészségügyi és tudományos megfontolások mellett -, egyrészt az, hogy nem érdemel a manus figyelmet egyáltalán. Elveszítette a jogait arra nézvést, hogy az ember figyeljen rá, ezt a kiváltságot a ruszkik haza ordítással hagyta oda.

Mivelhogy tudjuk, milyen körülmények közt hangzott el az is. Másrészt pedig az a tényállás, hogy teljesen érdektelen, amiket beszél, mindent tudunk már, amit éppen mond, amit valaha mondott vagy a bizonytalan jövőben mondani akar. Ezt hívják lejárt lemeznek vagy szavatosságnak, dohos, de inkább megengedem, pöcegödör szaga van a manusnak, az ilyenektől, az ilyesmitől pedig ódzkodik az ember. De az elveken kívül gyakorlatiasabb indokaim is vannak arra, miért kell, illetve kellene hanyagolni azt a molekulahalmazt, amit momentán Orbánnak hívnak.

Majd előadom azt is, most azonban vessünk egy pillantást arra a cirkuszra, amely megelőzte az aktust. Már hetek óta ment a rezgés, hogy Orbán a sajtó rendelkezésére áll, uramisten, mi lesz velünk nagymama, így öltöztette virágba a szívét az összes szerencsétlen sajtómunkás. Mindegyik, aki elveszítette a méltóságát, és megint beleállt abba a röhejes szerepbe, amit Orbán leosztott neki. Az, hogy ez a manus évente egyszer kegyeskedik a sajtó büdös segédmunkásai közé leereszkedni, nem öröm, hanem gyalázat.

A nem létező munkaköri leírásában ugyanis az szerepel, hogy rendszeresen, akármikor, mindig be kell számolnia a munkáltatójának a ténykedéséről, ez pedig, ezek pedig mi volnánk, az istenadta nép. A sajtó szerepe ebben az esetben a közvetítőé, aki, illetve amely elkészíti ezt a jelentést, hogy kedves nép, Orbán Viktor ezen a héten, ezen a napon, ebben az órában és percben ezt végezte éretted és általad. S hogy ez most úgy hangzik, mintha egy sci fiből cibáltam volna elő, mutatja, milyen gyalázatos állapotban van az ország.

Az évi egy hazudozás, megspékelve azzal, ki mehet rá és ki nem, kit engednek be vagy rúgnak valagba a bejáratnál, csak hab a tortán, és okot meg indokot szolgáltat arra, miért ne menjen oda az ember. És még csak nem is valami félreértett sértettség vagy hiúság okán, hanem elsősorban amiatt, mert érdemi információt ilyen eseményen nem kaphatni, hogy pogácsát osztanak-e, azt meg nem tudom. Ha van értelmetlen és pláne még megalázó szerep, amit sajtómunkás kaphat, akkor ez az, s hogy sértetten vagy akár boldogan lubickol benne valaki, az egyéni nyomorúság dolga.

Másrészt, mint jó fasisztának, Orbánnak is lételeme a harc, s ha még egy kósza kérdésre azt is kell válaszolnia, hogy boldog karácsonyt, vagy függöny mögé bújik, ez is a játék része, amivel csak az ő meséjébe illeszkedik, aki részt vesz benne így vagy úgy. Viszont még ezt is megértem, ha elfogadni már nem is tudom. Hosszú évekkel ezelőtt nekem is tele volt a telefonkönyvem mindenféle nagy és fontosnak vélt emberek telefonszámával, kormányzati emberekével, írókéval, zenészekével, s az ember olyan állapotban azt vélheti, ő is lényeges része a történetnek.

Nem az. Viszont az ilyen érzettel és a hozzá tartozó szereppel, utalva most ismét a tegnapi gyalázatos eseményekre, a telefon másik oldalán lévőkben is csak azt erősíti, hogy ők érdemleges alakok. Ők sem azok. Majdnem az összeset ellepi az idő, alig is van néhány, akit ma is jó szívvel tárcsáznék, másokat meg el is feledtek. Ilyen kontextusba helyezve a tegnapi akármit – mert nem tudható, mi is volt ez igazán -, ugyanaz, ha hallottuk, mit hazudozik össze Orbán, mintha azt sem tudjuk, mit beszélt. Ha senki meg sem jelenne az ilyesmiken, az nem az újságírónak fájna, se nem az olvasónak, hanem neki. Viszont neki nagyon. Mert nincs nagyobb büntetése, mint körötte a csend.

„Inkább az áruk, a szolgáltatások adóztatását jövedék esetében, fémkupak esetében, amelyek termékdíjként jelentkeznek, és azok ilyen környezetvédelmi szempont, hogy a fémkupakoknak az ügyében fellépve próbáljuk meg ezt a szemléletet csökkenteni, tehát egy sor olyan adóintézkedést fogadtunk el, amelyik alapvetően nem érinti az emberek mindennapi életét.”

Ilyen az, amikor kósalajos váratlan kérdést kap, és ő a frakcióvezető a fideszben. Meg kell hagyni, mindez szíven üti az embert, amikor szembejön vele a szellem maga. Nem a lepedőbe burkolózós, hanem az tudatbéli, amely majd elhozza nekünk a napvilágot Petőfi szerint, aki szerencséjére nem találkozott fideszessel az ő idejében. Amilyen hirtelen természetű egy manus volt, teljesen váratlan dolgok történhettek volna, de ezt már sohasem tudjuk meg.

Kósa – megafidesz – szerencséjére azonban van egy habony nevű képződmény is a Föld nevű bolygón, aki organizmus Ibizán, vagy kölcsönzött festmények tanulmányozása közben szokott megvilágosodni, és ehhöz még csak lótuszülést sem kell alkalmaznia. Nem Sziddhartha ő, hogy túlerőltesse magát. Ellenben otthon van a szakirodalomban, és rátalált erre a doorstepre, ami megmentheti a fidesz hülyéit.

Ez az a kinyilatkoztatási forma, amikor kiállnak a politikások valamely fedett helyre, hogy meg ne ázzanak, és mondják a maguk baromságait, kérdést föltenni pedig csak válogatottat lehet, nehogy behugyozzon zavarában a tájékoztató elme. Ezt olvasta azárpi a szakirodalomban, és azonmód javasolta is frakcióvezető úrnak, hogy éljen ezzel a közlési formával, ha már azzal verte meg az Isten, hogy meg kell szólalnia.

Meg is teszi. Három hónapja csak olyan kérdésre válaszol sajtótájékoztatóin, amelyekre szeretne. A csakafidesz frakcióvezetője arra hivatkozik, ezek úgynevezett doorstep sajtótájékoztatók, amik egyetlen témáról szólnak, minden más kérdést az általános sajtótájékoztatóin lehet feltenni. Ilyenből azonban egyet sem tartott, mióta bevezette az új szabályt.

Falusi mulatságokon, amikor a vasvilla még nem kerül elő, a körhinta melletti sátorban lehet venni a három műanyag majmot, akik befogják a szemüket, fülüket meg a szájukat. Ez nagyon mulatságos, a magyar népek kiváltképp kedvelik, viszik, mint a cukrot a falvédő alá a stelázsira.

Ilyet nézegethetett azárpi, amikor fehérporos agyába bevillant ez a doorstep, és azt hitte, hogy feltalálta a spanyolviaszkot. Tévedett aranyom. Ha nem járna annyit tengerparti diszkókba, akkor tudná, hogy a legnagyobb király nem a Jimmy, hanem orbán maga, aki már évtizede ebben az üzemmódban működik, neki például senki emberfia kérdést föl nem tehet. Ő enélkül is képes elmondani, ami bugyborékol az agyában.

A németszilárd meg nem hall. Se alapítványokról, se matolcsyról, ilyen embert ő nem is ismer. A három majmok értékes tagja ő, az összes fideszes barom meg nem lát. Fingjuk sincs, hol is élnek. Világképüket, s ennek megfelelően kinyilatkoztatásaikat is egy szűkös mezsgye határozza meg, amit aviktor jóváhagyólag engedélyezett.

A szótár nem túl bőséges, ellenben jól használható, és a következő morfémák ringatóznak benne: Gyurcsány, Bajnai, emúútnyóóc, baloldal, migráncs, terror, Brüsszel, Soros, reformok, működnek, jobban teljesít, rezsi, marad a zembereknél. Más nem nagyon, viszont ezzel a szókészlettel nagyon jól elvannak. Ennyivel dolgoznak, és lássuk be, mindebből a mondatok végeláthatatlan sokaságát lehet előállítani.

A végeredmény nem épp magas irodalom, de erre szükség nincsen. A proletár ilyet nem igényel, ahogyan földrajzot sem, történelmet sem, egyáltalán alig is van szüksége valamire. Futballt akar meg stadionokat, mindennapos testi nevelést és dalolászást, pitypangot és egymáshoz érő talpakat. Ennyit nyújtana az istenadtának afidesz.

Gyártaná a kósákat, ez viszont – ha más nem is – mégis csak fölháborító igyekezet. Elvégre mindenki nem lehet frakcióvezető, következésképp nem kötelező hülyének lennie, bár dolgoznak rajta erősen. Bonyolult egy dolog ez az élet, lássuk be. Mégis csak tekergőzik, redőződik a jobbágy agya, és nem tükörsima, ami előírás, ha képviselő akar lenni az ember. Pláne, ha fideszes.