Az egész téboly úgy kezdődött, hogy a nagyhatalmú sündisznócska – bocs tüsik – látogatást abszolvált a TEK-nél, hogy a csapatok harckészek-e, meg, hogy lemosták-e már a föliratot a páncélosukról, ami a karácsonyi forgatagban ráfújódott, míg a bátrak terroristát kerestek a jászolban meg a szamár füle mögött. Itt a kikelet mindjárt, legyenek má’ fössek a harcosok, ha valamelyik urnánál nyolcadikán elszabadulna a pokol, és rossz helyre rajzolnák az ikszet.

Minden rendben lévő volt, csak az a kurva Brüsszel rajzolt gondülte csíkokat megint Szilárdunk zsírtól telt tarkójára. Mer’ az E.ON olcsóbban akarja adni a gázt, mint ahogyan a rezsicsökkentés nagykönyvében az évekkel ezelőtt megíródott – ez derült ki, midőn Szilárdunk a TEK után sajtótájékozott -. Nemá, ugyehogy. Ez a sorosista E.ON úgy hekkeli meg a rezsiharcot, hogy olcsóbbé fűt meg főz a nemzethy gázszolgáltatónál. Borzalom, hová vezet ez.

Azt mondta az imperialista E.ON, hogy a szabadpiacról szerzi be a naftát, ezért árat csökkent, amivel éves szinten az ő fogyasztói olyan tizenháromezer pénzt spórolhatnak, ami több mint egy Bözsi. Hallatlan. Az ilyenekkel, amikor nem a Rétvári jelenti be, hogy mennyit hagyott a ’zemberek zsebében a Viktor, miután szuszogva szétlopta magát, szóval az ilyen váratlan helyzetekkel nem tud mit kezdeni a csürhe, mert kicsúsznak a kezéből a dolgok. Megkérdőjeleződik a mindenhatóság nimbusza, következésképp csak hápognak, mint most a rezsi atyaúristene is.

Viszont, hogy mit, az megér egy misét. Erre tessenek gombot varrni, hogy azt kérte, az emberek ne hagyják becsapni magukat. Megjegyezte: aki elfogadja az E.ON ajánlatát, az „kimegy a szabadpiacra” két évre. Németh Szilárd az E.ON-nak azt javasolta, „kicsit fogja vissza az agarakat”, és ne avatkozzon be a választásokba. Mert, hogy Németh szerint az energiaszolgáltató ajánlatával egyértelműen a politikai adok-kapokba száll be, Brüsszel oldalán. Most levegőzzünk kicsinyég, és vonjunk mérleget.

Íme, hölgyeim és uraim, ide vezet a gát nélküli lojalitás, a totális szervilizmus és a hatalom végtelen akarásának furcsa, rothasztó elegye. Hogy elmegy tőle az ember esze. Most jámborul azt mondom a mi bábunkra, hogy idióta. És, ha azt hiszed, ezzel megengedően, mint egy agyilag lassú, dagadt óvodást jellemeztem őt, akkor tévedésben leledzel. A szakirodalomban ugyanis a félkegyelműség fokozatai az imbecillis, debilis idióta sort mutatják. Ez utóbbiba fér bele az is, amikor a szerencsétlen delikvens taknya-nyála összefolyik, és ennyit a testi tünetekről. Meg én kérek elnézést.

Hanem a lelke. Az a katyvasz, amiben tort ül a bamba gonoszság, és egy idő után azt hihetnénk, hogy nincs lejjebb, és tényleg nincs. Ott ül ő mindennek az alján, és az ilyen böfögések csak a masszív sötétség bugyborékai, mert már rég eljutott a négy láb jó, két láb rossz olyan igazságához, amin kívül egyéb nem is létezik. Esetünkben például a nemzeti gáz drága, a nemzeti gáz jó, a brüsszeli gáz olcsó, a brüsszeli gáz rossz őrületéhez, amit kiegészít néhány migráncs és Soros felüvöltés, amikor nagyon fáj neki.

Ez, hogy tutul, mert a népek olcsóbban kaphatják a gázt, mutatja, hogy a szaros politikájukról minden máz leomlik végül. Nem a polgár, a család, a kereszténység – meg még milyen hazug agymacskájuk van – a fontos, hanem csakis a hatalom meg a csókosok, és mindenáron. Nem akarok én nagy szavakat használni, de ez az út vezet oda, majd, hogy robbantsunk fel mindent, ha már nem lehet a miénk, meg, hogy ez a nép nem érdemel meg minket, így pusztulnia kell, mert elbukott. Ilyen történelemkönyvi párhuzamok ugranak be hirtelen-váratlan.

Csöndben jelezném töketlen ellenzékünk számára egyébként, hogy itt van egy újabb ziccer. Ahogyan Lendvai Ildikó 2002-ben lassan mondta, hogy Orbán is megértse, nem lesz gázáremelés, most is tagoltan kéne a panelproli tudatába injektálni, hogy nem lesz gázár-csökkentés, amíg ezek vannak. Egyszerű játék ez, és még hatása is lehet. Vagy ha nem, hát kisnyúl, és eljön az idő, hogy nemcsak azt mondják meg, mennyiért fűtheti a ’zember a seggét, hanem azt is, hogy ki kaphat gázt, hogy meg ne fagyjon. Viszont én szóltam.

Nyolc éve választották meg először teljes egyetértésben, mert Gyurgyalag Frankenstein, az előző képviselő a sarki kocsmában két fröccs között bevallotta, hogy hazudott reggel, délben meg este.

Ezt nem tűrhették a lakók, s miután néhányuk spontán öngyulladást produkált a lépcsőház előtt, meg matchboxokat borogatott a homokozóban, Gyurgyalag kihívta a tűzoltókat, és ettől végleg kitelt a becsülete.

Akkor is lakógyűlést tartottak, és azt is Gyurgyalag képébe vágták, hogy lop, de ezt senki nem tudta bizonyítani, mégis leváltották. Orbitálist úgy üdvözölték akkor, mint a megváltót. Igaz, évekkel azelőtt már volt egyszer főnök, akkor is suttogtak a stiklijeiről, de ezt mindenki elfelejtette, mert a lakók emlékezete rövid volt nagyon.

Lépcsőház-forradalom történt tehát. Vejnemöjnen sunyin nézett, ahogy ringatózott a lakók feje tetején, és másnap mindenki legnagyobb megrökönyödésére új házirendet vezetett be. Sőt, azt mondta, meg kell védenie a közös költséget, ezért átutaltatta a saját számlájára, és mindenkit megfenyegetett, hogy kikapcsoltatja a fűtést, ha önként nem adják oda a felújításra félretett pénzt.

Furcsa volt ez a lakóknak. Gyurgyalag ugrándozott is, hogy ő megmondta, ott sipítozott a lépcsőházban, de leszerelték, hogy ő elbaszta, nem kicsit, nagyon, fogja már be a pofáját.

De egészen furcsa dolgok történtek aztán. A földszint kettőben lakott Mérhetetlen Hörpincs, aki minden munkát megkapott. Senki nem kérte, de festett, mázolt a lépcsőházban, az udvaron még a homokozót is letérkövezte, állandóan Vejnemöjnennel sutyorgott meg szotyolázott, és a báva lakóknak azt mondta, csak keményen kell dolgozni, mint ő, és rájuk mosolyog a jóisten. Ezt akkor jelentette ki, amikor egy jachtot tuszkoltak be az ablakán.

Így zajlott az élet a Szűzmária utca 2018-ban, amikor az egyik lakó, aki ilyen züllött képű bölcsésznek nézett ki, és romkocsmákból járt haza, meg a térköveket színezte-festegette mindig szivárványosra, hogy már rendőrt is kellett hívni rá, azzal jött, hogy ő albérlőt fogadna.

Vejnemöjnen teljesen meghülyült a hírre, szögesdrótokat húzatott a bölcsész-képű ajtajához, és a saját kultúrájáról hadovált, miközben rengett a tokája, rángatózott a feje, és azt mondta, ezt meg kell konzultálni. Ezért hívta össze a lakógyűlést, de csak ketten mentek el, és ők ordítozták, hogy vivát, Vejnemöjnen.

Szellő Radus, aki valami különös oknál fogva arról álmodozott, hogy úgy dúrhatja majd ki Orbitálist, mint az előtte Gyurgyalagot, ment volna, de a holdvilágképű, szemölcsös pofájú Germán Stramm, aki a rezsire ügyelt, ezért mindig bezárta az összes ablakot, ráordított, hogy ki van tiltva Isten nevében, majd keresztet vetett bal kézzel, és alulról fölfelé.

Vejnemöjnen nekilátott, és mondta ennek a kettőnek, hogy ide egyetlen albérlő be nem teszi a lábát, amíg ő él és mozog, ettől azoknak, szerencsétleneknek spontán orgazmusuk támadt, amikor beütött a ménkő.

Illetve beütött volna, ha ez a kettő épp nem élvez el, mert a földszint egy – ahol Vejnemöjnen lakott – ajtaja kinyílt, és két, álomtól ittas, ismeretlen rézbőrű nézett ki, majd megkérdezték Orbitálistól: – Főnök, hol a tojás? – A kettő, aki épp ott volt, egyáltalán nem foglalkozott velük, mert Vejnemöjnent éltették.

Így azt is csak az utcáról látta az a nyolc – aki nem jött el -, benézve a bedeszkázott ajtó résein, hogy Germán Stramm megnyálazza a buci ujját, úgy rajzol keresztet az idegenek homlokára. Ezek nem tudták, mi történik, és annyit rebegtek: – Allahu Akbar.

– Nincs tojás – mondta Vejnemöjnen a frissen megtérítetteknek -, de Mérhetetlen Hörpincstől vehettek. – és a kettes számú ajtóra mutatott. Aztán elordította magát: – A lakógyűlésnek vége, menjetek békével. – A két elvarázsolt alak távozott, szidták a züllött képű bölcsészt, az egyik valami savat emlegetett. Így azt sem látták, hogy a két rézbőrű iszonyú pénzeket fizetett a tojásért, amit aztán Orbitális és Mérhetetlen igazságosan, nyolcvan-húsz arányban el is osztott.

A nyolc átvert alak meg tehetetlenül nézett befelé a lukon, de nem tehetett semmit. Így szállt le az éj a Szűzmária utca 2018-ban.

Ott horkolt mellette az ura, akivel már negyvenhét éve nyüstölték egymást az életnek nevezett valamiben, horkolt, és a házi főzésű pálinka savanyú gőzeit eregette ki magából, de ez is rendben volt. Megrángatta a párnacihát, és addig mondta magában a miatyánkot, amíg a kakas szava nem szólt, hogy már szabad kikelni a dunna alól, nekilátni a napi zakatolásnak, ami már csak pöfögésnek volt nevezhető.

– Ébredj, aptya! – Bökte oldalba az urát csak úgy ezer éves megszokásból, mert a ház körül már régen nem volt teendő, az utolsó disznót tíz éve, a legkisebb unoka keresztelőjére bökték le, és amint a végső kanál zsír is elfogyott a bödönből, már disznajuk sem volt. Minek, egyrészt, másrészt pedig nem volt már moslékuk, hogy újat neveljenek.

Alig is pirkadt, az öreg indult abba a rohadt kocsmába – hogy szakanna rá az ég -, meginni azt a keveset, ami amúgy volt, de Erzsike néni már régen túl volt azon, hogy ezen pöröljön. Megtette ezt végtelen életük során fiatalasszony kora óta naponta minden eredmény nélkül, most meg már úgy volt vele, ezt rendelte az Úr egészen bizonyosan, mert különben mért lenne így, és nem másként.

Az öreg elzötyögött a gumicsizmájában az ivóba, Erzsike néni magára vette az otthonkáját, göbös ujjaival megcsomózta álla alatt a kendőt, és belesüppedt a gondolkodásba, mert neki sem volt mit tennie. Maradt még köménymagos leves meg krumplistészta tegnapról, a két vézna tyúk elkapirgált magában, a loncsos szőrű, különös keverékű Morzsa kutya meg élte a maga önálló életét.

Ült a hokedlin a konyhában, és ahogyan az első napsugár megvilágította az asztal sarkát, rávetült a fény egy sárga csekkre, amiről tudta, hogy nem fizeti be. Ez a szemétről szólt, amit Erzsike néni sehogyan sem értett, mert szemetük se volt hónapokig. A maradékot a Morzsa ette meg, ami ezen kívül keletkezett, az meg a kert végében álló budiban végezte.

Nem értette, hogy ezt mért kell neki fizetni, és pláne ennyit, egy heti élelem árát, és ahogy idáig jutott vélekedésében, valami eltörött benne. Minden rossz okát Jenőben, a polgármesterben látta meg ekkor, aki suttyó korában lopta a cseresznyéjét, mindig röhögve futott el a kapanyél elől, és már akkor is rosszul állt a szeme neki, most meg itt dirigál díjakról, meg az egész életről.

Fogta a sárga csekket hát, átballagott a hivatalba, ami ott volt a kocsma mellett, és életének összes keserűségét, az összes ellopott cseresznyét, minden szemetet és minden mocskot a Jenő arcába káricált, és csak mondta. A Jenő meg elkezdett paragrafusokról meg ilyenekről beszélni, aztán valami Németh Szilárdról meg rezsiről, de Erzsike néni nem az öltönyös embert, hanem a pofátlan kölköt látta benne.

Nem volt nála a hajdani kapanyél, ezért összegyűrte azt a sárga csekket, az asztalra kente, maga sem tudta, honnan tért vissza karjaiba az élet, és két maflást kevert le a cseresznyetolvajnak, aki nem lepődött meg, a hóna alá kapta a húsz kilós öregasszonyt, és kirakta az utcára. A kocsma népe – az ura is – látta mindezt, egyként kortyolt a fröccséből, egy bicikli váratlanul eldőlt, mert épp arra járt a szentlélek, Erzsike néni arcán, szeméből pedig megindult szerencsétlen életének sós patakja.

(Idén február végén egyik reggel a polgármesteri hivatalban kereste fel egy szatmári település vezetőjét egy idős asszony, és kérdőre vonta az általa fizetendő szemétszállítási díj összege miatt, ugyanis azt eltúlzottnak tartotta. Bár a polgármester megfelelő tájékoztatást adott a jogszabályi előírásokról, ezen a néni annyira feldühödött, hogy az íróasztala mögött ülő férfinak lekevert két pofont és a nyakát is megkarmolta. A polgármester ezután megragadta az asszonyt, és kivezette az irodából. Hivatalos személy elleni erőszak miatt kilencvenkétezer forintra büntették a nőt. – MTI)

Sok lehetőség van, amely ezt feltételezteti velem. Ha belenézünk vizsgálódásunk tárgyának tébolytól csillogó malacszemeibe, akkor felállíthatjuk azt a diagnózist, miszerint élharcos úr nem rendelkezik szellemi képességeinek maximális kapacitásával, más opció szerint csak ennyire futja neki. Védelmében elmondható, hogy netán a fixáció kóros állapotában leledzik. Erről a létminőségről azt mondják a tudós doktorok, hogy az alany egy másik személyhez, élőlényhez vagy tárgyhoz fűződő kapcsolata megszállottjává válik. Talán ez lehet a baj

Mindenesetre újólag elérkezettnek látta az időt, hogy a rezsiről szóljon, és mikrofonokat gyűjtsön maga köré. Ezt amúgy semmi különös esemény nem indokolta, ezért elővette a mi lett volna, ha lett volna filozófiai alaphelyzetét, hogy mondandójának aktualitást adjon, és a következő teóriával állott elő: „2002 és 2010 között 97 százalékkal emelkedett a lakossági villamos energia ára, a gázé pedig 206 százalékkal. Ha a szocialisták maradtak volna kormányon, és folytatódik ez a trend, akkor a jelenlegi 37,45 forinttal szemben akár 85 forintos kilowattóránkénti villanyár is lehetne, a gáz esetében pedig egy köbméter ára a mostani 113,55 forinttal szemben 419 forint is lehetne.”

Kocsmákban szokták elsütni a „ha a nagymamámnak kereke lett volna” kezdetű népi rigmust, ezek szerint Németh Szilárd valami roggyant csepeli csehóba vizionálta magát. Azon most nagyvonalúan emelkedjünk túl, hogy mi lett volna, ha a Fidesz nem pofázik bele az energia árába rezsicsökkentés címén. Erről számolatlanul keringenek számítások szerte a szájber-univerzumban, hogy mennyivel lenne épp olcsóbb, nem is ez dolgozatunk tárgya. Hanem az, hogy utána járjunk a regnáló hatalom köreiben egyre inkább elhatalmasodó mi lett volna stílusú elmélkedéseknek, amelyek voltaképp a töketlenségüket hivatottak elfedni. Nem érdemlik ugyan, de nem állhatom meg, hogy Füst Milán mestert hívjam segítségül a tisztázásra, aki így ábrázolta a kérdéses problémát:

„– Ti vakok, – mondottam, miután a Korán utasítása szerint illő alamizsnát adtam neki, – ti vakok voltaképpen elégedett emberek vagytok. – Az öreg nevetett.
– De csak mi, született vakok, – azt mondja, – aki később lett vak, az nem.
– És mi lehet annak oka, hogy az nem? Mit gondolsz effelől? – kérdeztem tőle.
– Mert az folyton azon képzelődik és gondolkodik, hogy milyen jó dolga volt neki azelőtt, mikor még nem volt vak. És hogy ezek szerint ő milyen boldogtalan most. És hogy mi volna, ha ő nem volna vak.
– Úgy, úgy, ez a képzelet nagy adományából folyó átok, – mondottam én, aztán elgondolkodtam s ő hagyott hallgatni.
– Te filozófus vagy, – folytattam egy idő után, – s ehhez még zöld turbánt is viselsz, megmondhatom hát neked, hogy ebből származik az igék feltételes módjának múlt időben való használata is. Mi lett volna, ha lett volna, – és ezen a címen értekezést is akarok írni.
– Jól teszed, ha írsz róla, – felelte az agg, – mert ez maga a meddőség. Semmi se származik belőle, csak bánat és bánat. Életünk irracionalitásának egyik jelképe éppen ez.
– Úgy, úgy, – mondom én, – megmagyaráznád, hogy hogy gondolod?
– Nem kell ezt sokat magyarázni, – feleli ő. – A sánta sakál nem tünődik azon, hogy mi volna, ha nem lépett volna bele a csapdába, sem azon, hogy milyen boldog volt ő azelőtt, hanem a lábát nyalogatja és törvényének veszi azt, ami vele történt. Vagyis azt, hogy sánta.”
(Ez mind én voltam egykor)

Hát nem csodaszép? Dehogynem. Ám, hogy visszaevezzünk vizsgálódásunk eredeti tárgyához, fölmentést is adhatunk Németh Szilárd kétségbe vont szellemi kvalitásait illetően. Lehet, hogy alkimista, és nem a bölcsek kövérét keresi, hanem a rezsicsökkentés az ő magnum opusa, nagy és becses alkotása, és ennek a fixációja (részfolyamata) az időről-időre megtartott sajtótájékoztató a felemelő témában. Vagy a törzsfőnök adta neki ukázba, más variáció most már tényleg nincsen. Ellenben ha magunkévá tesszük a fidesz-gondolatiságot, akkor föltehetjük a kérdést, igaz, az M1 kamerái nélkül: mi lett volna, ha a választásokat nem csalják el aljasul törvényesített módon? Akkor Németh Szilárd mivel foglalatoskodna? Ezen gondolkozzatok gyerekek a következő őrsi gyűlésig.

Ezt az MTI közölte a nagyvilággal, amely alakulatról bizonyos ideje nem igazán mondható el, hogy sötét színekkel föstené le az országot. Ebből az adatsorból azonban nem egy Barbie-ház mutatkozik, ha viszont fideszül gondolkodunk, akkor mindez nem is létezik, szemfényvesztés csupán.

Mert mint tudjuk, Magyarország jobban teljesít, sőt, múúkodik. A baloldal azonban – mint az közismert – permanensen a haza elrontásával foglalatoskodik, így szent karácsony előtt is fölbérelt sokezer embert, hogy játszásiból álljanak sorba némi elemózsiáért. Nem azért, hogy az éhendögöléstől megóvják nyamvadt kis életüket, csupáncsak felforgatási céllal, hogy a mi Kánaánunkat előnytelen színben tüntessék fel. Csakazért.

Ezért nem foglalatoskodik ilyen hókuszpókkal a kádéenpé, amely cserkészcsapat közismerten irgalmasságáról ismerszik meg már jóideje. A szalonkákat egyelőre nem lövik halomra, de rezeg a léc, az emberek meg le vannak szarva, ugye. Ők az Urat szolgálják, nem a földi halandókat, ez abból is látszik, hogy a vasárnapi vásárlási tobzódás helyett kézimunka szakkört és istentiszteletet javasolnak, különben is az ostya – mint Isten teste – fölöttébb laktató. Az ő véréről ne beszéljünk most, ha túl sokat iszik belőle a proli, akkor illetlenül viselkedik, és nem kap tűzifát.

És most, hogy így a nagy zabálások és vedelések problematikája megoldódott, vigyázó szemünket vessük a rezsiharcra, amely öldöklő küzdelem tábornoka – aSzilárd – már a Párt alelnöke, ergo nagy ember, aki birkózni is tud, ezért a karfiolfülűek vezetője is egy személyben, de ez mellékszál. Azt jelzi csupán, hogy milyen végtelen munkabírással rendelkezik a szegények jótevője, és dolgozik is nagy rössel.

Ezek meg – az élhetetlen népség – születésük és neveltetésük okán háládatlanok, és még azt a pár fillért sem fizetik be, amibe manapság kerül a gázláng, amikor minden energiahordozó ára kétnaponta feleződik a nagyvilágban, ennek megfelelően a keményen dolgozó jómunkás kisember is tizenöt forinttal kisebb számlát kap. De még ezt sem képes kiperkálni.

Mert nem is akarja. Direkt szórakozik, nem megy a postára a csekkel, fogja magát, Ibizára meg Miamiba utazik a saját lábán, s miközben jót szippant a kokóból, és hülye szemekkel néz, elégedetten böffent kicsit, hogy megint, és ismét túljárt a NER eszén.

Viszont egymillió villanyszámla az a nem kövéri családmodellben uszkve négymillió magyar élőlény. Valami igaz lehet tehát abban a felforgató állításban, hogy ez itten a négymillió szegény országa. Viszont kellő kalória-visszafogással – ahogyan az új számítások javasolják – ez a szám csökkenhet. A sok szemét karitatív majom meg szétbarmolja az idillt, tömik a töltött káposztát a népekbe, amikor épp hozzá szoknának az éhezés kéjeihez. Tarthatatlan egy állapot, hogy a TEK meddig tűri, nem tudható. Csak ki kell várni az örömöket.

– Közművezeték-adó.
– A magánszemélyek kommunális adója adótárgyanként 12000 forintról 17000 forintra emelhető.
– Kaszinóbezárás, majd újranyitás bennfentes feltételekkel.
– Bírósági eljárásokkal kapcsolatos illetékek drasztikus emelése.
– Banki tranzakciós díj emelése, csekkadó, tranzakciós adó megduplázása 3 ezrelékről 6 ezrelékre.
– Betététi kamatok után 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás bevezetése.
– Telekommunikációs adó.
-„Cégadatok kötelező frissítése”-adó. Cégenként 20-50 ezer forint között + ÁFA.
– Pénztárgépek cseréje 100+150 ezer forint/pénztárgép, plusz havi 2-3 ezer forint NAV-val való állandó kapcsolat.
– Nyugdíjas-kedvezmény részleges megvonása a távolsági buszokon és gyorsvonatokon.
– Közmunkások nettó 61 ezer forintos fizetésének 49 ezerre csökkentése.
– Munkanélküli segély időtartamának 270-ről 90 napra csökkentése, szociális segély összegének 28 ezerről 22 ezerre csökkentése.
– Egyetemi és főiskolai támogatások drasztikus csökkentése.
– Munka Törvénykönyvének átírása a munkavállalók számára hátrányos feltételekkel.
– Pedagógusok munkaidejének de facto meghosszabbítása.
– Tandíj de facto bevezetése.
– Asztmás gyerekek emelt összegű családi pótlékának megvonása.
– Mozgássérültek közlekedési támogatásának visszavágása.
– Egészségügyi járulék emelése.
– Adójóváírás megszüntetése.
– Béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18000 forintról 11250, illetve 5000 forintra).
– Cafeteria megadóztatása.
– Munkavállalói járulékok emelése.
– 32 ezer ember elbocsátása a közszférából.
– A foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése.
– Reprezentációs és üzleti ajándékok után adókötelezettség.
– Cégautó adó emelése.
– Egyszerűsített vállalkozói adó 30 százalékról 37 százalékra emelése.
– Kötelező kamarai tagság (regisztráció fedőnévvel) 5000 forint éves tagdíjjal.
– ÁFA emelés 25 százalékról 27 százalékra.
– Illetékemelések.
– A termőföldből átminősített ingatlanok értékesítéséből származó 20 százalék feletti többlet 48 százalékkal adózik.
– Az ingatlanadó de facto bevezetése (kommunális adó).
– Az ebek és lovak kötelező chipezése.
– „Chips” adó bevezetése.
– „Chips” adó emelése, majd kiterjesztése (a gyümölcsízekre 500 forint/kg).
– Szeszesital jövedéki-adó emelése.
– Dohányáruk jövedéki adóemelése.
– Környezetvédelmi termékdíj bevezetése, majd emelése.
– Üzemanyagok jövedéki adójának emelése („ha kormányra kerülünk, csökkenteni fogjuk az üzemanyagok jövedéki adóját”).
– Bioetanol jövedéki adójának 75 százalékos emelése.
– Autógáz jövedéki adójának 100 százalékos emelése.
– Az autópálya-használat minimumának 4 napról 10 napra történő emelése áremeléssel.
– Baleseti adó bevezetése (természetesen ez az állami autókra nem vonatkozik).
– A táppénz lecsökkentése (kórház 60-ról 50 százalék, táppénz 70-ről 60 százalék).
– 30 napi táppénz után időarányos szabadság csökkentés.
– A rokkantak ellátásának csökkentése, illetve megvonása.
– A szociális öntemetés bevezetése.
– Szociális hozzájárulási adó bevezetése.

Ez a nem megszorítások kormánya, ja.
Tovább is van, mondjam még?
Éljen a rezsicsökkentés!
Pedig hazugságokról, mutyikról még szó sem esett.
Hallgass az eszedre, ne szavazz a Fidesz-re!

Ugye.

Gyarapodik ez a mi folytonos miniszterelnökünk, nem tehet róla (mi se), jó étvágya van a galambomnak, jut is, nem marad is (nekünk). De vannak haverjai is (nem mi), akik szintén gömbölödnek. Például a Bayer néven anyakönyvezett ember(szerű lény), aki a minap nyilvánult meg az egyik közutálati médiában, mindegy, mit, de a jelenése az ütött, mit ne mondjak, alig fért a képernyőre, akárha a főnöke. Pedig azt hihetné a ’zember, hogy a sok vonulástól, gyaloglástól csak acélosodik, de nem. Hasat növesztett maga is, jókorát, mint Döbrögi, télleg. Mindez lényegtelen, és mindez szimbólum is egyként.

Innentől persze érthető az, hogy a többieket, a ’jómagyarokat óvják a sorstól, hogy ne hajazzanak önnönmagukra, és ezért tesznek is nagyon. Már régóta. A tököm kivan, amikor főzöm a babomat, hogy legyen bennem annyi kalória, ami életben tart, és szalonnavég helyett ételízesítőt teszek bele, hogy valami ’fílingje azért legyen a csomagnak, de annak is betesznek a dagadtak, akik nem babot zabálnak.

Éppen ezé!

Több mint 44 milliárd forintot fizettek be a költségvetésbe az egészségre károsnak ítélt élelmiszerek gyártói a népegészségügyi termékadó bevezetése óta. A legtöbbet, 22,7 milliárd forintot az előre csomagolt cukrozott készítmények – például különféle cukorkák, nápolyik – után fizették be a gyártók, és bár az adónemet chipsadónak is hívják, a sós snackek előállítói csak a második helyen állnak a maguk 7,3 milliárdos befizetésével. A harmadik leginkább sújtott termékkör az ételízesítőké, amelyek után eddig több mint 6,7 milliárd forintot róttak le előállítóik.

Mindig tele volt a zacskóm, amikor anyám ételízesítőt írt fel a bolti listára, mert tudtam, hogy megnyomja a számlát, de fogalmam sem volt, hogy az aranyár emiatt is van, hogy a rezsimet így fizetem vissza. Pedig igen. Meg persze a zsömlében, a kenyérben, a farhátban, a kutyafaszában, mindenben. Ha rezsit csökkenteni kék, akkor a távhős számlám mutassa azt, hogy nem volt tél. Nem mutatja. Hollárió, nagyhasúak. Sárga, narancssárga, zöld vagy lila csekkek tudói: még élnek emberek a kárpáti havasokon innen is.

Tényleg.

Közzétette a januári adatokat az Államadósság Kezelő Központ, amiből kiderült: soha nem tartoztunk még annyi forinttal, mint idén januárban. Az adósság értéke 22,84 ezer milliárd forint volt, és az ÁKK szerint idén várhatóan a GDP 77,9 százalékát teszi majd ki.

Idáig jutott tehát a rezsim nagy szabadságharcában, amelyet – jól emlékszünk azért – elsőként az államadósság ellen hirdetett meg, s mint ilyen, az új idők első időszakának bevett toposza volt. Olyannyira, hogy az ingyen pálinkafőzés ideája mellett szinte csak ez uralta a fideszmédiát egészen addig, míg a kudarc egyértelművé nem vált teljesen, akkor leszakadtak a mantráról. De addig ezerrel nyomták, mint egyedül üdvözítő mannát, gyógyírt az összes bajokra. Ím így:

Orbán Viktor bejelentette: A kormány döntésével kilenc év után először jelentősen csökkentette Magyarország államadósságát, és ezzel megnyitotta a stabil és tartós államadósság-csökkentés korszakát – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, és kijelentette: Magyarország ezzel fordulóponthoz érkezett. A döntés értelmében egy lépésben 81 százalékról 77-re csökken a GDP-arányos államadósság mértéke, ami több mint 1.340 milliárd forintos csökkenést jelent.
(2011)

Az Eurostat kimutatása szerint Magyarországon 78,3 százalékot tett ki a GDP-arányos államadósság az idei második negyedév végén: ezzel 1,3 százalékponttal volt kevesebb, mint az első negyedévben. Ebben a tekintetben csak Litvánia előzte meg Magyarországot, ott 2,3 százalékponttal volt kisebb az államadósság a második negyedévben, mint az elsőben.
(MNO 2012)

Hm?

2011, oder 2014, csak két szám összevetve: 77, meg 77,9, ez a növekedve csökkenés Cipolla-i mértéke, ámbár ki emlékezik már erre? Senkisem.

Pedig a nyugdíjrablás háromezer milliárdja is erre fordítódott, állítólag, aztán itt tartunk:

A szeptemberi-októberi zsugorodás után novemberben csaknem teljesen lenullázódott a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap vagyona, így 2013. november végén a különféle eszközökben már csupán 16,3 milliárd forint állt az ÁKK legújabb adatai szerint.

A ’zemer, aki sohasem hazudott, itt áll előttünk pőrén. Az eltelt közel négy év persze eredményeket is hozott, csak nem nekünk, ’zembereknek, nekik inkább. De erről kussol a mindenható gépezet, mert ilyesmik folytak Simicskástul, Mészáros Lőrincestül, és még tovább, a végtelenségig.

Sok szokatlan közbeszerzési eljárás versenykorlátozó és korrupt. Általában azokkal az eljárásokkal van baj, ahol kivételesen rövid az ajánlattételi idő, vagy nagyon kevés a jelentkező – állapítja meg Korrupciókutató Központ Budapest egy tanulmányában. A Központ összevetette a nemzeti és az európai uniós forrásokra vonatkozó Korrupciós Kockázati Index értékeket. Arra jutott, hogy Magyarországon az EU-s források korrupciós kockázata 8 százalékkal magasabb, mint a nemzeti források kockázata. A szerzők becslést adnak a 2009-2012 között részrehajlóan odaítélt EU-forrásból finanszírozott közbeszerzések nagyságára is. A becsült arány Magyarországon a 2009-2011 években évente átlagosan az éves GDP 1,15 százalékára tehető. Ezek szerint évente 335 milliárd forint, azaz négy év alatt mintegy 1340 milliárd forint EU forrás elköltésére kerülhetett sor részrehajló (korrupt) módon.

Most meg Pakssal köpik szembe a saját alaplófaszukat.

A nemzetgazdasági miniszter által vasárnap benyújtott törvényjavaslat bontja ki a január 1-jén hatályba lépő új Alaptörvény azon rendelkezését, mely szerint mindaddig, „amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, az Országgyűlés csak olyan központi költségvetésről szóló törvényt fogadhat el, amely az államadósság a teljes hazai össztermékhez viszonyított arányának csökkentését tartalmazza”.
(2011)

És Varga miniszter úr véletlenül lerántja a leplet.

Sikerült megállapodni Oroszországgal a paksi beruházás pénzügyi szerződésének részletkérdéseiről – jelentette be szerda este Varga Mihály a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. A nemzetgazdasági miniszter közölte: a szerződést néhány napon belül alá tudják írni. Varga Mihály elmondta: az orosz fél arra vállalt kötelezettséget, hogy tízmilliárd eurós hitelkeretet biztosít a beruházáshoz. A miniszter szerint olyan megállapodást sikerült kötni, amilyet a piacon nem lehetett volna elérni. Elmondása szerint 80-20 százalékos felosztásban állapodtak meg, vagyis 20 százalékot kell hozzátennie a költségekhez a magyar félnek.

Számításaim szerint ez tízmilliárddal növeli (euróval) az adósságot, szembemegy az alaptörvényasztalával, meg mindennel, amit a józan ész diktálna, de tőlük ilyet ne várjon a ’zember. Azt is tutulják, hogy ezzel is csökken a rezsi. Húsz év múlva. Tizenhárom százalékkal lesz drágább az ott majdan termelt áram a mostaninál, mondják, akik értenek is hozzá. Meg a szerződésben az is szerepel, hogy az oroszok is belepofázhatnak abba, mennyibe is kerüljön az itt termelt nafta.

Lózungok: szabadságharc, gyarmat, rezsi. Ennyire futja a fijúktól, és emberek tapsolnak nekik. A butítás már majdnem bevégezte küldetését, alig van fény az értelem felé, minimális.

Tóni újabb operája:

Brüsszel újabb támadást indít a rezsicsökkentés ellen: értesülések szerint az EU illetékesei eljárást készülnek indítani azon országok ellen, amelyek szabályozzák a rezsiköltségeket – mondta a Fidesz frakcióvezetője újságíróknak hétfőn, a Székesfehérváron rendezett rezsicsökkentő lakossági fórum előtt. Rogán Antal hangsúlyozta: Magyarország élen jár a rezsicsökkentésben, „így nem meglepő, hogy a harmadik rezsicsökkentés bejelentését követően a harmadik támadás is megindul hazánk ellen”. Úgy vélekedett, nemcsak a magyar parlamentnek és a kormánynak, hanem a magyar választóknak is meg kell erősíteniük, hogy akarják és megvédik a rezsicsökkentést. Mint a régi jó Tesla lemezjátszón, amikor a bakeliten megakadt tű, úgy nyomják a mantrát monoton módon, újdonság eszükbe nem jut.

Pedig a rezsivédő „Magyar Csapatban” állítólag már negyvenezren vannak, és számuk egyre gyarapszik. Könnyű nekik, például a nagyhatalmú Szombathelyi Városi Televízió csupán négyszer kívánta átmosni a helyi polgárok agyát, ennyiszer adták le ugyanis cuzammen teljes terjedelemben az itteni rezsiharcról szóló böszmeséget a nyüves képernyőkön keresztül, jól van. Az országos Fidesz-adókról meg ne is beszéljünk, ha naponta nem hangzik el százszor a bűvszó, úgymint rezsicsökkentés, akkor egyszer sem. De hogy már megint Brüsszel, ez röhej.

Pedig az első maflás már jó korán megérkezett: rögtön 2010-ben, amikor Orbán sorban állt Brüsszelben, hogy elengedhesse a hiányt. Azt a választ kapta: azt nem fiam. Akkor hirtelen eszébe jutott, hogy szabadon főzhessünk pálinkát, meg más cukiságok is, amit nem részleteznék éppen, de valahol onnan datálható, hogy teljesen elgurult a gyógyszerük, és megkezdték – most már úgy tűnik – vég nélkül tartó ámokfutásukat, aminek az lett a folyománya, hogy rólunk tutult az EP, rólunk írtak szemétségeket a rohadt kommunista konzervatív lapok, azóta bántják a magyart – pontosabban csak a jelenleg regnáló elitjét (elitjét?) -, de mi, azaz ők bírják az ütleget, ha néha muszáj is meghátrálniuk, és módosítani a nekik tetszőn elfogadott törvényeket.

Mindig újra kezdődik, és soha nem lesz vége.

Még egy ilyen ország nincs ezen a világon, mint a miénk, az már teljesen biztosnak tűnik. Én nem tudom, hogy azon a másfélmillió elsőáldozón kívül, akik akkor is a jelenlegi bagázsra szavaznának, ha egyenesen a vezér tépdesné le a tíz körmüket, és még akkor is kéjesen hörögnének, hogy még Viki, még, de hogy a többi honfibúval elbaszott magyarral mi lehet, az maga a rejtély. Mert már három éve sorozatosan derülnek ki a disznóságok, mutyik, a nagy többség egyre szarabbul él, és a mindennapi anyagi gondokon kívül még azt is megmondják neki, hogy mit kell gondolnia, mert ha nem úgy vélekedik, ahogyan a narancsok szeretnék, akkor komcsilibsi hülye.

Így én az vagyok.

Tehát mindjárt itt az ebéd, sőt, kiterjesztve a dolgot az evés maga. Erről viszonylag könnyű lemondani, tapasztalatból tudom – hajdanvolt fogyókúra -, hogy a második nap után erősen csökken az éhség-érzet, ami az idő teltével csak fokozódik, és végül garantáltan végérvényesen el is múlik. Éhezés közben azért némi folyadék szükséges, mert különben túlságosan hamar célhoz vezetne, de szerencsére jön az ősz, az esős évszak, így a mennyekből érkező folyadék elégséges lesz egy ideig. Ugyanez vonatkozik a mosdásra, az eső megoldja azt is. Igaz, hogy ettől meg büdös lesz az ember, mert kit érdekel, ha az utcán él, mert a hidegebb idő beálltával ott ugyanannyi fok lesz, mintha lakásban tengetné magát, mert a fűtést is mellőzni kell.

Ilyen előzmények után könnyen arra riadhat az ember, hogy kukázik, de ennek is megvan a maga előnye, a szerv egy idő után óhatatlanul elviszi, bepaterolja kis időre, amikor is a teljes rezsicsökkentés állapotában találja magát a delikvens, és elégedetten dőlhet hátra, hogy célját elérte.

De ez az idill nem tarthat örökké, így újra könnyen az utcán találhatjuk magunkat, amikor is mást nem kell tennünk, mint kivárni a lomtalanítás idejét, beszerezni valami lepukkant szekrényt, amelyek ilyenkor nagy számban hömbölögnek az utcán, és nekilátni barkácsolni, mégpedig nem egyebet, mint egy snájdig koporsót. Ha ezzel készen van az Isten báránya, akkor be kell szereznie egy darab ásót, meg egy kullót, hogy új, és végső bútorát valami módon kijuttassa a temetőbe.

Itten már csak annyi van hátra, hogy erőnkhöz mérten – s mivel ilyenkor már eléggé harmatos állapotban vagyunk, ezért a művelet elég hosszú ideig is eltarthat – egy megfelelő méretű gödröt kell készíteni, elhelyezni belé az általunk fabrikált alkalmatosságot, beléfeküdni, magunkra húzni a fedelét, és arcunkon széles mosollyal konstatálni, hogy szinte tökéletesen sikerült lenullázni a rezsinket, ily módon eleget téve a legújabb kor kihívásának, mert megfeleltünk az elvárásnak, öngondoskodtunk, és semmire sem számítunk immár, csak a tetteinkért járó elismerést kell várnunk, mert önerőből valósítottuk meg a tökéletes állampolgár mintapéldányát.

Ez a jövő útja.