Olvashatni, hogy ez a mi bozontos baloldali lelkünk már megint bizonytalan a drága, mert annyi üzenetet kap a degenerált és imbecillis pártjaitól – akik nincsenek nekünk -, hogy képtelen földolgozni a hatalmas információmennyiséget, és nem tud dönteni, hogy elküldje-é a jó kurva nénikéjébe a fideszkdnp barnaingeseket, ahogyan vannak, vagy még dédelgesse-e az ocsmadékokat kicsinyt.

Addig méricskéltünk patikamérlegen már kétszer is, hogy – ugyan csalással, de mégiscsak – itt tobzódnak már hat éve a vérünket szívogatva, s ha viráglelkű, rövidnadrágos óvodások leszünk, így is marad ez az idők végezetéig. Nekem ugyan már tökmindegy, de élnek még emberek a Földön – és talán a Kárpátok alatt is – az elkövetkező időkben talán, ha meg nem, akkor úgyis fölösleges az egész hacacáré.

„Elemzők” szerint annyi üzenet jelenik meg a kvóta-referendumról a plakátokon a baloldali pártoktól, hogy a szavazók nem tudnak eligazodni, nem tudják, mit kell csinálniuk. Mert az MSZP, a DK és az Együtt külön kampányt folytat, ráadásul az MSZP kettős beszédet alkalmaz. Molnár elnök egyszerre próbál meg üzenni a kvótát támogatóknak és elutasítóknak is.

Mindezt az emegy nevű Orbántévé tolta annak a hülyének a pofájába, aki képes még ilyet nézni, ahelyett, hogy a döngicsélő méheket számolgatná az udvar mélyiben. Aztán tegnap az is kiderült egy ilyen közfelmérésből, hogy a jótékony és igen aljas kampánynak – ami eddig nem is volt az -, valamint a kék csodáknak köszönhetően immár a magyarok nyolcvan százaléka ki nem állhatja a halál elől futó embertársait. Stimmt, helyben vagyunk, újabb popszegecs került Orbán bádogkoronájába.

Pedig olyan egyszerűek a dolgok. A liberálbolseviki szentatya is elmondta, mi az ábra menekültügyben:

„Az irgalmas szív képes megosztani a kenyeret az éhezővel, és nyitott arra is, hogy befogadja a menekülteket és a bevándorlókat Az irgalmasságnak mindig fiatalos az arca. Az irgalmas szívnek bátorsága van, hogy lemondjon a kényelemről, képes másokkal találkozni, mindenkit átölelni. Képes a gyengédségre és az együttérzésre, megosztja kenyerét az éhezővel, nyitott arra, hogy befogadja a menekülteket és a migránsokat. Imádkozzunk azért, hogy az irgalmasság kalandjában részesüljünk, ez a kaland a hídépítés, valamint a falbontás kalandja, azaz a kerítés- és szögesdrótbontás kalandja is egyben.”

Ehhöz képest minálunk a manapság csak a jóisten tudja, milyen minőségben fungáló egykori hóügyi sms-bajnok büszkén jelentette ki, hogy akár már holnap neki tudnak látni az újabb drótfal fölhúzásának, amiből kitetszik, hogy csak a parancsra várnak. Merkel pedig – aki a mi barnaingeseink között maga a patás ördög – kijelentette, hogy nincsen itt semmilyen kvóta, tessenek oszolni.

Így tehát az a színjáték, amelynek magunk vagyunk a főszereplői, csupáncsak menekültellenes, gyűlöletkeltő, álságos és jogszerűtlen. Más baj nincsen is vele, de ez éppen elég. Viszont, amikor a függöny legördül, végleg kiderül, hogy ganaj népek vagyunk-e, mert a szövegkönyv nem arról szól, hogy balos vagy jobbos a birka, hanem, hogy ember-é, oder valami más.

Kiderül, hogy hajlandó vagy-e belerúgni az út szélén ténfergő embertársadba, kiderül, hogy megosztod-e a köpönyeged a koldussal, kiderül, hogy megfelezed-e vele a kenyered, kiderül, hogy röhögsz-e a temetésen, vagy azért elmorzsolsz egy könnycseppet, és az is kiderül, hogy van-a benned annyi irgalom, mint a nőstényfarkasban, aki megszoptatta a szerencsétlen Romulust meg Remust, akik odavetődtek neki, ki tudja milyen vidékekről. Tehát tudsz-é homo moralis lenni, vagy csak sapiens, akárha gép.

Vagy-vagy.

Ilyképpen tökmindegy, hogy elmegy az ember, és azt mondja, bekaphatjátok, vagy nem megy el, s úgy üzen. Lényegtelen. Csak ez a vagy-vagy létezik, más nem. Részemről a Kispál passzív rezisztenciáját választom:

„Maradj otthon, nézzél tévét/ Töksötét vonatokat mutat minden csatorna/ Mennek utas nincs egy se/ Csak a büfékocsiban állnak (részegen)/ Ketten, amelyik rosszul van az vagyok én/ Kár, hogy most mutatnak az elébb még/ Istent dicsértem én (részegen…)”
(Csillag vagy fecske)