Ennyit a valóságról. Viszont nem tudható, Lázárt valóban megszállta a szentlélek, vagy csupán az előadás része ez is, azé a cirkuszé, amellyel birtokolni akarják a magyarok lelkét és agyát, hogy annak minden kis apró szegletét kitöltsék, mint valami elcseszett vallás. Ezek mindegyike pedig a valóság torz tükre, nem válaszok keresése a kérdésekre, hanem dogmatikus kinyilatkozások sora, zárt, monolitikus rendszerek, amitől avas szaguk lesz, mint a Fidesznek is.

Lázár János mondandója, amellyel megint lelkekre vadászik, álságos és következetlen, amikor abbéli félelmeit fejezi ki, hogyha ők nem töltik ki az emberek agyának minden zugát, abba beszivárognak a liberális pártok, és megszállják az emberek gondolkodását. Innen látszik, hogy Lázár János tudatlan senkiházi, aki attól retteg, hogy esetleg az emberek gondolkodni kezdenek. Úgy hiszi, a politikának az a dolga, hogy legyalulja a tudatot.

Már innen is kitetszik, hogy egyrészt fingja nincs arról, amiről beszél, másrészt pedig megmutatkozik, hogy mégis csak ízig-vérig fideszista. Így, s ebbéli minőségében kizárólagosságra törekszik, más ideát közel nem engedne az emberekhez, meg akarja szállni azok gondolkodását, s ez maga a középkor Sőt, még előtte lévő állapot, illetve egy jóval későbbi, amit Madách falanszternek nevezett. Mindkettő kiiktatja a gondolkodást, míg a liberalizmus megköveteli azt.

Lázár azon morfondírozik, hogy párttársai az embereknek nem a valóságról beszélnek, ebből fakad, hogy megszállhatja majd őket a gonosz. És ezen a ponton föltehetnénk akár azt is, miféle valóság az, amiről egy Németh Szilárd nyilatkozni képes, a többiről nem is beszélve. Sőt, és legsőtebben – miután kijelentette, hogy az egyedüli tisztánlátó Orbán Viktor maga -, megengedhető az aggodalom, hogy milyenfajta Orbán Viktor valósága, épp melyik hazugsága az igazság, illetve létezik-e egyáltalán ez naturálisan.

Filozófusok, költők örök gondja ez. Platón a barlang falán lévő árnyképekről ábrándozott, az ideák tökéletességéről, amelyeknek a földi dolgok csak a rossz másolatai. Arany fordítva, a valóság égi másáról elmélkedett, mint verstani ismeretelméleti kánon, J. A. pedig – mint tudvalévő –, az igazat, s nem csak a valódit tette meg a költő feladatául, hogy így nem fog lódítani az. Míg pedig Lázár János meg egyfolytában ezt teszi.

De ez már ismeretelméleti – magyarul episztemológiai – problémakör, de idáig azért ne menjünk el. Egészen egyszerűen azért, mert amit Lázár párttársai gondjául aggódva elmesél, hogy tudniillik nem a valóságról beszélnek a magyar jódógos jómunkásembernek, az igaz. Ám, ha például Kósa Lajosra gondolunk, akkor az ő nívója egyből a Brian élete harmadik prófétáját juttatja eszünkbe a kifordult szemeivel, s őt, ha megengedik, szó szerint idézném is.

„Megmutatom neked a nagy kéjnő ítéletét, aki a nagy vizek fölött ül. Vele bujálkodtak a föld királyai. Zebedeus jön a szolgájával és azt fogják majd rebesgetni, hogy eltűntek a dolgok. És hatalmas zűrzavar lesz, hogy hol vannak valójában a dolgok, és senki nem fogja tudni, hová lettek azok a kis bigyók, meg az a fura kis izé… raf… raffiakötő állvány, amihez hozzá voltak erősítve, és akkor majd a barát elveszíti a barátja kalapácsát és a fiatal nem fogja tudni, hogy hol vannak… már azok a dolgok, amiket apáik birtokoltak, mert apáik csak előző este rakták oda este nyolc körül.”

Ehhez Káslert is odaképzelhetjük, s innentől fogva teljesen érdektelen például már Arany gondja is, aki a Vojtina ars poeticájában például így aggódott: „Itt a különbség: hogy e látszatot/ Igaz nélkül meg nem csinálhatod./ Csakhogy nem ami rész szerint igaz, -/ Olyan kell, mi egészben s mindig az.” – Ilyet fideszista még véletlenül sem ismer, s megengedem, nem azért, mert Arannyal nincs tisztában, hanem, mert az igazhoz semmi köze egyáltalán egyiknek sem. Ennyi köztünk a különbség.

Ámde sohasem olyan egyszerűek a dolgok, mint amilyennek mutatják magukat. Elég csak Platon káprázataira utalnunk, és máris megértjük, miért vált egyszerre tanácstalanná a Brian után nyomuló massza, hogy fennhangon meg is kérdezte, hogyan menjünk a picsába, mester? Egyértelmű ez a fejlemény, ha már kitartóan követték az ő tökét.

Orbán Viktor Mihály a reciproka ennek az egész cirkusznak, ő szíve minden melegével vágyja a bamba híveket, és nem is küldi őket a nuniba. Ellenben nem kevésbé varázslatos dolgokkal szórakoztatja a nagyérdeműt, amely halmaz egyetlen célja, hogy érette vigyázállásban hugyozzon. Enélkül nincs értelme semminek sem.

Csoda, ha Orbán Viktor Mihály szellemileg eltunyul mintegy, és ellenőrizetlen tartalmak buzognak elő az ő szájából pörküttmaradékkal vegyest? Az ilyesmi egyáltalán nem szokatlan, sőt, amióta azt véli, úgy ér véget a redves élete, hogy a trónjáról fordul le majd kétszázhuszonhárom évesen, tehát április nyolcadika óta, semmi gátja sincs a ködök gomolygásának a tokája mögött.

Odáig jutott nagy önbizalmában, hogy minden napra szolgál unikummal, most például egy székházavatón jelentette ki, hogy: „Akkor járunk el helyesen, ha a saját észjárásunknak megfelelően – a magunk akarata szerint – a valóságot is képesek vagyunk hajlítani.”

Ha az ember nem alél el már a jól szabott öltönyének sugárzó látványától is, akkor hajlamos elmerengeni azon, miket is delirál össze ez az alak. A valóság hajlítása, ez olyan népies műdalba kívánkozó kép, mint a lábak egymásra lépése is volt. Ezért mondom, hogy költő. Ugyanakkor sámán, mert ezen a ponton ájulnak a lába elé a kézcsókos boszorkák.

Ugyanakkor fizikus is lehet, mert a valóságot, amely a téridő maga, a gravitáció képes hajlítani meg görbíteni, a fekete lyukak meg rohadtul. Ezekről tudható – és nem csak Sheldon óta -, hogy a téridő olyan tartományai, ahonnan az erős gravitáció miatt semmi, még a fény sem tud távozni. Azonban a fekete lyukban – az eseményhorizont mögött – nincs valódi égitest: a fekete lyuknak nincs belső szerkezete, kifelé pedig csak a tömege, töltése és perdülete nyilvánul meg, ez az úgynevezett kopaszsági elv.

Anélkül, hogy a fekete lyukak egyéb tulajdonságaiban elmerülnék, a föntiekből is kitűnik, hogy maga Orbán Viktor Mihály a mi kis magyar fekete lukunk. A tömege megvan hozzá, sőt egyéb tulajdonságai is. Belső szerkezete nincsen, perdülete viszont hatalmas, és ő maga a megtestesült szingularitás.

Erről az utóbbiról annyit érdemes tudni, hogy ebben a pontban bizonyos fizikai mennyiségek (sűrűség, téridőgörbület) végtelenné válnak. A szingularitást körülvevő térrészben a gravitáció olyan erős, hogy semmit el nem ereszt, s e térrész határfelülete az eseményhorizont, az ezen belülre kerülő anyag pedig belezuhan a szingularitásba.

Tévedtem az elébb, Orbán Viktor Mihály nem fizikus, hanem maga a fizika megtestesülése. Az élő bizonyíték Einstein zsenijére a végtelen tömegével, a mindent beszippantásával, ahogy képes fölfalni nem csak a pörküttet két pofára, hanem a rajongókat, hívőket, mindent elnyel, s megemészt. Ebből fakadóan tartózkodni kell a közelségétől.

Viszont nem gondolt ő ilyen bonyolultságokra, midőn a valóság hajlításáról, mintegy transzformációjáról mesélt, hanem nagy ravaszon azt tette közzé, azt csinálok, amit csak akarok. Mert voltaképp egyszerű lélek ő, Felcsút bozontos gyermeke, aki legalább annyira szertelen már, mint osztrák festő kollégája volt, amikor azt hitte, az ölébe hullott a nagyvilág. Az ilyenek szoktak csúnya, füstölgő véget érni az álmoskönyvek szerint.

Aztán megtudjuk, hogy mámegin’ nyolcan ostromolták a milliárdos védműveket, viszont a rendőrség állja a sarat, még bírja a nyomást, ha olykor kósza kisrepülők bele nem kavarnak az idillbe. Ez az egész annyira sokkolja Lázár Jánost, aki ezek szerint a Ripostban nézegeti a menekülőket meg a csöcsöket, hogy az űrtechnikából visszamaradt hőkamerák felvételeit is vizsgálná.

Meg minden bizonnyal a Ripost (illetve bármely más ribanc lap) rendelkezésére is bocsátaná, hogy a Józsik gyűlöletét még jobban, mintegy tudományosan megalapozza, mint annak idején a szeminárium Lékai bíboros hitét.

A hőkamera nagyon fáintos szerkezet, azon alapszik a működése, hogy az ember, mint bármely más szén alapú organizmus, működése során hőt termel és sugároz. Hülye krimikben is nagyon klafán lehet használni a tátott szájú Józsik nyűgözésére, ha meg nem vakultak még az metilakoholtól, ami a házi üstökből kikerül.

A hőkamera olyan képet sugároz, mintha szellemek imbolyognának valahol. Platon például leborult volna előtte, mert olyan szerkezetet látott volna benne, amely igazolja elfuserált elméletét, hogy egész szétkúrt életünk nem egyéb, mint árnykép a falon. Ha Lázár János járt volna marxista esti egyetemre, akkor filozófiából a szubjektív idealizmus stúdium során találkozott volna vele.

Ám ő ilyenekre nem fecsérelte a drágalátos idejét, és okos is, nagyon. De ugorgyunk. A hőkamera majdnem olyan jó mindenféle tudás megszerzésére, mint az ultrahang, amely képét meredve bámulja a leendő apuka, és nem tudja, hogy raptort vagy kiskutyát lát, de az orvos mondja neki, hogy mégis ott van az első szülött kölke térgye kalácsa.

Viszont mindenképpen mutatja a hőkamera azt, hogyan áll azzal a rohadt hővel a vizsgált alany. A hidegebb részek kékek, így, az idei, amúgy enyhe télen eddig már száztizennégy honfitársunk mutatott volna rajta egészen sötétlila körvonalakat, lévén, egy Celsius nem sok, annyi sem hagyta már el a porhüvelyüket, mivelhogy meglátogatta őket a kegyes fagyhalál.

Legtöbben a szabad ég alatt találkoztak a teremtőjükkel közülük, de olyan is volt, aki a saját ágyában adott le megengedhetetlenül sok hőt, hogy már kikelni sem bírt belőle Úgy kellett pléhdobozban elvinni, és esetleg megérhette volna a kikeletet, ha Lázár János nem a menekülők, hanem a panelprolik hőháztartásával lenne elfoglalva,

De ilyenekre már nem futja a drága idejéből, és a Ripost sem visítozik, hogy magyar testvéreink csonttá fagyva fordulnak le a parki padról, mert oda száműzte őket a NER. A Magyar Szociális Fórum (MSZF) arról tájékoztatott ugyanis, hogy tavaly háromezerhatszáz kilakoltatás nyomán olyan tízezer honfitársunk került utcára.

Őket sem keresi a hőkamerájával Lázár János, mert lehet, nem is hallott róluk a permanens győzelmi mámor közepette. Másrészt meg, ez az MSZF, ez egy sorosista civil bagázs, amely számolatlanul importálja a potenciális binládeneket, sőt, a Rogán et. lakásának ismeretlen mélységeiben ad nekik harci kiképzést.

A tökeire is lesz lépve, hogy Hitler nyelvének csodás szerkezetével fejezzem ki azt az indulatomat, amely így, az éji homályban generálódott bennem az összes Lázárral meg az egész fasiszta csürhével szemben. És, mivel fegyelmezett manus vagyok, a monitort sem verem szét. Csak lefejelem.

Egyszerűen – mint mondja – nincs seggtudata, s efölött felettébb sajnálkozik, mert így, mint az általunk is belátható, az életnek semmi értelme sincsen. Hasznos tanácsként azt kapta, minden reggel nézzen bele a tükörbe és ismételgesse, hogy szereti a fenekét. Szakértők ettől a terápiától várják, hogy kialakuljon az oly igen szükséges seggtudat, mint a létezés origója, kezdete és vége, minden tudások eredője, a bölcsek köve.

Seggtudat tehát van, így a lételmélet érdeklődési körébe tartozik, egyszerűen a levéstől. Mert azt, ami van, vagyis ami különbözik a semmitől, filozófiai szakkifejezéssel létnek vagy létezőnek nevezzük, a létezők összességével és alapjával foglalkozó filozófiai tudományt pedig általános lételméletnek (lásd Annácska). Már Arisztotelész is megállapította: „amit régen is, meg most is és örökké keresnek és kérdeznek, így fogalmazható meg: micsoda a létező?” (Metaphüszika, 1028 b).

Tudta ezt már az AE Bizottság Tánczenekar is, akik az idők, de legalábbis végleges elkurvulásunk kezdetén Putty Putty című örökzöldjükben vetették fel a problémakört, mint azt negyven évvel ezelőtti lázadó alakok ismerhetik, ha felidézik a „Mit látsz Laca? Egy nagy segget látok! De nem is látom! Lehet, hogy csak hallucinálok!” – színpadi ordítást, amellyel a segg, következésképp seggtudat az objektív-, oder szubjektív idealizmus antagonisztikus karmai közé kerül.

Ezt megerősíthetjük azzal is, ha belegondolunk Platonba, aki szerint meg a mindenkori segg nem más, mint árnykép a barlang falán. Viszont, ha szublimáljuk a seggtudatot, hogy kigőzölögve a teljes univerzumot betöltse, és légiessé váljon önmaga és a jelentése is, akkor könnyen belátható, a seggtudat éteri szinten is létezik.

Nem kell ehhez egyebet tennünk, mint fellapozni a Kósa és Németh Szilárd összest, amelyek tömény kivonatát adják a seggtudatnak, amely a NER maga. Köszönetet kell hát mondanunk Kelemen Annácskának, aki gondolati csírájával lehetőséget adott arra, hogy feltáruljon előttünk korunk eszenciája.

A neki adott tanácsok nyomán nekünk sem kell egyebet tennünk, mint reggelente egyetlenünk képét nézegetni, és szuggerálni, hogy szeretjük. Ha ennek ellenére egy méretes valag lebeg a szemünk előtt, az már nem a mi hibánk, hanem eleve elrendelés, determináció mintegy. A titokzatos tudat így jelzi nekünk, mi rejtezik gyomrunk mélyén.

Németh Szilárd – akit takarítási mániája miatt bízvást nevezhetünk ezentúl Bözsi néninek – maga a „nagypolitika”, mint volt szíves nekünk ezt kifejteni, amiről én például nem tudom, hogy innivaló, szendvics, avagy ropi. Ez is a NER újbeszél fogalma, amit érteni vélek, mert Bözsi néni kizárólagos jogot formál rá, mondván, hogy ő legitim, mert megnyerte a kékcédulás választásokat, tudjuk, hogyan, és szerinte mindenki más meg bekaphatja, ami nem egy cizellált magatartás és világnézet.

Azt is mondja a köztisztasági szakember, hogy a civil szervezetek – akiket fölporszívózna – azok meg nem legitimek, nem áll jogukban nagypolitizálni, pedig dehogynem. Momentán magam is nagypolitizálok, amikor a jó francba óhajtom Bözsi nénit és bagázsát, s emiatt éppen porcica vagyok, de jól érzem magam. Sőt, nagypolitizált az a jóember is, aki karácsonykor a kannástól megvilágosodva azt tutulta az utcában, hogy „Orbán takarodj!”, mert az érzelmeknek nem lehet gátat szabni.

Ilyen események okán érez az ember óhatatlan késztetést, hogy megvizsgálja, hol is él a fülkebéli események hetedik esztendejében. Az újkor hajnalán a Bözsi néninél okosabb népek fölosztották a három – törvényhozó, végrehajtó, bírói – hatalmi ágat, amely elkülönülés a modern demokráciák működésének alapelve lett a már akkor is hanyatló nyugaton. Azt is mondták ezek a régi fontoskodók, hogyha a három közül kettő egy kézben van, az önkényuralmat szül.

S lőn. Minálunk voltaképp minden egy kézben van, és illiberalizmusnak nevezi az önkényt a – valójában nem létező – fogalom megalkotója, nemzeti örökös miniszterelnökünk, akinek hárommilliárdos dolgozószobáját óhajtja takarítani éppen Bözsi néni, és vicsorgó fogakkal, nem pedig dúdolva. A fő koszok is néven neveztettek, úgymint TASZ (Társaság a Szabadságjogokért), Magyar Helsinki Bizottság, valamint a Transparency International.

A menekülő embereken és Brüsszelen kívül momentán ez a három a fő gonosz, akiket Bözsi néni immár amerikai segítséggel takarítana el, mint volt szíves kifejteni. Zord bűnük az, hogy megvédik az államtól annak polgárait, illetőleg tükröt tartanak a hatalomnak, hogy nézne bele, milyen is a pofája, és a jelek szerint nem bírja elviselni a saját képét. Szar dolog lehet.

Ezen a ponton nem árt megvizsgálni, mit is mutat az a tükör Alice Csodaországában. Platon Thraszümakhosza azt mondta: „Állítom, hogy az az igazságos, ami az erősebbnek javára van.” Ezt mutatja az a tükör. Thraszümakhoszt vitázó társai elhajtották a jó francba, a miénket a hármak óhajtják, ezért kellene pusztulniuk a szeméthalmok alján. Valamint azért is, mert ők az állampolgárt nem szavazógépnek, hanem élő, szuszogó organizmusnak tételezik érzésekkel és jogokkal.

A mi államunk ezzel szemben – a szerzésen kívül – kizárólag azzal foglalatoskodik, hogy a hatalmát megtartsa, megőrizze, s mindenáron, holott a közjót kéne szolgálnia a használati utasítás szerint. Erről az ideáról viszont tudomása nincsen, ami sajnálatos. A Párt – mint az a napokban kiderült – készíttetett egy felmérést a nemzet szellemi állapotjáról, és azt igencsak gyalázatosnak találta. Tömörítve a konklúziót, leginkább hülyék és szellemi toprongyok élnek a kerítéseken belül, amely földterületet jelenleg Magyarországnak neveznek.

A jóságos állam a közjó szüntelen hajszolása közben mindebből arra a következtetésre jutna, hogy az alattvalókat ki kell emelni a szellemi mocsárból, amelyben elsüllyedni készülnek, mert ez is a feladta. Volna. Ezzel szemben ez a miénk azonban azon morfondírozik csupán, hogy mindezt a sötétséget miképpen lehetne megszólítani, hogy azt a rohadt ikszet a neve mellé tegye az imbecillis halandó. Ezek után voltaképp igaza van egynémely közgazdászoknak, akik azt mondták, az állam ebben a formájában nem egyéb, mint a hajdan a falvakat végigrabló martalócok kései utódja.

Ebbe az idillbe nem férnek bele a civilek, akik ellen Bözsi néni meghirdette a keresztes háborút a partvisával. A hármak azt mondják, alkotmányos joguk a politizálás, alkotmány viszont nem létezik, mint az tudvalévő. Jámborul azt is kijelentették, hogy félnivalójuk nincsen, mert a törvényeknek megfelelően működnek. Bár én nem vagyok olyan okos, mint ők, annyit azért mégis tudok, a despota arról is megismerszik, hogy a végrehajtó hatalom a maga kedve szerint változtatja meg a törvényeket.

Ez számunkra annyira alapvetés már, hogy azt is tudjuk, az új egység teljesen testre szabott törvényeket képes hozni. Ha a pepita hajú, kajla fülű, háromfogú, lúdtalpas, csíkos nadrágos egyed nem tetszik neki, akkor az aktuális paragrafust éppen rá szabja majd. Mondjuk Kádár András Kristófra, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökére.

Aki szerint elfogadhatatlan, hogy a kormányzópárt frakcióvezető-helyettese megengedheti magának, hogy így fogalmazzon. A társelnök úgy véli, amikor Németh Szilárd Bözsi néni azt mondja, hogy a civileket el kell takarítani, azzal mélyen sérti a szervezetben dolgozó embereket, és az általuk képviselt értékeket. „Ez a véleménynyilvánítási szabadságnak, és annak a nyilvánvaló és egyértelmű tagadása, hogy az államhatalom valamiféle kontrolljára szükség van, ami a demokratikus gondolkodással teljes mértékben összeegyeztethetetlen.”

A magunk részéről nagyon mélyen tiszteljük Kádár András Kristófot, és az összes többi harcosokat is mert igazuk van, csendesen megjegyeznénk azonban, figyelembe kellene venni, mely országban tevékenykednek. Itt minálunk, amely hely immár a diktátor otthona. Következésképp, ha az ember naiv, akkor úgy járhat, mint Neville Chamberlain, aki 1938-ban Münchenből hazatérve lobogtatta a nyamvadt papírját, hogy ez garantálja a békét, pár hónap múlva meg lángokban állt Varsó.

Ennyi kis adalékanyagot tennék hozzá az ügyhöz ebben a hidegben a diktátorok lelkivilágáról miheztartás végett. Momentán ugyanis azt kell szomorúan konstatálnunk, hogy Bözsi néni már hadat is üzent, élezi a tollseprűt meg feni a partvist. Így hamarosan be lesznek nyújtva azok az egyedi törvényjavaslatok, amelyek éppen a hármakra illenek, és minden bizonnyal meg is nyomja a zöld gombot a nyomorult sáskahad, mert semmivel nem értelmesebbek, mint az általuk bevizsgált alattvalók, csak azt hazudják. Csapataink viszont éppen nem állnak harcban, ezért kilátásaink sem a legfényesebbek. Tehát: God Save the Queen! Vagy mi a rosseb.

Rogán, mint organizmus sem különösebben kelti fel az érdeklődésemet, pár év múlva azt sem tudjuk, ki volt, amikor a politika természetéből fakadóan aláhull a ganajba. Ha azt mondom most önöknek, hogy Győriványi Sándor, akkor mi jut az eszükbe? Úgy vélekedek, hogy semmi se. Pedig ez az úriember munkaügyi miniszter volt Antall úr kormányában, mára pedig már betakarta a hó. Vagy elsodorta a szél.

Mondjuk, Rogánnak az a helyzeti előnye megvan, hogy mocsadék egy alak, ebből fakadóan tovább őrzi az emlékezet, végül azonban csak, mint Szakonyfalu egyetlen nagy szülötte marad meg valahol a virtuális térben. Viszont most még nagyon itt van. Érdeklődésre mégsem emiatt tarthat számot, hanem azért, mert mintapéldány. Egy személyben testesíti meg a fidesziséget, behelyettesíthető volna Lázárral, Habonnyal, etc.

Ezeknek mindenki más annyit is ér, következésképp az összes magyar megalázott és megnyomorított kívül esik az érdeklődési körükön. Ez a Fidesz-életérzés, amely, mint tudvalévő, a valósághoz fűződő érzelmi viszonyaik összessége, ebből alakult ki sajátos világnézetük, amely a leszarásban, mint központi vezérlő elvben kristályosodik ki.

Ezen túl még, s ezen fölül, Rogán úr önkéntelen filozófiai fejlődésen is átmegy itt a szemünk előtt. A suttyó parasztgyerek még a platóni világban élt, a gyönyörűséges táskák csak barlangjának falán tükröződtek ideaként, most már viszont Arisztotelész rajongója, aki így biztatja a gonoszra: „Szép az, amire törekednünk önmaga mivoltáért érdemes, és ami ezért dicséretre méltó, vagyis az, ami mint jó és éppen mert jó, kellemes.”

Azt nem hinném, hogy a rotorhangok közepette miniszter úr ilyeneken andalgott volna, elméjét a szerzés mint önmagáért való létállapot töltötte ki. Ez a hörcsögtempó jellemző uralkodó osztályunkra, mint mutatja ezt, hogy az Orbán család a keresztapa felügyelete mellett most épp másfél milliárd osztalékot vett föl, vagy, hogy a gázszerelő megvesz mindent, ami az útjába kerül.

Ilyképpen minden fideszesnek megvan a maga Berlutija, csak nem mindegyik olyan hülye, hogy kiteszi az asztalra a kamerák elé. Az azonban közös, hogy egyáltalán nem zavarja őket ha emiatt a népek tutulnak. És ebben van a mi nagy-nagy tévedésünk, hogy lelkiismeretet tételezünk ott, ahová még csak hálni sem jár ez a különleges állatfajta.

Megint csak Sheldont hívom segítségül, aki a maga nyakatekert módján, de mindig a tökénél ragadja meg a lényeget, szép képes beszéddel. Helyzetedet – kedves lázadó – így írja le: „Te azt hiszed, ő azt hiszi, te azt hiszed, hogy ő azt hiszi. De nem hiszi.” Ezen tessenek jó mélyen elgondolkozni. És azon is, hogy ez a fizikus megrótta Leonardot, amikor az a pisálás után nem vett semmit a benzinkúton.

„Nem rólad van szó. A pakisztáni menekültről van szó, aki éjszakai műszakot vállal, hogy valahogyan boldoguljon Amerikában.” Ebből is kitetszik, hogy Magyarország az nem Nyugat, pláne nem Amerika. Tovább ragozni mindezt egyáltalán nem érdemes, örvendjünk inkább tiszta szívvel a gyönyörű tatyónak, amely az istenkirályság érzetét kölcsönzi Rogán úrnak. Viszont tartsuk szárazon a puskaport.