Ilyen tapló nemzet lámpása mindenhol van, mindig volt, és mindig is lesz. Feltehetően a vak komondorba beleájult világban számuk még szaporodik is a munka alapú társadalomban és a nevelésközpontú iskolákban, ha egyáltalán napvilágot lát a ganyéság. Hetesen sem volt egyszerű, ha értekezleteken szóba került az ügy, jegyzőkönyvbe ez nem került, sőt, a vizsgálat alatt igazgató úr mindent el is követett, hogy a szőnyeg alatt maradjon.

Hasonszőrű igazgató urak is sokan vannak a NER-ben, ahol kontraszelektált bábuk direktorkodnak. Viszont, a pedagógusi törzsfejlődés jelen szakaszában még nem mindenki éri el az optimális szintet, amikor nem az iskolának, nem is az életnek, hanem Istennek, az államnak és a Pártnak állítanak elő megfelelő alattvalókat. Egyelőre még szorít az idő, igaz, nem annyira.

A jövőre esedékes választás évében a fülkeforradalom idején még csak ötödikes nyersanyag már voksoló proletár lesz, magában hordozva a NER minden ótvarát, amit az iskolában a Gyula bácsik vertek belé. És a rendszer ontja magából a hit és erkölcstannal meg a mindennapos testneveléssel felvértezett, írás-, és olvasásképtelen masszát. A Gyula bácsik hasznosak tehát a Cinege utca lakója számára.

Semmi sem tökéletes azonban, mindenhol vannak elhajló alakok, Hetesen is. Olyanok, akiknek nem tetszik, hogy Gyula bácsi máttósan – ilyen is volt – püföli a kölkeket. Ők megmaradt lelkiismeretük foszlányaiból erőt merítve kiborítják a bilit, azt, amit sok kollégájuk nem mert megtenni, félve igazgató úrtól, aki a NER-től felhatalmazott élet-halál ura az iskolában. Viszont a tanár gyerekének is kell enni.

Ez így, ahogyan leföstöttem, égre kiáltó kicsi kis belügy, az ezután következő jelenség azonban már nem. Gyula bácsit elmeszelték a komcsik, a szülők pedig, ahelyett, hogy megnyugodtak volna, hogy a drágalátos gyereküket nem aprítják az iskolában, az ellen gerjednek, aki borított. A szülői munkaközösség vezetője kirúgatná az iskolából az ügyet kipattantó tanárt, mert nem tudjuk, milyen poklok vannak a fejében, hogy a normalitás számára elviselhetetlen.

És, hogy a sötétség harmóniája még teljesebb legyen, az egyik önkormányzati képviselő arra szólította fel a kekeckedő pedagógust, költözzön el a faluból, mert szégyent hozott Hetesre. Ezen a ponton mondhatjuk, drága polgártársak, hogy megálljunk, mert itt van már a Kánaán. Így válik ez a Hetes üvegedénnyé, amelybe bambán néz az ember, felfedezve benne a NER végtelen sötétjét.

Kimondatlanul ugyan, de benne van a kívánatos rend, amelybe az ilyen nyitott társadalmas alakok rendetlenséget hoznak, fölszakítva a gyöpöket. Ahogyan a Kossuth térre újra belovagolt fehér lovon a kormányzó, úgy a birodalom távoli szegletében kialakult a tekintetes úr, tanító és a plébános szentháromsága, körülöttük pedig a bambaság masszív talapzata. És én kérek elnézést azoktól a hetesiektől, akik kilógnak a NER ideális masszájából.

Fölvethetnéd azt is, én drága olvasóm, hogy mi a rossebnek verem a nyálamat ilyen apróságokon, amelyek a falu határánál alig is érnek tovább. Mentségemül felhozom, ahogyan Adynak fájt a szerb komitácsi szíve, úgy nekem is a hetesi, üldözötté vált tanáré. Másrészt pedig azt kell megértenünk, hogy jövő áprilisban a döntések ilyen hetesi színtereken születnek meg, és a jelek szerint a Gyula bácsik ideje jön el megint. Ha fáj is ez nagyon.

Tulajdonképpen rácsodálkoznak a világra, hogy jé, elégedetlenek a népek, akikkel pedig annyi jót cselekedtünk – és az a gond, hogy a fideszhorda így is gondolja -, holott leginkább a torkukat harapná át a nagy többség, csak sajnos Bukarest messzire van.

A jó hírek örökös szállítója, Rétvári polihisztor is elcsodálkozott tegnap a pedagógusokon, midőn megállapította, hogy a demonstrációnak nem szakmai, hanem politikai céljai vannak. Hát mi a búbánatos lószerszám célja volna, mint, hogy például Rétvári polihisztor is húzzon el a jó francba.

Más kérdés viszont, hogy szamarakat a színpadra vonszolva ez nem nagyon fog sikerülni. Maximum szénát visz neki az államtitkár, aztán visszafekszik a puha ágyába, és élvezi saját televíziójának hétfő reggeli adását, ahol a migránsok azok rosszak, az ország erősödik, és ezen kívül más nem is történik a nagyvilágban.

Esetleg annyi, hogy ő nyilatkozik benne, elmondva azt, már minden magyar gyerek ingyen eszik, iszik, Orbán Viktor az összesnek személyesen visz nyalókát, az óvodákban pedig önnön fenséges szájával olvassa álomba a haszontalan kölkeket a saját jó cselekedeteiről szóló történetekkel.

Mégis, a szamár a színpadon szakmai tartalommal is bír, bár némileg lájtosan. Valahogyan úgy, amikor a sofőr fölszólítja az utasokat, hogy fáradjanak a busz belsejébe, miközben ők egymás gallérja alá okádnak. Fájó, de ez így nem fog menni, mert amíg ezek a trónon vannak, addig imbecillis hülyéket öklendezik elő magából a rendszer tizenhat éves korukban közmunkára idomítva.

Közbevetésképp azért: tanítottam én a híg Kádár érában középiskolában, és mondjuk, amikor József Attila volt terítéken, akkor hagytam a jó francba a tanterv által előírtakat, és az 1937-es verseket mutattam meg, miközben a diákok kerek szemekkel bámulták a csodát, hogy jé, ilyen is van? Volt. Máma meg nincsen.

És azidőtájt senki egy büdös szóval bele nem pofázott a renitenskedésembe, mi több, föl sem jelentettek a tankerületnél – mert nem volt -, sőt, ki sem rúgtak. A szamárnak a színpadon ez a szakmai tartalma, amely ilyképp óhatatlanul politikai is, kedves Rétvári elvtárs, de beszélhet ezeknek az ember, úgysem értik, mert a talpaik éppen egymásra lépnek.

Az Orbán-imádatba teljesen belehülyült marhák valami egészen elképesztő, rózsaszínű világban élnek. Kiszelly „politológus” például szintén tegnap jutott erre a felismerésre, idézem: „Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció következetesen úgy próbálja magát pozicionálni, mint a mostani kormány és a miniszterelnök, Orbán Viktor ellenfele.”

Ezért neki fizetnek, és így sikerült folytatnia: „Ebbe beneveztek más pártok is, például a sípolással az Együtt. Nem csak beszélnek, hanem szimbolikus tevékenységet folytatnak. Gyurcsány Ferenc ezért már nincs egyedül abban, hogy szembemegy a kormánnyal.” Mindez a súlyos ráismerés a Kossuth néprádióban hangzott el.

Ez a méretes ökörség csak látszólag tér el a pedagógusok szamarától. Mindkettő arra példa, hogy a regnáló hatalom ilyen sípolgató, dúdolgató egyenmasszának látja azt a nyolcmillió embert, akit valamilyen delej okán foglyul sikerül tartania. Nem kívánom igazán, de ha egy nagyot rájuk ordítanának, akkor szaros gatyával menekülnének a svájci bankszámlájuk után a nép ellenségeiként pozicionálva magukat. (Én most akkor politológus vagyok?)

De lássuk a friss történéseket, mivel örvendezteti meg renyhedő lelkeinket a mi kis totyakos Wizardunk most éppen, két, Európa felé irányított kardsuhintás közepette. Egyik kinyújtott csápja, amely a KlIK-ben manifesztálódik, levelet intézett az összes magyar iskolák minden igazgatójának és helyetteseiknek.

Valljál! Így förmedt rájuk a levél, és ütött egyet szárnyaival. Vagyonnyilatkozatot követel a nemzet napszámosaitól, s egyben fenyeget is. Mivelhogy az az intézményvezető vagy intézményvezető-helyettes, aki megtagadja a vagyonnyilatkozat kitöltését, nemcsak elbocsátható, de az elbocsátástól számított három éven belül más közszolgálati jogviszony sem létesíthető vele. Ez az écca.

Mármost az a tízezer forintos kérdés, hogy az igazgató urak/hölgyek honnan a redves francból tudnak milliárdokat lecsapolni, amint az felsőbb körökben közkeletű minálunk. A válasz – amivel esetleg egy kopott hangszóró nyerhető – az, hogy sehonnan se, pedig az ilyen nyilatkozatok ennek kiderítésére szolgálnának. Más országokban, ezt el ne feledjük.

Még a saját műintézményük pénzeit sem ők kezelik, egyáltalán, egy rohadt forint fölött nincsen hatalmuk, sőt, tovább megyek, még csak egy nyamvadt krétát sem tudnak zsebre tenni, mert olyat se nagyon látnak a tábla előtt. Klozettpapírt meg pláne nem, egyszerűen nincsen mit lopni nemzeti tanodáinkból, szemben ugye a még nemzetibb képviselő bácsik vadászterületeivel.

Az igazgató urak/hölgyek nem árulnak letelepedési kötvényeket, gázt sem szerelnek, stadiont sem építenek. Nem vágnak ki fákat, nem csapnak a homlokukra, hogy a picsába, egy milliárdot, meg egy adriai nyaralót elfelejtettem, nem gyarapszik a paneljük kétnaponta egy-egy szobával, nem ők színak lassú mérgeket Ibizán, és nem ők repkednek Hong Kong körül helikofferel. (etc., etc.)

Az igazgató urak/hölgyek csak úgy vannak. Mire a buzgalom akkor, ezen el lehet révedezni. Másra nem juthatunk, mint hogy Cipolla jelzi, ne vakarásszad a tökeidet, mert figyellek. A szemem rajtad. És még Rubovszky káplár sem siet a segítségükre zárt ajtós üléseken, Polt úr pedig tanárokat nem ismer, ilyen állatfajtáról, ő az életben nem hallott, Brehmje a fideszkdnp fejezetnél véget ér. Ezek védendő egyedek, az összes többinek kinéz a vezetőszíj, amit híradókban lehet mutogatni kampányidőben.

Viszont mosolygok is a bajuszom alatt alapos okkal. Tudvalévő, hogy igazgató minálunk ma már csakis kollaboráns mókus lehet, a sötétben bujkáló ellenforradalmár tanerő annak is örülhet, ha luk van a seggén. Következésképp a hatalom a saját nyalakodóit vegzálja – élénk tisztelettel az elenyésző kisebbségnek -, a lakmusz tehát működik.

„Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.” Ilyeneket mondott Virág elvtárs másik vészterhes időkben, amely ím, újra megérkezett hozzánk. Illetve mintegy nyolcmillió emberhez nem, csak ahhoz a kétmillióhoz, akiknek áldásos rajongása miatt a rezsim még mindig forog önmaga körül. Ellenben ők össze is szarhatják magukat. Felőlem.