A Kúria ezt ilyen költőien fogalmazta meg: „Valóságalappal bíró tényállítást tett Novák Előd, amikor négy éve arról írt Facebook-oldalán, hogy Pálffy István korábbi híradós műsorvezető, akkori kereszténydemokrata országgyűlési képviselő ittas volt egy plenáris ülésen.”

A jódógos, jómunkásember magyarul társalog, és a képibe mondja a tutit a delikvensnek, hogy már megint be vagy baszva Pista. Novák ezzel szemben emelkedetten „Piálffy”-nak nevezte a szomjas embert, akinek ez annyira fájt, hogy egymillió forint sérelemdíjat követelt.

Négy év után nem kapja meg, de ebből is látszik, hogy milyen komoly munka folyik a megszentelt falak között, ahol az összes jámbor képviselő kizárólag népének él, akárha Lenin et. Viszont Pálffy már nem itt hörbölget, hanem Dublinban, ahová nagyköveti minőségben bukott.

Száműzték őtet, ha szabad így mondani, mert nem lehetett az út szélén hagyni. Ám már papírja van arról, hogy ivott, és ehhez nem szükséges szonda vagy vérvétel, a Kúria szerint egy ember spicces állapotáról „érzékszervekkel (látás, hallás, szaglás) is meg lehet győződni”.

Pálffy most már tehet, amit csak akar, egy életre megjegyzi mindenki a borvirágos szereplését, bár már senkit nem érdekel. Esélye a rehabilitációra úgy lehet, mint Ovidiusnak, akit kétezer év elteltével helyezett vissza jogaiba Róma, így téve jóvá az őt ért súlyos igazságtalanságot.

Még Augustus száműzte őt Kr. u. 8-ban Tomiba, és ott is halt meg 43-ban. Az első császárnak – akinek az volt a heppje, hogy a züllött erkölcsű Rómát megtisztítja, s ezért még a házasságtörő saját édes lányát is száműzte – nem tetszett neki Ovidius léhasága (három feleség), mehetett hát a tengerpartra.

Erről az Augustusról még lehetne mesélni, hogyan tenyésztette ki ő is a nemzeti, neki hű tőkéseket, viszont én most Orbánról akarok inkább. Hogy az ő mostani száműzetései – Csiszár is konzul Milánóban, Istenem – hogyan higítják fel a külügyi kart, hogy Caligula kutyafasza hozzá képest a kinevezett lovával.

Visszatérve még a volt híradósra, neki immár papírja van arról, hogy iszik. Rogánnak meg arról, hogy bűnöző és bűnözőkkel üzletel. Ezt is a bíróság mondta ki, mint ahogyan azt is, hogy a kormány hazudik az ő utánozhatatlan konzultációjában. Csodálkozunk azon, hogy ezek után minden bíró kommunista? Egyáltalán nem.

Viszont nem ártana elgondolkozni azon, hogy mire megyünk mi ezekkel a papírokkal, és ezekkel az ítéletekkel. Semmire sem megyünk vele, lássuk be. Kimondhat itt a bíróság akármit, a NER beolajozott gépezete surrog tovább, és minden elmarasztalás olyan csak, mint árnyképek a falon.

Szórakozhattam én a címben cinikus áthallással a „Fel vörösök proletárok” című örökbecsű nótával: „Királyok, hercegek, grófok,/ Naplopók és burzsoák,/ Reszkessetek, mert feltámad/ Az elnyomott proletár.” – ugye, ezzel is csak azt bizonyítom, hogy csak olyan komcsi vagyok, mint a bírák. Ezzel nem érdemeimet óhajtom öregbíteni, hanem arra utalok, hogy csak úgy kitörölhetem a seggemet az irományaimmal, akárcsak ők. A gép forog, az alkotó pedig szotyolázik.

Született egy törvénymódosítás-tervezet ugyanis, amely a veszélyeztetett gyerekek védelme ürügyén a szülőket basztatja. Mert mi másnak volna felfogható – csak úgy mókásan kiemelve –, ha egy várandós anyuka késve jut el a terhesgondozásra, vagy ha az apuka-anyuka nem jelenik meg a szülői értekezleten, a védőnő vagy az iskola ezeket minősítheti az együttműködés megtagadásának is. Ha pedig annak tartja, a hatóság a gyerekek elszakításáról is dönthet.

Így telepszik rá az emberekre a hatalom, amely minden szusszanást szabályozni óhajt. Ebből fakadón bekúszik a gatyákba, a gyerek kiságyába, és megjelenik a mumus a védőnő és a tanító néni képében, akikből bármikor lehet házmester. A kormányzó pártokat, és különösen a keresztényit például már a kezdetek óta különösen érdekli a polgárok szexuális élete is. Ez kiváltképp. Mert ott akarnak lenni minden kilométerkőnél, és mint valami perverz szatír, aljas kukkoló vagy pedofil szemét, úgy viselkednek az alattvalókkal.

Az üdvözülés ürügyén matatnak a gatyában ágyéktájon. Minden tíz dolgozónál többet foglalkoztató munkahelyen népesedési megbízottat kellene alkalmazni – ilyen ötletük is van -, a harminc évesnél idősebb, gyerektelen nőknek úgy kellene hozzájárulniuk egy-egy gyerek felneveléséhez, hogy anyagilag támogatnak egy sokgyerekes családot. Erre a másik lehetőség az adólevonás lenne, amit a nő visszaigényelhet, ha „mégis rászánja magát” a gyerekvállalásra. A harmincöt-negyvenöt éves korosztály gyermektelen tagjainál korlátozni lehetne az abortuszt. Ezzel együtt lehetővé tennék, hogy az így megszületett „kényszergyermeket” születése után örökbe adják.

Az abortusz szabályozásáról már régebben voltak omló álmaik, még abban az időben, amikor a pirosló orrú Pálffy úr is a soraikat erősítette. Éppen az ő nevéhez köthető az a javaslat, amely elvonta volna a művi terhesség-megszakításokra szánt összeget, és azt örökbefogadások ösztönzésére, valamint gyermekvédelemre csoportosította volna át.

Mindaz egyáltalán nem zavarta őket, hogy a hatályos szabályok szerint az egészségügyi indokkal végzett beavatkozás díját az egészségbiztosítás fedezi, és a fizetési kötelezettség alól teljesen vagy részben mentesülhet az, akinek a szociális helyzete ezt indokolja.

A delír értelmében éppen azok a nők nem jutottak volna a legális és biztonságos művi terhesség-megszakítás lehetőségéhez, akik ennek az árát nem tudják kifizetni. Az abortuszokra fordított állami támogatás elvonása különösen azért volt képmutató, mert az állam nem támogat semmilyen fogamzásgátló eszközt vagy módszert, és a hozzáférést sem segíti azokhoz.

És még: a kereszténydemokraták törvényjavaslatot nyújtottak be a magyar népszaporulat védelmében. Az elképzelés szerint meddővé tételt a jövőben csak az kérhet, aki ennek a költségeit vállalja, elmúlt negyvenéves, vagy három gyermeke van. Rétvári Bence szerint „az új szabályozással minden fiatal számára megőrizhetővé válik a gyermekvállalás lehetősége.” Továbbá: „Fontosnak tartják, hogy a gyermekvállalásra mindenki szabadságát a kormány biztosítani tudja.” A kormány tehát biztosítja a népszaporulatot, mesés.

Viszont nem mindenkinek. A cselekvőképtelen személyeken az egészségügyi indokkal elvégzett beavatkozások feltételeit a törvényjavaslat nem módosítja. Az utcaképet zavaró nyomik tehát ne szaporodjanak, gondolhatták a törvényjavaslat szellemi atyjai. Az ő gyermekvállalási szabadságukat nem kell, hogy biztosítsa a kormány. Így tisztul a faj.

Végül csak eljutnánk a magyar Lebensbornokhoz. Mesélek erről.

1935 decemberében Heinrich Himmler, az SS vezetője létrehozta a Lebensborn alapítványt. A szervezet célja az úgynevezett tiszta, német vér, más szavakkal az árják védelme volt. Ezeket a szőke hajú, kék szemű, fehér bőrű germánokat tekintették az ideális külsejű embereknek, akik a német nép jövőjét biztosították.

A Lebensborn alapítvány szülőotthonokat hozott létre árja asszonyoknak, főleg SS-tisztfeleségeknek. A legtöbb megszállt országban létrehoztak ilyen Lebensborn-otthonokat, de sehol sem volt akkora sikerük, mint Norvégiában. Ennek eredményeképpen hat-tizenkétezerre tehető a program keretében, 1941 és 1945 között, Norvégiában született gyerekek száma. Ez az egész a fajnemesítési törekvések egyik, meglehetősen bizarr mellékhajtása volt.

A nőnemű egyedeket beterelték a SS fiúk farka elé a megfelelő népszaporulat érdekében. Minálunk ez úgy képzelhető el, hogy a rengeteg semmirekellő szinglit az ifjú kereszténydemokraták, a még fáintosabb fidelitas csődörök baldachinja alá tuszkolnák toszási céllal, hogy aztán igazi színmagyarok világra hozásával örvendeztessék meg a mindig jó kedélyű Harrachbácsit. A komcsikat meg ki köll herélni.

Mert a nő dolga a szülés, mint azt Kövér úrtól, Ákos úrtól – meg a többi baromtól – tudjuk. És nem csak a kívánatos szaporulat elérése miatt, hanem azért is, hogy a nő ne akadjon össze jártában-keltében valami vak komondorokkal. Minálunk tehát beköszöntőben van az új középkor, aztán érdekes folyományai is vannak az elborult elmék vibrálásának.

Egy éve például az előrevivő kereszténység jegyében érdekes installációval kampányoltak az egri minorita templomban. Kokárdával feldíszített babakocsiban egy koporsó volt található, felette pedig olyan feliratok, hogy a fogamzásgátló széles körű használata házastársi hűtlenséghez és az erkölcsi nevelés általános fellazulásához vezet.

Nehéz dolog ez a szerelem. Ha az ember agyában kereszt világít, még inkább az. Viszont nem kéne, hogy a kormányzó erő zizgő heréinek kínja és mocska a választópolgáron csapódjon le. Az egész bagázst el kőne küldeni valami jóféle kuplerájba, ahol a macák lekezelnék őket, és akkor tán lenyugodnának végre. Az elfojtott szexus egészen elképesztő tüneteket produkálhat ugyanis, ennek ékes példája a föntebb bemutatott lázár, hogy csak a toszás jár az urak fejében, és nem bírnak leszakadni róla. Viszont ne egy Rétvári mondja meg már, miképpen tornázzak az ágyban, ha csöndesen kérhetném. Momentán egyéb óhajtásom nincsen, a többivel majd később hozakodok elő.

A sormintát nem is oly rég az Új-zélandi hős, Kósa Lajos adta meg igen emlékezetes módon. Tán emlékszünk még a sziporkára, amelyben sajátságosan keveredtek a szavak olyan halmazt alkotva végül, amelynek semmi jelentése nem volt az égegyvilágon, ezért válhatott tananyaggá: „Inkább az áruk, a szolgáltatások adóztatását jövedék esetében, fémkupak esetében, amelyek termékdíjként jelentkeznek, és azok ilyen környezetvédelmi szempont, hogy a fémkupakoknak az ügyében fellépve próbáljuk meg ezt a szemléletet csökkenteni, tehát egy sor olyan adóintézkedést fogadtunk el, amelyik alapvetően nem érinti az emberek mindennapi életét.” Ízlelgessük csak a magvakat, találkozunk még ilyen magasságokkal, az hétszentség.

Garanciát minderre Szijjártó Petya ad, aki miután csípőből összeveszett az amerikai külüggyel, ennek szellemi hátterét is megteremtette, és futsal csapatából nyolc mókust vont maga mellé minisztériumába. Így megalapozva a szakmaiságot arról is gondoskodott, hogy ezt a nívót valaki kommunikálni is tudja megfelelő módon, kinevezett hát szóvivőnek egy sportriportert, Menczer Tamást. Ő az a mikrofonmester, aki a kevés magyar futballszerető manusnak is képes volt az agyára menni. Hajdan mi más, futballista volt Baján, ebbéli minőségében eljutott egészen a halászleves város ifjúsági csapatáig. Aztán magyarázta a dolgot, mintha értené.

Közvetített a 2012-es EB-ről és az idei vébéről is, többek között ő volt az, aki miatt Szily László nyilvánosan kiborult júliusban, amiért szerinte részrehajlóan kommentált. (Ez a tulajdonság elengedhetetlen kormányszinten, ezért eshetett rá a választás.) De ugyanő volt, aki annak idején még kétgólos hátrányban is elhitte, hogy válogatottunknak van esélye a velünk csak játszadozó hollandok ellen. Nyolc egy lett, amint azt őrzik az annalesek, s miután akkor sem szakadt rá az ég, megérett a külügy szavainak vivésére. Ha ezt csak megközelítőleg hasonló szinten teszi, mint a láblabda magyarázását, a tarajosnak nyert ügye van. Ez mozgathatja kádereinek kiválasztásában, jó lesz ez még valamire – gondolja -, és viszi.

Új divat ütötte fel a fejét egyébként minálunk. Újságírókból lesznek politikából élő emberek, meg vica versa. Egy Martonból rádiós vált hirtelen rövid időre, egy Koczkából meg alpolgármester itt a szűkebb narancsligetben, a két foglalatosság mintha egymást feltételezné ezekben a körökben. Pálffy is híradósból lett honpapa, most meg már újra az orbántévében bujdokol szép pénzekért. Úgy járkálnak ezek a népek a mikrofon egyik oldaláról a másikra, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga, pedig nem. Jobb helyeken nem. Ez itt most nem egy jobb hely, még Berki Krisztiánból is lehet egyszer szóvivő, aki most Costa Ricában sütteti vasalt heréit. Agya az van hozzá, igaz, legyőznie nem mindig sikerül, most épp csak ennyire: „Ez az egyetlen olyan formáció, amely a legnagyobb stratégiai dolgot igényli” – vélekedett, eztán pedig azon elmélkedett, milyenek a mai ifjak: „számomra is tanulópénz, a fiatalok hogyan reagálnak egymásra” – jelezte. Benne is elveszett egy szóvivő. Mégis, ha ajánlani lehetne, én Szalacsi Sándort, a magyar lélek és eszme igazi hősét javasolnám. Ő igazán a szavak mestere volt, szegény.

“…Sándor vagyok,… út… szám alatti lakos … és … mikó?
Riporter: És a Fogarassy Árpádról mit tud elmondani?
Sándor: Hát Árpád egyet … hát egy évvel fiatalabb … éntőlem, … talán … egy évvel, mer a nővérével együtt jártam iskolába, a Malvinnal, és semmi többet nem tudok elmondani. Árpád … fiatalabb tőlem egy évvel. Malvin iskolatársam … vót valamikor.
Riporter: Hogy dolgozik? Jó munkásember?
Sándor: Biztos. Biztos jómunkásember. … Árpád biztos jómunkásember. … A … a nővérje velem egykora születésű. Úgyhogy egyebet nem tudok mondani. Kérem kapcsolja ki.
Riporter: És az építményéről mit tud?
Sándor: Hát, az építményéről annyit tudok, hogy … a tanács … megkapta az ojjektum … ra való, … hogy mondjam magának … hogy ezt az építményre megkapta a tanácstúl az engedélyt, hogy … hogy akarja magának kifejezni, hogy … mindent megkapott erre az ojjektumra, meg háromszázezer lite, harmincezer vagy nem tudom … valami … ojjektumra, hogy a litér háromszázezer, harmincezer literes víztartályra megkapja az engedélyt … és …
Riporter: És mire fog szolgálni ez az objektum?
Sándor: Hát ez a kocsordi tanács részirül megkapta az engedélyt … ez ahogy a … az oxigén kihasználására, ilyesmit hallottam én … tudomásom szerint hogy harminc, hogy az oxigén ezt a amikor … a harmincezer literes víztartály az objektum … részirül, hogy azt fel fogja használni amikor hidraulika, mittudomén.
Riporter: És atomtámadás ellen is véd ez?
Sándor: Nem, igen … az ellen nem véd, de viszont … így magyaráz…ta ki Árpi, hogy … a vízbül veszi ki a … a … az oxigént. Teccik érteni? A vízbül fogja az o, harmincezer … literbül veszi ki az oxigént…”

Ezt a szöveget kéretik beemelni a Fidesz meg a kormány szóvivőinek kézikönyvébe, akikből annyi van, mint a szemét, akárha Svejk Burgjában járnánk hercegnőket csodálva. S ha már kellően vérteződtek a hazugság kimondói és a ganajság leplezői, akkor megemelhetik kalapjukat Sándor előtt. Erkölcsi magaslat ő, aki érdek nélkül volt hülye, és ez ebben az országban megsüvegelendő erény.

Hungarikum született a magyar televíziózásban. A pitiáner-genyó, szervilis-seggnyaló, hánytató-köptető műsorfajta, amelyet eufemisztikusan – de teljes meggyőződéssel – hírnek, mi több, híradónak neveznek a Fidesz-gründolta médiában, amelynek egyébként most már friss papírja is van arról, hogy hírhamisító. Bíróság mondta ki, hogy az Index bátran nevezheti így azt a gőzölgő trágyahalmot, amelyet közszolgálatinak csúfolnak erre szakosodott bohócok. Nemlétező gerincük és lelkük rajta, csak minket hagyjanak ki a mi pénzünkön celebrált milliárdos ámokfutásból, de jól láthatóan eszük ágában sincs kegyelmezni.

Mért is lenne, amikor az evolúció során egyre-másra jelennek meg a Hír- és Echo TV-ből ismert alakok népnevelői buzgalommal az M-eken meg Dunákon, behozva oda azt a szellemiséget, amely Demján szavaival hungarosiíta és hungaroszunnita térfelekre osztja az országot, hogy mehessen benne a – most még csak karakter – gyilkosság. A rendszer egyébiránt jól szervezett, a nagy durranásokat, a fundamentumként szolgáló alapanyagot a Polt által irányított ügyészség állítja elő. E szervezet áldatlan működése teszi lehetővé, hogy vezető szíjon lehessen mutogatni ellenzéki alakokat eltakart arcú marcona rendőrök között, a vezetettekről aztán kilencvenkilenc százalékban kiderül, hogy fölösleges volt rabláncot adni rájuk, de ez már rendszerint hiányzik a Szabad Nép félórákból.

Ilyen leosztásban zajlik az élet szittyaföldön. A mogulok gondoskodnak a nagy durranásokról, a királyi tévé saját kútfőből meg csak babramunkát végez, de teszi ezt oly igen álhatatosan, hogy szinte belefehérül a szája, miközben karakter-gyilkolászó buzgalmában szállítja az amúgy röhejes, de összességében mégis gyomorforgató szenzációit. Illetve csak azt, amit maga annak vél, megfelelve egy öt éves óvodás szellemi színvonalának, ami azért már zsenánt egy pöttyet. Arccal a civilek ellen! Ez a csatakiáltás már jó régen elhangzott a jurtában, ahonnan csupán visszhangja ért el a mi tévénkhez, így fáziskéséssel ugyan, de beálltak a vonyító kórusba, és röhejes eredményeket sikerült fölböfögniük.

A Hír Tv, amely ma már a Kunigunda utca kihelyezett tagozataként éli mindennapjait, óriási leleplezésekkel operál megint. Akár a cirkuszi kikiáltó, aki a semmit adja el nagy hangon, vagy esetleg Pistike a középső csoportból az óvónéni kegyeit keresve – tetszőlegesen behelyettesíthető bármelyik formula -, de azért mégis ótvarul. Most a tüntetések főbb alakjait találták meg, felfedezve bennük magát a sátánt. Szokásos sunyi módjukon Várady Zsolt iwiw-alapítót, és Gulyás Balázst, az internetadó elleni tüntetések másik szervezőjét és szónokát is ismeretlen számról hívta fel a Hír Tv egyik munkatársa, hogy egy korábbi botlásáról kérdezze.

Várady múltjában egy tizenegy évvel ezelőtti füves cigarettát talált a kormánypárti tévének nevezett szarhalom, Gulyás Balázsnak pedig egy tavaly februári autóbalesetét szedték elő, amelyben ő volt a vétkes. Gulyás tavaly február 22-én a repülőtérre tartva egy kőbányai kereszteződésben balra kanyarodás közben nem adott elsőbbséget az egyenesen tovább haladó autónak, és összeütköztek, a másik autóban ülő kiskorúnak pedig eltört a keze. Gulyás azt mondta, hogy természetesen elismerte a hibáját, a helyszínen bocsánatot kért, és elfogadta a bíró végzését, amely szerint kétszázezer forint pénzbüntetésre ítélték, és öt hónapra eltiltották a vezetéstől.

Várady Zsoltnál annak idején elhanyagolható mennyiségű, 0,19 grammnyi kannabiszt találtak a rendőrök, és ezért úgynevezett elterelésre küldték. Ezt a porszemnyi mennyiséget hogyan vették észre, az rejtély, de mindegy, ettől a két bűnözőtől tényleg meg kell védeni az országot és a bimbózó ifjúságot, ez alaptétel. Várady egyébként csütörtökön este azt írta, hogy jogászokkal konzultál, valamint megfontolja, hogy vizsgálatot kezdeményez a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóságnál, hiszen ennek az információnak a eljuttatatása az újságíróhoz különleges személyes adat jogszerűtlen kiszivárogtatását jelenti. Hogy mi fog történni, kiderül: semmi sem.

Mindközben persze a királyi lószerszám is teszi a dolgát, népnevel, internetes híroldalakat oktat ki, és rózsaszínű Barbie-országot föst a tátott szájú választópolgár elé. Megvan ennek a metódusa, nagyban már rég kidolgozták a totális hülyítés módszertanát. Aki ma a közmédiából tájékozódik, olyan világba csöppen, ahol derűs életmesék, közmondások, szólások és megnyugtató hírek virágai tenyésznek. A gazdaság, mint a kilőtt nyílvessző, a politikai kérdések mérlegre téve, pozitívan eldöntve; a polgárok hétköznapjai, mint a régi kifestő képeken, és a vidám locsogás egy celebbel éppen annyit ér, mint a beszélgetés egy akadémiai nagydoktorral. A hírszerkesztő, mint a farkával sepregető róka tünteti el a valóság sötét nyomait. Nehogy már valaki átadja magát a rosszkedvnek, morcoskodásnak, amikor végre jól mennek a dolgaink nyolc borzalmas év után. A néző cukormázzal bevont képet kap Magyarországról, rengeteg információ pedig el sem jut hozzá. Mintha másik országban élne.

Elindítottak már egy új frontot is azért, hogy csak a pipacsos falvédős álvalóság formálja a magyar tudatot. A Fidesz ugyanis kiszorítaná a kereskedelmi tévéket egy új törvénymódosítási javaslattal, amely kötelezővé tenné a szolgáltatóknak, hogy márciustól az állami televízió két új induló csatornáját tegyék be az ingyenes csomagba, emiatt viszont két kereskedelmi csatorna kiszorulhat onnan. De hogy ezt kik javasolják, az is egy mise: a Fidesz szóvivői, Dunai Mónika és Tuzson Bence, akik olyan törvényt delirálnak, amely szerint az eddig kötelezően továbbított közszolgálati csatornák mellé további kettőt kell mindenkinek ingyenesen elérhetővé tenni az alapcsomag részeként. Semmi sem drága már, pedig eleddig úgy tudtam, hogy szóvivők úgynevezett demokráciákban nem igazán szoktak törvényekre javaslatokat tenni. Minálunk ez is komilfó, és akadt két alak, aki a nevét és az arcát adja ehhez a mocsokhoz (is).

Amúgy ezt az embertípust az ilyen rendszerek termelik ki. Ahol a tehetséget leváltja a “tehetség” (azaz mi mondjuk meg, ki a tehetséges), ott a szervilizmus életképes stratégia. Ez különösen igaz olyan embereknél, akiknek nincs énképük, így nem probléma ezek után a tükörbe nézni. Ott úgyis alapvetően senki sem nézne vissza, így mindig van hely a “példaképnek”, hogy ezt az űrt betöltse. Kíváncsian várom és figyelem, hogy a csúcsra járatott pátosz gyakorlatilag már a határokig kitolt és kihasznált (nemzeti) giccsfaktor elegendő lesz-e a következő időben is a kormányzatot támogató választók széles rétegének meggyőzésére, a jelek szerint egyre kevésbé.

Ennek ellenére vagy éppen ezért minden változatlanul halad a maga Fidesz által kitaposott útján, csak ötletek kellenek, a jóisten megsegít minket (őket), és senkit sem hagyunk (nak) az út szélén. Még Pálffy Istvánt sem, aki – mint kiderült – már megint a köztévénél szívja a levegőt, ha már rontani nem tudja. Tanácsadó lett belőle, csak munkája nem lesz. Ezen a szinten már nem lehet tanácsokat osztani, a romlottság minden szintjét kimerítette ez a bagázs, de lehet, hogy van lejjebb is. Meglátjuk, s ha a Csele patak megint kibaszna velünk, aminek következtében az Unio hordái elözönlenék a kies ugart, amire – valljuk be – csekély esély mutatkozik, tán változik valami. Addig azonban lefetyelhetjük a szánk széléra fröccsenő testi végterméket, ami szép lassan megkeményedik, és beborít minket, mint a guano, keményen, vastagon.