Innen, ahonnan a számunkra meghagyott falatnyi ép ész látni engedi még Nap testvér kajla fényét a szürke köd mögött, a két látogatás oka abban mutatkozik, hogy lengyel testvérein kívül e két rétegnek képes a Himnusz első pár sorát felolvasni, ha el nem fújja a szél a papírját. Illetve és persze a lábasjószággal ápol bensőséges viszonyt, közkeletűleg.

Mert azt soha nem feledjük, amint nem is oly rég Erzsi néni disznaját a régen látott elvtárs meghittségével köszöntötte: Hello, röfi! – Így szólt a barátjához. Már akkor is látszott, hogy Orbán Viktor elsüllyedt. Gyerekekbe, malacokba, szögesdrótokba merült bele, az örökös keresztapa ott rúgkapál saját démonjai mélyén, és nagyon fél a büntetéstől. A birnami erdő pedig toporog.

Az idillt, amely az óvodai látogatást körüllengte, el is kell adni a hülyéinek, hogy értelmet leljen a fáradozás, és ez az origóban így történt meg:

„…Egy közel egyperces videót töltött fel a miniszterelnök Facebook-oldalára, amelyen óvodás gyerekekkel találkozott. A fiatalok először bátortalanok voltak, de aztán jöttek a bemutatkozások, a kézfogások és pörögtek a fotók! Miniszterelnök bácsinak mutatkozzatok be! – szólt a szigorú óvónői kérés a gyerekekhez. Először picit meg voltak illetődve, hogy mégiscsak a miniszterelnök áll velük szemben, de aztán többen is kezet fogtak Orbán Viktorral…”

Szegény Patonáné tanárnő, aki engemet először randevúztatott az irodalommal még ötödikben, most minden bizonnyal hempereg a sírjában szegény, amikor ilyen fogalmazásokat lát az égi katedráról. Remélem, vele együtt érezzük a NER magvas színvonalát, amelyet a kollektív lobotómia után mutat. Én, a magam részéről annyival egészíteném ki, hogy azt a kurva életbe, midőn a szocialista brigádok naplója életre kel véreres szemeim előtt.

Aztán azon is elmorfondírozik anyám gyereke, hogy mi a bánatos retket keresett a kisdedek között ez a rosszember, hogy mivel riogatta őket. Mondjuk, hogyha a mamájuk a sorosistákra szavaz, akkor azok a migráncsoknak adják a kakaójukat, vagy ilyesmi? Kibogozhatatlan rejtély.

Mert például a bokodi csüngő bajszú gazdákat azzal boldogította szintén tegnap, „ha az ellenzék jelöltjei kapják meg a mandátumokat, akkor a pénzt el fogják venni a gazdáktól, és oda fogják adni a bevándorlóknak”. Erre varrjál gombot, proletár. Igaza volt, amikor januárban azt jövendölte – mármint ez az Orbán -, hogy az kutyafasza, amit akkor tapasztaltunk, na, majd a kampányban, ezzel riogatott, és kivételesen tartotta is a szavát.

Még előkerülhet a kuvasz is a vérzivatarban, mert mint tudjuk, a kutya is hozza a lájkokat cefetül. Például tudja ezt Vona is, aki nem véletlenül fotózkodott annak idején vizslakölkökkel, amivel azt óhajtotta demonstrálni, hogy ő nem fogyaszt reggelire sem cigányokat, sem pedig zsidókat. Közben meg növeszti körmét és fogát.

Tizenhét nap az élet, ennyi van még hátra a totális elmezavarból. Én például napra nap várom, hogy az ostoba aljasság mely újabb képtelenségei kerülnek még elő a ládafiából, hogy meddig lehet a tébolyt fokozni. Nem szoktam csalódni, és nem is fogok, de mindeközben abban reménykedek, annyira túltolják ezt az egészet, hogy még a jámbor népek is belátják, ezek nemcsak gonoszak, hanem teljesen el is ment az eszük. Így, e tapasztalattól megihletve pedig hajlandóak lesznek az urnákhoz járulni.

Viszont tegnap megjött a házba a Bözsi. Illetve sok Bözsi, amire hárman voltak jogosultak, és ahogyan borízű csatakiáltásokkal úgy rohanták le a postást, mint valami kiéhezett hiénafalka, és majdnem szét is tépték, bimbózó reményeim nekiláttak lohadozni.

Nem tudom miaza migráncs. Apuva vótunka zálatkertbe, nem mutatakojat ottan. Vót zsiráf, majom etettni nemlehetet őtet, de migrancs aznem vót. Izgulokis nagyon. Délelött szivecskéketköllött csináni, aztat viszükmi a migráncsokho, nemértem. Haa majmot nemlehet etetni a migráncs micsiná a szivecskéve, mindegy. Jötértünk egybusz, nem kölöttaludni.

Apityu melet üttema buszonn, aszonta, hogyneki azapukája emesétte, miaza migráncs. Hogyazoka gyerekeket dobbájjákáta a kerittésen, meg piszkossak, neméttem akkó minekmegyünk odahogy minket dobájjanakkát? Pityu meginvihogot, ésaszonta, neféjjekmer ottan lesznekkatonák, azokhó megyünkmi, merazok védenek minketmeg a migráncsoktó.

Nekikvagdostuk azokata szivecskéket, mersokat tesznek érrettünk, aztat köszönnyük megnekik, meg valamiviktorbácsinak, aki odakütte ökket. Hamaroda értünk. Télleg olyanvót, minta zálatkertbe, kerittésvót csudáranagy, de migráncsaz nemvót mögöte. Katonaaz anyivót mindaszemét, meg tankokis, autók, nem ühettünkbele, csak énekeeni kölött, és a bácsik mosolyogtak nekünk.

A süsfölnapot énekettük, pedig sütöt, melegvót nagyon, izzattamis. Azé néztem túla kerittésen, de hiábamer semmise láttam, pedig nagyonakartam, hogylegyenott migráncs. Kiváncsi letemvóna, hogymekkora afarkaneki, mijenaszine, hogy letudjam majdrajzolni azapunak. Decsak katonák vóttak, odaatuk a szivecskéket, bácsikmeg filmeztekminket, a julismég beszétt isnekik a mikrofónba.

Asztán eejöttünk visszaide azoviba. Vótmégidő ozsonnáig, gondókottam, hogyminek mentünk mioda, ha nemvót migráncs, csak a kerittésen túla bokorba. A zálatkertbe is nemláttam a zoroszlánt, a gondozójaneki aszonta hogy a bokorbavan azis. Itten akatonák vótak a gondozók szerintem, a migráncsokat gondozák biztos, denem értemén azegészet. Mindeegy, vára dömperemmegyek.