Mélyebb előképe is van azonban Orbán gyalázatának, amely a ’36-os berlini olimpia, amikor szintén eltűntek az utcákról az uszítások, az antiszemita feliratok és minden más cukiság, hogy nagy, boldog és elégedett nemzetnek tűnjék a megnácult Germánia. Az is volt a felszínen és a kényes orrú világ számára tálalva, csak, amikor elmúltak az ünnepek, akkor a férgek újból fába szorultak, és útjára indultak a füstölgő gyönyörök. Ha álarcot adunk a sátánra, attól az még sátán marad, csak rá kell nézni, ahogy suttyomban kilóg a patája.

A Fidesz és a Néppárt Orbánnal és Weberrel az élen kéz a kézben néz hülyének mindenkit. Hogy adjunk a posztmodernnek, a bűn az nem lesz könnyebb, hiába hull a könnyed, más szóval egy lepel nem oldoz fel, még egyszerűbben a szar akkor is büdös marad, ha meghintjük rózsavízzel. A Néppárt és Weber ahhoz asszisztál voltaképp, hogy csinálja csak ez a féreg a szemétségeit, ha nem látom, vagy nem én vagyok a célpont. Viszont nem csak Junckerről lehet plakátot előállítani, hanem akármilyen köznapi beduinról is, rájuk terelve a horda gyűlöletét. Ez, ebben a felállásban, weberi olvasatban tehát komilfó lenne. Különös egy idea.

De van más is. Sokan hitték száz éve, hogy a kiüresedett európai civilizáció csak a messianisztikus, romlatlan tisztaságú, szent Oroszországból kiindulva menthető meg. (Lásd máma Orbán tévképzeteit az országáról.) 1933-ban, a hatmilliós áldozatot követelő ukrajnai éhínség idején például rávették Edouard Herriot-t, hogy tanúsítsa, Ukrajnában minden rendben van. G. B. Shaw pedig még arra is hajlandónak mutatkozott, hogy egyenesen azt nyilatkozza, soha olyan bőséget és jólétet nem látott, mint amikor Ukrajnában járt. 1935-ben Romain Rolland pedig a Sztálinnal folytatott magánbeszélgetés alapján megrajzolta a humanista, felvilágosult bolsevik „uralkodó” képét. Így megy ez.

Ha azonban hazai vizekre evezünk és a baljós mai időkbe, feltehetnénk a kérdést, hogy vajon Weber úr hogyan képzeli kiegyenesíteni azoknak a beteg lelkét, akik évek óta fertőződnek, vagy, hogy a junckerező Orbán levél mért nem fáj neki. Mert nem látja? A téren ezt úgy mondanánk, hogy ne nézzük egymást madárnak, úri szalonokban viszont úgy fogalmaznék, ez csak cifra nyomorúság, az ördög simogatása, aki egy és csakis egy módon ért, ha határozottan valagba rúgják. Ilyet azonban hiába is várnánk az öltönyösöktől, az a kérges kezűek dolga volna, de ők is csesznek rá magunk közt szólván.

Nem tehetnek róla azonban, nem mindenkinek az a dolga, hogy a rezsim romlottságát leleplezze, nekem azonban igen. Éppen ezért újólag elmondom, hogy ez az egész elhallgatásokra, féligazságokra és hazugságokra épül. Mindenre leplet dobnak, ami nem rózsaszín lányregény. Elrejtik az évértékelőt, eltűnik az életből a homlessz és a szegény, nincs kórházi várólista és fertőzésbe belehaló betegek, nincs rasszizmus, antiszemitizmus, nem lopnak és nem uszítanak. Egyáltalán egy nagy, cukros-fahéjas boldogság az élet, amit a kedves vezető szakadatlan buzgó küzdelmei biztosítanak népe számára. Propaganda-körutazáson van az egész ország, és Weber korunk Romain Rollandja.

Nem a csalódottság mondatja ezt velem, mert józanul gondolkodva nem is lehetett egyebet remélni, sőt, akkor sem változna semmi, ha egyetlenünket tökön rúgnák. Illetve, akkor már a leplekkel sem kellene foglalkoznia, nem lenne miért emberi arcot ölteni. Másrészt, ez a Weber elmegy, Orbán pedig marad, és lesz másik módja a gyűlöletnek, mint a bohócnak zeneszerszám, továbbá azzal sem kell foglalatoskodnia a nagyérdeműnek, hogy csinálja, csak ne mutassa. Krumplileves lesz az a kurva krumplileves, Hitler náci, Sztálin bolsevik gyilkos, Orbán pedig a kései kisfiuk, akinek csak áttételesen tapad vér a kezéhez, de lesz az még igazi is. És mindeközben Weber átszellemülten mosolyog.

A gond a trenddel van, ami dívik. Ez következik most, a mai hvg.hu egy leadje: számláról-számlára végignéztük, mire költötte az állam azt a közel ötszázmillió forintot, amit az állampolgárok ajánlottak fel adójuk egy százalékából parlagfű-mentesítésre. Vettek belőle például ezüstmetál cipőtisztító gépet a hivatalba, drága mobiltelefonokat, laptopokat és irodaszereket, de úgy tűnik, diplomatatáska és pogácsa is elengedhetetlen kelléke a pollenek ellen vívott harcnak. Az allergiások érdekében összeadott közpénzből még rezsicsökkentésre is futotta: az egyébként is állami büdzséből fenntartott hivatalok ebből fizették közüzemi számláik egy részét.

A Vidékfejlesztési Minisztériumban úgy vélték, az a pénz, amely befolyt az adófizetőktől, az övék. Szartak arra, hogy azért kapták a polgároktól, tegyenek már valamit azért a kétmillió emberért, aki lassan a taknyába fullad bele az allergiától, ez nem igazán fordult meg a fejükben. Vizsgálat emiatt egy darab sem indult, nem kaszaboltak szobrot, a KEHI meg csak norvég ügyekben tesz feljelentést, mert állításuk szerint az Ökotárs pár garast másra költött, mint kellett volna. A minisztérium – meg az APEH ugye – érinthetetlen, más kaszt, Indiát játszanak itt nekünk magyar feudalizmussal spékelve.

Ami pénz a markukban van, ahhoz már senkinek semmi köze. Így gondolják. L. Simon László, a kormány bohóca igazolja mindezt, aki az ATV-ben mondta meg a tutit újólag. Arra a kérdésre, hogy mi szükség van a budai várnegyed rekonstrukciójára, ha az országban statisztikailag igazolhatóan nőtt a szegénység, a következőt válaszolta: „Azt is lehetne mondani, hogy zárjuk be a Magyar Állami Operaházat, és azt a 9,3 milliárd forintot amit az Operaház és az Erkel Színház működtetésére akarunk fordítani, inkább osszuk szét a szegények között.”. Azzal kapcsolatosan, hogy mennyibe fog kerülni a budai Várban található Karmelita kolostor felújítása, ahová Orbán Viktor és hivatala fog költözni, pedig azt mondta, hogy „sokba fog kerülni, de mindannyiunk örömét fogja szolgálni.”

Igen. A mindannyiunk öröme. Az elsősorban az övék, olyannyira, hogy valami eszement módon nem győzik mutogatni. A csertői ember a létra alján a közösből kivettet még a köz javára hasznosította volna, legfelül ezek a pénzek saját gyarapodásra szolgálnak, de néha leomlanak a díszletek. Házak, nyaralók, földek, jachtok, Új-zélandi koncertek, Rolexek, miegyebek. Kósa, Szijjártó, Orbán, Giró Szász, meg a többi, az összes. Már Pokorni is kiakadt, mondván, nem kéne urizálni, odáig azonban nem ment el, hogy nem kéne lopni.

L. Simon szerint ez idegesíti az embereket, éles meglátással fedezte fel a lényeget. Igen, egyre inkább idegesek az emberek, ami tapintható a tüntetések szaporodtával. De míg a lakáj Hír TV szerint ezt két milligramm kokaintól és autós ütközéstől bódult hazaárulók vezénylik a CIA – meg persze Gyurcsány – irányításával, a koszorús költő L. Simon szerint a sajtó szándékosan rá is játszik erre, és olyan dolgokkal próbálja tovább hergelni az olvasóit, mint, hogy Lázár János milliós karórájáról vagy Giró-Szász András meggazdagodásáról ír. Az államtitkár azt mondta, hogy az újságírók ezekkel az ügyekkel csak az emberek rossz ösztöneire és az irigységére játszanak rá. „Ugye nem gondolják, hogy ez az újságírás csúcsa?”- tette fel a költői kérdést. Nem az. De a körülölelő világ, amelyet a „bértollnokok” bemutatnak, az igen. Az a magyar valóság csúcsa.