Elaknásítjuk az öblöket, naszádjainkon. csónakjainkon száguldozunk a habokon, eltakarjuk az azonosítót, fekete leplekbe burkolózunk, és, hölgyeim és uraim, tisztelt barátaim, a meglepetés erejével cirkuszi zenéket zúdítunk a betolakodókra. Mint a Karácsonyra, amitől migráncsi lábuk reszket, fejük inog, ajkukat nyalogatják, lelkük gúzsba kötődik, megtérnek, és úgy iramlanak vissza Afrika partjai felé, mint a mi új keresztes hadseregünk. Ott terjesztik az igét aztán, a mi igénket, s mi utánuk utazunk nem is kormánygépen, visszük az ellátmányt, ajrót és zöldhasú dollárokat, mert üldözöttek lesznek akkor már, ugyan mi üldöztük el őket innen, de az más.

De ne szaladjunk előre ennyire a diadalban, hiszen rögös az út, a ló is megbotlik, pedig stoplis cipője van, a kommunista indián meg fordítva ül rajta, és nem bír leszállni. Mert falainkhoz kő kell, újabb bányák és közbeszerzés, aknáinkhoz hosszú utak, Washington vagy Moszkva ködeibe, mikor hogy, és naszádgyártásunk sem tökéletes, mondhatni ladikokat tudunk, ám minden attól függ, honnan nézzük. Egy bolhának a vízibicikli is anyahajó, egy bálnának a Balaton is pocsolya, nekünk a csillagok is közel vannak, rezsi kérdése az egész. És a hité, drága barátaim, keresztény kultúránké latin gyökerekkel, akikre is Hannibál zúdult az Alpokon át, mert nem volt se kerítésük, se faluk.

Jött ez a Hannibál, a mórok, a szaracénok, mindenféle kétes alakok, feketék, barnák élén, de egy keresztény se volt közöttük, pedig lehetett volna, de Krisztus nem volt hajlandó megváltani őket, ahogyan minket viszont mindig is. Már akkor is, ott is a Soros, a terve, meg a liberális elefántidomítók, valamint a Gyurcsány ükapja. Viszont, és ellenben ez a Hannibál aztán leshette, sóval hintették be, annyi sót szórtak rá, hogy a lepényre már nem is maradt, így nyerészkedhettek a pajeszos sókereskedők. Nem volt a világ már akkor sem egyszerű, na. Globálisan átjött ez a Hannibál a hegyen, gátak nélkül, viszont ilyen még egyszer nem lesz, visszük a falat, bekerítjük a nemzetet, az olaszt, átvágjuk, fölavatjuk, alapkövezzük.

Triesztben már van kikötőnk a naszádjainknak. Legalább négy naszád elfér ott, néha öt is. Vízisí, dzsetszkí, és magyar kacsák. Ahogy ott úszkálnak drága barátaim, sisakban, morcosan, járőröznek föl, s alá, köröz a seggük, elrettentő sereg, és még kiflicsücsöktől sem csábulnak el, ahogyan a talpaik egymásra lépnek. Magyar kacsák, pöttyös a seggük, keresztény kacsák ázsiai beütéssel, No de, kérdezhetitek, mi lesz az eldugott öblökkel, a megmászhatatlan bércekkel, és én azt mondom nektek, nem gondoltok a zergékkel és delfinekkel, barátainkkal, társainkkal a küzdelemben és bajban. Zergéink minden ormon ott lesznek, delfinjeink minden mélységet beúsznak.

No de, kérdezhetitek drága fratellik, ki bír majd a zergékkel, ki is dirigálja őket a harcban, s én rámutatok jól teljesítő mezőgazdaságunkra, juhászainkra, akik még megmaradtak az osztrák nyugdíjasok támadásai után. Zerge, birka egykutya, puli és vak komondor, nőügyekkel nem foglalkozunk. Vlagyimir barátunk már képzi nekünk a Krímnél a delfineket, migránsfalatkákkal idomítja őket, magam is tanulok delfinül, mások zergéül, félelmetes seregek lesznek a kacsákkal, naszádokkal, megvédjük az olasz hazát, illetve az olaszok hazáját. S hogy nem kérnek belőlünk, az sem baj, majd, amikor az új hajnal fölhasad, és megkapom a gyógyszerem, akkor minden jó lesz. Boldog karácsonyt dolce fratelli. Visszük a sódert meg a kavicsot.

Vérecskében született 1991. június 25-én, amikor kikiáltotta Jugoszláviától való függetlenségét. A JNA, tehát a Jugoszláv Néphadsereg csak kicsit volt morcos, kétheti lövöldözés után csönd lett, és véget ért a tíznapos háború. Srebrenica messzire volt, meg különben is, Pusztai Gyula, a Vas Megyei Közgyűlés akkori szoci elnöke elsőként ismerte el a szlovén államot, az ellen meg mit tehettek a tankok? Semmit se, ugye.

Szlovéniának eurója van, úgy általában vigyorog, nem akarja sem a szerbek, sem a horvátok torkát átharapni, nincsenek diktátor cimborái, és nem jár nyári egyetemet tartani se Ausztriába, se Olaszországba, hogy onnan üzengessen haza, Ljubljanába. Egyáltalán nincsen benne a történelem fő sodrában, senkit nem hajt el az anyjába a külügyminiszterük, és olyan élhetetlen népség, hogy a harcias hírekben alig is szerepelnek.

Tegnap megtört a nagy csend, mert az elnökük, ez a Borut Pahor nekilátott sétafikálni az országában a fiacskájával meg két újságíróval, hogy jövő hétfőre, napi negyven kilométert poroszkálva átszelje kies hazáját, és megérkezzen a tengerhez. Induláskor el is mondta, hogy ő kampányol, meg különben is, a szabadsága alatt azt tesz, amit csak akar. Ez valahogyan jobb módszer, mintha Hodostól Koperig teleszarná kék plakátokkal a hegyeket, erdőket meg az anyja valagát is.

Akik szeretik ezt az elnököt, dicsérik a sportosságát, de a népszerűségen kívül más előnye is van a gyaloglásnak. Fitneszguru honlapok szerint ettől lesz lapos a has, és feszes a fenék. Nekünk is van közjogi méltatlanságunk, akire ráférne egy kis séta, nem csak a mangalica termet miatt, hanem orvosi szempontból is. Azt mondják a tudós doktorok, hogy a gyaloglás minden mozgások szent grálja, ezért egyetlenünknek is meg kéne fontolni, hogy egyszer az apostolok lován szeli át a birodalmát, de hát, azt várhatjuk.

Pedig egy ilyen túra a számos lehangoló tapasztalat mellett rengeteg előnnyel is járna. A gyaloglás csökkenti a szívbetegségek és a stroke kockázatát, megelőzhető vele a cukorbetegség. A gyaloglás során javul az ember erőnléte, rugalmasabbá válik a teste, és növekszik az állóképessége. Segít a fogyásban és az ideális súly megőrzésében, emellett hozzájárul a jó alváshoz, a fokozott szellemi tevékenységhez, sőt még a depressziós érzések leküzdésében is támaszt nyújt.

Továbbá, gyaloglás közben endorfinok szabadulnak fel az agyban, olyan vegyi anyagok, melyek fájdalomcsillapítóként működnek, és segítenek lazítani, a nyugalom és a jóllét érzésével töltve el az embert. Tisztára haszon, és ha én gráci orvos lennék, csak rábeszélném prime minister O. V.-t egy ki sétára a páncélozott kisbusz helyett, ami törekvés, valljuk be, hamvába halna. A paranioa ugyanis eléggé behatárolja az ember mozgását meg a gondolkodását is, ami utóbbi a mi esetünkben a nagyobbik baj.

Viszont más gondok is akadnak. Amellett, hogy minálunk rendszerint a kedves vezető szotyolázásáról, parlamenti csokizabálásról, vagy lakótelepi, partedlis pörkütt-tunkolásról születnek képek, a népek sem tudnák elviselni a menetelését. Vagy – mint Briannél -, megtalálnák az ő tökét, és a rajongók követnék a sivatagba meg a hegyekbe, esetleg másik opcióként morcos alattvalók fölhúznák őt egy lámpavasra. Más kimenetel nincsen, marad hát nekünk a sétafikálás két formája, az egyik a CÖF, a másik meg az éhségmenet, és ezzel mindent el is mondtunk hazánk lehangoló állapotjáról.

Ilyen fennforgások közepette már csak egy, nagyon halk kérdésre futja: Tessék mondani, Ljubljana, az már Nyugat?

A női olvasókra nem igazán gondolnak, sehol egy meredező lingam, amely megdobogatná a nőnemű egyedek szívét meg a fehér máját ilyenkor népszavazás előtt, de ez legyen a kunigundások, meg Habony baja.

Migráncsozni – mint azt minden jóravaló ember tudja – muszáj. Életbevágó szükséglet, anélkül elfogy a levegő, nem süt a Nap, és Orbán Viktor félrenyeli a szotyolát. Ezért lehet az, hogy a portál nővérében – ahonnan minden gyönyörök fakadnak, az emegy híradójában, ha véletlenül arra visz a távirányító, hogy rohadna meg – permanensen ez megy. A bevándorló-terrorista-üzenjükbrüsszel hármas szentsége.

Tévéztem én is valaha, van tapasztalatom arról, milyen kurva nehéz olykor kitölteni azt a rohadt adásidőt, és pláne így lehet ez, ha szünet nélkül ugyanazt köll mondani. Ebbe belerokkan a műsorcsináló, amely tragédia a közszolgálatinál már nagyon régen megtörtént.

A témát hatalmasan körül kell járni ilyenkor. Így jött el annak az ideje, hogy bemutassák, miként juttatják koldusbotra a gazdákat ezek a mocsadékok, akik valahogyan nem szeretik az éhezés nemes művészetét, mert nem egy Kafka novellából léptek elő, hanem mondjuk Aleppóból érkeztek, amely manapság maga a Paradicsom.

Idézem a portált, hogy mit talált ő nagy kutakodásában: „Hatalmas károkat okoznak a migránsok Horgoson, a magyar határ közelében lévő gyümölcsösökben – panaszkodnak a gazdák. Leszedik az őszibarackot, az almát, és megrongálják a fákat. A félérett kukoricát is elviszik megsütni, a krumplit is felszedik. Sőt: samponnal mosakszanak a halastóban. A károsult termelők tehetetlenek, a Horgos-környéki gazdák elkeseredettek. Úgy érzik, termésük a migránsok szabad prédája lett.”

Szívbemarkoló sztori, olyan is szerepel benne, hogy az egyik gazda, aki ötven tonna barackot szokott eladni, már a családjának sem tud hazavinni egy kosárkával, borzalom.

A „magyar határ közelében” – adja meg a földrajzi koordinátákat az emegy kishúga, amely kijelölésből a túlművelt magyar népszavazó polgár arra a következtetésre jut, hogy mindez a kerítésen belül történt, holott lófaszt mama.

Nézzük ezt a wiki-idézetet csöppet azért: „Horgos (szerbül Хоргош / Horgoš) falu Szerbiában, a Vajdaságban, az Észak-bácskai körzetben, közigazgatási szempontból Magyarkanizsa községhez tartozik.” Ergo, ha nincsen nekünk saját bejáratú bajkeverő migráncsunk, akkor átugrunk a sztoriért a szomszédba azt sugallva, hogy mindez a Várkert Bazár alatt történik, sokat szenvedő hazánk szívében.

Ördögi, goebbelsi tempó ez, ami viszont egyáltalán nem újság már. Őszintén szólva, afelől is kétségeink vannak, hogy a migráncsok lopják-e azt a nyamvadt barackot. Ötven tonnát fölzabálni pár nap alatt ugyanis cirkuszi teljesítmény volna, viszont ez olyan szép, kerek valamint hatalmas szám és mennyiség, olyan szívbemarkoló adat, és elborzasztó is egyben, amely legott népszavazni taszogatja az embert.

De nem tehetünk róla, ha nem hiszünk a mesének, ugyanis bírósági határozat van arról, hogy az emegy híreket hamisít. Tavaly decemberről citáljuk ezt: „A bírói indoklás szerint a köztévé Cohn-Bendit-riportja manipulatív elemeket tartalmazott, amely kapcsán lehetett az a kritikai véleménye az újságírónak, hogy a hír, illetve riport hamisítás. A Kúria szerint a hírhamisító szó nem tényállítás, hanem erőteljes vélemény, amely dr. Baka András bíró szerint nem csak Papp Dániel személyére, hanem az MTVA teljes hírszerkesztői mechanizmusára utal.”

Számos más esetben is bebizonyosodott a hazugság, csak ezt már mindenki elfelejti a történések igen bőséges forgatagában. Viszont legyünk megengedők és nagylelkűek, tegyük fel, hogy a menekülők lelegelik az egész Horgost, és fölzabálják a házak tetejét is. Ekkor az a meglátásunk, hogy a drágalátos gazdák köszönjék meg ezt az ő Viktorjuknak.

Áprilisi történet az Indexről: „A helyzet teljes embertelensége akkor tárult fel előttem, amikor később felhívtam egy tranzitzónák környékén dolgozó segélyszervezet munkatársát. Már mi sem dolgozhatunk a területen. Vizet és élelmet vittünk a senkiföldjén rekedt embereknek, de a határőrök nem engedtek be minket. Egy ideig a kerítésen keresztül dobáltunk be ételt, meg vizet, de aztán onnan is elkergettek minket. – tárta fel a legálisan érkező menekültek ellátására kitalált magyar rendszer működését a szociális munkás.”

Az éhes ember enni szeretne. Alapvető vágy ez, amiről még maga Selmeczi Gabriella is tudna mesélni az ő kiflicsücskével, nem kevésbé Bakács Tibor a szalámijával, hogy a kakaóscsigát lopó fiatalemberről, aki emiatt hónapokig volt előzetesben, már szó se essék. Ez csak három kiragadott példa a jéghegy csúcsáról, utalva arra, hogy a szittya magyar is lop, ha korog a gyomra. És még csak nem is milliárdokat, amely cselekedet meg szót sem érdemel semmilyen közszolgálati harsonában.

Mert mi kurvára keresztényiek vagyunk, mint az közkeletű, és a templomok ajtaján is arra buzdítjuk a híveket, tartózkodjanak attól, hogy néhány tallért adjanak a rászorulónak, mert esetleg elkárhoznak tőle. Olaszországban viszont néhány hónapja nem büntethető az az éhező, aki ételt lop. Tegye fel a kezét, aki érti ezt a rohadt világot.

A pápa egy 1984-es évjáratú Renault 4-essel közlekedik a Vatikánban, néhány hívőt, aki levelet ír neki, vezetékes telefonról hív el egy kis csevejre – de van, hogy csak úgy tárcsáz, és beszédbe elegyedik valakivel. Emellett szívesen pózol selfie-khez, saját maga viszi fel poggyászát különgépére, és ha egy kisfiú leveszi fejéről a sapkáját, ahhoz is mosolygós arcot vág. A felsoroltak egyetlen eleme sem ellenkezik a pápaság intézményével, az apró gesztusok viszont rengeteget segítettek abban, hogy az emberek közel érezzék magukhoz az egyházfőt. Az aktívan twitterező Ferenccel kapcsolatos történeteket, a beszédeiből származó idézeteket a Facebookon valódi rajongókként osztják meg az emberek, örülve annak, hogy olyan kérdésekben szólal meg, mint a homoszexualitás vagy a cölibátus. A valóságban egyetlen kijelentésével sem megy szembe a kánonnak, de már azzal sokat tesz az egyház népszerűségéért, hogy egyházi tabutémákban megszólal.

De ki ez az ember? Ferenc pápa Jorge Mario Bergoglioként született Buenos Airesben 1936. december 17-én. Apja, Mario José Bergoglio huszonkét évesen érkezett szüleivel Olaszországból Argentínába, kezdetben az argentin vasútnál kapott állást, később pedig könyvelőként dolgozott; anyját, Regina María Sívorit már ott ismerte meg. Ferenc az elsőszülött öt gyermekük közül, ő Buenos Airesben szerzett vegyésztechnikusi diplomát, majd a papi szolgálat mellett döntött, belépett a villa devotói szemináriumba, és huszonkét évesen, 1958. március 11-én megkezdte a noviciátust a jezsuita rendben. Humán tanulmányokat folytatott Chilében, majd hazatérve 1963-ban filozófiai licenciátust szerzett a San Miguel-i Colegio Máximo San Joséban. 1964-től 1965-ig a jezsuiták Santa Fé-i Szeplőtelen Fogantatás Gimnáziumában, majd 1966-ban a Buenos Aires-i Megváltó Gimnáziumban tanított irodalmat és pszichológiát. 1967-től 1970-ig teológiai tanulmányokat folytatott a Colegio Máximo San Joséban, és licenciátust szerzett. 1969. december 13-án szentelték pappá, harminchárom évesen, és addig bizony volt már kidobófiú is egy discóban, ergo ismeri a megszentelt falakon kívüli életet. Is. 1970–1971-ben a spanyolországi Alcalá de Henaresben töltötte a harmadik probációs időt; örökfogadalmát 1973. április 22-én tette le.

Ma már pápa, és késztetést érzett arra, hogy nekimenjen a maffiának. Nemrég egy calabriai látogatáson szegényekkel és kábítószerfüggőkkel ebédelt, Cassano allo Ionioban pedig a régió problémáiról, köztük a fiatalok nagy munkanélküliségéről és a szervezett bűnözésről beszélgetett ottani papokkal. A calabriai ‘ndrangheta Olaszország egyik legkiterjedtebb bűnszervezete, a nagyrészt drogcsempészetből, kisebb részt a helyi vállalkozók sanyargatásából élő csoport éves forgalmát egyesek 70 milliárd euróra (az olasz GDP 3,5 százalékára) teszik. Ferenc pápa korábban már többször felszólalt a maffia ellen, jelentések szerint az antipátia kölcsönös a két fél között, ugyanis az olasz média korábban arról számolt be, hogy a pápa az ‘ndrangheta célkeresztjébe került. Ennek oka, hogy Ferenc pápa átláthatóbbá akarja tenni a Vatikánt, ezzel viszont feldühítette a gengsztereket, akik a gyanú szerint korrupt főpapokkal állnak üzleti kapcsolatban.

Ferenc egy hároméves kisfiú, Coco Campolongo kedvéért látogatott el Castrovillariba. Cocót januárban, egy kocsiban lőtték agyon, amelyben a nagyapjával és egy Marokkóból érkezett nővel együtt ült. A ‘ndrangheta egy kábítószer után ki nem fizetett adósság miatt végzett velük. Ferenc most azt mondta, a maffia a gonosz imádása, és akik az ösvényét követik – mint a maffiózók –, nem áldozhatnak Istennek. Kiátkozom őket – jelentette be Ferenc a Castrovillariban celebrált misén. A kiátkozás azt jelenti, hogy a maffiózókat a katolikus egyház kiveti magából, és a pokolra kerülnek, ha nem bánják meg a bűneiket. Ferenc Castrovillariban elment a helyi börtönbe is, ahol kábítószerrel elkövetett visszaélések miatt Coco apja és több hozzátartozója is ül. Amikor a kisfiút januárban meggyilkolták, rács mögött volt az anyja is, aki most házi őrizetben él. A pápa azt mondta, mindig imádkozik Cocóért. Bár Olaszországot sokként érték a felvételek a ‘ndrangheta által felgyújtott és kiégett Fiat Puntóról, benne Coco beszíjazott holttestével, két hónappal később a szomszéd Pugliában szintén a maffia egyik leszámolási akciójának az áldozata lett egy hároméves kisfiú.

Oppido Mamertina püspöke a napokban az olasz sajtóban közölt nyílt levelében elismeréssel nyilatkozott Ferenc pápának a szervezett bűnözéssel szembeni fellépéséről, és azt kérte paptársaitól, hogy mondjanak nemet azokra a keresztelőkre is, amelyeken a kisgyermekek keresztapja a szervezett bűnözés ismert tagja.

Innentől jön a röhej, a maffia nem tud mit tenni, csak durcás óvodásként viselkedni. Ennyi jutott az eszükbe: Larino börtönében kétszáz maffiózó megtagadta a vasárnapi misén való részvételt azután, hogy Ferenc kiátkozta az egyházból a szervezett bűnözés tagjait. A rabok azt üzenték a börtönben szolgáló papnak, hogy ezentúl nem vesznek részt a vasárnapi misén, mivel „a pápa kiátkozta őket”. A börtön igazgatósága a püspök nyilatkozatára reagálva azt hangoztatta, hogy a rabok szabadon döntenek arról, el akarnak-e menni a börtönkápolnában bemutatott misére, vagy sem. Ők nem mennek, maguknak tesznek rosszat, de a jelek azt mutatják, hogy ez a csata csak most kezdődik, mivel az olaszok ha lehet, még nálunk is hülyébbek.

A calabriai Oppido Mamertina lakói Szűz Mária ember nagyságú szobrát vitték végig az utcákon. A szoborral megálltak a nyolcvankét éves Giuseppe Mazzagatti helyi maffiafőnök háza előtt is. Enyhén megdöntötték a szobrot, mintegy tisztelegve a gyilkosságért életfogytiglani büntetését házi őrizetben töltő bűnöző otthona előtt. A körmeneten részt vevő rendőrök tiltakozásul azonnal elhagyták az ünnepet, Angelino Alfano olasz belügyminiszter pedig szánalmasnak és visszataszítónak minősítette a jelenetet. Az eset alig egy héttel azután történt, hogy Ferenc pápa egy júniusi miséjén kiátkozta az olasz maffiát.

Itt tartunk most. Szemben áll egymással a felvilágosult, józan pápa és a sötét tömeg, bizonyítva a világ eredendő ostobaságát. Ferenc itt él a XXI-ik században, hívei megrekedtek valahol a középkorban, és milyen sajnálatos, Magyarország szintén szerepel ezen a térképen, hogy erről bizonyságot nyerjünk, elég csak a KDNP-t, és Semjént hallgatni. Madár-lődözésért sem ártana egy jó kis kiátkozás, de ne legyünk telhetetlenek.