Igaz, a végin föltűnik az alkotó, szerényen meghúzva magát, hogy White House, ami azt mutatja, hogy kampányvideó ez az egész, aztán mégsem szaros gumicsizmával mutatják az első embert, mint ahogyan a miénket szokták hóvihar múltával, jobb esetben pörküttzabálást vagy karácsonyfadísz mögüli kukkolást bevetve, gülü szemekkel. Ez az egész azért hagyott bennem mégis nyomot, mert éppen ekkor értékelte az évet a mi emberünk, és tán ugyanebben a pillanatban fejeltek le egy embert, mert aláírást gyűjtött az olimpia ellen, hogy húsz év múlva ne a küszöböt rágicsálja a magyar közmunkás, piros pöttyel a seggén, viszont erősen bízva a szebb jövőben, ahogyan a szovjet filmek elején fordul be az életünkbe a szoborpáros, akiknek szintén nagyon jól megy a sora.

Ha hozzávesszük mindehhez, hogy Valentin nap alkalmából szoláriumozásra buzdítanak minket a facebook-on, akkor már tényleg semmi nem hiányzik a boldogsághoz, itt vagyunk a tökéletesség állapotában, csak még meg kell keresni a sarokban. A totál haligaliról viszont én már nem szólanék, megtette ezt minden tollforgató, akiknek innen gratulálok, hogy a semmiről is sikerült olvasható tartalmat előállítani. Meghagyom ezt Antoine Roquentin bácsinak, aki ettől szenved Sartre-nál, mert a hülye nője bele van veszve a kivételes helyzetekbe és a tökéletes pillanatokba, olvassunk tehát Undort, jó dolog az. Viszont a történések ilyen együttállása beszédes nekem – aki nem vagyok mérvadó -, mert Orbán olyan országot értékelt, ahol az ellenfelet lefejelik. Ilyet csinált belőle történelmi léptékkel másodpercek alatt.

Neves elődje is azt mondta 1933-ban, hogy nem fognak ráismerni az országra működése nyomán, és ’45-re így is lett, romokban hevert az egész. Ő sem szerette a Berlinben dívó szabadosságot, a rontó zenéket meg a többit, nem is volt pár év múltán semmi sem, egy ütemre mozduló nép a stadionok tornaünnepélyein igen, azok a szerencsétlenek is egymás talpait tapodták. A blues az nem illik bele a rendbe, van benne elfojtott szabadságvágy, ahogy a méla négerek megéneklik az életet, s holott kötött ritmusa van, de soha nem lehet tudni, hogy mikor szalad meg a zenész keze a húrokon, ami ki tudja, hová vezethet. Minekünk ma csasztuska dukál, de nem az eredeti fajta, amely gunyoros hangvételű rövid, lírai dal, hanem inkább a Majakovszkij féle agitációs rigmus.

Bármennyire is nehezen elképzelhető, én ott fönt a mámai Magyarországról adtam számot, bemutatva azt, hogy miképp óhajtja kalodába zárni a gondolatot a regnáló Orbán, akit egy hajdanvolt munkatársam, aki egyébként televízió igazgató volt, azért imádott, és lett nedves az alsóneműje, mert, hogy olyan okos. Mondá ő, és nem tudtam meggyőzni az ellenkezőjéről, viszont ezt megteszi helyettem maga a virágszál. Józsi a kocsmából nem volt bőbeszédű, és „ez egy barom” tőmondattal hirdette ki az ítéletet, ami már egy szint, viszont attól még itt marad a nyakunkon. Receptet a kelés eltávolítására én adni nem tudok, mondjuk, azt javasolhatnám a nyugdíjas otthonok kultúrosainak, hogy ápoltjaikkal hallgattassanak Muddy Waterst, végszükség esetén Eminemet, ezek fölkavarják a possadt vért, és még a járókeretet is odahagyják tőle.Így indulnak a tavaszok.

Mindebből kitetszik, hogy a kerítés építése manapság miért annyira indokolt. A vérünkben van úgymond, hogy a beözönlő hordák mit tudnak tenni, mi voltunk ugyanis azok a kunfajta nagyszemű legények, akik koruk árjáit mészárolgattuk nemes buzgalommal. Krónikák szerint röpke száz év alatt negyvenhétszer csaptunk le a Jézus hívőkre leginkább nyugaton és délen. Följebb, ahol most épp Fico a Jani, nem nagyon mentünk, már akkor sem szerettük a hideget ugyanis.

Oly igen népszerűnek mutatkoztunk az őslakosok szemében, hogy krónikások örökítették meg jó cselekedeteinket, Bölcs Leó például 904 – ben így ír Taktika című művében: „Követi őket nagy csapat ló részint táplálékul és tejivás végett, részint pedig sokaság látszatának keltése végett. Ellenségeiket nem annyira karjukkal és haderejükkel igyekszenek leverni, mint inkább csel és rajtaütés útján.”

Nem győzöm elégszer hangoztatni Spengler igazát, ez a szalonnáci azért egészen jól látta a világ folyását az ismétlődésekkel. Mostani nemes alakulatunk, a CÖF nevű szervezet is azon van, hogy a sokaság látszatát keltse, kumiszt ugyan nem isznak, de még az is lehet, ha el nem basszák. Mindenesetre úgy tűnik, van az a pénz, amely okán feljogosítva érzik magukat arra, hogy bebizonyítsák a nagyvilágnak: nem csak taplók, idióták is vagyunk. Viszont az én farkammal ne csapkodják a csalánt, ha kérni lehetne.

De nem megy, így hát teszik. Csizmadia úr, a degenerált alakulat elnök vezérigazgatója a gecizős tévéjében volt vendég. A civilnek jóindulattal sem mondható brancs vezetője a kormányhoz fűződő elképesztő lojalitásról tett bizonyságot, amikor valagat nyalva beszámolt a szervezet várható ámokfutásáról. Ezer embert dobott be a közösbe mint rossz cafkákat, akik kerítést építenének hazafias meggyőződésből. Egészségükre, ki nem szarja le.

A másik ötlet ennél húzósabb. A kaptafás úgy érzi, hogy a magyar kormány álláspontjának helyességét egyre több uniós ország is elismeri, ami felveti egy európai szintű békemenet megszervezésének lehetőségét. Az akció szükségességét a valagnyaló azzal indokolta, hogy véleménye szerint a nyugati országok kormányai képtelenek megbirkózni azzal a feladattal, amivel saját polgáraik bízták meg őket. Ő pedig megoldja a gyaloglással. Istenem.

Azért ezt ízlelgessük picinyt. Látom, amint az ötös számú tagkönyv tulajdonosa, meg az energiacella atyja, esetleg az UFO-val táncoló sámán halad az első sorban, mögöttük pedig lengyel vendégmunkások végeláthatatlan sokasága özönli el Európa útjait, akárha most érkeztek volna Szíriából, és ettől legott mennyei békesség szállja meg a vérzivataros öreg kontinenst. Maximum arra köll ügyelni, hogy a mögöttük ügető, őket eltaposni készülő libsibolsikra visszafelé nyílzáport zúdítsanak, nehogymá megzavarják a szent küldetést.

Ennyire hülyének azért nem lehet lenni, és kiderül, hogy de, igen. Bő egy évvel ezelőtt már bizonyítottak. Akkor Obamának írtak képeslapot, hogy egyetlenünket beimádkozzák az Ovális Irodába, de még a szökőkútig sem jutott el. Bánatában inkább megnézett egy meccset a budija tövében szotyolát pökködve, mert ott van honn, ott az ő világa. Annyi folyománya volt annak a delirálásnak, hogy az amerikai diplomácia nem röhögött nyerítve, mert ott azért ismernek bizonyos szabályokat, amit itt minálunk a Balkánon a jelek szerint nem igazán. Most pedig megint készülnek beleállni a pofonládába. A végére egy igen lényeges kérdés marad csupán: úgy cuzammen mennyibe fáj ez nekünk? Ettől nem bírok aludni jó ideje, amióta rám zuhant a mennybolt.

Itt mináluk egyenesen anti-buddhizmus ütötte fel magát, legelőször Kocsis Máté fejében, amely testrész nála a jelek szerint szintén tele van mindenféle folyadékkal. Olyannyira, hogy őt meg elsősorban éppen hétszázezer magyar vizelete érdekli oly igen nagyon, hogy ezt törvénybe is foglalná. Hiába hörög a józanabbja, a kétharmad frakciója meggondolandónak tartja az ötletet, miszerint minden évben drogtesztre kellene kötelezni a tizenkettő-tizennyolc év közötti fiatalokat, a politikusokat és az újságírókat.

Az eszementség ellen frappánsan megint csak az ifjak tiltakoztak. Szarvas Koppány Bendegúz, az Ifjú Demokraták vezetője és három társa leadták vizeletmintáikat a VIII. kerületi polgármesteri hivatal portáján, a DK ifjúsági szervezetének vezetője azt kérte, a mintákat adják át Kocsis Máténak, és kijelentette, ez az első nemzeti vizeletminta átadónap. Azt is közölte: Kocsis Máté eleve drogosnak tekint minden fiatalt, és most újabb lépést tett azért, hogy még rosszabb legyen Magyarországon fiatalnak lenni. A javaslat azért is elfogadhatatlan, mert az „állam újabb módon akar belepofázni az életünkbe”.

A Honvéd Kórház főorvosa szerint életszerűtlen a javaslat, a gyorstesztek a szűrésre nem alkalmasak, így a jelenlegi műszerezettség mellett körülbelül kilencven évig tartana a nagyjából hétszázötvenezer érintett vizsgálata. „A laborok elúsznának a vizeletben. Mindez mintánként alsó hangon hatvan-nyolcvanezer forint. Ezt be kell szorozni, a végösszeg majdnem ötvenmilliárd”. Ez persze nem szokta zavarni a kollégistákat, de a jelek szerint az sem, hogy számos jogi, alkotmányos aggály is mutatkozik, a bólogató Jánosok meg a keleti nyitás szellemében Észak Koreába képzelik magukat.

Rogán Antalnak is megártottak az ingatlan-panamák, kitetszett, hogy a fejében vizsgálatlan minta lötyög. Ő egyenesen az ötvenes évek szűk levegőjű parlamentjébe vizionálta magát, abban a cirkuszban szoktak az imperialistákkal foglalkozni, a szemüveges így belevetette magát a hatvan évvel ezelőtti történelem fő sodrába, de tovább is ment. „Van egy ország, amelynek első embere javaslatot tett arra, hogy a távközlési adó kiterjesztésével adóztassák meg az internet szolgáltatást” – utalt Obama ötletére, amely éppen nem úgy igaz, ahogy ő képzeli, de kicsire végképp nem kell adni.

De ez mindegy is, fő, hogy fröcsögni valót talált, és egy gondolati ívvel csapott oda az Uniónak és az itthoni hazaárulóknak is. Azon ironizált, hogy Obama javaslata után elmaradtak azok a hangok, amelyek a szerinte hasonló magyar javaslatot kísérték. Rogán azt kérdezte: vajon tiltakozik-e ez ellen is Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke, vagy André Goodfriend az amerikai követség ideiglenes ügyvivője, szerveznek-e tüntetést az ellenzéki pártok a követség elé. Ha mindez nem történik meg, akkor szerinte egyértelművé válik, hogy a magyar internetadó terve elleni, a szólásszabadságot féltő tiltakozás „képmutató magatartás” volt, ami csak a Magyarország szuverenitása elleni támadást volt hivatott leplezni. Orwelli gyűlölet félórát látna tehát szívesen ez a jóember.

De még a kitiltási ügyben is odaszúrt egyet Goodfriendnek, akit lényegében a szovjet megszállókhoz hasonlított. Azt mondta ugyanis, hogy az ügyvivőnek nem kell vádat megfogalmaznia, csak az ítéletet, mi magyarok pedig láttunk már ilyet néhány évtizede egy másik nagyhatalom részéről. Ilyen szellemi magasságokban leledzik a mi elitünk. A szegényedő, megfélemlített alattvalóknak amerikai törvényjavaslatok utálatát, és a húgy fétisét kínálja épp, és teszi ezt mindaddig, míg teljesen el nem bassza a dolgot, és a kétharmados petrencéből fogpiszkáló marad csupán. Műsor van, szurkoljunk nekik együtt.

De hát mit is várhatna az ember. A levélben a CÖF biztosítja az amerikai elnököt arról, hogy a magyar nemzet és a civil társadalom egy tapodtat sem kíván eltávolodni „nyugati szövetségeseitől, és velük együtt örömmel és álhatatosan kíván dolgozni a jogállamiság keretei között megvalósuló szabadság és demokrácia értékeiért”. A nyílt levelet úgy zárták: „meggyőződésünk, hogy országaink vezetőinek személyes találkozása lehetne a legmegfelelőbb forma a kölcsönös bizalom és elkötelezettség megerősítésére”.

Nagyon zavarosak itt a dolgok. Ilyen hangvételű nyílt dolgozatot Rákosi pajtáshoz szoktak intézni, keverednek a korok, de kiderül az is, tán lehet, mégis igaza van a balgeciknek, hiszen figyeljünk csak: Fricz Tamás szerint a magyarok többsége és a CÖF tiltakozik a javaslatokkal és a fellépésekkel szemben. Hozzátette, arra kérik a közéleti személyiségeket, szerkesztőségeket, hogy „fejezzék be a szankciókkal való fenyegetőzést”, és vegyék figyelembe a magyarországi civilek véleményét, és azokat is, amelyek nem a balliberális oldalról származnak. Az, hogy a szabadságjogok, és a jogállamiság mennyiben, vagy egyáltalán sérül-e Magyarországon az Orbán-kormány alatt, az lehet vita tárgya, de nem lehet szankciók kérdése.

Lefordítom: holott igazatok van, és mi itt a Kárpátok alatt lehet, hogy tapodjuk az általatok etalonnak tartott értékeket, de azért ne bántsatok már, ha lehet. Fogadjátok tehát szeretettel a mi elborult agyú törpénket, aki sameszaival oly víziókban ringatózik, amely szembe megy az egész józan agyú európai közösséggel. Hogy mégis mért volt erre szükség, erre az egészre, na az még komoly megfontolás tárgyát képezi. De van tippünk, úgymint kampány, az van épp. Jobb ötlet híján adni kellett a szarnak egy pofont, hogy szóljon a hír – én is hülye vagyok, hogy ez izgatja az agyamat -, de hogy ezzel már megint kinyitják a pofonládát, és a magyarok mint újkori hülyék – így te is nyájas olvasó – vonulnak be a történelemkönyvekbe, az nem érdekli őket. Viszont az enyémmel mégse kéne verdesni a csalánt, csapkodják buzgalmukban a sajátjukkal a degenerált bácsik.