Ez itt most szubjektív történet lesz történelembe ágyazva, csapongva múlt, jelen, jövendő, színház és sport, zene is divat útvesztőiben, amelyek egységbe rendeződve azt mutatják meg nekünk, hogy új elitünk nagyjából az üzemi párttitkárok nívóján leledzik, akik fekete makkos cipőt húznak a barna öltönyhöz, aminél nagyobb vétség nem létezik. Csak az, ha közben magyar nótát hallgatnak. Én boldogult úrfikoromban kosárlabdáztam sokat és alaposan, ebből fakad, hogy számomra ez a sportok sportja, a mozgásművészet netovábbja.

Mert valljuk be, nincs annál csodálatosabb, mint amikor kétméteres emberek mozognak légies könnyedséggel, és úgy bánnak a labdával, hogy a kiskölkeknek tátva marad a szája. Aki kézzel labdaügyes, az lábbal is az. Annak idején kispályás futballban elvertük a város első osztályú láblabdásait, amikor pedig edzőtáborban a futballisták kiálltak ellenünk basketbálozni, a fülükön szedték a levegőt, és az edzőjük bevallotta, azt tudta, hogy a kosárlabdában többet kell futni, mint a futballban, de, hogy ennyivel, azt nem sejtette.

Egyáltalán, legalább három-négy év edzés szükséges csak ahhoz, hogy a kosárlabda pályára lépve a delikvens minden második lépése ne legyen szabálytalan, míg futballozni meg mindenki tud, csak Orbán nem, de ez az ő baja. És most, hogy elmeséltem az ifjúkoromat, elmondom azt is, hogy tegnap nem láthattam városom csapatának első osztályú mérkőzését sehol. Azét a csapatét, amelynek alapítója voltam úgy harminc-harmincöt éve, most pedig bajnok, a BL-ben játszik, az vesse rám az első követ tehát, akinek nem fájna a közvetítés hiánya.

Nem vagyok telhetetlen. Azt is megértettem, hogy amikor Spanyolországban játszottunk BL meccset, az M4 ifjúsági labdarúgást közvetített, azt is belátom, minden bajnoki kosárlabda meccs nem kerülhet képernyőre, vannak fontosabb dolgok, mint például a sporthorgászat vagy a tollaslabda. Pedig a kosárlabdáért rengetegen rajonganak kies hazánkban, aki otthonos a szakportálokon, az tudja. Sőt, nálunk sokkal többen járnak kosárlabda meccsre, mint futballra, pedig tizenöt milliárdos stadionunk van. És még számos más magyar városban is ez a helyzet.

Ezidáig csendben, megadóan tűrtem, tegnap viszont nem csak én, hanem a komplett kosárlabda társadalom lázadt fel, olyan durva kommenteket kapott Orbán Viktor, mint a bajok oka, mintha valamely ellenzéki sajtótermék törzsközönsége szidta volna az anyukáját Putyin miatt, mert minden mindennel összefügg. Még egy éve tán, belenyugodva abba, hogy M4-ileg a kosárlabda mostohagyermek, a rajongók megelégedtek a városi tévék neten közvetített adásaival, minden szép volt, mindent lehetett látni, mindennel meg voltak elégedve.

Egész pofás adások voltak szerte az országból, Zalaegerszegről, Körmendről, Szolnokról, akárhonnan, szpíkerrel, ilyenek. Aztán egy Fidesz közeli cég einstandolta az összes közvetítést, onnantól egy mozgásérzékelős kamerával, ami mindig mindenről lemaradt, az üres félpályát mutogatta, kommentár nélkül, és úgy láthatta az ember a csapatát, hogy egyfolytában lefagyott minden. Több volt a szünet, mint az adás, és sokasodtak a kurvaannyák, amelyek tegnap csúcsosodtak ki. Tegnap volt az első nap, hogy ezért a szarért is pénzt kért a Fidesz közeli cég, a kosárlabdabarátok pedig pofára estek.

Forradalmi hangulat alakult ki, a kosárlabda kedvelők rájöttek, hogy nem tudnak a régi módon élni, míg a Fidesz közeli cég meg nem tudott a régi módon közvetíteni. Ha vér nem is folyt – csak majdnem -, pár tízezer szavazatot megint vesztett Orbán Viktor, mert sorsának rosszra fordulásáért őt hibáztatta a kosárlabda társadalom nagyon lényeglátóan. Mindig ez a vége, ha a saját torz világát akarja az emberekre erőszakolni a hatalom. Őt nem érdekli a kosárlabda, más se akarja nézni tehát, ő nem érti Nádast, más se olvassa, ő álkeresztény, más is legyen az.

Ilyesmit lehet játszani egy ideig, azonban egyszer csak betelik a pohár. Az összesűrűsödő apróságok miatt lázadnak fel az emberek aztán, szétdöntik a hivatalt, fölborítják a villamost, ilyenek. Mert emlékezhetünk, a nyugdíjukat ellophatták, a netet viszont nem adták, hogy kátyús az utca, az elmegy, de, hogy kosárlabdát se lehessen nézni, az már mindennek a teteje és hallatlan. Mert a lélek bozontos útjai kifürkészhetetlenek. Így tegnap nem tudtam, bánkódjak, mert nem nézhettem meccset, vagy legyek elégedett, hogy megint és ezzel is közelebb került Orbán bukása. Ezen még méláznom kell máma.

Mindez kényszerített, hogy nézzem meg, mi van ezen az órán a magyar ugaron. Meg arra is, hogy végre leüljek önmagammal szemben, a saját szemembe nézzek, és elmondjam a másiknak, hogy én édes fiam, próbáld meg ez alkalommal indulatok nélkül szemlélni ezt a világot – annak is a szűkebb szeletét, amelyet Magyarországnak neveznek -, nézd meg minden oldalát, forgasd ki, rázogasd meg, lesd meg, mi potyog ki belőle, vasald élire, és úgy tedd a szék támlájára. Ezután szemlélgetheted. Így lett.

Reggel négykor tévét kapcsolni még nem érdemes, marad a net, ami jól is van, alaposan meg lehet csócsálni minden oldalát, és mint majd alább bebizonyosodik, kiderül belőle, hogy itten süketek párbeszéde folyik. Elsőképp is az együttműködési, nem-együttműködési cunami, amiről már elsírtam magam annak a napján (Most lett vége 2013-08-24), De semmi sem változik, persze, hogy nem.

Ám vannak más témák is, szemezgetni valók, és csak idézek.

„Vannak ma ebben a „lángoktól ölelt kis országban” olyanok, akik szerint a Radnóti Miklós egy büdös zsidó, a Hofi Géza meg egy pártállami múmia, sőt, olyanok is vannak, akik szerint Orbán Viktor nem ismerné meg (talán még le is gumi-lövedékezné) a 25 évvel ezelőtti önmagát, ha szembe jönne vele. Mindezek ellenére messzire lehet visszanézni, hiszen „mélységes mély a múltnak kútja”, és mégsem a Hazaffyak, a Nehmzettyek, a Határonthúlyak, hanem Berzsenyi, Kazinczy, Deák, Karinthy és Örkény maradnak meg magyarnak. Valaha a Fidesz azzal indult, hogy magasról szart a népies-urbánus vitára, aztán odáig jutott, hogy Bayer Zsolt vágja a szülinapi tortát, Vidnyánszky rajta a hab, és az egésznek Kerényi íze van. Akkor már inkább a Konrád György, aki hetven évvel ezelőtt is az volt, ami ma, egy okos zsidó.”

„Amikor legutoljára kompromisszumokat kötöttünk, és leszavaztunk a kisebbik rosszra, akkor szabadítottuk magunkra Orbánékat. Eleve ez a kisebbik rosszra szavazás az, ami életben tartja az mszp – fidesz váltógazdaságot. Az egyik hatalmon van, elkúrja. A másik hisztériázni kezd, hogy bármi áron meg kell menteni a hazát a zsidóktól/fasisztáktól, mi pedig elhisszük nekik, és megválasztjuk a másikat. Aztán repeat. Bocsi, de nem hiszem, hogy meg tudtok győzni, hogy ikszet tegyek az mszp-re vagy bármilyen csatolmányára.”

„Megjelent a két vezetőaspiráns, hogy elmondják ugyanazokat a jól begyakorolt szövegeiket, amit eddig is előadtak a fórumaikon. De kérdem én, Bajnai ezzel a belterjes csapattal akar korszakváltást? Így akar ő széleskörű összefogást? Komédia…Ráadásul elég ciki, hogy Farkasházy a performanszával magára haragította – és elvtársaira – azokat a sajtóorgánumokat, akik jövőre még talán reklámozták volna ezt az egész összefogós bohóckodást a kampányidőszakban. A Fidesz legnagyobb szerencséje az, hogy nincs egy deka értelmes alternatíva velük szemben.”

Íme, az a a blogtér.

Ennyit, ezek voltak szalonképesek a több száz kommentből, ezek legalább megpróbáltak beszélni a másikkal, amúgy oda-vissza folyt a kurvaanyázás, nácizás, mocskoslibsibolsi kommunistázás, meg egyebek. De még nyugodt vagyok, bekapcsolom a tévét, mert eljött az ideje.

A kora reggeli híradókban ugyanez, a magazinosabb blokkokban Mesterházyt váltja Schmukk, de a külvilág bekaphatja, mert összeesküszik -, még bírom, pedig már sztereóban nyomom az agyamba a mérget. Aztán sűrűsödnek az események, jön Tétényi Éva Esztergomostul, és még sok minden más, és kezd vörösödni a fejem, így váltok. Egy másik tévéadó, ezen Szandi trillázik leányával, Istenem, középút nincsen? Föladom, megadom magam. Magam megadom. Kikapcsolom a tévét, a netet, és hallgatom a csendet. Most, hogy világos van, a madarak is elhallgattak, pedig most jól jönne, ha ordibálnának, de nem danásznak nekem. Kifáradtam, aludni kéne, pedig még el se kezdődött a nap.

„Adatvédelmi tájékoztató: személyes adataim közlésével és az ,,ALÁÍROM” gombra történő kattintással úgy nyilatkozom, hogy egyetértek a rezsicsökkentés céljaival és hozzájárulok, hogy a közölt személyes adataimat a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség további kapcsolattartás, véleménykérés, választási és egyéb tájékoztatás, adománygyűjtés céljából, az adatkezeléshez tett hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig kezelje. Tudomásul veszem, hogy a petíció céljaival való egyetértés a közölt e-mail címre érkező megerősítő üzenet megérkezésével válik teljessé. Tudomásul veszem azt a tájékoztatást, hogy személyes adataim kezelésével összefüggésben tájékoztatást kérhetek az adatkezelőtől. A közölt személyes adatokat a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség nyilvánosságra nem hozza, külföldre és harmadik személynek nem továbbítja. Az ,,ALÁÍROM” gombra kattintással nyilatkozom, hogy elolvastam és elfogadtam az adatkezelési szabályokat.”
(Ezt mondja a lapjuk, és nem hóbelevanc ez az egész narancsvilág, na de igazán, úgy mégis a tartás végett…miatt)

Ha nem lennék rohadt rosszkedvű abban a rendszerben, amely nagyon kezd teljesen maga alá temetni, akkor marha nagyot röhögtem volna „ártunk és ormányunk” kurvajó humoreszkjén, amellyel immár az internet segítségét is hívja a soha kellő számban össze nem gyűlő rezsicsökkentő-védő révületében. Pedig ezt teszi: fejlődőképes a garnitúra.

Eleddig a világhálót csak arra használták, hogy a vezír cipőfűzését mutogassák a tavaszi hóvihar közepette, amint épp elindult Sándorral kimenteni a hó harmadik napján a pirosarannyal felszerelt nejlonzacskós párocskát a mosolygós, hómentes útról, vagy tán a hálaimákat zengő ajvékolások kerültek a netközösség elé, vagy egyéb pápává-avató rigmusokat próbáltak a hívők számára ilyen módon is elérhetővé tenni. Nincs ezzel semmi baj, mindenki azt szarik a netfelületre – még egyelőre -, amit akar. Hogy félreértés ne essék, ezt teszem most magam is.

Ami érdekes az egészben: senki nem horgadt föl azon, hogy immár a neten próbál aláírásokat gyűjteni a kormány adott őrületéhez, a rezsicsökkentés támogatásához. Ez nonszensz, abszurd, és még lehetne sorolni a jelzőket. Viszont – épp ebben ez ügyben – csönd van, éspedig nagy. Adatokat gyűjteni, idegen földről támogatást szerezni az én távhő számlám csökkentéséhez ily módon eléggé zsenánt, és valamelyes kapkodást tételez, mintha nem lenne elég erő a térben, vagy tér az erőben, vagy tele volna a gatya, mert megjelent a „bajnaizsidó” a túlfeli palettán, ahogyan azt Kecskeméten is megtapasztalhatta a nagyérdemű annak idején olyan egyen-táblákon, amelyeket más településeken a városi legendárium szerint köztisztviselők és közmunkások tartottak, akárha május elseje lenne. Volt az is, de ez mellékszál.

A fő vonal az, hogy az ember meglátja, szinte a velejében érzi a cinizmust, amelyet a NER minden társára zúdít. Úgy önti le vele az állampolgárt, mint hugyosjózsi a rettent malacot delír hajnalon a moslékkal. De ez se jó igazán a helyzet megfelelő piktorizálásához. Hazudnak ezek éjjel és nappal, szembe nézve és szemlehunyva, hasba- és kiakasztva. No most: magam éppen nem volnék sem vátesz, sem mindenféle adatokkal bíró nagyhatalmú média, sőt – mit ad Isten – politikát elemző médiaguru, mégsőtebben, és most hangosan mondom: politikus sem, aki, s amely – a mögötte támogatni vélt tömegeket vizionálja minduntalan -, ám pógár vagyok annak minden, ez országban szavatolt nyűgével. Ezért háborodok, ezért hőbörgök, ha már. És most akkor ez is.

Hogy Rózsi néni megmondja nekem a tutit onnan Erdélyből, a rezsimről. A Rezsimről megmondhatja, de kérem tisztelettel: ne mondja, sőt, tovább megyek, és elaszondom a kibertérnek, hogy esze ágában sincs ennek erre a jóravaló asszonynak. Isteni pálinkával – nem ötvenliteressel – köszöntött minket Gyergyószentmiklóson, és jól tartott sok napig. Megkapta érte a pénzét, mi a szeretetét, jól volt. Mint ahogyan az is európai volt, ahogyan ott, helyben, a Rozmaringban kiszolgáltak minket függetlenül attól, hogy honnan a búbánatból keveredtünk abba a világba. No akkor nekem eszembe sem jutott Rózsi néni rezsije. Ősz volt, szép és jó volt.

Nodemármost: aszondja a Mágus és a véle szimbiózisban élő rokon, s ezzel egyúttal megmásíthatatlan vélelmű udvartartása, hogy ím, eljő az idő: ezért felkéri a nemzetet, a magyart, a magyart önmagára halmozó emberkupacot, hogy adja már a becses nevét, egyéb adatait, meg mindenét Pártunkért a neten szerte a világon. Mert ez így megy a NER rendszerében. Nem kevesebbre kér, minthogy éljek bárhol e kibaszott világon, segítsem már őt, és hogy mondjam el – akár Polinéziából -, hogy az jó, amit kitalált már megint hatalmát-mentendő. Meg, hogy nyilvánítsanak véleményt az én távhőmről akárhonnan is, használva a netet. Hogy ne legyek annyira üldözöttnek vélt idióta: arra szorgalmaz, hogy mondják el nekik szentelve magukat oltárukon kiterítve, hogy te vagy az egyetlen mindent oldó megváltó. Úgy vélik, másutt is így megy ez. És ez a baj.

Viszont hozzátoldom: nem, köszönöm. Nem kell Rózsi néni szignója arról, hogy nekem jó legyen, sem az, hogy neki. Mindenki saját magának: hogyha elmegyek hozzá, akkor nála legyek abban a völgyben, ami neki adatott hazaként, és soha a büdös életben sem teszi fel nekem a kérdést, hogy mennyi néked a gázszámlád, fiam? Sokkal inkább megölel, és azt mondja: Isten hozott. Isten hozott, mondja ő, és valahogyan nem tudom felfogni, mikor ment szét ennyire az egész. Most – ha lenne tehetségem hozzá – visszamennék, kérdeznék, és bizonyosan azt a választ kapnám (amúgy kintiül): Le van ez az egész szarva fiam.

Kiss Tibor is elmondja mindezt:

„A nagy dolgokat vedd könnyedén, / az aprókat meg komolyan, / s ne feledd, hogy a kisember / ott vár rád a csónakban. / Simogasd meg a kisembert, / és az ujjaid mentén táncoló halak / pikkelyes mennyországából / harsonaszóból gyönyör fakad.”

„De ne csak az eszeddel figyelj, mert az nem elég nekem. Az egész lelkeddel, vagy mondjuk úgy: a szervezeteddel figyelj rám, akkor jobban meg fogsz érteni. És az idők folyamán egyre jobban, erről biztosítalak.”
(Ő Füst Milán volt)