Eredetileg egy túrát terveztek a ma ismert világ közepére, de annyi hívő akadt, hogy már háromnál tartanak. Mindebből kiteszik, ha a magyar nép szellemi fejlődése kellőképpen hatványozódik, akkor szeretett vezetőnk elhalálozása után, midőn viasz-hasonmása a Kossuth téren lévő mauzóleumban nyugszik majd, és ott kígyóznak a sorok, koporsója pedig büntetésként a Mohamedé mellett lebeg, akkor életében egyszer minden orbanistának el kell zarándokolnia a szent hellyé avanzsált Pancho szarba, különben elkárhozik.

Egyébként ezt a Mohamed koporsója ingást a keresztény fundamentalisták találták ki, hogy borsot törjenek a muszlimok orra alá. De az Orbáné akkor is lebegni fog, erről majd Széles Gábor és találmányai gondoskodnak, midőn a gravitációt is legyőzik mindenféle cellákkal.

A túra egyébként az alábbi örömöket kínálja: meg lehet lesni a már fölemlegetett Pancho Arénát, de nem csak úgy kívülről csodálva, hanem az NB II-es csapat öltözőjében leborulva, ahová különben élő ember be nem teheti a lábát. Aztán a díszpáholyát neki, ahol a szerencsések még szotyola maradékokat is fellelhetnek, amely a szentséges pofák közül hullott le a jó édes anyaföldre.

Én nem akarnék tippeket adni, de ilyen köpet-héjakat árulni is lehetne. Ez nem saját ötlet, hanem a kölökkoromból hozom. Egészen élénken emlékszem arra, hogy amikor engemet a kereszt imádatára próbáltak idomítani, a körülöttem kerengő vernyogó öregasszonyok mindenikének volt olyan szentképe, amelynek a hátuljára egy darab fa volt ragasztva abból a keresztből, amelyen Krisztus urunk kilehelte a lelkét. A barlangjában meg visszaszívta, de ez más kérdés. Annyi ilyen keringhet a világban, hogy emiatt pusztult ki pár amazóniai erdő, erre fölhívnám például Sting becses figyelmét.

Az üres stadionok látványa egyébként elég lehangoló bír lenni. Mondom ezt tapasztalatból, hiszen a Camp Nou is – amely építmény valóban szentély – bizarr volt ott jártamkor, mert nem őrjöngött benne százezer ember Messit csodálva. A Montjuïc hegyi Anilla Olimpica meg azt mutatta, hogy a játékok múltával még Barcelonában sem érdekli a lószerszámot sem az építmény, hogy az athéniról ne is beszéljünk, amely egészen letaglózó látványnak mutatkozott. A ma már nem létező Népstadion is ellenszenves volt üresen, és ráadásul azért, mert a lépcsőin a belemet is kihajtották, de ez egy másik mise. Mindenesetre a magyar futballszurkoló ismeri az üres stadion nyomasztó érzését, főleg akkor, ha még meccs is van benne.

De csak kalandozok itt. A fergeteges nap miniszterelnök urunk helybéli dácsájának megtekintésével folytatódik, aztán jön a zakatolás, és az alcsúti arborétum csodálata, amelyet egyébiránt a helybéli futball akadémia kezel és irányít, ilyképp Mészáros Lőrinc, aki a minapi kijelentése szerint öribarija a jelenkori fenségnek, de ő tudja, Simicska is az volt, míg el nem folyósodott az egész.

A kirándulás záró aktusa pedig a budatétényi szoborpark megtekintése, ahol – ugye – a komcsi műalkotások pihennek, és ez sehogyan sem illik a sormintába. Ekkor döbbenünk rá, hogy itt az folyik, amit a néhai Lékai László bíboros-prímás így fogalmazott meg még Kádár tévéjében, hogy az ő hitét a szemináriumban tudományosan megalapozták, ami akkora baromság, hogy épp illik korunkhoz is. Kádár bíborosának egyébként az volt a jelmondata, mintegy mottója, hogy „a megnyesett fa kizöldül”. Ezzel egyházának elnyomatására utalt az akkori diktátor tévéjében, és ez is annyira szép, hogy ezt pedig a mostani keresztényüldözési hivatalnak ajánlanánk forró felgondolásokkal.

Két fő dolgot azonban nem néznek meg a kirándulók Felcsúton. Szúnyogpusztát, amely csak kőhajításnyira van az arénától, és ott tojásokat gyártanak dögivel. Ez is érdekes, de az Endresz György emlékmű még inkább, de ezt sem mutatja meg a túra, ezért mesélek róla.

A „Justice for Hungary” névre keresztelt gép 1931. július 15-én startolt az új-foundlandi Harbour Grace repülőteréről Endresz György pilótával és Magyar Sándor navigátorral a fedélzetén. A tökéletesen működő motor és a profi páros már a táv első felén rekordot döntött: 13 óra 50 perc alatt érték el az ír partokat, azonban a kényszerű manőverezés és a viharzónák kerülgetése miatt meghiúsult a Mátyásföldre tervezett landolás, elfogyott az üzemanyag, így siklórepülésben közelítették meg a talajt, és 1931. július 16-án délután Bicskétől nem messze, Felcsút határában, egy kukoricatáblában kényszerleszállást hajtottak végre. A Harbour Grace-től Felcsútig megtett 5770 km-es utat a két magyar óceánrepülő pontosan 25 óra 20 perc alatt teljesítette, gyorsabban, mint addig bárki.

Lám, ilyen sztorija is van Felcsútnak, aztán meg Orbánra büszke. Nonszensz ez, de leginkább szomorú.

Miattuk tart itt a magyar labdarúgás, és miattuk az ország. Az előzőeknek teljesen mindegy, mi történik a pályán, ők rajonganak, az utóbbi tömörülésnek – akik kiteszik az ország lakosságának fél százalékát mint kétharmad – meg az is jól van, ha épp a töküket vagdossa le a nagyméltóságú csorba bicskával, csak azért is szeretik őtet.

Hát persze, hogy rohad szét minden. Mindez azért jutott eszembe, mert Orbán saját bejáratú homokozója, amely a Századvág névre hallgat, arra a megállapításra jutott, hogy a magyar közoktatásból alsó hangon hiányzik százmilliárd forint. Ami elképesztő. Nem a hiány, hanem, hogy ez a tömörülés, amely szopja magába a közmilliárdokat, ilyen megállapításra vetemedett.

Nem vagyunk mi ehhez szokva tőlük. A prime minister sem, kíváncsian figyeljük a sorsukat, lehet, hogy felkeresi őket a tévékettő stábja szintén a búkon, hogy mondjanak magukra valami terhelő adatot, mint ahogyan most Juhász nyomába eredtek, mert a Habonynak nem tetszik a pofája.

Hihetetlen átváltozások mentek végbe a televíziózásban. A királyiról ne essék szó, ők sztálinista módon öntik ránk a ganajt, a Vajna-félére meg azért volt szükség – mint kitetszik -, hogy a kifinomultabb okádást valósítsa meg. Mint tette anno a Hírtévé, aki meg manapság tisztára úgy működik, mintha tényleg médium volna. Ki érti ezt?

Ez a századvéges megállapítás azért több okból is figyelemre méltó. Kitetszik belőle, hogy valami igazuk csak van a kockás ingeseknek és bandájuknak, ergo, még érdekes dolgok is lehetnek itt. Másrészt ez a százmilliárd fing magunk közt szólván, az csak egy Népstadion. Sajna nem tudok más mértékegységet használni, de azért gondoljuk meg, proletárok.

Viszont ez a kommunikáció – amely állítólag fideszes felségterület – ez nem igazán megy a fiúknak manapság. Hollik tiszteletes sajtótájékozott, ahol a Juhászt basztatta bőszen, s mit ád Isten, maga az alany is jelen volt, és visszaszólt. Hollik tiszteletes arra kérte, hogy a folyosón folytassanak eszmecserét, a mi Juhászunk viszont a mikrofonhoz lépett. Ott helyben hajtotta el.

Nincsenek ilyesmihez szokva ezek az emberek. Orbán meg pláne nem. Őt a Parlament folyosóján faggatta volna a kommunista 444 stábja a kuvaszról meg a palotáiról, őfensége azonban észre sem vette őket. Eliszkolt mellettük szó nélkül, és valami papírba feledkezett. Nem tanmenet volt az bizonyára, hanem a nagy stadion tervei. Ez ziher. Hát, így élünk Hunniában kedves naplóm.