Kerényi? Megírom

rezeda — Fri, 19 Sep 2014 05:41:51 +0000

Hirtelen megvilágosodott az igen hosszú nevű kormánybiztosként tevékenykedő NER-vátesz Kerényi Imre. Neki amúgy az a feladata, hogy lehetőleg minél több közpénzt csesszen el giccses-hagymázas álmaira, amelyekhez totálisan szabad kezet kap a gazdától, de hogy mért, azt nem tudni. Illetve dehogynem. Egyszerűsíteni is lehetne hivatala nevét, mondjuk átnevelési kormánybiztossággá, de ez a goebbelsi tevékenység valahogyan mindig megbukik a liberális ármányon. Így, bár nyakló nélkül szórja a pénzt baromságokra, megfelelő lágerek nélkül az eredmény nullának mutatkozik, mivel a Himmler-klón hiányzik a rendszerből az eszme kiteljesítéséhez. Ennek hiányában azonban nem ártana ráküldeni egy fénykorában lévő Budayt, de ő a csak a rendszer által kikiáltott komcsikban utazik, az igaziakat, mint a mi hősünk, békiben hagyná, és amúgy is más hadterületre küldte a párt. Kerényi tehát ámokfuthat kedvére.

Hősünk most épp új helyet keres az általa megrendelt, az alaptörvényt propagáló festményeknek, mivel rájött, azok mégsem valók a Parlamentbe. A tizenhat „műalkotás” darabját 1,6 millió forint közpénzért rendelte meg a hajdan jobb sorsra érdemesebb volt színházi, ma bohócügyi ember. Ezek a festmények állítólag százötven év magyar történelméből választott jeleneteket ábrázolnak, köztük persze a 2006. október 23-i lovas rendőrattakot. Ezek a remekek az utóbbi időben vándorkiállításon járták az országot, de most legalább fél évre raktárba kerülnek. Kerényi ugyanis azon kapta magát, hogy mégsem gondolja az Országházba valónak a képeket. Hogy mi okozta a revelációt, az nem tudható, de úgy érvelt, az épületet tervező Steindl Imre már Munkácsy Honfoglalását sem akarta a Házban látni. Hogy most kettejük közül éppen ki forog a sírjában, azt nem tudni.

De visszamenve az időben, így Imrénk áldásos tevékenységében, találunk más cukiságokat is. Minden az „Alaptörvénnyel” kezdődött, ennek számos-számtalan díszes, matyóhimzéses kiadásával, amelyet már a krónika sem tud számon tartani, főleg nem a reájuk elszórt milliókat. Aztán a módosításokat, a gránitszilárd passzusok újabb változatait, aztán a házelnök Kövér úr által aláírt újabb díszes kiadásokat meg ezek módosítását. Úgy hömpölyög a pénz kifelé a hülyeségre, akárha a Duna. Aztán ezen kiadványokhoz rendelt asztalok minden közintézményben, ugye. Mindez már delír. De ez sem volt elég, mert haladni kell ezzel a hülye XXI. századdal, pedig mennyivel méltóbbak voltak az azt megelőző harmincas-negyvenes évei. De a derekat be köll adni, ha azt kívánja a haza.

Így tehát több mint hatmillió forintért megrendelte hősünk az alaptörvény díszkiadásának iPadre optimalizált változatát. A digitális alaptörvény viszont nehézkesen megy, és nincs benne sok extra a nyomtatott változathoz képest, de a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint így is nagy az érdeklődés, már az angol változatot is több ezren letöltötték. „A Közlönyben is jobban mutat, mint ezen” – írta viszont egy kommentelő. az alaptörvény díszkiadásának iPadre optimalizált változatáról. Az alkalmazást az Apple webáruházából lehet letölteni, de az értékelések szerint a felhasználók nincsenek vele megelégedve, az alkalmazás használhatatlan, túl nagy, túl lassú, szerencsétlen kivitelezés, szaggat, akad, borzalmas, összegányolt munka. Mindegy, ez is megvót, dörzsölheti tenyerét a mi mindenes biztosunk.

De gányolt már „Nemzeti könyvtár”-at is háromszázmillióért, meg ezt a csodát: „A Magyar Krónika a centrális politikai erőtér építő embereiről szól. Fizikai és szellemi értelemben. Hőseit e folyóirat tisztelettel és szeretettel mutatja be. A Várkertbazár felújítását vezénylő néhai Zumbok úr, a Kossuth teret megálmodó Wachsler úr, a nagyberuházásokat bonyolító Fürjes úr, a Vár 25 elnevezésű felújítási terven munkálkodó Potzner úr, a káptalantóti kertészmérnök asszony, a tejcsináló Cserpes úr, dalcsináló Ákos úr, a kiállításokat varázsló Baán úr, a színházcsináló és öt gyermeket nevelő Vidnyánszky úr, a borkészítő Bock úr, a lótenyésztő Lázár testvérek meg a többi eredményes ember mesélje el e folyóiratban gyermekkorát is, képzését is és a nagymama krémesét is”.

Ez, ki ne tudná, a Magyar Krónika nevű népbutító havilap toborzó levele, első példánya megjelent, s habár háromszáz miller erre is van, azóta néma csend. Nem érdemes folytatni, és összeszámolni sem, hány százmillió, vagy mennyi milliárd ment a kukába, gajra egy bomlott elme játékaként, amely perverziót bőkezűen dotálja a köz pénzéből. De megjegyzem, ez a tortának csak egy aprócska szelete, mert a lelkünk minden pénzt megér a rezsimnek, és haladnak is előre a lenini úton rendületlenül.

nemzeti könyvtár – Rezeda világa

Kerényi? Megírom