Szóval hadgyakorlat kezdődött tegnap a déli határnál, amely egészen december egyig tart majd, így döntött ormányunk, ergo, a köpcös. Kicsi kis hadgyakorlat, sárga is, savanyú is, de a miénk. Mimagyarok, Magyarország, a magyar emberek meg még a magyarok, sőt, a magyarok biztonsága érdekében ellenőrzik a permanens készenlétben tartott katonai egységek reagáló képességét – így mondja kormányunk -, s emiatt napokig vonulgatnak majd a konvojok, a katonai menetoszlopok a határ körzetében, hogy tudjuk, hol is élünk.

Ha már migráncs nincs, mutogassuk a magyar parasztnak a feszkót, ahogyan rendeljünk majd tankokat a karácsonyi vásárba is, mert félni kell és félni jó. Egyébként is, mint azt a rezsiembertől tudhatjuk, az ötven év alatti férfiak egyenesen boldogtalanok a népi bölcsesség szerint, ha nem lődözhetnek ágyúval, a hetvenesek pedig a katéterükkel kardozva védenék a hazát szívük – és Németh Szilárd esze – szerint, tehát sehogyan sem.

Olyan gyönyörűen beszél nerkatonául ez a pacalszakács, hogy kénytelen vagyok ideidézni szellemét: „Már bebizonyosodott, hogy az illegális migráció a jogi és műszaki határzár mellett az élőerős védelemmel, a határvadászok mellett a hadra fogható honvédjeink határra vezénylésével állítható csak meg.” Most vezényelnek hát, és a magyar paraszt mégsem sóhajt toldiul, hogy „Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék, szép magyar vitézek, aranyos leventék!”

Ilyet ő nem tesz egyáltalán, hanem azon gondolkozik, hogy mi hozza ki a militáns állatot az emberből, a karrier, a szolgalélek, vagy pediglen a hülyeség. És az utóbbi mellett teszi le a garast, főleg, amikor azt is hallja, hogy ez a pacalos teli pofával azt is ordibálja, hogy a magyar fegyvergyártás nem áll meg a kézi gyilkoló gépeknél, a határ a csillagos ég. Én atom tengeralattjárót óhajtok a Csele patakra, hogy újraírjuk Mohácsot.

Még nem tudható, mikor hirdetjük meg a totális háborút és térünk át a hadigazdaságra, de, ha a rezsisen múlik, hamarosan. Ez tolja túl a biciklit balogzoltánosan, s ha a NER gépezetében olyan posztra kerülne, dalokat szerezne, operát írna meg eposzokat. Most azonban a hadgyakorlatnál tartunk, a látens háborúzásnál csupán, és lehet, hogy én hülye vagyok, de nehezen tudom elképzelni, hogy felnőtt emberek ezt röhögés nélkül végig tudják csinálni. Ha viszont igen, akkor nagy a baj.

Akkor az is lesz, ha tüzet vezényelnek nekik, gondolkodás nélkül lőnek majd a tömegbe, de ezt majd meglátjuk. Most ott tartunk, hogy hadseregünk így demonstrálja a kurva nagy erejét, amiről nekem a hülye vicc jut eszembe, hogy „Az egér és az elefánt együtt siet át az új hídon. Az egér büszkén néz fel az elefántra, és azt mondja neki: Dumbó, hallod, hogy dübörgünk?” Így valahogy, ilyen képzetek jönnek elő, bár én nem értek a katonásdihoz.

Igaz, a rezsiember sem túl sokat, de, mint látjuk, megvan a hivatal, és az ész is hozzá. Azt tudjuk, hogy mi az üzenete ennek a vonulósdinak a polgár felé. Szavazz rám, ennyi. No de, hogy kívülről, globális, sorosista liberálmocsok szemszögből mire jutnak, ha hírül veszik a szeánszot, azt sem tudni, de fölösleges is. Rontani már sokat nem tudnak a képen, momentán épp úgy tűnik, mi vagyunk Európa Gerébjei, akit innen is meg onnan is utálnak.

De mindegy is. Mi tudjuk, hogy szépek vagyunk meg okosak, s pláne olyan erősek, hogy csak reng az a híd. És dübörög is, ezt el ne feledjük. Röhej. Borzalom.

Nincsen rendben. Erről a papírról, ami nincs meg a Mészárosnak, jut eszembe, hogy ezeknek mennyi mindenük nincs meg, veszett el, vagy darálta le az iratmegsemmisítő. ’98-ban, amikor Orbán először nyúlt magához örömében, mert elkezdődhetett a bulija, amiről már Oxfordban ábrándozott a Soros pénzén, és eldobta a régi telefonkönyvét, hogy ne legyen neki, azzal indította el az egész bagázst a ganajodás útján, hogy őket a komcsik annyira lehallgatták, hogy még a Dájcstomi nagyiját is kagylózták, ahogy receptet cserél. Erről sem volt papírjuk, mint ahogyan most a Soros tervéről sem.

Az a jegyzőkönyv sem volt jegyzőkönyv, amelyben szó szerint az állt, hogy Orbán et. arra intette a szeánszon megjelenteket, ne ők nyerjék a legtöbbet a sárazsadányi szőlejében, ami azóta sincs meg neki. Sőt, semmije sincs, ahogyan a vagyonnyilatkozatából kiderül. Érdekes, hogy a meghirdetett elrugaszkodás és gyarapodás éveiben épp ő nem bővült. Egy olvasó meg is jegyezte ennek kapcsán: „Kell-e nekünk olyan miniszterelnök, aki egy év alatt csak kétszázezret tud félretenni a milliókból, amikor a szállástól az autóig a fodrászon át az étkezésig mindent az adófizetők állnak? Akkor mit tud?” – Ez fogós, ravasz kérdés.

Viszont kormányinfó sem volt tegnap, mert ez olyan különös esemény minálunk, ahol a sajtó képviselői minden témában kérdezhetik a kormány egyik tagját, és általában választ is kapnak. Most azonban itt van nekünk – illetve hát, nekik – ez az OLAF-os balhé. Még esetleg alkalmatlan és kekeckedő újságírót is Lázár közelébe engedtek volna, s mint tudjuk, az ilyesmi csak felesleges feszültségeket okoz az elhallgatások és hazugságok olajozottan működő gépezetében. Kormányinfó sincs tehát, de például nemzetbiztonsági ücsörgés sem.

Hogy ne kelljen feleslegesen mozogni a kivonulással, a Fidesz el sem ment, mert mint Németh Szilárd fogalmazott – lenne tippem arra, hogy neki mije nincs – Szél Bernadett nemzetbiztonsági bizottsági tagságával „visszaélve” próbált bizalmas információkat kikérni a „Soros-tervről” és a „Soros-hálózatról”. Nehéz lett volna megkapnia, ha ilyenek nincsenek is. Általában messziről lobogtatnak papírokat, hogy az volna a bizonyíték, mint annak idején Dájcstomi nagymamájáról, ami szintén nem volt, viszont tele lehetett vele hörögni a világot.

Mondhatnánk, hogy ez az egész már akkor bűnben fogant, de így ez sem lenne igaz. Az ősbűnt az követte el, aki ezt a tahót odaengedte a Nagy Imre temetésre, hogy elmondhassa, ami szintén nem volt, hogy ő zavarta haza az oroszokat. Az ilyen példákat vég nélkül lehetne sorolni, hogy mi nincs nekik, amiről azt mondják, hogy van, de talán ennyiből is látszik, milyen ingatag alapokra építettek masszívnak tűnő építményt. A történelem arra tanít azonban, hogy az ilyenek nagyon látványosan és hangosan szoktak összerogyni, csak ki kell várni. Csak az zavar az egészben, hogy nekem meg időm nincs annyi. Szar ügy, mondhatni.

O. Viktor hirtelen felül, és elkiáltja magát: – Fegyverbe, fegyverbe a kerítéshez, én tekem, itt vanak a migráncsok, viszik a munkát, erőszakolják a drága Anikót, a kicsi Récsölt. Már a budi tövében vannak a rohadékok, üssed, rúgjad, vágjad! – Hirtelen elcsuklik a hangja. – Népszavazás. – Ezt nyögi, és lehorgasztja a fejét.

K. Lajos nem érti, de megszólal a hirtelen csendben: – Az a legveszélyesebb, ha valaki máshonnan jött, de itt született.

O. Viktor föleszmél: – Mit beszél maga?

K Lajos: – Nem tudom, csak jönnek elő a szavak.

R. Antal is bekapcsolódik: – Magát miért hozták be?

K. Lajos: – Mert mindig kupakokkal álmodok.

R. Antal: – Mikkel? – Hirtelen körülnéz. – Hol a táskám? Hová tették a táskámat? Én édes kis Vuittonom. Maga lopta el. – Fordul
Sz. Péterhez, és rámutat. – Maga.

Sz. Péter: – Ne pofázz köcsög, mert berendellek.

R. Antal: – Mit csinálsz, aranyom? – Vált hirtelen tegeződésbe ő is. Innentől indulattól függően tegezik vagy magázzák egymást az ápoltak.

Sz. Péter: – Berendellek, már mindenkit berendeltem az egész rohadt világból, te is jöhetsz. Vagy kapsz egy jegyzéket, egy cáfolatot, parasztgyerek.

R. Antal: – Ki a paraszt? Futsalos köcsög. – Béka-szerű szemei még jobban kigúvadnak. – Vegyél kötvényt, hülyegyerek!

Csönd lesz hirtelen, amit O. Viktor ábrándozó suttogása tör meg: – Vlagyimir, galambocskám, galuska galagonya. – Dúdol. – Szeretem a dácsád illatát. – Mindenki elgondolkozik.

O. Viktor megint megszólal: – Mi volt azokkal a kupakokkal?

K. Lajos hebeg, de úgy mondja, mint a leckét: – Inkább az áruk, a szolgáltatások adóztatását jövedék esetében, fémkupak esetében, amelyek termékdíjként jelentkeznek, és azok ilyen környezetvédelmi szempont, hogy a fémkupakoknak az ügyében fellépve próbáljuk meg ezt a szemléletet csökkenteni, tehát egy sor olyan adóintézkedést fogadtunk el, amelyik alapvetően nem érinti az emberek mindennapi életét.

O. Viktor: – Hülye vagy te Lajos, csak nekem van a seggembe is fejem. Tudsz még ilyet?

K. Lajos erősen gondolkozik, majd suttogva mondja: – A tusz..ööö…a huti tuszu…ööö..a tusz a tuszi huti, nem tuszi, hutu …

O. Viktor: – Mit tuszulsz itt össze?

K. Lajos: – A perdöntő az, hogy érvényes… Nem! Vagy igen! Tehát akkor… össze vagyok kavarva, segítséget kérek, az MTI tudósítójától. Összezavart. Várjatok, várjatok!

O. Viktor: – Hosszan ránéz, majd elborul ő is: – Kisvasút. – Ezt mondja minden bevezetés nélkül, majd hozzáteszi. – Huhhú, kis gőzösöm. Grácba’ azért jobb volt.

Sz. Péter megint elemében érzi magát: – Folytassa csak, Lajos! Hogy is van azokkal a kupakokkal?

K. Lajos önérzetes lesz hirtelen: – Nem tudna valami olyan kérdést feltenni, amire pozitívan lehet válaszolni? Az fog történni, hogy én nem erre a kérdésre válaszolok egyáltalán. De azt nekem szabad. Ön azt kérdez, amit akar, én meg arra válaszolok, amire akarok.

Sz. Péter: – Ne pofázz, szarházi, téged is berendellek. – Csönd lesz újra.

R. Antal lassan magához tér, és ábrándos, gülü szemekkel ölelgeti a párnáját: – Cili, Cilikém, drága üzletasszonyom.

O. Viktor lesajnálóan megszólal: – Üzletasszony, ja. Látná csak az én Lőrincemet, mindent megvesz nekem, amit csak akarok, olyan tehetséges, Isten, meg az én segedelmemmel. – Gondolkozik. – Meg szorgalmas is, nagyon. Stadiont is tud, dögivel.

Sz. Péter fölhorkan: – Mindig az a rohadt stadion. Csak a futsal, csakis.

Értetlenül néznek, amikor R. Antal elpityeredik: – Engemet mindenki bánt. – Csorog a könny a guvadt szemeiből.

O. Viktor nyugtatgatja: – Nem baj, aranyom, attól csak erősebb leszel, mint a kisvasút. Azt is báncsák, de ettől csak egyre hosszabb az. Megnyúúlik. – Hirtelen elfelejti, hol van, és K. Lajoshoz fordul. – Gyúrunk, vazze?

K. Lajos riadtan néz, de azért felel. – Gyúrjunk, vazze!

O. Viktor barátkozva mondja, de látszik rajta, nem tudja, hol van: – Mint ön is tudja, az első találkozásunkkor rosszul indult a kapcsolatunk, amikor ostobának neveztem. Szeretném elmondani, hogy hiba volt rámutatnom. Huhhúú, harcolunk.

K. Lajos is elérzékenyül, már ketten pityeregnek R. Antallal.

Sz. Péter lesajnálóan megjegyzi: – Töketlen banda. – Majd dalra fakad: Voltam Keleten, jártam Nyugaton, déli legelőn, északi ugaron, sorstalan utakon fejvesztve kutatom őt. Nem tudom, hol lakom.

O. Viktor fölsóhajt: – Hogy a talpaid lépnének egymásra, barom.

Sz. Péter sziszeg: – Berendellek.

O. Viktor: Persze, aranyom. Aztán hová?

Sz. Péter: – Szép házam van nekem sok szobával, jakuzzival, szaunával meg medencével, az apukám vette.

R. Antal egy pillanatra fölélénkül: – Nekem is van lakásom, és mindig csak növekszik, nem értem. – De rögtön visszazuhan az apátiába. – Cilikém, kötvényem, ó, én édes helikopterem, drága Vuittonkám.

K. Lajos csak ábrándozik tovább: – A fémkupakoknak az ügyében fellépve próbáljuk meg ezt a szemléletet csökkenteni. – Fölnéz, és látszik, hogy máshol van.

O. Viktor elordítja magát: – Vacsoracsata! Mit ad nekünk máma a drága Zeffa? Kolbászt, sokat? Kisüstit?

Sz. Péter harci kedve is lelohad: – Egy mackósajtot, meg fél zsömlét.

Hirtelen mind a négyen megrémülnek, nézik egymást meredten, amikor nyikorogva nyílik az ajtó.

Megjelenik H. Péter, az ápoló. – Ha bezárjátok vasárnap a boltokat, a főnéni süt nektek rántott csirkét.

Hipnotizáló szemekkel néz, és megismétli, hosszan: – Rááántott csirkét. – A négyek nyálcsorgatásba kezdenek, pizsamájukkal törölgetik a szájukat.

Föltűnik a háttérben N. Szilárd, és intőn hozzáteszi: – Ügyeljetek a görög-latin műveltségre! – És még ezt suttogja. – A rezsi minden előtt.

Sz. Péter még egyszer megélénkül: – Nem akarnak csatlakozni? Hely az van, bőven.

O. Viktor is kivirul újra: – Huhhú. – Ezt kiáltja, és igazgatni kezdi a párnáját.

(Függöny)