Ez tegnap majdnem kirobbantotta a forradalmat, ami arra bizonyság, soha nem lehet tudni, melyik az a szikra, amelyik megváltoztatja a történelem menetét, de ez a pelenka egyelőre nem lesz az. Annak materiális lenyomata csupán, hogy a királyi sarjnak is van anyagcseréje, s mint ilyen, a hír és a pelenkás fényképek arra voltak alkalmasak, hogy a huszadikán a földtől elemelkedett fideszcsürhét visszarántsák az édes anyaföldre.

Akik védelmébe vették a maga pőre valóságában megmutatkozó, saját lábán álló királykisasszonyt, a szenvedő anya képét delirálták bele. Ezért követeltek tiszteletet neki abba a hibába esve, hogy még mindig nem tanulták meg, az nem jár alanyi jogon. Ki kell érdemelni, a mi Ráhelünk azonban ez ügyben édeskeveset tett, sőt, eleve bűnben fogant, ha megnézzük, ki a papája neki.

Ez nagy teher, amitől úgy is meg lehetne szabadulni, mint a használt pelustól. Ha viszont nem teszi az ember, sőt, vissza is él vele, akkor maga ellen hívja ki a sorsot, és kevesebb szánalmat várhat a visszeres lábával, mint egy várandós tücsök. Mert nem látnak benne többet, mint ami: a zsarnok lányát és kinyújtott csápját, ebből a szempontból tehát teljesen érthetőek a közösségi oldal illetlen szavai. A népek eredendően kegyetlenek ugyanis.

Sokszor ez ember végig sem gondolja igazán, mért öklendezik valakitől, mintha szaros pelenka volna. Van bennünk annyi a kutyákból, hogy megérezzük a bujkáló gonoszt, és ez a Ráhel ez ilyen. Sőt, tudjuk, ha nem is tevőlegesen, de mégis köze van ahhoz, hogy Iványi Gábor meg épp azon volt, hogy a Ráhel apja által a határon éheztetett emberek ehessenek, és nekik is legyen anyagcseréjük, mint minden organizmusnak ezen a Föld nevű bolygón.

Mégsem engedték neki, és nem is kell különösebb asszociatív bázis ahhoz, hogy a Ráhel életét a szaros pelenkájával, az ellopott telefonjával és tolvaj férjével összekapcsolja azzal a mocsokkal, ami az országban történik. Ahogyan nem a Ráhel volt az, aki rendőrt hívott a miskolci buszon vizet ivó kislányra sem, és nem ő utasította arra a Kétfarkúakat Felcsúton, hogy ássak ki újra a kátyúkat, mer’ csak. És mégis az ő pelenkája az, ami miatt akkorát dobbant a népek rongyos kis szíve.

Pedig ezek, amiket itt szőrmentén megemlítettem, a hétköznapi fasizmus csillogó felszíni gyöngyszemei csupán. És a nagy forgatagban senkinek föl sem tűnt például, hogy a HVG-s Hont kolléga arról számolt be, az egyik éjjel-nappal kajáldában odáig jutott az ellene indított hajsza, hogy meg akarták verni élénk zsidózás közepette. Érette azonban nem születtek rőzse dalok, hogy mit kellene tisztelni benne, amiből olybá tűnik, akik a Ráhel jogait védik, miközben szaros pelenkákat hajingál, a valós fenyegetéssel mit sem törődnek.

Majd, ha őket, gondolhatják, de akkor már baszhatják, magunk közt szólván. Mert például az meg egyáltalán említést sem kapott a bulvártengerben, hogy bizonyos Sors László, a NAV-ot vezető államtitkár bejelentette, útjára indul a gyönyör. Szeptember 15-ig az illegális bevándorlást támogató szervezeteknek adóbevallást kell készíteniük, majd fizetniük, mert ha nem, föl lesznek négyelve, meg viszi őket a fekete autó meseországba.

Egyelőre nem tudni, kiket vegzálnak, tán azokat, akiket az ifjú fideszesek és keresztények matricával megjelölnek (talán épp téged is). Ez pedig, hölgyeim és uraim, a fasizmus manifesztálódása, véres valósággá válása úgymond, és ez a szar ügy, nem pedig a pelenka. Az csupán egy tapló ember megnyilvánulása függetlenül attól, hogy férfi-e, nő-e, terhes-e vagy pedig nem. Mindez lényegtelen, a fecsegő felszín csupán, ami eltakarja azt a mérhetetlen aljasságot, ami közben történik. – Nem a pelenkába fogunk beledögleni ugyanis.

Az adófizető polgártársak idén még előtte állnak az adó egy százaléka fölötti rendelkezésnek, s hogy, hogysem, ha a térdre csuhásoknak adakoznának, a nagyhatalmú NAV lehetővé teszi számukra, hogy a felajánlásuk ne egy alkalomra szóljon, hanem mindhalálig. A homlesszeket pátyolgató sorosisták javára ilyet tenni nem lehet.

A csuhásoknak szóló, sírig tartó adakozás vissza is vonható persze, de jure tehát semmi baj, csak de facto üli meg a lelkeket az iszap. Nem tudható ugyanis, illetve persze igen, hogy mért nyalja Tállai et. az egyházak valagát, és miért igazgatja vissza tündöklő országunkat a digitalizált középkorba. Az egyházuk az a kampányeszköz, amely az üdvözülést Orbán valagához köti, a kampány meg pénzbe kerül.

Kivethetnének tizedet is – magyarul dézsmát – az Isten munkájára való felajánlásként, amit például Aranyszájú Szent János keresztényi kötelességnek tartott. Igaz, még abban az időben, amikor piros pöttyös seggünkkel keleti rónaságokon nyargalásztunk, vagy épp a Szíriuszon volt a haligali. Viszont ez az adófajta minálunk éppen 1848 után szűnt meg, az összes aradi vértanú forog most tehát a sírjában.

Orbán azonban beteges vonzalmat érez a feudalizmushoz, ami berendezkedéshez ebben az országban ölég sokaknak nem fűlik a foga. Fideszék kurválkodnak itt a hittel, amire oly igen érzékenyek, pedig ez, ami itt van, nem nevezhető annak. Hite a totem előtt leboruló pápuának van, a magyar Béla nénik csupán egy félkatonai erőszakszervezet mórikálásának áldozatai.

Elmondhatnám a keresetlen véleményemet az egész ájtatos bagázsról, úgy is, hogy visítva szaladnának ki a világból, és mégis több lenne bennem a transzcendens mint az összes püspökökben együttvéve. De máglyára majd később óhajtok kerülni, most jó lesz a fekete autós fogda is egy időre. Az is eljő majd, ha kiteljesedik a téboly.

Máma azonban nem tartok hittanórát, hanem azon elmélkedek inkább, mire jó az, ha a manus úgy nyilatkozhat, hogy amíg meg nem murdel, a csuhások fixen kapják a lovettáját. Emögött, bár üldözési mániám még nem komplett, bizonyos listák készítésének lehetőségét tételezem. Nyilván lehet tartani, ki a jó keresztény és ki nem az.

A NAV jelen halmazállapotában sok mindenre alkalmas. Czeglédyket lehet vele lesittelni, régebben fideszes cégek lába nyomát eltüntetni, amikor a Lajos még nem világosodott meg geciileg. A NAV-al pokollá lehet tenni a keményen dolgozó kisember életét, nagyobb hatalom akármely perzekútornál.

De megint csapongok csak. Visszatérve a cinizmus bájos ösvényére azonban, arra veszettül kíváncsi volnék, hogy a nemzetvezető rendelkezik-e adójának egy százalékáról, s ha igen, mely felekezet javára. Hiszen, mint tudvalévő, száz gyerekét ezernyiféle első szentségben részesítették, a Gáspár meg most egyenest új egyházat alapít.

Az egész família ilyen ambivalens viszonyban van Istennel, amiben az a ciki, hogy a keményen dolgozó kisember szívja miatta a csöcsöt. Olykor nem mehet boltba vasárnap, máskor a mindenható nevével az ajkain kell teleszülnie a Kárpát-medencét, most meg egy életre nyilatkozni arról, hogy azokat tartja el, akik a templomok ajtaján óvnak az éhező embertársak etetésétől.

És akkor még csodálkoznak, ha az ember ferdén néz rájuk. Egyből eretnek, hitetlen, és nem magyar. Most durva vagyok, ha azt mondom, hogy tele van a tököm az egésszel? Döntsd el te, én nyájasom.

Mert főszerkesztő. Édes, jó, Istenem. Így mossák a szaros pelenkát.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint a NAV mindenkori vezetője főszerkesztői, szerkesztési feladatokat lát el az Adóvilág hivatalos szaklapnál és az Adó és Vámértesítő lapnál – derül ki a szervezet az MTI-hez elküldött közleményéből. Továbbá, a közszolgálati jogviszonyra vonatkozótörvény alapján nem összeférhetetlen munkaköri feladattal összefüggő egyéb szellemi tevékenységet végezni, erre irányuló jogviszonyt létesíteni

Ezt mondják nékünk a talpasok.

Nem megbántva e nagyon fontos periodikák munkásait, annyi kérdésünk volna, milyen már ott a slapaj, ahol Tállai a főszerk’? Mindezt akár ki is kérhetném az újságíró társadalom nevében, hogy nem teszem, azért van, mert ilyen állatfajtából egyre kevesebb leledzik az országban. A nagy többség inkább rendszerszolga és mikrofonállvány. Egyébként vizsgáztatnám az átadóbiztost. Ha a következő fogalmakról – kolumna, flekk, kurzív, verzál, fett vagy tipométer – megmondja, eszik, vagy isszák, vigye a szaros félmillióját.

Különben maradjon az átadásoknál, mert ez egy szakma. Állítólag.

De az egész történet vagy kabaré, vagy tragédia. Lehet választani.

A műalkotás a kedves vezetőt Puskás Fröcsi (by: Végh Antal) társaságában ábrázolja, és a „Két sportbarát” címet viseli. Ez a mű szépen illeszkedik legújabb kori művészettörténetünk vonulatába, gondoljunk csak Torgyán úr freskójára, továbbá Kerényi úrnak az alapszarba rendelt képeire a teljesség igénye nélkül.

Tállai András politikai pályája akkor emelkedett éteri magasságokba, amikor hogy, hogysem, a Fidesz-be lépett bele, mint aki halkan. Momentán épp NAV elnök. A történet azért ugrott be, mert mindeközben a mezőkövesdi csodacsapat tulajdonosa is ugye, aki alakulatot – az ínyencek kedvéért – most Pintér Attila, bukott szöv. kap. tolódtatja a pompastadionban.

És itt jutunk el a kályhához. Tállai András NAV elnök az általa felügyelt közpénzből folyamatosan kapja a dellát miniszterelnök úrtól az ő csapatára. A summa most épp egymilliárdnál tart. Ám ez nem elégséges, szállodája is lesz a stadionnak, amely a közbeszerzési értesítő szerint másfél milliárdba fog kerülni.

Jobb helyeken, amilyen Magyarország már sosem lesz, az adóhatóság elnöke nem igazán szokott pénzt kapni a miniszterelnöktől, mert ezzel függetlensége, vagy mi a rosseb veszik oda. Igaz, ez régebben sem volt másképp. A régebbi szép időkben, még a „G” nap előtt Simicska Lajos APEH elnökként a „hosszú bájtok éjszakáját” prezentálta édes gazdájának – némi székházpénzek elvarázslására -, most meg van, ami van.

Azt a rendszert, ahol a jobbágyok némi ellenszolgáltatásért kapnak ezt-azt az uraságtól, hűbéri rendszernek nevezzük, igaz, a nagyúr önkénye aztán le is csaphat, lásd Simicska sorsát. Tállaira nem tudni, mi vár, egyelőre önti bele a pénzt a nagyúr.

Ez a feudális rendszer hátrányokkal is jár azonban. Olyanokkal, hogy a hűbéresnek fingja sincs arról, amivel megbízták, mint most Tállai úrnak az adóügyekről. Jól példázza ezt az az interjú, amelyben arról kérdezték a NAV elnökét, mért kerül a nyugdíjasok választási tízezre tizenötezerbe. Íme, a csoda:

„HírTV: A miniszterelnökség azt mondta, a Nemzetgazdasági Minisztérium tudja majd megmondani, miért jön ki tizenötezer forintra egy tízezres Erzsébet-utalvány. Mit lehet erről tudni?

Tállai: (hosszú csend) Mi a kérdés?

HírTV: (Kérdés megismételve.)

Tállai: Úgy gondolom, hogy a kormánynak joga eldönteni, hogy most tízezer forint vagy tizenötezer forint. A kormány ülésén fog megszületni, hogy ez az összeg mennyi lesz. Ha a Miniszterelnökség ezt javasolja, nyilván megvitatja a kormány. Így van?”

Ez is minden pénzt megér. Viszont az inkriminált kép nem, az ugyanis ingyenbe’ volt Tállai úrnak. Az alkotó Járó Ferenc mezőkövesdi nyugdíjas, aki régóta ismeri az államtitkárt, korábban együtt fociztak, ezért haveri alapon alkotott. Látjuk, mit fialt a műalkotás Tállainak, hány milliárdot. Járó Ferenc pedig megkapja a tízezrét karácsonyra, ami tizenöt. Viszont, hogy mért, azt titok lengi be elnök úr tudatában.

2./ A Győri Járásbíróság szerdán első fokon bűnösnek mondta ki az Index újságíróját, Nyilas Gergelyt okirat-hamisításban és a hatóság félrevezetésében amiatt a riportja miatt, amelyben a menekültválság csúcsán kirgiz állampolgárnak adva ki magát tudósított a menekültekkel szembeni hatósági bánásmódról. A Győri Járásbíróság megrovásban részesítette Nyilas Gergelyt, és kötelezte a körülbelül tizenháromezer forint perköltség megfizetésére.

3./ Nincs több kérdés.

Akkor kezdődött minden, a rá-, és önmagunkra csodálkozás. Irénke néni elemelkedett a flasztertől, szimbólummá vált egycsapásra, és megindultak a jólelkű hordák, hogy süteményt vegyenek, mert tán irgalmasak voltak, ami kivételes érdem a mai farkasvilágban, vagy épp másmilyen okból.

Legfőképp más okból. Fölismerték, hogy mindenkiből lehet Irénke néni a lét peremén tántorogva, hogy lehetnék én is kamikázé. Mások, politikusfélék, látványosan majszolták a jólelkűség álságos hatlaposait, hogy de jó fej vagyok én. Többen viszont elővették a jobbik részüket, és szívjóságból zabálták tele magukat, de ez már a múlt köde.

És most meghalt hát, és most megtörtént a csoda. Mécses ég a sütemények hűlt helyén valami megmagyarázhatatlan okból. Megmagyarázhatatlan, mert senki sem ismerte, nem lehetett tudni, van-e családja vagy nincs, hogyan él, hogyan nem, mit gondol, mit szeret, kit nem. Senki sem tudta, és most siratják.

Voltaképp tehát önmagukat siratják, mert elköltözött a templom, ahol naponta lehetett áldozni a gyónás kényszere nélkül, a napi süti búcsúlevél volt a mennyországba hívőnek és hitetlennek egyaránt. Meg hát, lázadás is a hatalom ellen, hogy akit az megalázott és megnyomorított, azt ellenére magunkhoz emeljük.

A kétmillió éhező és a négymillió szegény volt ő, ilyképp a lelkiismerete azoknak, akik tudnak még süteményt venni. Voltaképp ő volt a mi Aureliano Buendiánk, aki magányában gyártotta az aranyhalakat vég nélkül, hogy aztán beolvassza és újra kalapálja az egészet. Így születtek ezek a sütemények is a magányban majdnem száz évig, hogy dallamosak legyünk: Cien años de soledad.

Irénke néninek nem volt története egyáltalán. Nem volt múltja és nem volt jövője, csak Nyugatinál álló jelene, ahonnan ismeretlen vidékre távozott naponta, hogy aztán újra megjelenjen, figyelmeztetve a népeket, hogy embernek lenni egészen jó foglalatosság is lehet. Ennyi volt hát ő, a lelkiismeret, halála pedig intés. Erre figyelmeztet minket (Schopenhauer után).

Nemcsak filozofálni nem filozofálna az ember, ha a halál nem volna, hanem sok más egyebet sem tenne, mi több létezni sem létezne, voltaképp azt kellene mondani, hogy már réges-rég kihalt volna; csakhogy még kihalni sem tudna, lévén halhatatlan. Halál nélkül tehát sem élni, sem meghalni nem tudnánk: ezért mondható ki a tétel, hogy az élet abszolút értelemben a halál ajándéka, tehát egzisztenciálisan hálásak lehetünk neki, hogy van.

És ennyi az egész. A köröttünk zúgó tébolyulásban voltaképp Irénke néni és süteményei alkalmat és módot adtak arra, hogy – egyelőre még – megőrizzük a józan eszünket. Most ennek a hiányával nézünk szembe, meg az emberarcúéval. Kirielejszon.

A kisböske meg azonizgút, hogylegyünk azé nagyonjok, hogy emehessünkmer ottan bisztos adnak valamisütit. Mindiga zételen jár azesze a böskének, nemértem, amikó migráncsnézőbe vótunk, akkóse attak ennise semmit, csak néznilehetet a kerittésen át. A böskemeg bisztossan megymer őmeg versetmond a tálai navbácsinak, nemhaggyák itthó azbisztos. Nem vótunkjók, asztán mégisjött abusz máma regge.

Nagycsöcsére vagyhovavitt minketabusz, ottan valami kukkerok vótak a kisböske szerintde, a pityu vihogot, hogyazok nemkukkerok, hanem valamikamerák, amika a teret figyelik. A böskese értette, énse, de éneküni köllötmeg táncóni, ahogyan gyakorótuk márhetek óta. A kisböske izgút nagyon, aligis tutta emondani a versét, a zibojnéninek köllött sugnineki mindig, de azé megvót. Énnekem táncóni köllött, a bácsik mega nénik csaklestek meg tapsótak.

Atálai bácsibeszét sokat, hogyjobban teljesitt, nemtuttam, mi teljesitt jobban, a bácsie vagymi, semmitse értettem. Asztán nénikis énekűtek, szépvót, rezgetnekik a hangjuk, a nézőnénik megabácsik csaklestek, csillogotta szemüknekik. Tapsótakis. Atálai bácsiasztán szallagot vagdosot, és örüttnagyon. Apityu mega kisböske iskapott a szalagbóegy darabot, nekemnem attak. Pedig szerettemvóna.

A kisböske meghüjütt teljessenmer vótpogácsa, de nekünk mennikelett innen a nagycsöcséről, hogyaz ebédre hazaérjünk azoviba. Deott nemlesz pogácsacsak valami főzelékbisztos, a kisböske majdnem elbőgtea magát. De vótneki szallagja. Asztmeg azibojnéni evette tölle abuszon, meg mindenkitő evette, hogyaza zovinak emlék, majdő eteszi. A kisböske hüpögöt, hogy sepogácsa, seszallag, megmég a mútkó homokotis tömteka szájába. Csakúgy fojtaka könnyei, de azibojnéni nem figyettrá. Csak szorongatta aszallagokat, és ojan furcsán csillogotta szemeneki.

Megisjöttünk a nagycsöcséről, a dadusnéni hosztais az ebédet, főzelékvót, persze, furcsavót a színeneki, a kisböske szipogot, deette, ezmindent fölfal, télleg kéneneki kökénythozni. A zibojnéni mesétt a dadusnéninek az ünnepségrő, hogymijen szépvót, meghogy a tálaibácsi mijenföss ember. Mutogatta nekia szallagokatis. Nemtudom, nemis érdekel, éntáncótam nekik, de eza főzelék ez nemtudommi, a mútkó apityu ijethányt. Nemköll, vára dömperemmegyek.

A készülék ugyanis több, mint kilencszázezer forintot kóstál. Összefogott a család, de még mindig kellett négyszázezer forint, amit meg kölcsön kértek, és szépen lassan visszafizetgették a párnacihából annak rendje és módja szerint. Ezt nagyon nem kellett volna, mert erről papír is született, ami nyomot hagy, és fel is keltette az oly igen éber adóhatóság figyelmét. Nem értették, hogyan tudta kifizetni a pénzt még apránként is, ebből látszik, hogy a mi derék ellenőrző hivatalunknak fingja sincsen a való világról, mert csak a VV-t lesik, abban meg Fanni drága kefél orrba szájba, a villalakóknak, mint ahogy a NAV-nak sem, pedig fogalma sincs a farhátról, meg a tyúklábról, amely köztudottan igen jó és tápláló eledel.

Sőt, a Zsiga Tibor összest sem forgatták alaposan, a szépreményű szerző ugyanis egy helyütt kifejti, hogy Magyarországon negyvenhétezerből fényesen meg lehet élni. Ha figyelembe vesszük Pásztorné ehhez képest pofátlan, hetvenkétezres nyugdíját, akkor könnyen belátható, hogy él, mint hal a vízben, és annyi hallókészüléket vesz kénye kedvére, amennyit csak akar. Egyenest tobzódik a készülékekben, amely amúgy luxuscikk lehet, ha ennyire bántja a hatóság szemét. Happy and-ként azonban a spekuláló nyugdíjast mégsem tartóztatták le adócsalásért, mert isteni szerencséje volt, hogy bevetette ezt a család dobta össze a nagy részét szlogent.

Ezt nemzetünk nagyjai tették oly igen közkeletűvé, hogyha ezzel a fordulattal találkoznak az ellenőrök, köpni, nyelni nem tudnak. Ily módon gyarapszik ez az ország, egy nagy család vagyunk, mondhatni. Meg fölöttébb segítőkészek is, szülők sietnek pénzzavarba került külügyminiszter ivadékuk segítségére pár tízmillióval, feleségek háza növekszik, meg a saját is, amőbaként, S ha ezt látja a NAV, rögtön megerősítheti a közkeletű szlogent, hogy ez a kurvaország jobban teljesít, mert annyi itt a lóvé, mint a Burgban a hercegnő Svejk szerint. Igaz ugyan, hogy az éppen vizsgált manusnak sosincs pénze, de a rokonok tele vannak. S mivelhogy mindenki rokona valakinek, világos, hogy haligali ez a vidék.

Viszont van, aki érinthetetlen. Míg Pásztorné hallókészülékére úgy röpült rá a „cég”, mint légy a lószarra, Orbánt még csak birizgálni sincs módjukban, igaz, nem is igen akarnák. De még a feltételezésig sem juthatnak el, erről mindig az élősködő párt egy keresztényi szellemiségű prominense gondoskodik a mentelmi bizottság elnökeként. A népeket a rosseb eszi, hogy megtudják, a nemzetvezetőnek honnan a francból van annyi pénze, amennyi amúgy nem lehetne, hivatalosan: „a kormányfő vagyonnyilatkozatai minden részletükben biztosan nem fedhetik a valóságot, mivel a miniszterelnök vagyonosodását a fizetése mértéke soha nem igazolta”. Ám a mentelmi bizottságot vezető KDNP-s Vejkey Imre ezt valamiért nem tartotta érdekesnek. Ügy lezárva mindaddig, míg Orbán meggondolatlanul nem vesz magának hallókészüléket, akkor viszont kő-kövön nem marad, az hétszentség.

A módszer bonyolultnak tűnik, és jó fül kell hozzá. Aszondja: rendőrség ellenőrzése esetén mind a három harangot félreverjük, majd a nagyharangot kongatjuk öt percig. Az ellenőrzés alatt a processzust félóránként ismételjük, minden óra negyedkor és háromnegyedkor. Adóhivatali ellenőrzés esetén mind a három harangot félreverjük, majd a középső harangot kongatjuk öt percig. A processzust félóránként ismételjük, minden óra negyedkor és háromnegyedkor. Minden egyéb hivatali ellenőrzés esetén mind a három harangot félreverjük, majd a kisharangot kongatjuk öt percig. A processzust félóránként ismételjük, minden óra negyedkor és háromnegyedkor. Több hatóság együttes ellenőrzése esetén tíz percig mind a három harangot félreverjük, az ellenőrzés ideje alatt a processzust félóránként ismételjük, minden óra negyedkor és háromnegyedkor.

A függelékben azért megnyugtatják a híveket, hogy az elhunyt szeretteikért szóló-, valamint az istentiszteleti harangozási rend nem változik. Így nem kell aggódni egy kicsinyt sem, főleg azért, mert a körzeti meghízott azt is kijelentette, hogy a harangozás ellen ők tenni nem tudnak semmit, az nem törvénytelen, csak azt kéne megérteni a falubélieknek, hogy ha traffipaxoznak, az nem ellenükre van, hanem értük. A NAV még nem nyilatkozott. Más véleménnyel vannak erről a helybéliek, akik önvédelemből rángatják a harangok madzagját, mert tele van a tökük a packázásokkal, hogy az állam mindenféle hivatalok képében büntetgeti őket, és szedi be a sarcot. Ők zúgatják a bronzot, ami ugyan így elveszíti szakralitását, de megvéd a legfőbb veszedelemtől, ami maga a mindenható, és a végletekig leegyszerűsödött állam.

Az teljesen bizonyos, hogy Florentino Ariza itt, a magyar lankákon elveszítené a józan eszét. A harangzúgás hosszából és ritmusából sehogyan sem tudná kihüvelyezni, hogy milyen nagykutya adta vissza a lelkét teremtőjének, így elveszítené az évtizedeken keresztül hordozott szerelem beteljesülésének esélyét, Fermina Daza pedig nem világosodhatna meg vénségére. Ezzel a szabályzással azonban új értelmet nyer a harangszó. Ha például Ács település roma polgármestere hajtana erre szolgálati Audijával, akkor a fémek hangjából előre tudná, hogy a rendőrök őt basztatni fogják hamarost, csak azért, mert bronzosabb a bőre, mint ez megtörtént szintén egy Magyarország nevű helyen ezen a héten.

Kitetszik hát, hogy Mária elcseszett országában az alattvalóknak minden okuk megvan arra, hogy sajátos módokon védjék magukat. Ott még nem tartunk, mint egynémely szélütött amerikaiak, akik a ’natgeo tanúsága szerint a világvégére készülve erődítménnyé alakítják a házukat. Százévnyi élelmet halmoznak fel, mordályokkal gyakorlatoznak, hogy megvédjék magukat az ellentől. Míg ők jódógukban nem tudják, mit csináljanak, a magyar, aki a maga módján a világ születése óta él egyenesen az Apokalipszisben, minden joggal veri szét a harangjait, ha elöljáró érkezik a fatornyosba. Jelzem egyébként, hogy a nemzetvezető, aki Orbán névre hallgat, országjárásra indul, megyei jogú városokba látogat szerte a birodalomban, bizonyára mihozzánk is eljut. Főúr, harangozási kiskáté rendel, hogy tudjuk, ki csörtet a határban.

André Goodfriendet több okból sem lehet beperelni Magyarországon, ezt dr. Orbán Viktor jogász(?) úrnak illene tudni, mi több, biztosan tudja is. Igen szomorú képet mutatna ugyanis a magyar jogászképzésről, ha ilyen alapvető ismeretekkel nem látta volna el államvizsgázott hallgatóját. A Bécsi Egyezmény értelmében diplomata nem perelhető, mert teljes körű immunitása van. Sőt, le sem mondhat az immunitásról, még, ha akarna sem, mert efelett a küldő állam rendelkezik és nem ő maga.

Továbbá: hogyha kérné ennek a feloldását, ahhoz az USA külügyminisztériuma nem járulna hozzá. Nem tenné, mert Goodfriend, amikor nyilatkozatokat tett, akkor azt szigorúan az Amerikai Egyesült Államok kül-, és igazságügy-minisztériuma határozott – szó- és tartalom szerinti közlést előíró – utasítására tette. Így az, ami Goodfriend szájából elhangzott, vagy, amit írásban közölt, az az Amerikai Egyesült Államok kormányzatának hivatalos álláspontja.

Természetesen az USA külügyminisztériumát lehet perelni, azonban nem Magyarországon, hanem az USA valamelyik illetékes bírósága előtt. Ennek az a feltétele, hogy Vida Ildikó folyamodjon vízumért az USA követségén az USA külügyminisztériumához, és amennyiben elutasítják a kérelmét, akkor kérheti annak indoklását az USA külügyminisztériumától. Amennyiben pedig ennek tartalma a számára nem kielégítő, avagy hamis tényközlést tartalmaz, úgy – meghatalmazott ügyvédje útján – amerikai bírósághoz fordulhat az őt ért sérelmek orvoslására.

Erről ügyvédje bizonyára már régen tájékoztatta a nagyasszonyt, így nem véletlen, hogy eszébe sem jutott vízumot kérni, mert akkor nagyot borulna a bili. Orbán viszont elengedte Vida Ildikó kezét, jelezte, hogy feláldozható. Annyi egérutat hagyott neki, hogy, amennyiben nem perel, leváltja, és a naccsága ezt vegye tudomásul. Orbán meg pontosan tudja – és csak a párthívek további hülyítésére állít ezzel ellentéteset -, hogy Goodfriend nem a saját véleményét mondta, hanem az USA hivatalos álláspontját képviselte. Magyarán ő a rossz hír hozója, akit nem illik ezért vegzálni.

Ha pedig Vida Ildikó – netán – mégis vízumért folyamodik, és elutasítják, onnantól kezdve megfordul a bizonyítási teher, és az USA külügyminisztériumát fogja kötelezni, ez a szerv pedig – és ez teljesen biztos – bizonyítani lesz képes a NAV elnökének bűnösségét. Ez pedig nemcsak azért lesz gáz, mert Vidát ekkor Poltnak le kell csukatnia, hanem azért is, mert ki fogja nyitni a száját, és akkor kerül a szar igazán a propellerbe. Éppen ezért óriási buli ez az USA részéről, ha már volt olyan barom a Fidesz sajtója, hogy ostoba „prevencióként” megszellőztette a balhét. Így megy ez, repesve, örömmel várjuk az előadást.