Mindez az égből jött ihlet azonban nem azért sújtott le rá, hogy ecsettel és tollal fejtse meg, mutassa be világunk bonyolultságát és gyönyörűségét, esetleg lángoló lelke rejtelmeit, sokkal prózaibb oka volt annak. Nem sokkal előtte ki kellett költöznie a lakásából, mert nem tudta fizetni az ihletője által mínuszba fordított rezsit, a kétharmaddal viszont élénken megérezte a mammon érintését. Mit mondjak, nem egy Csontváry vagy Derkovits habitus. Ez sem gond annyira, kurva mindenki lehet, de ha belesiklik a bűnbe, és van benne azért némi lélek, akkor szépen, csöndben meghúzódik a sarokban, és arcát kezeibe temeti. Ő nem, miasszonyunk megideologizálta az alkotás bonyolult lélektani folyamatát, amiben a hírtévé nyújtott segítő jobbot neki egy interjú formájában. Ebben ihletetten nyilatkozott modelljéről. “Olyan változást hozott az életembe, hogy úgy érzem, leszállt a szárnyaival és oltalmazott, kihúzott egy nagyon nehéz anyagi helyzetből.” A műsorvezető, ennél többet akart, azt tudakolta, hogy milyen a viszonya a miniszterelnökkel. Erre Nagy Kriszta nem szívesen válaszolt, mert mint mondta, az már politikai állásfoglalás volna a részéről, ami Magyarországon veszélyes üzem. Az biztos, hogy mire a Godot Galéria-beli kiállításnak vége szakadt, megszerette Orbán Viktort. “Ez az egész egy szerelem” – mondta.

Mindez, ha sokunknak émelyítő is, a maga módján mégis csak böcsületes álláspont. A szerelemmel nem lehet babrálni, azt nem lehet módosítgatni, alakítgatni, mint ahogyan azt Besenyő Pista Bácsi snájdig filozopter alapvetésként lefektette. A történetet – mármint hogy elhálták-e azóta a nászt – jótékony homály fedi. A regényírást félretéve azonban mindez egyenes üzlet volt, Kriszta nagyasszony eladta a lelkét, és jól keresett vele, az vette meg a képeket, aki akarta, nem volt rátukmálva senkire a megváltás kényszere. Hanem ez a gipszes ember – vagy asszony – ez túllőtt a célon az illiberális lövöldében. Ő sunnyogva a háttérben maradva zsarol, így nem lehet más, mint lepukkant fideszes, bár ez az állatfajta – lepukkant üzemmódban – manapság még elég ritka. Mindegy, a módi a lényeg, ahogyan hajdan a kokárda meg sok minden vált az ő magyarságuk szimbólumává, most ezt a szobrot akarja ez a nímand választóvonallá tenni. „Bizonyítsa be, hogy Ön is magyar! Vásároljon Orbán Viktor mellszobrot!” Nos, valahogy ezt nem igazán kellett volna, ez fáj, ez ütött, de mindegy is már ebben a szétcseszett világban. Akkor kimondom: nem vagyok magyar. Most jó?

A kiállítás már javában készülődött, tudtam, hogy mikor lesz, azt is, hogy mi lesz a tematikája. Aztán a Fidesz–KDNP idén áprilisi újabb kétharmados győzelme napján valami bekattant, és attól kezdve csak arra tudtam gondolni, ami jön majd. Az ország, a kultúra, a művészet terén, de legfőképpen a saját életemben. Rájöttem, nincs más választásom, mint hogy Orbán Viktor-képeket fessek. Ezt ő egymaga nyilatkozta májusban, amikor úgy döntött, hogy prostituálja magát. A portré alapját, amelyből már több sorozat is készült, a miniszterelnök 2010-es kampányfotója szolgáltatta. Ezt turbózta fel a megvilágosodott, így már 114 darabot sikerült eladnia belőlük, és még mindig vannak megrendelései. „Hihetetlenül örülök ennek a sikernek, és köszönöm mindenkinek a kedves szavakat. Úgy gondolom, hogy akár karácsonyig is eltarthat ennek a sorozatnak a kifutása. Budapest után betámadnám a vidéken élő embereket a portréval, mert szeretném, hogy minél több helyre eljusson.”

Én, akit föltaszít a ló, méretes vidékiként csak egy dologért remegek épp, engemet ne támadjon be itt Szombathelyen. Öt perc világhír persze mindenkinek jár, Krisztánknak is, de ne az én rovásomra, ez nem komilfó. Kurvának lenni nehéz mesterség, megfontolást igényel, és van az a pénz persze, hogyne volna, ha a biznisz beindult. Nem tudni, hogy a kortárs művészet pufferje tartja-e most lázban az embereket vagy a miniszterelnök, Tereskova mindenesetre nagyot kaszál az Orbán portrékkal, tavaly ilyenkor még súlyos anyagi gondokkal küzdött, akkor azt mondta, munkája finoman szólva sem jövedelmező, most azonban csak ömlenek be a felkérések. Úgy tűnik, mindenki Orbán Viktorról akar képet magának. Már eddig is ötvenhétszer rajzolta meg a kormányfő portréját miasszonyunk, mindegyiket más kontextusban, mindegyikkel vetve egy hátast a mammonnak, ami az ő nagy baja.

Orbán amúgy helyes fickó szerinte, csak le kéne fogynia. A műalkotások, amelyek a szíveket dobogtatják, nem késztették egetverő teljesítményre az alkotót, mindegyiken egy arc látható ugyanabból a szögből, ugyanazzal a tekintettel, ugyanazzal a frizurával és vonásokkal: Orbán Viktor. Az arc nem változik, a mögé-, fölé- és ráfestett motívumok, színek és minták viszont igen. Az egyik képen Hello Kittyk kavarognak Orbán arca körül, a másikon csíkos ágyneműmintára került a miniszterelnök feje, a harmadikon a Szent Koronával látható. A hülyék meg veszik, mert nem látnak előre. Hamarosan ingyen adják, kötelező lesz feltenni az iskolákban a tábla fölé, a feszület mellé. Akkor fogunk csak röhögni igazán.