Ne lett volna igazam, akkor még bízhatott volna az ember pár napig.

Még meg sem száradt a tinta a választási íveken, és nekiláttak. A Szabadság téren megkezdték a vitatott német megszállási emlékmű építését. A voksolás után két nappal a munkások felvonulása azért ért mindenkit meglepetésként, mert korábban a Mazsihisz tiltakozására Orbán Viktor egyeztetést ígért, javasolva, hogy húsvét után üljenek tárgyalóasztalhoz. Előzőleg a heves hazai és nemzetközi tiltakozás ellenére sem tett le a kormány a vitatott üzenetű és szimbolikájú alkotás létrehozásáról, csak a befejezés határidejét tolta ki az eredeti március 19-i dátumról május 31-re. A Kormányzati Információs Központ is elismerte, hogy – noha még nem volt egyeztetés a kormány és a Mazsihisz között e témában – megkezdődtek az emlékmű építésének munkálatai.

Hát persze: már semmi sem zavar be, nem kell törekedni a szavazatok maximalizálására, nem kell balra figyelni és jobbra sandítani, mehet minden a maga Orbán által négy év alatt kitaposott útján, ahogyan az szűkös, csúti agyában megszületik. Csak azt nem érti a halandó, józan eszét némiképp még őrizni kívánó, de elvesztésétől módfelett tartó jómunkásember, hogy miért éppen ez, és miért éppen így. Pedig már nem szükséges pettingelni a nácikkal, semmi szükség rá, hacsak az örökös miniszterelnök nem érez belülről fakadó késztetést az ordas eszmék iránt, és úgy tűnik, hogy de bizony, érez, és ennek minden nehézség ellenére jelét is mutatja. Nagy ívből szarva mindenre és mindenkire, ahogyan valójában eddig is tette, csak sajnos ez a „mű” az előttünk álló idők lakmuszpapírja. Ez következik.

Ezzel a brutális és ordenáré gesztussal elindult tehát a majd négy évig dübörgő úthenger, amely minden józanságot, minden európaiságot, minden értéket és érzékenységet maga alá fog temetni. Most éppen mintha Denis Rodman-ek lennének, Észak Koreába látogatnak a kollégisták csatlósai, ez is jól van, Azerbajdzsán Phenjantól közelebb esik, mint Budapesttől, és e tájról bizonyos szellemi, de legfőképpen gazdasági tapasztalatokkal vértezetten lehet hazatérni. Az ottani Kedves Vezető hasznos élet-, és államvezetési tanácsokkal láthatja el az ittenit, tekinthetjük ezt akár tanulmányútnak is.

Undorodom csak, másra éppen nem futja, de ez émelyít, édeskés nyál gyűlik bennem, szédülök és hányingerem van. Elkezdődött a szép, új világ alakításának második félideje, és még szómám sincs, hogy egy-két köbcenti helyre biccentsen, jöhetnek a gyűlölet félórák.

Ezt is megértük, Radnóti a bolsevik. Persze egyenes út vezetett idáig, hogy megtörténhetett a felhívás a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű náci szervezettől: november 9-én (az 1938-as gyilkos tombolás, a Kristályéjszaka évfordulóján) az ország minden pontján égessenek erkölcsetlen, pornográf, a nemzetet becsmérlő és minden, a “cionista szellemiséget magán hordozó tárgyat vagy nyomtatványt”. Máshonnan nem, Miskolcról azonban kerültek elő képek.
A rendőrség, az ügyészség hallgat. Míg a Fidesz székháznál tiltakozó egyetemistákat be lehetett perelni, míg a Lánchídra molinót kifeszítő, hungarocell Orbán szobrot „ledöntő” aktivistákat, a Parlament előtt tiltakozó LMP-seket meg lehetett bilincselni és el lehetett vinni, és ezek egy szót sem érdemelnek, akkor már nincs miről beszélni. Csurkánál is hallgattak, a Magyar Gárda masírozásánál is hallgattak, most mért tennének másként. Csendben nézik, ahogy elönti a mocsok az országot, nehogy már bántsuk a mi kis náciinkat, mert még szükség lehet a szavazataikra. Ez a nagyon okos elemzők magyarázata, és dugják fel maguknak. Ki kéne jelenteni, hogy fasizálódik az ország, és ehhez bőséges muníciót nyújt a kormány a Kossuth tér átépítésével a negyvenes évek stílusában, Wass Albertek piedesztálra emelésével, a Horthy kultusz újjáéledésének sunyi támogatásával, Trianon emléknappal és sok egyébbel, hallgatólagosan gerjesztve a háttérből a mocsok újjáéledését.

Beérett Orbán gyümölcse. Mert félreértés ne essék, ez az egész nem most kezdődött, hanem 1998-ban, a korona úsztatásával, amikor a magyar népet nem európai nemzetként, hanem valami szakrális elegyként kezdte értelmezni, amelyből egyenesen következett az elborult elmék szaporodása. Nem tesznek semmit ezek a hülyeség ellen, mindez nekik dolgozik. Hatalomtechnikai megfontolások miatt követik el az ősbűnt, amikor hagyják az ordas eszméket szárba szökkenni és kivirágozni, miközben az országot elborítja lassan a sötét náci köd. Másfélmillió hívő pedig lelkendezik nekik, lassan már ütemesen tapsol, és ahogy most kinéz, a választások után – ha lesznek – folytathatják az ámokfutást, az ország legatyásítását és szolgasorba döntését.

Én már elég öreg vagyok, így mást nem tehetek, mint sírok, kiáltozom. A fiam, a menyem és két unokám viszont egy hete kitántorgott Ausztráliába. Már küldött képeket az óceán partjáról vigyorogva, én innen mit küldhetnék neki. Égő könyveket mutató fotókat, hogy tudja, jól döntött. Az egész ország azonban nem mehet el, ezért el kéne dönteni, hogy akarunk-e így élni. Nem kéne már némaként bűnösök közt cinkossá válni, mert egyre inkább szorít a gyorsuló idő.

(Képek: 444.hu)