– Főnök, főnök! – így ébresztgette ez az Árpi, pedig nem is aludt. Azt azonban elérte, hogy az üveges szeme csörömpölve összetörött, a földre hullt, alóla pedig előbukkant a másik, az opálos, véreres, vizenyős, és kijött a fejéből, ami benne volt.

– Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! – ezt ordította bele a nagyvilágba, mert igazából azt sem tudta, hol van, ezt azonban minden helyzetben megfelelőnek tartotta, mióta elment az esze. Gyöngéden szólt hát hozzá ez az Árpi, kerek-gömbölyűen, simogatóan.

– Jó hírem van, főnök. – mondta reszketegen ez az Árpi – A futballistáink harmadikok lettek a világbajnokságon. – láthatóan letaglózta ez a mondat a trottyost, látszott rajta, hogy erősen keresi magában a valóságot, és, amikor megtalálta meg is mutatta.

– De hát, tegnap voltunk meccsen.

– Voltunk. – zümmögte ez az Árpi, mint egy levél seduxen.

– Nem is repülővel mentünk. – világosodott a sötét elméje a trottyosnak, igaz, nehezen.

– Nem voltunk ott, főnök. – indult el az iszamos lápvidékre ez az Árpi, és kezdett reszketni.

– Hát hol voltunk? – nézett ki az opál a trottyosból.

– Meccsen voltunk. – szűkítette a kört ez az Árpi.

– Akkor milyen meccs volt az, ahol harmadikok lettünk, és én nem voltam ott? – értetlenkedett a trottyos.

– Világbajnokság, Mexicóban. – vetette el végleg a sulykot ez az Árpi, aki nem tudhatta, mi következik, mert a trottyos fölvonyított, mint egy kivert kutya.

– Irapuatooo…- elnyújtotta a végén az o-t, mint egy spanyol szpíker. Ez az Árpi viszont még mélyebbre ásta magát az iszapba, amikor így szólt.

– Mexikóváros, és hajléktalanok futball világbajnoksága. Ott lettünk harmadikak. – suttogott már ez az Árpi, és várta a halált, mert a trottyos újólag kivert kutyát és spanyol szpíkert alakított egy személyben.

– Mi vaaan? – Ordította, ezúttal az „a” betűt tisztelve meg hosszan a szájával. – Mi vaaan?

– Ez, főnök. – remegett ez az Árpi.

– Nálunk nincsenek hajléktalanok. – jelentette ki határozottan – Betiltottam őket. – tette hozzá.

– És mégis, főnök. – esett apátiába már ez az Árpi.

– Kitiltottam őket a terekről, az aluljárókból, a városokból, a padokról, az egész világból. – ezt ordította a trottyos, de már nem kutyaként vonyítva, hanem kappanhangon és be-berekedve.

– A hegyekbe meg az erdőkbe menekültek, ragaszkodnak a szaros életükhöz, úgy látszik. – így igyekezett jól kijönni a buliból ez az Árpi, aztán elcseszte – Nem köszöntöd őket a fészbúkon, ahogy a többit is szoktad? – de ezt nagyon nem kellett volna.

– Barom. – ordított már bájosan a trottyos – Elég baj, hogy a nagyvilág megtudta, hogy itt is vannak. Még a nép is? Még a nép is? – és már csapkodott, de ez az Árpi nem bírt hallgatni.

– Már kiadta az MTI. – mondta – Annyit sem teszel hozzá, hogy na, ugye? – érdeklődött naivan, mert ez is hülye volt.

– Nem, barom. – becézgette bájosan ezt az Árpit – Vonják vissza, ha nem megy, írják át cserkészre vagy mozdonyvezetőre, nekem mindegy. Csak ez a hajléktalan duma tűnjön el nekem, még hülyének néznek.

– Már megvan…- harapta el ez az Árpi.

– Mi van?

– Csak köhögtem – mentette a bűnt a vétkes.

– Ki fizette ezt az egészet? – jött ki a lényeg a trottyosból.

– Nem tudom, főnök. – válaszolta ez az Árpi kilátástalanul.

– Biztos a Soros. – vélekedett a trottyos szokása szerint.

– Akkor mi legyen? – tipródott ez az Árpi.

– Mi lenne, barom! Kiadja az MTI, hogy a mozdonyvezetők futball világbajnokságán lettünk harmadikok. Én meleg hangú levélben gratuláltam nekik, rámutatva a futball akadémiák hasznosságára, és visszautasítva, hogy a Soros által pénzelt baloldal rárontott a nemzetre, lejáratva a hazát, hogy itt hajléktalanság még egyáltalán létezik. Brüsszel nem diktál nekünk, megvédjük a magyarokat a migránsok hordáitól. – mondta elégedetten.

– Ez így jó lesz? – akart kis értelmet vinni a tébolyba ez az Árpi, mert kétkedő volt a hangja.

– Ezeknek? Hát persze. – zárta rövidre a trottyos – És még ja, ezeket a hajléktalan futballistákat ne engedjék be az országba. Szégyent hoztak ránk, meg még etetni is kellene őket… Mi lesz a reggeli? – így felejtett el rögtön minden gondot, és üveges lett a szeme újra. Ez pedig azt jelezte ennek az Árpinak, hogy az audiencia véget ért, menjen békével. És tényleg, még áldást is intett utána a trottyos, elmerülve újra a szaros világában, nagyon mélyre.

A rendőrség negyvenhetet le is foglalt a cuccosból, a többi sorsa ismeretlen. Csak reménykedhetünk , hogy valaki nem örült meg annyira a váratlan édességnek, hogy későbbi fogyasztásra zsebre rakta, legyen elég ideidézni okulásul Örkény „Végzet” című egypercesét:

„Valahol a Nagy Magyar Alföldnek egy kicsike tanyáján éldegélt egy család, apa, anya és két gyerek, mind pogácsakedvelők. Ha a mamának volt rá ideje, s kedvében akart járni övéinek, sütött nekik egy nagy tepsi pogácsát. Egyszer azonban liszt helyett mérges rovarirtószert gyúrt a tésztába. Ízre nem volt rosszabb, így hát jól bepogácsáztak, s reggelre meghaltak mind a négyen, az apa, az anya, a gyerekek. Negyednap eltemették őket, s aztán összejött a rokonság meg a közeli és távolabbi szomszédok, ahogy az már illik, halotti torra. Homoki bort ittak, s hozzá a maradék pogácsát majszolgatták. El is patkoltak mind, ahányan voltak. A mentősöknek – az orvosnak, a két hordágyvivőnek meg a sofőrnek – már nem akadt dolguk. Csak fejcsóválva körüljárták azt a sok halottat, s mielőtt visszaindultak volna, megettek néhány pogácsát, ittak rá egy kis bort. Kivéve a sofőrt. Bort nem ihatott, mert vezetnie kellett, a pogácsát pedig nem szerette. De ami ott maradt a tepsiben, azt újságpapírba csomagolva letette az ülése mellé, hogy kárba ne vesszen. Jó lesz az még, gondolta, valakinek. És most viszi!”

Viszont most nem a kajánkodásnak van itt az ideje, mert ez nem irodalom, hanem a nagybüdös magyar élet. A fagyálló nem játék, és nagyon alattomos, tisztára nemzeti eledel.

Az etilénglikol az alkoholokra jellemző bódító hatást fejt ki, az első tünetek a részeg ember aldehides fázisához hasonlóak, a kedvenc állatoknál is a mozgás összerendezetlensége, dülöngélés, tudatzavar, hányás, gyengeség, görcsök fordulnak elő, gyakran a végtagok is lebénulnak. Ezek a tünetek nagyon gyorsan, a méreg felvételét követően fél-hat órán belül feltűnhetnek. Ezt követően huszonnégy-harminchat órán belül már jelentkezik a súlyos anyagcserezavar, a vese,- és az agy károsodására utaló rángógörcsök, aztán a blöki vagy macsek megmurdel.

Mint ahogyan az emberek is. Ők is szoktak fagyállót szopogatni, vagy véletlenül, mert eredendően finom édes az anyag, vagy direkt, egészen nem keresztényi módon öngyilkolási szándékkal. Ez a ritkább, viszont hatásos módi.

Pártunk is rendszeresen, naponta több alkalommal akar rángógörcsöket okozni alattvalóinak, s ehhez a fagyállós kockacukra a sorosozás. Nem is kertek mélyén rejti el, hanem plakátokon harsogja, levélbombában küldi, nyomdaipari termékeken át és az éteren keresztül teríti a mérget meglehetős nagy hatásfokkal, ha az utóbbi napok megvadult magyar szántóvetőire gondolunk, valamint esernyővel kardozó nyugdíjasokra.

A méreg lassan, de biztosan hat. Ez a kormány a saját népe ellen intéz permanens dezinformációs támadás-sorozatot, háborút vív a saját népe ellen, pszichoterrort folytat, hamis félelmet kelt, riogat, veszéllyel fenyeget, így taszítva pánikba és rettegésbe a polgártársakat.

Ennek nagyon látványos és legújabb eleme, hogy a hét végén ott tartottunk: „Soros szervezete terroristákat pénzel”. Ezt az MTI adta ki további szíves felhasználásra a 888.hu-ra hivatkozva, aki aljanépek meg a Daily Caller, köztudottan álhíroldalként fungáló seggpiszoktól vették át mindenféle skrupulus nélkül és dalolva. Ezt hajnaltájt vakerászom a gépre máma (hétfő), és teljesen biztos vagyok benne, hogy mire a magyar proletár felébred, hogy munkába induljon, mindenhonnan ez folyik majd.

Így készül a mai kockacukor, ha már ebbe a metaforába ragadtam bele. Pártunk fagyállója pedig ez: Akit átvernek, akivel elhitetik, hogy félnie kell, aki retteg, az nem a maga ura. A félelem beszűkíti a tudatot, lebénítja a gondolkodást, felfalja a lelket, és ezáltal a hatalom számára dróton rángatható, irányítható bábbá válnak a félelem-propaganda áldozatai. Pont ez a célja Orbánnak, a fideszes félelem-gyártóknak, akik így tesznek tönkre magyarokat.

És nincsen több mesélni valóm mára.

Juhász Péter nem szíveli Rogán Antalt. Helyesbítek, azt nem kedveli, de rohadtul, hogy Rogán úr lop, csal, valamint hazudik, és ezért JP a maga módján mindent meg is tesz, hogy – bár ezt mindenki óhajtja – történjék is valami az ügyben a hamisságszolgáltatás berkeiben.

Juhász Péter naiv ember, ezért elmesélte, hogy ő bizony valaha szívott már lassú mérgeket, ami cselekedet magától az ördögtől való. Sőt, egyenesen a keményfarkú Dájcs úrral művelték a halálos bűnt. Nos, Dájcs úr fölügyeli az egész hazai internetet, valamint Brüsszelben nyaral csöndesen.

Juhász Péternek meg nekiment a hatalmi gépezet, mert bántotta őtet. Ez a nekimenés – többek közt – abban manifesztálódott, hogy a Párt 2014 októberében közleményt adott ki. Ezt: „Juhász Péter, az Együtt belvárosi polgármesterjelöltje a biztonsági kamerák felvételei szerint dülöngélve, nyilvánvalóan alkoholos vagy drogos állapotban plakátokat rongált.”

Ezt az állítást átvette Orbán úr házi hírharsonája, amely az MTI névre hallgat, s nyomában számos más lap. Amikor mindebből pör lett, a harsona azt állította, hogy ő nem találja az archívumában, ergo, a Fidesz nem mondta, amit mondott. Ehhöz képest még mindig ott virít a Párt honlapján a duma.

És annak ellenére, hogy a Párt nem is mondta, mégis lett tárgyalás a hamisságszolgáltatás irodáiban, ahol meg a Párt ügyvédei azt mondták az állításról, hogy az vélemény, és ez szerintük így jól van. Szerintünk meg nem. De hát itt gibbon-uralom van.

Mindeközben szintén Rogán úrról azt állította Portik úr, hogy egy rokona vagy ismerőse – akárha Ady – tízmillió forintnyi ajrót adott volna át RA-nak bizonyos üzelmek ellentételezéseként. Szembesülniük kellett volna – ennek a kettőnek -, de Rogán úr azt mondta a hamisságszolgáltatóknak, hogy momentán nem ér rá.

Okozhatott volna még bonyodalmakat ez az egész hajcihő, amit meg kellett előzni, nehogymá szar kerüljön a propellerbe. Ezért a hamisságszolgáltatás egy hirtelen mozdulattal átmetszette a gordiuszit, és aszonta, hogy vége van az egésznek, és ezt tudatták is az igazság csecsein csüngő manusokkal, ebben a formában:

“A Portik Tamás által előadottak valóságtartalma – különösen az összegre és az átadás helyszínére vonatkozóan – önmagában is, valamint a feljelentés kiegészítése során beszerzett egyéb adatok ismeretében erősen kétséges, azok a nyomozás elrendeléséhez szükséges módon és mértékben nem keltik bűncselekmény gyanúját.”

Ilyenekből annyi van ebben az országban, mint égen a csillag. Világosan kitetszik, hogy fideszest, vagy ahhoz közelit egyáltalán nem érdemes a hamisságszolgáltatás elé citálni, mert úgysem történik semmi az ég egy világon. Így van beállítva a rendszer. Ehhöz képest még mindig vannak naiv lelkek minálunk.

Most épp a Párbeszéd Magyarországért névre hallgató ministráns-gyülekezet készül nekilódulni fejjel a falnak. Ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek, mert a párt szerint a kényszerbetelepítés elleni népszavazással kapcsolatos kormányzati plakátkampány kimeríti a közösség elleni uszítás fogalmát. Ugyan már, királylány.

Pedig igazuk van, amikor azt mondják, hogy a mostani kormányzati plakátkampány Btk.-ba ütköző bűncselekményt valósít meg: összeköti a menedékkérőket a terrorizmussal, a nemi erőszakkal és más bűncselekményekkel, és azt a félelmet akarja elültetni a lakosságban, hogy a menekültek millió számra özönölhetik el Európát, közülük pedig számosan érkezhetnek kényszerbetelepítéssel Magyarországra.

Számít valamit, hogy igazuk van? Nem számít egyáltalán, a végeredményt már most belerakhatnám a borítékba. Gibbonok ellen nem megy ugyanis. És most végezetül elmagyarázom – és egyben elnézést is kérek a nemes majmoktól -, hogy miért fideszeseztem le őket.

Ők az emberszabásúak közé tartoznak, ellenben közöttük egy külön ágat alkotnak, mégis, alapvetően különböznek – mondjuk – a csimpánzoktól, akik lehetnek akár közmunkások is. A fideszesek besorolása ugyanis így ér véget. Rend: főemlősök, alrendág: majomalkatúak, öregcsalád: emberszerűek, család: gibbonfélék. Erről lenne szó voltaképp, a gibbon majdnem csimpánz, aztán mégsem az. Közük nincs egymáshoz, pedig rokonok.

Ezt az MTI közölte a nagyvilággal, amely alakulatról bizonyos ideje nem igazán mondható el, hogy sötét színekkel föstené le az országot. Ebből az adatsorból azonban nem egy Barbie-ház mutatkozik, ha viszont fideszül gondolkodunk, akkor mindez nem is létezik, szemfényvesztés csupán.

Mert mint tudjuk, Magyarország jobban teljesít, sőt, múúkodik. A baloldal azonban – mint az közismert – permanensen a haza elrontásával foglalatoskodik, így szent karácsony előtt is fölbérelt sokezer embert, hogy játszásiból álljanak sorba némi elemózsiáért. Nem azért, hogy az éhendögöléstől megóvják nyamvadt kis életüket, csupáncsak felforgatási céllal, hogy a mi Kánaánunkat előnytelen színben tüntessék fel. Csakazért.

Ezért nem foglalatoskodik ilyen hókuszpókkal a kádéenpé, amely cserkészcsapat közismerten irgalmasságáról ismerszik meg már jóideje. A szalonkákat egyelőre nem lövik halomra, de rezeg a léc, az emberek meg le vannak szarva, ugye. Ők az Urat szolgálják, nem a földi halandókat, ez abból is látszik, hogy a vasárnapi vásárlási tobzódás helyett kézimunka szakkört és istentiszteletet javasolnak, különben is az ostya – mint Isten teste – fölöttébb laktató. Az ő véréről ne beszéljünk most, ha túl sokat iszik belőle a proli, akkor illetlenül viselkedik, és nem kap tűzifát.

És most, hogy így a nagy zabálások és vedelések problematikája megoldódott, vigyázó szemünket vessük a rezsiharcra, amely öldöklő küzdelem tábornoka – aSzilárd – már a Párt alelnöke, ergo nagy ember, aki birkózni is tud, ezért a karfiolfülűek vezetője is egy személyben, de ez mellékszál. Azt jelzi csupán, hogy milyen végtelen munkabírással rendelkezik a szegények jótevője, és dolgozik is nagy rössel.

Ezek meg – az élhetetlen népség – születésük és neveltetésük okán háládatlanok, és még azt a pár fillért sem fizetik be, amibe manapság kerül a gázláng, amikor minden energiahordozó ára kétnaponta feleződik a nagyvilágban, ennek megfelelően a keményen dolgozó jómunkás kisember is tizenöt forinttal kisebb számlát kap. De még ezt sem képes kiperkálni.

Mert nem is akarja. Direkt szórakozik, nem megy a postára a csekkel, fogja magát, Ibizára meg Miamiba utazik a saját lábán, s miközben jót szippant a kokóból, és hülye szemekkel néz, elégedetten böffent kicsit, hogy megint, és ismét túljárt a NER eszén.

Viszont egymillió villanyszámla az a nem kövéri családmodellben uszkve négymillió magyar élőlény. Valami igaz lehet tehát abban a felforgató állításban, hogy ez itten a négymillió szegény országa. Viszont kellő kalória-visszafogással – ahogyan az új számítások javasolják – ez a szám csökkenhet. A sok szemét karitatív majom meg szétbarmolja az idillt, tömik a töltött káposztát a népekbe, amikor épp hozzá szoknának az éhezés kéjeihez. Tarthatatlan egy állapot, hogy a TEK meddig tűri, nem tudható. Csak ki kell várni az örömöket.