Úgy halt meg, hogy törvény szerint már nincs kit a megüresedett helyére állítani, ott maradt hát a ringben Csorbai Ferenc az ellenzéki sarokban azzal a különösséggel, ha csak egy ember is rá szavaz, nyer. Más nem játszik ugyanis, a törvény betűje szerint pedig ilyen extrém esetben ez a forgatókönyv. Szar ügy fideszi szempontból. Hogyan is nyugodnának bele azonban a fideszfiúk abba, hogy az élet – illetve a halál – megtréfálta őket, és a saját maguk által alkotott törvény rájuk üt vissza.

Nem voltak elég alaposak, kiskapu maradt arra, hogy más is nyerjen, mint ők, mert semmi sem tökéletes. Felteszem, ha volna rá idejük – ami hála Istennek nincs -, megszületne a lex Mohács, aminek az lenne a veleje, hogy a választáson akkor is a Fidesz győz, ha el sem indul. Itt még nem tartunk, de hamarosan tarthatunk, addig is azonban a fiúk visítanak. A nép mögé bújnak szokás szerint, hogy több ezer mohácsi ember kereste meg őket kétségbe esve, s ugyanazzal.

„Elfogadhatatlannak tartják a kialakult helyzetet, amely szerint Csorba akár egyetlen szavazattal is polgármester lehet jelen körülmények között, vagyis ha az lesz, akkor pozícióját etikátlanul szerzi majd meg.” Nyilván. A mohácsi választópolgárok biztosan a választási törvénnyel kelnek és fekszenek, a kisujjukban vannak a szabályok és paragrafusok, s amint a Fidesz jelöltje meghalt, egyből az ötlött az eszükbe pisálás közben, mi lesz most, mi történhetik.

És ott álltak tömött sorokban a helyi Fidesz iroda előtt, mintha cukrot osztanának, kifejezni aggodalmaikat, hogy mi lesz velük így, milyen keserve az életnek. Ja, nem. Megengedő vagyok azonban, és azt mondom, ennyi hazugság még belefér, veszett már több is Mohácsnál (bocs), de ehhez képest nem tudható, mit akarnak a fideszfiúk igazán. Mert aláírásokat gyűjtenek az „emberek akaratának kinyilvánítása és érvényesítése érdekében.” Ez csudálatos duma, mégsem sejthető, mit takar, hogy mit is óhajtanak.

Sem az emberek, sem a mögéjük búvó Fidesz. Felteszem, azt tartanák ideális állapotnak, ha az egyedül maradt ellenzéki jelölt szépszerével belátná, ha a Fidesz jelölt élne, úgyis ő győzne, így a sportszerűség jegyében visszalépne, hogy legyen meg a nép ismeretlen akarata. Vagy nem tudom, mi a szándék, a kísérő mondat viszont mindent elmond a fideszcsürhéről: „tiszta, fair keretek között, az emberi méltóságot és a becsület normáit is betartva választhassanak polgármestert”.

Mi van? – Kérdem a legmélyebb tiszteletlenséggel. Emberi méltóság? Becsület? Fair keretek? Valahogy úgy tűnik, a fiúk nincsenek tisztában a szavak jelentésével. A méltóság, az nem tudom, mit keres itt, egy választásnak nehezen van méltósága, egy embernek is bajosan, nekik meg pláne. Ezen túl becsület? Mondja ezt az a Fidesz – másra nem is utalva -, akinek egy tagja Egerből idáig hallatszóan jelentette ki, aki egy rossz szót is szól rájuk, az ellenség.

Akkor háború van, baszki, bár ezt elég régóta érezzük. Mindemellett van abban valami mókás, ha valaki megérte az elmúlt éveket, és egy szövegkörnyezetben hallja a Fidesz, becsület, méltóság, s nem utolsó sorban a fair szavakat, mintha ez egy futball meccs lenne, vagy pediglen futóverseny. Hát, nem az. Ezen kívül is, a fair play szép dolog, de arra kevesen emlékeznek, a jólelkű ember plecsnit kap, a győztes viszont pénzt, paripát fegyvert. A sportban is.

Hát még az életben. Így hát, sem jogi, sem erkölcsi szempontból nem tudható, mit akar a Fidesz Mohácson az aláírásgyűjtéssel, hacsak nem cirkuszt. Azt leginkább, s ami az egészben a legröhejesebb, fairségről beszél, amikor az egyetlen fair megoldás az lenne, ha kijelentené, így jártunk, és belenyugodna abba, ez a hajó elment. Ilyenre azonban ezek képtelenek, és az „ellenségtől” várnak gesztusokat, hogy győzhessenek. Hát nem csodálatos ez az élet? Ja, nem.

A szúfi felfogásnak pedig fontos szertartása a szema, amit napjainkban is gyakorolnak az elhivatottak. Ez az a mutatvány, amely közben a dervisek, azaz, a szúfik folyamatosan forognak kezüket és fejüket felfelé tartva, zene kíséretében. Lelki extázist élnek át, miközben mintegy önmagukat feladva felolvadnak Istenben.

Amióta Erdogan a házi kedvenc minálunk, nem győzünk mindenféle formában visszatérni a Mohács után kivirágzó iszlám gyökereinkhez, amely létállapot a meghasonlott jelzővel érzékeltethető, hogy úrhölgyek maradjunk. Manapság ugyanis egyre többen gyakorolják a szemát a Lendvay utcában, azzal a különbséggel, hogy mindeközben nem Istenben olvadnak föl, hanem elveszítik az eszüket.

Minderre nagyon sok jel utal napjaikban. Orbán Viktorról ezúttal nem ejtünk szót, ő már olyan sebességgel pörög, mint egy pulzár, közülük is az úgynevezett milliszekundumos, amelyről közismert, hogy másodpercenként több száz fordulatot tesz meg.

Ilyen állapotban leledzik a kedves vezető, elképzelhető tehát, eközben hányszor találkozik Istennel, esetleg még magával Belzebubbal is. Csoda, ha odahagyta a tudatát? Egy csöppet sem, polgártársak. Viszont kísérő csillagai is egyre gyorsuló ütemben pörögnek, és ennek megfelelően reflektálnak a körülöttük lévő ismeretlen Univerzumra.

Mint például Kövér László házelnök úr, bár őnála más kozmikus események is közre játszhatnak, amikor szól az ő szájával. A muszlimüldözés és keresztényvédés szellemében mindenféle lakossági fórumokon vesz részt, hogy azokon kiteljesítse lelkének ékességével a hallgatóság ványadt ismereteit csillagokról és göncölökről.

Már majdnem a himbálózó kötelek magasságában jár, amikor vigyázó szavait így alakítja: „Ha nem tesszük meg a szükséges óvintézkedéseket, a migránsok kiszorítják a magyarságot a Kárpát-medencéből. Lehet, késleltetjük az elmúlásunkat erről a Földről, de előbb-utóbb jönnek más népek, és be fogják népesíteni a Kárpát-medencét, egész Európát.”

Ez színtiszta evolucionizmus, és lám, bizonyítja saját elméletét, miszerint kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Őbelőle sem. Sőt, ha a máma divatos trendeket követné, akkor feledné Darwint, és a böszme amerikaiak kreacionizmusát követné, viszont ahhoz nincsen neki érkezése, tehát lebukott, magunk közt szólván.

De nem is ez az, amiből kitetszik, hogy dervis-állapotban leledzik a házelnök úr. Hogy mindenkibe beleköt, az axióma, születési rendellenesség úgymond, eleddig azonban csak a panelprolik, és más kártékony állatfajták voltak bajszának tárgyai, mostan azonban szintet lépett, átlendült az eseményhorizonton, és belekötött Mesut Özilbe.

Ez a jóravaló fiatalember a német futballválogatott tagja, aki amúgy az angol Arsenálban keresi a kalácsra valót, ergo, maga a világpolgár házelnök úrhoz képest, aki Pápáról indulva csupán Budapestig jutott, ami nem egy vaszisztdasz még Trabanttal sem. Özil meg Gelsenkirchenben született, így árja a maga módján, a tajparaszt bajuszos számára viszont: „Ő is csak egy migráns, és hiába német állampolgár, volt pofája megőrizni török identitását.”

Tanácstalanok lehetnek ezek után itt minálunk azok – és milyen sokan vannak -, akiknek a neve valamely alacsonyabb fajú – ha már, ugye – származásra utal, úgymint szerb, tót, német, román, horvát, meg a többi, főleg akkor, amikor a tévében bámulják az anyanyelvükön számukra készített műsorokat, meg népviseletbe öltözve nemzetiségieskednek. Nekik is van pofájuk megőrizni az identitásukat. (Ha már konzekvensen végighaladunk utunkon házelnök úr sajátos logikája mentén.)

Hogy szűken csak a tegnapi felemelő nap híreinél maradjunk, említsük meg Bikádi László hajmáskéri református lelkész istentiszteletét, amelyen sajátos szövegekkel szórakoztatta a hívőket. Elég csak kommentár nélkül idézni, az ő tudata miképpen találkozott az ő Istenével.

„Engedjétek meg, hogy azt mondjam, olyanok, mint a hangyák, olyanok, mint a vadon állatai, akiket az ember kiszorít az élőhelyükről, mert városokat és falvakat, utakat építünk oda, ahol ők természetesen éltek odáig. És utána mit csinálnak a hangyák? Beköltöznek a házakba. Mi történik az egerekkel, pockokkal és más mezei élőlényekkel? Jönnek és megszállnak minket.”

A jámbor ember a képekben gazdag beszéddel a menekülőkre utalt, s ha szabad így fogalmaznunk, ezzel elveszítette lelkész jellegét. Igaz, nem épp most történt meg a baj, hiszen a hívő lélek volt már fideszes és kdnp-s képviselő is. Ez egyből magyarázatot ad mindenre, s ha még azzal is kiegészítjük, hogy jóban van az Orbán famíliával, és ő nevelte fel Orbán kutyájának, Nárcisznak a kölykét is, sőt, magát Orbán Gáspárt védte a búkon, amikor a gyermek megtalálta a saját szakállasát, akkor egyáltalán nincsen több kérdésünk.

Ilyen örömök közt telnek napjaink Hunniában, azzal a sajátságos sejtéssel, hogy ennek már soha nem lesz vége. Ha elbukik az elbaszott népszavazásuk azért, ha meg nem, akkor meg azért. Tök mindegy hát, hogy az a rohadt sapka a fejünkön leledzik, vagy izzadt tenyerünkben szorongatjuk. A téboly már a spájzban van, és itt pörög nekünk az idők végezetéig.

Ez egy ötletelős ország mint tudvalevő, így pénz jut mindenre akkor is, ha amúgy nincs, és a csupasz valagunk kilóg a rojtos gatyából, a forint azonban gurul, ha megfelelő helyről nyújtják be érte a kérelmet, akkor semmi sem drága, legfeljebb elveszünk egy picinyt a felsőoktatástól, az egészségügytől, bárhonnan, azok nem számítanak, mert a nővérke vagy a professzor nem tud kétmillió embert vizionálni a picsányi Kossuth térre, mint tette ezt a milliárdokkal ötletelő jóember anno, amikor gazdájának arra volt szüksége, és hogy hazudott – ő is – az már tökmindegy. Az viszont máig titok, hogy OV dalos pacsirtája, bizonyos Ákos nevű nemzeti bálvány mennyi milliókért kottázta le szintén a „köz”(Orbán) médiabirodalom számára a mindenhol tök egyformának tűnő úgynevezett szignálokat, de ez már mindegy is. Az azonban nem egészen, hogy a súlyos tízmilliárdokkal rendelkező és gazdálkodó intézménykomplexum mi a jó francért nem a sajátját költi, ha támad egy búvalbaszott ötlete az intendáns úrnak, hogy erre miért kell a költségvetési tartalék forintja, no ez nehezen érthető, persze dehogynem. Itt mindenre jut, ha megfelelő helyről nyújtják ki az enyvezett markot, ha egyébként soha nem látott szarban is van a haza, tökmindegy.

A helyzet ez: a legutóbbi jelzés szerint sikerült megint leállnia a gazdaságnak, amely az év első harmadában azt a csodát vitte végbe, hogy egyenesen 0,7 százalékos növekedést is mutatott, nos ezt a száguldást – má’ nehogy túlszaladjon az a ló – sikerült lenullázni, de sebaj. Mint ahogyan az sem, hogy az uniós pénzek kifizetését 15 projektből 13-ban teljesen befagyasztották, azaz egy kurva kanyit sem fizetnek, mert ezek ezt sem tudják emberi módon csinálni, a mezőgazdaságra érkező eurókból 5 milliót (kb. 1,5 milliárd forint) kell visszafizetni az uniós kasszába. Emellett pedig Budapestnek körülbelül 3,2 millió euró ( 960 millió forint) vidékfejlesztési támogatást is vissza kell adnia, mert Brüsszel úgy látja, hogy Magyarország nem minden esetben ellenőrizte megfelelően a támogatási feltételek teljesülését, vagy azért, mert a támogatás mértékét nem megfelelően számították ki.

Ez se baj, megfelelő ötlet kell, és pénz mindig van, amint látható. Amúgy mostanság, hogy megültük a diadalt (levéllel bizonyítva), és kiszabadultunk az Unio ellenőrző karmai közül a túlzottdeficit eljárás lerázásával, sőt és pláne a rohadék IMF is eltakarodhat a magyar pusztaságról, lehet szórni a pénzt, senki bele nem szólhat, mire is basszuk el, például az alábbi módon.

Ismét hozzányúlt a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékhoz a kormány. A közlöny hétfői számában ugyanis négy kormányhatározat is megjelent, amely összesen 10 milliárd forinttal apasztja az általános tartalékot – írja a portfolio.hu. Az egyik határozatból kiderül például, hogy a kormány megtárgyalta a kiemelt sportágak sportágfejlesztési koncepcióit és elfogadta azokat, valamint döntött a sportágfejlesztési koncepciók 2013. évi támogatásáról. Ezek a tételek így néznek ki: az idei sportágfejlesztési koncepciók megvalósításához, valamint sportszövetségek adósságrendezése céljából a költségvetés általános tartalékának terhére a kormány 5,6 milliárd forintot juttatott, emellett 2,7 milliárd forintot csoportosít át a Nemzeti Sportközpontok javára, az állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fejlesztésére és fenntartására 144 millió forint jut, az MNV ingatlanberuházás, ingatlanvásárlás jogcímre 101 millió forintot fordít. Ezzel a határozatával összesen 8,7 milliárd forintot költött el a kormány a költségvetés idei (eredetileg 100 milliárd forintos) általános tartalékából.

Van itt lóvé, jut mindenre, ahogyan tegnap Székesfehérváron is megígértetett még a csillagos ég is Szent István nevében, csak akkor szisszent fel – mármint OV-, amikor kiderült, hogy a helyi futballszentély nem fog elkészülni a jövő évi választásokra, ami tudvalévőleg maga a tragédia.

Az uralom lényege azonban csorbát ettől sem szenved, mert a világ kerek, és így néz ki: szinte mindenkivel kezet fogott, és váltott pár szót Orbán Viktor – így érkezett Székesfehérvárra. Lépten-nyomon megállították, neki pedig mindenkihez volt egy-egy szava. Majd a város polgármesterével megkoszorúzta Szent István szarkofágját a Nemzeti Emlékhelyen. Ezután vastaps és éljenzés közepette vonult végig Székesfehérvár belvárosán Orbán Viktor. A Városháza előtti téren valóságos üdvrivalgás fogadta, sokan a nevét skandálták, és tapsoltak. Így jutott el a színpadig a tömegben. Ezután arról beszélt, hogy a magyar nemzet megmaradását államférfiak hosszú sorának köszönhetjük, köztük pedig István volt az első. „A magyar felfogás azt a vezetőt tartja államférfinak, aki túllépve a mindennapi küzdelmeken, taktikákon, olyan köteléket hoz létre a nemzet tagjai között, amelyek hosszú időre összekapcsolják az embereket”- fogalmazott.

Szóval minden a lehető legnagyobb rendben halad a maga három éve kitaposott útján, csak ötletek kellenek, ezért a jóisten megsegít minket, és senkit nem hagyunk az út szélén, csupán azokat, akik kevésbé élénk fantáziával rendelkeznek, nem képesek még egy szaros tévéműsort se vizionálni, és valljuk be, azért ez a réteg van manapság túlnyomó többségben, viszont cserébe kussol, és csak akkor morranna fel, ha a Csele patak megint kibaszna velünk, aminek következtében az Unio hordái elözönlenék a kies ugart, amire – valljuk be – csekély esély mutatkozik, ergo lefetyelhetjük a szánk széléra fröccsenő testi végterméket, ami szép lassan megkeményedik, és beborít minket, mint a guano, keményen, vastagon.