Megérhetjük még, hogy – ha már Lőrinc, ha nem is Mészáros -, „A huszonhatodik év” halottsirató mondatát: „Úgy alszom el, hogy, mint csiga a házát, hátamon érzem szíved dobogását” – óvodai altatóéneknek adja el majd a hazafias nevelés jegyében. Ergo, sem neki, sem a fullajtárjainak fingja sincs szépségről – en bloc -, és mégis pofáznak, mert nem tetszik a műalkotó ember képe vagy a szeme állása. A szürkék nem viselhetik a tehetséget ugyanis.

Rombolni, azt tudnak, és még milyen aljasul. Most is, a Kampf jegyében mennek neki nehézfegyverzettel az Art Capital Alapítványnak, amely az orbáni Wölkischer Beobachter (magyaridők) szerint migránssimogató kiállításokat tart. Hogy lássuk, kik is ezek: „Amíg a kormány emberfeletti erővel küzd a migránsok távol tartása érdekében, addig a képzőművészek tekintélyes része Soros György kottája alapján azt szeretné elérni, hogy minél több afrikai éljen Magyarországon, lehetőleg minél előbb.”

Ilyeneken, ha normális az ember, akkor röhög. Máma viszont nagy időket élünk, akárha Svejk, ami nagy idők nagy embereket kívánnak, és ilyen nekünk Matolcsy az unortodox, pöttyös seggével. Az általa gardírozott műintézmény, az MNB, a forinttal már csak az elbaszás szintjén foglalkozik, sokkal inkább műalkotásokkal, de most már politikai-, és gondolatrendőrség is egyben. Fél nap alatt vizsgálni kezdték az Art Capitalt ugyanis.

„Az MNB semmilyen politikai célzatú, illetve migránstámogató kampányt nem támogat”. – Ez volt az ok és az indok, ami oly bájosan aljas, hogy jelzőt már nem is keres hozzá az ember, és mégis, voltaképp sehol sincs attól, mint ami nívót a magyaridők, és tulajdonképpen a rezsim, és az egész ország magáénak tudhat. Ez, amiben szügyig ücsörgünk, ez a morális nihil, erkölcsi mélyföld és sósivatag.

Mert milyen ország már az, ahol a bakó megkérdezi a gazdát, megdögölesszem, az rávágja, dögöleszd meg, és nekieresztik a tankot meg az úthengert. Nem a magyaridők leprás betűharcosa az, aki a duci ujjaiból szopingálja, hogy kit kell aktuálisan eltakarítani az útból, hanem felsőbb kézmozdulatok és orrfintorgások. A végső megoldásnak sem volt soha írásos nyoma, és mégis milyen flottul ment az egész.

Ahogyan a rendszer működik itt is, az valami elképesztő A magyaridők rárakja a stigmát az elítéltre, utána pedig anyagilag, egzisztenciálisan, erkölcsileg és minden lehetséges módon szíják ki belőle az életet. Ha juhász az ember és létrája van, akkor pedig egészen közvetlen módon, vak osztrák nyugdíjas képében szabadítják meg a földi élet kínjaitól. És mindenkit érhet baleset.

Egészen elképesztő állapotokba süllyedt az ország, mindent megül az aljasság. Ez sem újság, még az újszülöttnek sem. Azonban, hogy mégis kitartóan nyomogatom most a billentyűzetet miatta, az még a határtalan cinizmusba ojtott ökörség, ami miatt tegnap a sok-sok lélekvesztő történés közül volt egy, amely kimondatta velem a varázsigét, hogy szakadna már a búbánatos ég erre az egész elcseszett világra.

És ezt, gyerekek, mi más is szállíthatta volna, mint az emmeggy, amiről már tényleg nem lehet eldönteni, mi a rosseb lehet. Ebben bizonyos Gyarmati István, biztonságpolitikai szakértő, azt szakértette, hogy Németországban és a svédeknél is a lakosság morális hanyatlást érez a migráncsok miatt, akikkel, ha már a kerítésen belül vannak, nehéz bármit is kezdeni.

Erről a morális hanyatlásról mesélhetne még az MNB és a magyaridők tükrében is, illetve és hát az egész szaros országról, hogy hová jutottunk, juttatták ők, illetve jutottak ők maguk, hogy a ganyétól nem látják a Napot. De, ami inkább baj, a józanabbja sem immár. Svéd morális hanyatlás, medveanyám…Egyébként tegnap egy már belül lévő migráncs kifelé igyekezvén akadt fönn a kerítésen.

Igaz, körözött bűnöző volt, de mégiscsak röhejes, mert, ha magyaridők nívón lennék, azt írnám, innen már a gyilkosok is menekülnek. S ha azok nem is, mert épp kormányon vannak, az alattvalók annál inkább, mert már senki és semmi, még a halott sincs biztonságban. Mert bármely csinovnyik rámutathat bárki országon belüli ellenségre, és fölteheti a kérdést az urára nézve: megdögölesszem?

És ő válaszol aztán nagy kegyesen: dögöleszd meg. Így lesz vége mindahányunknak.

Amikor ezt mondta, a Trump névre hallgató vereses, fura frizurájú kufárra gondolt. Ez az izgalmas mondat többféle továbbgondolást is generál az emberben. Mit szól ehhez a Vlagyimir, aki szintén magának vindikálja a legmagasabb világi hely képzeletbéli trónját, s ezért tesz is hackerekkel, és nem utolsó sorban tankokkal valamint szuhoj márkájú repülő alkalmatosságokkal. Örömmel konstatáljuk viszont, hogy immár két ánusz is ragyog O. V. zűrös egén.

Továbbá megkérdeznénk azt is, hogy mi a rosseb van most akkor a dakotákkal. Ezek a népek egy másik időben méltóságos úr nagy kedvencei voltak, tőlük, belőlük merítette szellemi erejét és nívóját, ám ezeket a rézbőrűeket a vereses hajú legmagasabb világi hely nem is oly távoli ősei irtották ki szuszogós buzgalommal. És az a delikát a dologban, hogy a kései utód sem áll távol az első telepesek sajátos gondolkodásmódjától. De ez csak a kákán is göböt kutató rosszindulatú énem kekeckedése, tehát ugorgyunk.

Méltóságos úr azt a katyvaszt, ami kialakult jelenleg a Föld nevű bolygón, arra óhajtja használni, hogy önmagát a centrumba tolja, mert manapság ez a mániája neki. Ezt a csúszás-mászást F. M. kolléga ragadta meg érzékletesen, midőn így értekezett: „Valóban mit tehet egyebet egy veszendő lélek e veszélyes világon, e részvétlen űrben, mint hogy a szakadékok szélén ezrart szopogat, vagy leissza magát, vagy végül is leborúl Allah elképzelt trónja elé.”

O. V. leborult hát, és nagy, képzeletbéli szabadságát arra kívánja használni, hogy szétverje a saját otthonát, amelyet Európai Uniónak hívnak. Az egész Lámfalussy-hablatyolás erről szólt. Most nem citálnám az egészet, de szó volt benne bilaterális világról, magyar modellről és keleti nyitásról, és az egésznek az lett volna a veleje, ha Európa nem sorakozik fel méltóságos úr mögé, akkor el van veszve.

S miközben így kukorékolt a szemétdombján, nem állt föl, és nem vette észre, hogy a csillagok, a göncölök úgy fénylenek, mint a rácsok a hallgatag cella fölött (a gyönyörű képet J. A. első bé osztályos tanuló festette nekünk cukrot szopogatva, és új ruháját mutogatva). Viszont méltóságos úr fényévnyi távolságra van J. A. első bé osztályos tanuló intellektusától, amely állapot például akkor is megmutatkozik, amikor ilyeneket mond lámfalussylag: „A keleti nyitás lényege a tisztelet, amely megelőzi az ideológiát.”

Nem fárasztanám a nagyérdeműt méltóságos úr szellemi hasmenésével, összegzésképp, valamint, hogy diagnózisunk biztos lábakon álljon, legyen elég még ennyi: „A magyaroknak szerencsésebb a helyzetük, mert mi egy keleti nép vagyunk, amelybe kereszténységet oltottak, és ez egy sajátos nézőpontot tesz lehetővé, és értjük mindazt, ami Kínában történik.”

Ez az egész delírium nagyon jól demonstrálja, hogy méltóságos úrnak elment a maradék esze is. Jónásként szórja az átkot, amit viszont szintén az irodalom segedelmével tehetünk egyenesbe: „Bizd azt reám, majd szétválasztom én./ A szó tiéd, a fegyver az enyém./ Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem./ Ninive nem él örökké. A tök sem,/ s Jónás sem.” (Köszönjük B.M. pajtás hozzájárulását gondunk széthüvelyezéséhez.)

Az a sajátos helyzet áll elő ilyen alkalmakkal, hogy a lámfalussyak jóindulatúan mosolyognak, amikor ilyeneket hallanak, akiknek pedig szól, a keményen dolgozó kisemberek semmit sem értenek az egészből, csak azt, hogy egyetlenük milyen kibaszottul okos organizmus, aki megvédi őket, és madárlátta kenyeret tesz az eltátott szájukba.

Holott O V. mondhatná ezt is lányos zavarában: „Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy én lettem, mint túláradt patak, oly tétova, céltalan, parttalan, s úgy hordom régi sok hiú szavam, mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt, jelzőkarókat, gátakat.” Viszont ilyeneket nem tud a méltóságos úr. Azért, mert nem olvas B. M. pajtást, és legfőképpen meg, mert nincsen neki ehhöz moslékja. Összefoglalva tehát, még egyszer kijelenthető, hogy hősünk valóban lingambuksi. Tessenek ezt lefordítani kocsmai nyelvre, és minden kiderül.

Ebben az esetben a belügyminiszter felelőssége akkor is megállapítható, ha – netán – nem volt közvetlen tudomása a cselekményről, mert az általa vezetett szervezetben nem működik a parancslánc, ami egy ilyen testület esetében tűrhetetlen. Amennyiben viszont működött, úgy ő maga is érintettje az ügynek, mégpedig mint társtettes. Mivel pedig ebben a rezsimben egyetlen személy hozhat meg bármiféle döntést, és az maga Orbán Viktor, így az ő személyi felelőssége sem kérdőjelezhető meg, akár azért, mert a miniszterelnök felel a kabinetje minden ténykedéséért, akár azért, mert a szükséges utasításokat, vagy akár csak a hozzájárulást ő adta meg a tranzakcióhoz.

Arról az apróságról már ne is beszéljünk, igen valószínűtlen, hogy közpénzek felhasználására állami szerv magánalapítványt hozhatna létre, ehhez vagy kormányrendeletet kellett volna alkotni, vagy amennyiben közalapítványt gányolnak, akkor törvényt. Itt egyik helyzet sem áll fenn, következésképp – alaposnak tűnik a vélelem, hogy – Matolcsy György és stábja különösen nagy értékre elkövetett csalást és sikkasztást, egyben a hivatali hatalommal való visszaélés bűntettét követte el. Mivel ez megvalósíthatatlan a különféle hatalmi ágaknak, magának a kormánynak, ezen belül a miniszterelnöknek a közreműködése nélkül, ezért ezt a bűncselekmény-halmazt a hivatalban levő kormány, mint felelős testület rovására lehet írni. Normális országban ilyennek az ezredrészéért az egész kormány lemondana, és az összes szereplő feje a porba hullott volna. Nálunk meg – ha másképp nem megy – majd a CÖF megvédi a rablóbandát.