„…A szent inkvizíció, mielőtt elégette volna áldozatait, ünnepélyes istentiszteleteket és szentmiséket celebrált…

– Ilyen grog után, Švejk, passzió lesz a misézés – vélte a tábori lelkész -; gondolom, mielőtt hozzáfognék, elbúcsúztatom őket néhány szóval. A tábori mise, az nem olyan vicc, mint a fogházi mise vagy egy prédikáció azoknak a gazembereknek. Ehhez tényleg jól fel kell kötni a gatyát. Tábori oltárunk, az van. Összecsukható, zsebkiadás.

– Jesszus Mária, Švejk – kapott a fejéhez -, mi aztán nagy marhák vagyunk. Tudja, hová tettem ezt az összecsukható tábori oltárt? A díványba, amit eladtunk.

– Hát ez nagy pech, feldkurát úr – mondta Švejk -, igaz, hogy ismerem azt az ócskabútor-kereskedőt, de tegnap találkoztam a feleségével. A férjét lecsukták valami lopott szekrény miatt, és a mi díványunk egy tanítónál van Vršovicében. Ezzel a tábori oltárral jól megjártuk. Legjobb lesz, ha kiisszuk a grogot, és megyünk megkeresni, mert azt hiszem, hogy tábori oltár nélkül nem lehet tábori misét celebrálni.

– Tényleg, csak ez a tábori oltár hiányzik – mondta búsan a tábori lelkész -, különben a gyakorlótéren már minden elő van készítve. Az asztalosok már a pódiumot is megcsinálták. Monstranciát kölcsönbe kapunk Břevnovból. Kehely pedig… az nekem van egy sajátom, de hogy hol a fenébe lehet…

…Mikor ugyanis már kint voltak a gyakorlótéren, a deszka hátterű és asztallal felszerelt pódium előtt, amelyen a tábori oltárt fel kellett állítani, a tábori lelkésznek eszébe jutott, hogy megfeledkezett a ministránsról.

Egy ezredbeli baka szokott ministrálni neki, de ez nemrég inkább áthelyeztette magát a telefonosokhoz, és kiment a frontra.

– Annyi baj legyen, feldkurát úr – mondta Švejk -, én is megbirkózók azzal.

– Tud maga ministrálni?

– Még sohase próbáltam – felelte Švejk -, de azért mindent meg lehet próbálni. Most háború van, és a háborúban az emberek sok mindent csinálnak, amiről addig nem is álmodtak. Mikor azt tetszik mondani, hogy „dominus vobiscum”, én majd rávágom valahogy azt a nyavalyás „et cum spiritu tuo”-t. Aztán úgy gondolom, hogy nem lesz nagyon nehéz a feldkurát urat kerülgetni, mint a macska szokta a forró kását. Meg a kezét mosni és bort tölteni a kancsóból…

– Jól van – mondta a tábori lelkész -, de énnekem ne adjon semmiféle vizet. Inkább töltsön mindjárt abba a másik kancsóba is bort. Aztán majd mindig figyelmeztetem, hogy jobbra menjen-e vagy babra. Ha szép csendesen egyet füttyentek, az azt jelenti, hogy jobbra, ha kettőt, hogy balra. A misekönyvvel se kell hogy sokat cipekedjen. Különben is tiszta röhej az egész. Nincs lámpaláza?

– Én semmitől se félek, feldkurát úr kérem, még a ministrálástól se.

A tábori lelkésznek igaza volt, amikor azt mondta, hogy tiszta röhej az egész…

– Feldkurát úr, jelentem alássan, a ministráns ugyanolyan felekezetű kell hogy legyen, mint a pap, akinek ministrál?

– Hát persze – felelte a tábori lelkész -, különben nem lenne érvényes a mise.

– Akkor bizony nagy tévedés történt, feldkurát úr kérem – mondta Švejk -, mert én felekezetnélküli vagyok. Hiába, mindig ilyen pechem van.

A tábori lelkész ránézett Švejkre, hallgatott egy darabig, aztán megveregette Švejk vállát, és így szólt. – Megihatja azt a misebort, ami az üvegben maradt, és érezze magát úgy, hogy visszatért az egyház kebelébe…”

Ennyi még a mi drága Svejkünktől kiegészítésként az induló hírhez. Örvendjünk.

Ez a vonulás nem képzelhető el cöfös lobogók nélkül egyáltalán, amely jószágokat a führer Csizmadia cégénél, a Bétexnél osztanak az arra érdemeseknek. Ez a Bétex kurvára veszteséges volt – évi több tízmilliós mínusz a fülkeforradalom utáni időben -, azóta viszont a jóisten felvitte neki a dolgát, akárha Mészáros Lőrinc volna. A mérleg a kitartó munka, a jószerencse és némi barátságok folytán máma már pluszos, úgyannyira, hogy még zászlóra is telik neki, amelyet zárt borítékban a szőnyegosztályon lehet átvenni konspiratív módon. Ezeket a vásznakat aztán a nemzetmentés nevében az autó ablakába köll tenni a vonuláskor. Kalandos sorsú turisták elképednek majd, mert azt hiszik, hogy már forma 1-es futam van a nemzet mogyoróján, azért tülkölnek lobogós járgányok a kátyúk közepin.

A közmunkások meg, akik az árkokat tisztogatják kitartóan ugyanott, azon törik tanfolyamokon edzett fejüket, a falu melyik hajadonja megy férjhez. A benszülöttek ugyanis ilyen alkalmakkor szoktak karavánozni a templomtól a csehóig, ilyképp ez az egész hercehurca megzavarja a pógár amúgy is zavaros tudatát. Mért hétfőn veszíti el amúgy már régen cafatokban lafogó ártatlanságát a Julis, megmég: hogyhogy a forma 1-et Eccleston egy nappal eltolta, bár attól a kapitalista ganajtól minden kitelik, nem féli az az Istent. Vagy csak attól reszket, hogy a rajongók nem tudnának bambit venni vasárnap a futamán neki, ki tudja mindezt ebben a kiismerhetetlen világban. A libsibolsik meg a melegek a zsidókkal szövetkezve mindent összekatymagoltak, ideje van hát a rendrakásnak.

Most, hogy egynéhány tankönyvet kivonnak a forgalomból szellemi visszamaradottság miatt, az abban foglalt alapvetéseket az élő szó erejével köll plántálni a gránitsimaságú agyakba. Ne aggódjunk, lesz fogadóképes kereslet. Abban a szakrális térben, amelyben Felcsúton szállott alá maga a szeplőtelen, hogy néki ajánlhassa föl a zivataros földet St. Steve, minden megeshet. Még az is, hogy ezt az egész vándorcirkuszt provokátorok zavarják meg, de tőlük tartani mégsem köll. A fideszcserkészek majd alaposan fölírják mindet, hogy aztán az evilági hatalom minden földi jóból kirekessze az egész hazaáruló brancsot, persze csak miután Semjén kiátkozta a megátalkodottakat. Hát nem délibábos habostorta ez a mi országunk? Dehogynemám. Tartani egyedül attól kell, hogy ezen a hétfőn is csütörtök lesz, pláne harmincöt fok. Ki törölgeti akkor Zsóti izzadó üstökét? Hát a lábbelis ember, a csizma diája. Reája hárul a nemes föladat, kitartás hát, efftássak.