Akit érdekel, elolvashatja, és számára is kiderül, hogy ez képzeletbeli beszélgetés, elég a leadet, valamint a PLT botrányára utaló címbéli „hekkelés” utalást szemrevételezni, házelnök úr azonban ragaszkodik hozzá, hogy ő ilyet nem mondott, holott ezt senki sem állította. Ennek ellenére a volt bajuszos helyreigazítási dörgedelmekkel jelentkezett, valamint természetszerűleg perrel fenyegetőzik, és ez rémületes. Már József Attila számára is az volt, aki félt „a játszani nem tudó emberektől”.

Nem volt olyan rég (negyvennyolc órája), amikor Scmidt Mária nagyságos asszony elfajzott gyermeke, Ungár Péter kifejtette, hogy elborzasztotta az ebben a körben fellelhető gondolattalanság. Most kiderült, hogy ennek folyománya is igaz. A delikát humor megértéséhez kell egyfajta intelligencia, s ha most a logika folyományaira gondol az ember, akkor olyan következtetést von le, amilyet csak akar, de azért képzelje maga elé parlamentünk padsorait, hogy ott milyen komoly képű organizmusok ücsörögnek Harrach vigyorival az élen.

Kundera regényideje jött el, ahol is Ludvik Jahn igencsak meggondolatlanul vicces képeslapot küldött menyasszonyának a pártiskolára „Az optimizmus az emberiség ópiuma! Az egészséges lélek ostobaságtól bűzlik. Éljen Trockij!” – szöveggel, aztán megemlegette a csehek istenét. A magyarokét pedig a Momentummal – az anti-olimpiásokkal – ismertetnék meg jónéhányan a mi valós időnkben. Lassan szakmányban rugdossák föl a standjaikat, és ezen jót lehet mosolyogni, más jelenségeken kevésbé.

Ezen a talmi tavaszi hétvégén ugyanis Ungváry Zsolt, a Demokrata újságírója is böfögött egyet „Aláírók” címmel, s ha tisztában van vele, ha nincs, egészen elképesztő tartalmat állított elő azokról, akiknek nem tetszik a rendszer. Ilyeneket mond: „A világ tele van mentálisan súlyosan sérült, a közösségre, annak értékeire és boldogulására komoly veszélyt jelentő alakokkal. Nagy problémája a pszichiátriának, hogy nem gyűjthetünk róluk anyagot. A személyiségi jogok és adatvédelmi korlátok miatt ezek az emberek észrevétlenek maradnak számunkra, és tovább mérgezik a környezetük, az ország levegőjét.”

Minden külön értesítés helyett, ez nettó nácizmus, éspedig annyira, hogy Mengele doktor sírva könyörög a receptért. És bár én is azt kértem az istenektől – Kierkegaard után szabadon -, hogy legyen velem a nevetés, sajnálatos módon arra a sivár vidékre, amelyet Ungváry úr fölvázolt – és ne legyenek kétségeinek, sok hasonló emberszerű képződmény akad itt minálunk -, nem adták nekem útravalóul. Az egészben pedig az a legaggasztóbb, hogyha melléje tesszük Bayer tagkönyv meg a többi írástudatlan árulását, akkor tényleg elérkeztünk József Attila homokos, szomorú, vizes síkjára. Tréfa, borzalom.

Innentől fogva: drága-drága hatalom és annak igen bájos ellenzéke, nincsen miről diskurálni. Mint az a második kormányzás második ciklusa, második évében – amely Orbánnak adatott – kiderült, ennyire futotta. Azoknak, akik őhozzá imádkoztak, és még ma is hozzá fohászkodnak – hogy jöjjön el az ő országa – jelentjük: eljött. És ezt hozta. Elbaszta: nem kicsit, nagyon.

Adva volt a suttyónak egy történelmi lehetőség: „Egyszer kell nyerni, de akkor nagyon.” – Amit arra használt föl, amire. Erre. Jön ez az elcseszett ünnep, már hetek óta megy a téma, hogy ott lesz-é a király avagy sem. Hogy lehet-e fütyölni avagy sem, meg: ki hol éltesse az ilyentájt gombamód felszaporodó partizánokat. Kit érdekel, magunk közt szólván, sőt, ilyen aspektusból az alaplófasz rajzolgatása, meg minden, ami nyomán szokásban van a habverés, teljesen és totálisan érdektelen.

A magyar társadalom huszonnégy százaléka éhezik.Te tetted ezt király.

Mert kellett a della az udvari bolondoknak: kalácsra, stadionra, kicsike vasútra, kicsike kampánykára, Audira, jachtra, Guccira, Ibizára, kokóra, testőrökre, kerítésre, Budavárára, Kossuth térre, Felszabadulás térre, plakátokra, konzultációra, Versacére, helikopterre, adriai nyaralóra, focira, futballra, labdarúgásra, szotyolára, olimpiára, mobilkeresésre, házra a kisded nevére, nemzeti erre, nemzeti arra, nemzeti lószarra, nemzeti harcra.

A király megvédi népét, érette él, dolgozik, és senkit nem hagy az út mentén.

Elkészült a „Társadalmi Riport 2016”, amiből minden kiderül. Egészen egyszerűen lesújtó adatokkal. Részletezés nélkül végezzél el egy tesztet nyájas olvasó. Van hat alapkérdés, add meg rá a választ, és meglátod, hová tartozol:

1. A háztartás képes-e a váratlan kiadásokat fedezni?
2. A család el tud-e menni egy hétre nyaralni?
3. Tudja-e törleszteni a tartozásait?
4. Van-e pénz húsra?
5. Tudja-e otthonát megfelelően fűteni?
6. Megengedhet-e magának mosógépet, tévét, telefont, autót?

Ha ezek közül háromra „nem” a válasz – ez nem az a „nem”, a kilencvennyolc százalékos új, nemzetalkotó erő -, akkor meglátod, hová is tartozol. Abba a negyvennyolc százalékba, ahányan így voltak kénytelenek felelni kies hazánkban. Nem épp kevés, szégyellni ezért neked nincsen mit. Ez a trend ugyanis, amely mélyen az uniós átlag alatt van, amelyet szintén előretolt helyőrségként védelmez jótevőnk.

Nincsen baj, annyit is érünk.

Hogy az eszünkbe véssük hát az eredményt noch einmal: a magyar társadalom legszegényebb hatvan százaléka nem képes a középosztályi életmódot követni, huszonnégy százaléka éhezik. És véssük még egyszer, hallgatva Kundera intését, aki tudta: „Einmal ist keinmal.” – Ezért emeljük föl a szívünket a vasárnapi nagymise közeledtével, és induljunk Isten segedelmével fütyölni meg sípolni. Amíg beteg tüdőnk és a rendvédelem engedi.