A kereszténységet mint vezérlő eszmét most felejtsük el, mert azon a mércén már számtalanszor elbukott a Fidesz és mind az összes folyománya. Itt már rég nem arról van szó, hogy emberként, segítő szándékkal forduljunk embertársaink felé, hanem, hogy valamilyen megkülönböztető jegy alapján tegyünk rosszat neki. Ezt fasizmusnak, súlyosabb esetben nácizmusnak nevezik, ha bőrszín, vallás, származás vagy akármi stigma miatt más elbánást képzelünk a másiknak az alapvető jogok és úgy általában az élet területén, mint saját magunknak. Most a migráns a megkülönböztető jegy, de akármi is lehet, innentől gátak nincsenek.

Erre utaló jel, hogy Fricz Tamás a Magyar Nemzet című sajtóipari termékben arról ábrándozott, milyen szép is lenne, ha a baloldali, liberális emberek egy kupacban lennének, akkor akár ketté is szakadhatna az ország. Mivel azonban ez macerás – teszem hozzá én -, egyszerűbb lehet a későbbiekben az elfajzottakat szögesdróttal elkeríteni a mélymagyaroktól, és a lipsik új lakhelyét lágernek nevezni. Most azonban a migránsok sorsáról elmélkedünk, akiket annak idején László Petra forgórúgással fogadott, mégis ők lettek a terroristák, és ezek a viszonyok azóta sem változtak. Ma lehetőségeinkhez mérten éheztetjük őket.

Olyannyira, hogy Felipe Gonzales Morales, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentéstevője indokolatlannak minősítette a kies hazánkban négy éve érvényben lévő „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”, felhívva a figyelmet arra, menekülőt a kerítésnél nem látott egyet sem, csak bezárva a tranzitzónába börtönszerű körülmények közé, ráadásul hatvan százalékuk gyerek. Gonzales arról is beszámolt, amit úgyis tudunk, hogy egy éve a hatóságok újra és újra megtagadják a menekültektől az élelmiszert, hogy az Európai Emberjogi Bíróság több mint egy tucat esetben avatkozott be. S hogy Gonzalesnek igaza legyen, épp tegnap adott hírt egy újabb ilyenről a Magyar Helsinki Bizottság.

Mint írták, egy húsz éves férfi 2018 júliusában adott be menekültkérelmet Magyarországon a családjával együtt. Az ő ügyét külön tárgyalták, mert az érkezéskor már tizennyolc év feletti volt. A férfi eddig a balassagyarmati befogadó állomáson tartózkodott, de július 9-én ok nélkül átszállították a tranzitzónába, ahol azóta nem kapott enni. A testvérei maradékából jutott némi élelemhez egészen addig, amíg a bíróság meg nem hozta ítéletét, hogy kapnia kell száraz kenyeret és kökényt. Mindebből is kitűnik, hogy szavazatszerzési vagy más aljas szándékból az Orbán rezsim nem tartja embereknek a menekülteket. Tőlük meg is dögölhetnek, darab-darab, és voltaképp így tekintenek az egész Fideszen kívüli világra.

Újabb cukiság, hogy megint csak tegnap megvétózták az EU-tagországok belügyminisztereinek közös nyilatkozatát, amely arról szólt, hogy a tagállamok vállalják a Földközi-tengeren működő NGO-hajók által Afrikából Európába szállított migránsok szétosztását. Kontrát Károly belügyminiszter-helyettes azt böfögte: „megdöbbentő, hogy a bevándorláspártiak újabb és újabb kísérletet tesznek arra, hogy saját akaratukat és a migránsok betelepítését rákényszerítsék a tagállamokra”. Ezzel az a baj, hogy ótvaros hazugság. Pár napja meséltem a Baywatch és illiberizáció című kis színesemben, hogy ez a gondolat Heiko Maas német külügyminiszter fejében született meg.

De nem úgy, ahogyan Kontrát hazudja. A német külügyminiszter arról beszélt, hogy létre kívánja hozni a “segíteni készek szövetségét”, s ezzel a Földközi-tengeren keresztül érkező menedékkérők önkéntes elosztását és befogadását szorgalmazza. Mert, mint kifejtette: “Megengedhetetlen, hogy a földközi-tengeri életmentés továbbra is azon a vitán bukjon el, hogy a kimentett embereket hogyan osztják szét. Tovább kell lépnünk azokkal a tagállamokkal, amelyek készek menedékkérőket befogadni, és a többi tagállam is bármikor csatlakozhat”. A szociáldemokrata külügyminiszter úgy gondolja, elfogadhatatlan az, hogy minden egyes érkező hajónál alkudozás kezdődik emberéletekről.

Erre mondott vétót Pártunk és Kormányunk. Visszatérve az egészségügyi ellátásra viszont, kétszáznyolcvan (280) menekült vár a tranzitzónában, az ő ellátásuk a macerás Szijjártónak, de, mint látjuk az etetés is gondot okoz, illetőleg, lehetőség szerint éhen pusztítanák az untermenscheket. Ilyenek lehetünk akár mi is, de, hogy oldjuk a drámai hangulatot, lehet, hogy a menekültek áldhatják a saját urukat, hogy nem kerülnek be a magyar egészségügyi rendszerbe, lehet, hosszabb életűek lesznek. Ez ugyan mókás, mégsem tréfadolog, és az sem, hogy Szijjártó szerint azért nem jár nekik ellátás, mert nem fizetnek itt adót. Akkor most kezdjek el ukránozni?

És most, hogy láttuk ezt a mosolyokkal terhes képet, nézzük, miből élünk máma. Szép dolog ez, lovagias gesztus, hogy Pártunk, kormányunk és ezek ormain maga OVM a megalázottak és megnyomorítottak ölelő pátyolgatására siet? Hát, hogy a rossebbe ne volna az. Minden nyamvadt úttörő és kisdobos ezt tenné, mert ezt követeli a megfontolás, és nem utolsó sorban az ember bozontos lelke is. S tán éppen ezért furcsa, sőt, bizarr, hogy Pártunk…etc. a kódexnek megfelelően működik, mert nem vagyunk ilyenhez szokva tőlük. Ők pofán szokták rúgni a kiszolgáltatott népeket úgy általában.

Most vagy van lelkük, azért különcködnek, vagy érdekből teszik ezt is, mert nem Kantok ők, de mennyire, hogy nem. És így is van. Venezuelai magyarokat kerestek ugyanis, hogy legyen nekik fehér és keresztény munkaerő, míg a szülőgép beindul. Viszont csak hetedíziglenit találtak, hogy a nevük sem volt jóskapista, mukkot sem tudtak aranyul, józsefattilaul meg pláne, csak a vérükben maradt egy kis kokárda, ilyen gyűrött maradék. Szép azért a hátsó szándék ellenére, ha fogcsikorgatva is, de kipréseltek magukból egy kis humánumot? Perszehogy, móka meg kacagás, valamint piros pont a fekete könyvben.

Csakhogy, és sőt. Ezt az egészet, hogy üzemszerű úttörők ők, titkolják. Olyannyira, hogy a kimenekített vérükben magyarokat is szépen megkérték, egyáltalán ne beszéljenek a befogadásról. Ekképp előállt az a sajátlagos helyzet, hogy egyszer tesznek valami jót, de szégyellik, takargatják vagy csak kénytelenek. S ilyenkor föltolamlik az emberben, hogy ugyan miért és milyen megfontolásból, miféle hátsó szándéktól vezetve válik abszurddá a világ. Aztán végig gondolva a folyamatot és a történések logikáját, fölfedezi ebben az egészben a Fidesz, mint vallás működésének törvényszerűségeit, s egyben kudarcát is, mert egyszer úgyis minden kiderül.

A fideszegyház a hitre épül, mint azt valamennyien tudjuk. Ennek a hitnek az alapja, a fundamentuma, hogy a világ veszélyekkel terhes, minden fűszál bujkáló orgyilkos, az összes organizmus és ásvány a mimagyarok életére tör, az egész világ a mi munkánkat akarja elvenni, és mindenki foga a mi szüzeinkre fáj. Mindeme apokalipszis ellen az egyetlen gyógymód, lelkünk, nyamvadt életünk kizárólagos őrizője maga Orbán Viktor Mihály, a végvári hős, a munkálkodó arkangyal és istenkirály. Nélküle minden elveszett, és nincs értelme semminek sem.

Orbán Viktor Mihály viszont ezt a héroszi szerepet egy lapra – sorosmigráncs – feltéve játssza már csak, egy migráncs se soha, életünk, vérünk összeszorított foggal, meg a kerítés, valamint reszketések. Így és ezért, ha az elvakult és elbutított hívek csak egy csöppet belelátnak a kártyákba, hogy cinkeltek a lapok, magyarán átverik őket, összezuhan az oltár, ledől a katedrális, és netán tökön rúgják az Istent. Élni így lehet, csak fölösleges. Másrészt pedig fölfedi a fideszvallás mélységes romlottságát és gonoszságát, hogy híveinek a gyűlöletet ígéri, ezzel toborozza őket, és semmi emberséget már meg nem engedhet magának, mert akkor véget ér a történelem. Pácban van az egyház nagyon.

Ez, amennyire skizofrén állapot, annyira lehangoló is, elkeserítően aljas. Viszont olyan spirál, mélységekbe vivő biztos út, amiből menekvés nincsen, mert a végén ott tátong a halál. Ennél nagyobb bűnt hatalom el nem követhet. Mert a nem hívők látják a végtelen romlottságot, viszont tehetetlenek, a rajongó-elvakultak pedig, akik ilyen diabolikus játékok miatt olyanok, amilyenek – ne jellemezzünk -, hatalomban tartják a gonoszt. Az ébredés nekik lesz fájdalmasabb, de ez sovány vigasz. Íme, hölgyeim és uraim, ezt meséli nekünk a venezuelai ősmagyarok befogadásának eltitkolása. Nem egy lányregény, bár már szokva vagyunk a mocsokhoz.

„Most háború van. Ezek az emberek kollaboránsok, háborús bűnösök, hazaárulók, és így tovább. Ez egy egészen más fogalmi rendszer. Embercsempész a háborúban nem embercsempész, hanem egy olyan, gyakorlatilag szabotőr, akinek nincs jogállása. Magyarul ő szabadon likvidálható. Ugye ezt írja a háborús törvény: kémeket, szabotőröket nem viszünk bíróságra, hanem azonnal kiiktatjuk.”

Hm. Azért ezt az egészet úgy fogalmilag nem árt megvizsgálni. A végkövetkeztetés, miszerint likvidálhatóak, akik másképpen gondolkoznak, mint ők, az azt jelenti, hogy minden külön értesítés helyett le lehet, sőt, „szakértői” értelmezésben le is kell vadászni, lelőni, elvágni a torkát, és egyéb cukiságok.

Nomármost, az a kérdés, hogy hány polgártársunk tartozik ebbe a körbe, mert ez egyáltalán nem mindegy. Mind a több ezer vagy tízezer, akik két évvel ezelőtt, amikor a nagy hullám áthömbölgött az országon, vizet és kiflit vittek a szerencsétleneknek, vagy csak a hangosabbja.

Ez az egész énnekem, akárhogyan is forgatom, gyilkosságra való felbujtásnak tűnik, de lehet, hogy hülye vagyok. Mindenesetre jobb helyeken, ahol az ügyészség nem a vezértől függ, nem az ő szavain csüng, ilyenek után diszkréten felkeresi az uszító polgártársat, és megkérdezi tőle, hogyan is gondolta, amit gondolt. Nálunk azonban ilyen csodák nincsenek, nem akad olyan, aki leállítsa a „szakértőhöz” hasonló barmokat, mert ez így a rendszernek éppen megfelel.

És éppen azért, mert olyannyira óhajtják a fiúk azt a rohadt forró őszt, ami nyomán a törvényesség maradék cafatait is a sarokba lehet vágni, hogy teljesen elszabaduljon a rossz szellem.

Voltaképp ezt szolgálta – Vonára hivatkozással – a nyugdíjasok prédává tétele. Alig várták, hogy egy koros polgártársunkat valaki meggyakjon, s akkor Jobbik csatakiáltással lehet tobzódni a szükségállapotban. Most meg mindenféle civilek lettek célpontnak megjelölve, még durvábban, és hatásos is a táncra hívás, mert mit olvasok a Földi-féle tobzódás után kommentben? Hát ezt:

„Nagyon jól mondta, ezek az álcivil szervezetek Helsinki Bizottság, a Migration Aid, TASZ bűnözővédő szervezetek, soros pénzeli őket a nemzetállamok ellen, nem világítgatni kell őket, hanem törvényt alkotni a magyar emberek védelmében, mert ezek csak a cigányok, illegális bűnöző behatolók és ilyen retkek védelmére alakultak, halálbüntetést érdemelnének.”

Helyben vagyunk. A mag termékeny talajra hullott, csak az nem tudható, hogy „szakértő” elvtárs saját kútfőből ilyen barom, vagy megrendelésre. Végül is, mindegy is, ha így, ha úgy, mint az ilyen történésekből is kitetszik, a téboly teljesen elszabadult, s ami még fajsúlyosabbá teszi ezt az egészet, hogy kormányzó urunk jár élen a tobzódásban, sőt, ő az origó, és a tápláló talaj is. Következésképp, ő a bűnös, de hát, ezt is tudjuk már nagyon régóta.

Hogy mi lesz ebből, az egyelőre bizonytalan, de rózsaszínű babazsúr nem. Ez is teljesen biztos.

Tóbiás tizennyolc éves, és fekete gólya képében járja Isten hülye világát. Mégis, jöttének csak tudós doktorok örültek, és nem tudható, hogy épp aznap hány óvodában zúztak bele a kis szarosok a „Gólya, gólya gilice…” kezdetű örökbecsű ovimetálba, egy történés azonban jól dokumentált: egy erdélyi településen migráncsos pörformanszt adtak elő a gyerekek, de ennek is megleljük az okát mindjárt.

Ugyanezen a megátalkodott hétfőn tartották a nemzetközi jegesmedve-napot, amivel a panelproli ivadéka nem sokat tud kezdeni. Az ő világában a jegesmackó maximum kólát szopogat fején fülhallgatóval, barna rokonáról is annyit tud csupán, hogy szereti a mézet, lazacról egy szó sem esik. Sőt, Micimackó is rég feledésbe merült a népnemzeti utódtenyésztés programjában.

A jegesmedve mindazonáltal egy vadbarom, aki cuki fókakölyköket vacsorál, de ezt hibául neki fölróni nem lehet. Ha van Isten, akkor ilyennek teremtette őt, ha meg nem, akkor a nagyszakállú Darwin bácsi. Ezen majd lehet vitatkozni a kötelező hittan órán, ami mindjárt itt lesz, alig is kell párat aludni odáig.

A jegesmedvét azért siratja most a Janus-arcú emberiség, mert fogy a világa, a globális hőhullám miatt egyre kevesebb a jég, ahol ő kényelmesen haraphatja át a fókakölykök torkát, a szárazföldön viszont nagy bajban van. Csak bóklászik a partokon, és helyi hajléktalan módján mindenféle szart megeszik, és nincs ott egy karakán Tarlós, hogy kitiltsa az aluljáróból.

Mindezek ellenére, ahogyan azt megtudhattuk a jegesmedve-sirató napon, „környezetének változásához nagyban hozzájárulnak az emberi tevékenységek”, ezért az álságos sapiens veri a tamtamot, hogy énédesjóistenem, mi lesz a mackókkal?

Afrika északi részén meg emberek bóklásznak, az ő világuk is fogy, mert környezetük változásához szintén nagyban hozzájárulnak emberi tevékenységek, úgymint bombázás, kalasnyikovozás, lefejezés és más elmesélhetetlen örömök. A jegesmedve, ha arra jár egy kósza jégtábla, rátelepszik, és jóízűen tutajozik egyet rajta. A fogyó világú emberek is gyakorta vízre szállnak otthonuk gőzei alól, aztán vagy odavesznek a vad hullámokon, vagy nem.

A magyar televízió híradója szerint a Földközi tenger habjai a tavasz beálltával elnyugodtak, így élőhelyük elvesztése miatt újra útra kelnek majd az emberek. Nekik azonban nincsen világnapjuk, sőt, élcelődnek rajtuk gyermeki előadásban, és ennek is oka van, mégpedig Orbán Viktor, a lokális felmelegedés kiváltója.

Tehát, és mindenesetre az erdélyi lurkók farsangoltak, egy kislány migráns nőnek öltözött be csecsemővel a karján, a kisfiúból rendőr lett kezeiben géppisztollyal. A történet rövid volt és velős, megvesztegetéssel zárult, a végén pedig mindenki vidám táncba kezdett. Tavaly is volt már ilyen, és minden bizonnyal lesz is még, mert az okádás kedvenc időtöltése fajunknak.

Hogy az így dresszírozott kölkökből aztán milyen suhanc, majd pedig felnőtt válik, arra példa László Petra, aki ilyképp megelőzte korát rugdosódásával. Viszont, mire ezek a vidám gyermekek – akik ma bájos előadásukkal mosolyt varázsolnak az idióták arcára -, majd bajuszt növesztenek meg csöcsöket, más szóval igazmagyarrá válnak, akkor a menekülő ember bízvást behelyettesíthető lesz cigánnyal, zsidóval, meleggel, vagy bárkivel, akinek nem tetszik a pofája.

Az ilyen mókákhoz muníciót kormányunk bőséggel biztosít. Most is, Bakondi, az árvízi hajós, aki mostanság a nemzetet óvja, figyelmeztet, és ezt is tegnap. Mint volt szíves kifejteni, nyolcvanezer ember áll sorban – nem jegesmedve és nem Tóbiás -, hogy megrohamozza sokat szenvedett hazánkat. „Idén is arra kell készülni, hogy elhúzódó és tartós ostrom alatt lesz a déli határ.” – Fejtegette igen bölcsen, következésképp: nincsen mese, mindmeghalunk.

„SOSEM TUDOD A MAGYAR LELKET MEGFEJTENI MERT LÁTHATOAN NEM VAGY MAGYAR ÉS LELKE PEDIG SÖTÉT ISTENTAGADO. BIOZONYOS VAGYOK HOGY ESTE LEFEVÉS ELÖTT FELZAKLATOTT LIBERÁLIS ÉNED KAPSZKODNA VALAMIBE,GYAKRAN PESIG SIRÁSRA VAGY HAJLAMOS MERT MÉG MEGMAGRASDT LEKISMERETTED EGY DARABJA TILTKOZIK ÉLETED ÉS FEFOGÁSOD ELLEN. TÉRDLEJ LE EGYSZRE KÉRJ BOCSÁNATOT KÁRHOZTRA INDULT LELKEDÉRT,VULGÁRIS SZÖBEGEIDÉRT,NEMZETBELLENI GYÜLÖLETEDÉRT. VALAH BIZTOS KAPCSOATBA KERÜLTÉL A HITTEL, HA MÉSKOR NEM, HÁT KISGYERKKORBAN.LÉGY HIVÖ,CSAK EGYSZER,CSAK EGYETLEN EGYSZER IMÁDKOZZ HA MÉGTUDSZ IMÁT…VAGY SAJÁT SZAVAIDDAL VONJ VISSZA MINDENT AMIT ROSSZNAK ITÉLSZ. ÉN SZÓLTEM.SOSEM LESZ KÉSÖN MEGBÁNNI AZ ÉLETET,ÉS VISSZATALÁLNI ISTENHEZ,ÉS NEMZETHEZ.”

Megszívlelem, és este istentagado nem magyar lelke felzaklatottan letérdel lefevés elött, mert sötét és liberális, meg biozonyos, belekapaszkodok sirásra hajlamos énemmel a függönybe, és kárhozatra indult lelkem gyűlöletével keresem a kisgyerekkorban hivö valah meglévő nemzetbelleni méskort. Közben megbánom az életet, visszatalálok ez elveszett nemzethez, és tiltakozok a szöbegeim valah kapcsolatba kerülve. Rájövök, hogy sirásra hajlamos vagyok, vulgárisan mindent rossznak itélek, és saját szavaimmal visszavonok mindent, mert megmarasdt a lekiismerettem. Ez a felfogásom nekem, viszont mégis elveszek.

Ezt pedig egy másik polgártárs küldte, de ő nem aggódik értem:

„Te erkölcsileg a László Petra körme alatt lévő piszokhoz sem érsz fel, és ígérem, amint rend lesz ebben az országban (idő kérdése, és rend lesz…) egy népes szíriai családdal fogom összeköltöztetni a feleségedet és a gyerekeidet. Minden be lesz kamerázva, és Való Világ módjára, élőben nézheted majd a kálváriájukat. Aztán pár hét múlva, mivel Ők valószínűleg nem tehetnek arról, hogy te hülye vagy, Őket kihozom, és téged raklak be a vadak közé. Kicsit hagylak “megbarátkozni” az agyon ajnározott kedvenceiddel, majd miután a végbélnyílásod már kellően tág lesz, megkérdezem, hogy mi a véleményed erről a “szerencsétlen, polgárháború által üldözött, sokat szenvedett, de alapvetően szeretetre méltó” népről. De ne reménykedj! Téged nem hozlak ki…”

Most ezekre varrogatom a gombot, s ha már nem lehetek László Petra körme alatt piszok, leszek hát papucs orrán pamutbojt.

2./ A Győri Járásbíróság szerdán első fokon bűnösnek mondta ki az Index újságíróját, Nyilas Gergelyt okirat-hamisításban és a hatóság félrevezetésében amiatt a riportja miatt, amelyben a menekültválság csúcsán kirgiz állampolgárnak adva ki magát tudósított a menekültekkel szembeni hatósági bánásmódról. A Győri Járásbíróság megrovásban részesítette Nyilas Gergelyt, és kötelezte a körülbelül tizenháromezer forint perköltség megfizetésére.

3./ Nincs több kérdés.

A menekülők mögé bújva még kisvasút-építést is el lehet érni, ha tutul ellene a magyar, akkor is – akkor különösen -, mert csak. Természetesen törvényt hozva, hogy miniszterelnökünk gyermekkori omló álmai valóra váljanak. Az ilyesmi működést tényleg és minden skrupulus nélkül nevezhetnők diktatúrának, és meg is tesszük, igaz, nem borvirágos jókedvünkben, de miheztartás végett mindenképp.

Most épp az etyekiek fütyölnek nagyon, mert megyagőzöst kapnának a képükbe. A mindent fölzabáló hatalom duzzog – amely abból fakad, hogy a népeknek nem tetszik a kicsi Felcsút kicsi vasútjának kicsi magánya -, erre a kiscsoportos, dagadt kölök a Liberójában azt mondja, hogy akkor meghosszabbítom, dafke. Nem a levegőbe beszél, és megépíti, keresztül a veteményeseken, át a palántákon, mert minden és mindenki nagy ívben le van szarva.

Az a sajátos helyzet állott elő ugyanis, hogyha Párizsban robbantanak, ennek folyományaként minálunk kisvasutak születnek. Ennek törvényi hátterét ezen a héten teremti meg az új egység szolgálatában álló kollaboráns gyülekezet. Nem tudom viszont, mi lenne, ha OV szűz lányokat óhajtana vacsorálni az első éjszaka jogán, Harrachbácsi akkor is rátenyerelne az igen gombra? Minden bizonnyal, a kívánatos népszaporulatot dicsőítve, akárha az Urat.

Leföstöm azért ezt a masiniszta cselvetést. Mint azt a jóvágású belügyminisztertől tudhatjuk, minálunk iszonytató a terrorista-fenyegetés, permanensen rettegnek tehát, hogy még a járdaföstő gyilkológépeket is gúzsba kötve viszik a tömlöcbe, mert tán savköpő menyéteket ástak el a flaszterbe. Félelem és reszketés üli meg a rónaságot.

Ezért a vasutas és BKV-s dolgokat leragasztják egy borítékban. A közforgalmú vasúti járművek biztonságos üzemeltetésével közvetlenül összefüggő műszaki adatok harminc évre titkosíthatóak lesznek, elvileg a terrorveszély miatt, a MÁV-nak vagy a BKV-nek pedig belügyminiszteri véleményezést kell majd kérnie az aktus (ne röhögj) előtt. Pintér pedig majd megmondja a tutit.

Ez, a hülyeség mellett minden bizonnyal azt a nemes célt szolgálja, hogy a metróügyekről, vagy épp a vasút körüli közbeszerzések állami támogatásáról tudhassunk meg egyre kevesebb információt, mert lopni szükséges. És most jön Etyek, becsempészve a Kalasnyikovok és taposóaknák közé, ügyesen, orbáni módra, tehát sunyítva.

A törvényjavaslat egy másik, eldugott része ugyanis felhatalmazza a kormányt, hogy rendeletben állapíthassa meg a „közlekedési infrastruktúra-beruházás megvalósításához szükséges, legfeljebb kétszáz méter szélességű területsávot vagy nyomvonalat”. Ez a mostani hatósági eljárást politikai szintre emelné, így a helyiek tiltakozását gond nélkül lehet majd félresöpörni a fiók mélyibe.

Ha tehát a nyamvadtak megnyomják azt az igen gombot, és mért ne nyomnák meg, akkor Etyeken hiába tutulnak a felcsúti csoda meghosszabbítása ellen. Ha a kormány rendelettel jelöli ki a nyomvonalat, akkor azt már jogszabály írja elő, ami ellen gyakorlatilag lehetetlen jogorvoslattal élni. Így szolgálja népét a szeretett vezető, ezen tessenek jó mélyen elgondolkozni. Ezért én most, ha ellenzék volnék – és hála Isten, ez sem vagyok -, akkor azt búgnám a mikrofonba: ich bin ein etyeker. (Ez de jó már.)

Tulajdonképpen csak ennyit akartam mondani az utolsó szó jogán. Illetve még egy kérdésem volna azért, mielőtt a bakó teljesíti a kötelességét. Ha én most emiatt mosdatlan szavakkal illetem miniszterelnök urat, mondván, hogy be is kaphatja, vagy, hogy elmegy a picsába, akkor ezért rám már meg lehet sértődni? A kérdés még nincsen teljesen tisztázva az álmoskönyvekben, de hamarosan meglesz ez is, efelől nincsen vita. Tehát, csomagolom a fogkefémet, és már indulok is.

Ez az egész história már kezd ráégni a rezsimre, hajszálon múlik, hogy kiakadt manusok – lásd olasz miniszterelnök – megvétózzák az országnak jutatott euró-milliárdok utalgatását, s ha ez bekövetkezik, akkor nem csak a jobban teljesítő gazdaság zuhan össze egyetlen pillanat alatt, hanem – ami orbáni szemszögből még nagyobb gond lehet – nem lesz mit ellopni. S miközben magyarázzák az elégtelent, egészen elképesztő dolgokat állítanak, így zuhanva bele a – khm – valótlanságok sűrű mangrove-erdejébe.

Az új egységnek minden mindegy, a kívül rekedteket érdekli csöppet Manócska meséje. Minálunk állítólag kopt keresztények élvezik az ország vendégszeretetét, csak nem tudni, hol. Ilyen embereket senki, sehol nem látott, mint ahogyan százezer ukránt sem. Pedig itt kéne lenniük, ha egyszer Orbán Viktor azt mondja, mert mondja. Jelesül, hogy hazánk az orosz-ukrán háború idején már teljesítette kötelességét, százezer ukrán menekültet fogadott be. Ezért az egyik éppen ledarálandó lap munkatársa ukrán-nézőbe eredt a héten, amíg még teheti.

De egyet sem talált a magyar ugaron, pedig még gukkert is vitt magával, és szakszerűbben használta, mint annak idején az áldott Hende miniszter úr. Minálunk nemhogy arab-néger, de még egy rohadt kárpátaljai menekült sincs egy darab sem. Ők inkább otthonról szavazgatnak, mert még ahhoz sem kell idejönniük, ők a levélmenekültek, akik tényleg kivételezett bánásmódot kapnak. Jobban figyel rájuk a rendszer, mint saját állampolgáraira, de eltérített a mesélő hév. Viszont nincsenek itt. Ez ziher.

Új legenda is született a héten, amely arról szól, együttérző hazánk több százmilliárd forintot fordít arra, hogy teljesítse a szolidaritás kötelezettségéből fakadó nemzetközi feladatait. Ezt Magyar Levente álomtitkár úr mesélte. Elmondta, hogy Magyarország humanitárius-fejlesztési segélyekkel, vissza nem térítendő és kedvezményes hitelekkel, valamint más, globális szerepvállalással vesz részt nemzetközi kötelezettségeinek teljesítésében.

Példaként fölhozta, hogy nemzetközi fejlesztési-humanitárius segítségnyújtásra jelenleg harminckét millió eurót költ Magyarország, Afganisztánnak ötmillió eurót juttatott. Oktatási, egészségügyi, kulturális és szociális programokra csaknem kétmillió eurót fordít, valamint több milliárd forintért vállalja át kárpátaljai gyerekek kötelező védőoltásának költségeit. Kötött segélyhitel formájában pedig százmilliárd forint értékben garantálnak forrásokat többek között Indonéziának, Afganisztánnak, Vietnamnak, Koszovónak és Mongóliának.

És ezen a ponton világosodott meg az elme, egycsapásra odalett a legenda. Ezt a Koszovót ezt kár volt megemlíteni, nagyon kár. Pár héttel azután, hogy kiderült, a magyar kormány negyvenmillió euró kamatmentes kölcsönt ad a koszovói nemzeti stadion felépítésére Pristinában, azzal a feltétellel, hogy a létesítményt egy magyar cég építheti fel. Ez az emlegetett kötött segélyhitel, amely humanitárius cselekedetnek, a szolidaritás bizonyságának tartja azt, hogy már a határon túl is lehessen lopni. Nincsen több kérdésem, csak a rossz szájízű vihogás van, illetve egyetlen halk érdeklődés azért mégis: Ezt meddig lehet csinálni büntetlenül? A megfejtéseket képes levelezőlapon várjuk, „mutyi” jeligére.

A két nagyság origójában azonban alapvető különbségek mutatkoznak. Míg Harrach csak vágyakozik, hogy megkapja az adagját, pincsilkedni kell neki érte, mert mindenestül a kollégisták szándékaitól függ, Orbán csak egyet csettint, és már úgy is van, ahogyan azt az ő zavaros elméje megdelirálta. Ez a különbség a király és az udvari bolond között.

A minap is emelkedett szívvel olvastam, hogy a magyarerőd építése folytatódik, újabb kerítést építtet a vajda, ezúttal rabokkal. Ezzel a műalkotással pedig a védvonal immár háromszintű lesz, három kerítés húzódik majd egymás mellett-mögött, közöttük utacskával, ahol lehet vonulni majd a tankokkal, tengeralattjárókkal, űrhajókkal. Hogy migráncs nemigen van, aki indokolná a magyar Maginot vonal kialakítását, az esetünkben másodlagos.

De mondom, Orbán akarja, s lesz. Efelől nem nyit vitát. Ám Orbán az alaplófasz hetedik módosulását is akarja, sőt, mindennél jobban óhajtja, viszont ehhöz nem elég csak kurjantania egyet, be köll vonni a játékba a többi kantárost is a homokozóból.

A letelepedési mutyit is beáldozta, hiába megy a hintés, hogy már hónapok óta tervezgetik, szóba mégis csak akkor került, amikor Vona megzsarolta. Nagy dolog ez a megadás attól, aki még arra is képes, hogy a pénzünkből kamatmentes hitelt adjon Koszovónak stadionra, azzal a kikötéssel, hogy a haverjai építhetik meg azt. Kiutalja a dellát, hogy a Mészáros visszahozhassa, s belőle itt Dörmögő Dömötöröket vegyen zsákszámra.

Szóval a Jobbik szavazata megvéve. Látta ezt a Harrach jókedélyű ember, és úgy gondolta, ő is kér valamit ez egyszer, s éppen most. Aztán, mivelhogy a vasárnapi rántott hús köti le az összes neuronját, most se bír mást előböfögni, mint boltzárat, legalább kettőt, ezt visongja, és kaparja a meszet az elvonási tünetektől. Mert ha nem pofázhat bele az emberek életébe, akkor boldogtalan ő, nagyon.

Voltaképp még örülhetünk is, hogy nem egy másik, mára csillapodó mániájával hozakodott elő, amely a polgártársnők ágyékainak titkát firtatta. Emlékezhetünk, miről is álmodozott hajdan Semjénnel karöltve.

Csak úgy fölvázolva: Minden tíz dolgozónál többet foglalkoztató munkahelyen népesedési megbízottat kellene alkalmazni, a harminc évesnél idősebb, gyerektelen nőknek úgy kellene hozzájárulniuk egy-egy gyerek felneveléséhez, hogy anyagilag támogatnak egy sokgyerekes családot. Erre a másik lehetőség az adólevonás lenne, amit a nő visszaigényelhet, ha „mégis rászánja magát” a gyerekvállalásra. A harmincöt-negyvenöt éves korosztály gyermektelen tagjainál korlátozni lehetne az abortuszt. Ezzel együtt lehetővé tennék, hogy az így megszületett „kényszergyermeket” születése után örökbe adják. – Ilyenek.

Mondom, verjük földhöz a seggünket, hogy nem épp a föntiek jutottak az eszébe megint, mert lehet, az alaplófasz-kábulatban még ezt is megkapná. Mert mi történt, amikor előhozakodott a két vasárnapjával? Aszonta neki a király és udvartartása, jóvan, de akkor az a két szombat is legyen törvényileg szabad. Ezen munkálkodnak most közösen. És most Harrachbácsi örül a homokozóban, valamint dalol is: „Elvesztettem zsebkendőmet,/ Szidott anyám érte./ Annak, aki visszaadja,/ Csókot adok érte./ Szabad péntek, szabad szombat,/ Szabad szappanozni./ Szabad az én galambomnak/ Egy pár csókot adni.” Ez van.

A szúfi felfogásnak pedig fontos szertartása a szema, amit napjainkban is gyakorolnak az elhivatottak. Ez az a mutatvány, amely közben a dervisek, azaz, a szúfik folyamatosan forognak kezüket és fejüket felfelé tartva, zene kíséretében. Lelki extázist élnek át, miközben mintegy önmagukat feladva felolvadnak Istenben.

Amióta Erdogan a házi kedvenc minálunk, nem győzünk mindenféle formában visszatérni a Mohács után kivirágzó iszlám gyökereinkhez, amely létállapot a meghasonlott jelzővel érzékeltethető, hogy úrhölgyek maradjunk. Manapság ugyanis egyre többen gyakorolják a szemát a Lendvay utcában, azzal a különbséggel, hogy mindeközben nem Istenben olvadnak föl, hanem elveszítik az eszüket.

Minderre nagyon sok jel utal napjaikban. Orbán Viktorról ezúttal nem ejtünk szót, ő már olyan sebességgel pörög, mint egy pulzár, közülük is az úgynevezett milliszekundumos, amelyről közismert, hogy másodpercenként több száz fordulatot tesz meg.

Ilyen állapotban leledzik a kedves vezető, elképzelhető tehát, eközben hányszor találkozik Istennel, esetleg még magával Belzebubbal is. Csoda, ha odahagyta a tudatát? Egy csöppet sem, polgártársak. Viszont kísérő csillagai is egyre gyorsuló ütemben pörögnek, és ennek megfelelően reflektálnak a körülöttük lévő ismeretlen Univerzumra.

Mint például Kövér László házelnök úr, bár őnála más kozmikus események is közre játszhatnak, amikor szól az ő szájával. A muszlimüldözés és keresztényvédés szellemében mindenféle lakossági fórumokon vesz részt, hogy azokon kiteljesítse lelkének ékességével a hallgatóság ványadt ismereteit csillagokról és göncölökről.

Már majdnem a himbálózó kötelek magasságában jár, amikor vigyázó szavait így alakítja: „Ha nem tesszük meg a szükséges óvintézkedéseket, a migránsok kiszorítják a magyarságot a Kárpát-medencéből. Lehet, késleltetjük az elmúlásunkat erről a Földről, de előbb-utóbb jönnek más népek, és be fogják népesíteni a Kárpát-medencét, egész Európát.”

Ez színtiszta evolucionizmus, és lám, bizonyítja saját elméletét, miszerint kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Őbelőle sem. Sőt, ha a máma divatos trendeket követné, akkor feledné Darwint, és a böszme amerikaiak kreacionizmusát követné, viszont ahhoz nincsen neki érkezése, tehát lebukott, magunk közt szólván.

De nem is ez az, amiből kitetszik, hogy dervis-állapotban leledzik a házelnök úr. Hogy mindenkibe beleköt, az axióma, születési rendellenesség úgymond, eleddig azonban csak a panelprolik, és más kártékony állatfajták voltak bajszának tárgyai, mostan azonban szintet lépett, átlendült az eseményhorizonton, és belekötött Mesut Özilbe.

Ez a jóravaló fiatalember a német futballválogatott tagja, aki amúgy az angol Arsenálban keresi a kalácsra valót, ergo, maga a világpolgár házelnök úrhoz képest, aki Pápáról indulva csupán Budapestig jutott, ami nem egy vaszisztdasz még Trabanttal sem. Özil meg Gelsenkirchenben született, így árja a maga módján, a tajparaszt bajuszos számára viszont: „Ő is csak egy migráns, és hiába német állampolgár, volt pofája megőrizni török identitását.”

Tanácstalanok lehetnek ezek után itt minálunk azok – és milyen sokan vannak -, akiknek a neve valamely alacsonyabb fajú – ha már, ugye – származásra utal, úgymint szerb, tót, német, román, horvát, meg a többi, főleg akkor, amikor a tévében bámulják az anyanyelvükön számukra készített műsorokat, meg népviseletbe öltözve nemzetiségieskednek. Nekik is van pofájuk megőrizni az identitásukat. (Ha már konzekvensen végighaladunk utunkon házelnök úr sajátos logikája mentén.)

Hogy szűken csak a tegnapi felemelő nap híreinél maradjunk, említsük meg Bikádi László hajmáskéri református lelkész istentiszteletét, amelyen sajátos szövegekkel szórakoztatta a hívőket. Elég csak kommentár nélkül idézni, az ő tudata miképpen találkozott az ő Istenével.

„Engedjétek meg, hogy azt mondjam, olyanok, mint a hangyák, olyanok, mint a vadon állatai, akiket az ember kiszorít az élőhelyükről, mert városokat és falvakat, utakat építünk oda, ahol ők természetesen éltek odáig. És utána mit csinálnak a hangyák? Beköltöznek a házakba. Mi történik az egerekkel, pockokkal és más mezei élőlényekkel? Jönnek és megszállnak minket.”

A jámbor ember a képekben gazdag beszéddel a menekülőkre utalt, s ha szabad így fogalmaznunk, ezzel elveszítette lelkész jellegét. Igaz, nem épp most történt meg a baj, hiszen a hívő lélek volt már fideszes és kdnp-s képviselő is. Ez egyből magyarázatot ad mindenre, s ha még azzal is kiegészítjük, hogy jóban van az Orbán famíliával, és ő nevelte fel Orbán kutyájának, Nárcisznak a kölykét is, sőt, magát Orbán Gáspárt védte a búkon, amikor a gyermek megtalálta a saját szakállasát, akkor egyáltalán nincsen több kérdésünk.

Ilyen örömök közt telnek napjaink Hunniában, azzal a sajátságos sejtéssel, hogy ennek már soha nem lesz vége. Ha elbukik az elbaszott népszavazásuk azért, ha meg nem, akkor meg azért. Tök mindegy hát, hogy az a rohadt sapka a fejünkön leledzik, vagy izzadt tenyerünkben szorongatjuk. A téboly már a spájzban van, és itt pörög nekünk az idők végezetéig.