Hogy tükröt tartsak a valóság elé, és átszűrve háborgó mellemen a visszavert fényt, odacsöpögtessem a képződött szurkot, hogy ilyen éteri képzavarral érzékeltessem azt, nem a világot váltom meg én, mert nem is tudnám, csupáncsak ábrázolom a prizmámon keresztül, és mindenki azt gondol magában utána, amit csak akar.

Van, akiben felbuzog valami, hogy télleg elmennek a francba a leföstött alakok, más habitusú polgártársak pedig elküldenek engemet az anyukámba, és ez így van jól. Nem vagyunk egyformák ugyanis. Viszont a foglalkozás mindkét esetben eléri a célját, reflexiókat generál, és gondolkodásra késztet, ami nem megvetendő foglalatosság a mai leharcolt világban.

És akkor tegnap a képembe kapom a fotelforradalmárság vádját, meg, hogy nyafogok és szörnyülködök, szó szerint így: „Kérdésem lenne. Legalább ötven olyan oldalt ismerek ahol ehhez hasonlóan nap mint nap megy a fotelforradalmári nyafogás, hangulatkeltés, szörnyülködés. De kérdezem, ki, mit tett mostanában azért, hogy ennek vége legyen a való életben?”

Ez engemet szíven ütött. És nem az egyéni hiúság és kudarc okán, azt leszarom, mondhatni, és nem is jajidesanyám én most elpusztulok módon, meg mi lesz velünk nagymama érzéssel, hanem, olyan mellbe klopfolósan, hogy léteznek polgártársak, akiknek fingja sincs arról, miként működik a világ.

Hogy vannak a forradalmárok, meg vannak a krónikások, és a kettő halmaza elég ritkán esik egybe. Leginkább csak romantikus időkben, de a mostani nem nevezhető éppen annak. Az ilyen buzgalom nem egyedi egyébként, kapok én felkéréseket e-mailben is, hogy – látván vívódásomat – csatlakozzak mindenféle harcos képződményekhez, és ezeknek is csak azt feleltem, hogy én író ember vagyok, nem pedig partizán vagy kiképző őrmester.

Nincsen tankom, buzogányom, de még egy szaros macsetém sincs. Billentyűzetem van, meg göcsörtös ujjaim. Nekem azt rendelte az én karmám, hogy megmutassam a népeknek a téboly sötét bugyrait, erősíteni ezzel az olvasóban, hogy nincsen egyedül, és más halandó is legalább annyira szenved a képtelen világban, mint ő, mert ez is jó bír lenni.

Sőt, ha a csillagok szerencsésen állnak, még az is előfordulhat, hogy valamely tévelygő bárány, aki azért olvassa el az irkálmányomat, hogy utána verbálisan keresztre feszítsen, mégis meginog narancshitében. Bár erre kevés az esély, mégis játsszunk el a gondolattal kicsit.

De nem adok lángoló útmutatást csapataink harci mozgásáról, és nem is a nyíló pitypangot énekelem. Csupáncsak ábrázolom azt a világot, amelyet a mindent beterítő orbánmédia elég fals módon tár a nagyközönség elé, és hiszem azt, kell a józanabb honpolgár számára az ilyen szöveg, mert ebből tudhatja meg, nem neki ment el az esze, hanem a hatalomnak.

Ennyi a munkám értelme, nem több, és nem kevesebb. Viszont ha fotelből űzöm is – hülye kemény székről egyébként -, abba nem hagyom. Mert, ha elönt minket a világmegváltó harci tűz, és nekiesünk a bozótosnak ész nélkül, annak sok értelme nincsen, mint annak a világnak sem, amelyben nem létezik vers meg zene.

Hát, ennyit tudok felhozni mentségemül tekintetes bíróság De, ha így sem lett volna teljesen érthető, mi a francról hablatyolok, akkor hallgassuk meg Füst Milánt, aki igen bölcsen, már előre kért elnézést Hábi Szádijában azoktól, akik égzengést vártak, holott csak a szívét csomagolta ki előttük:

„…Ezenfelűl: a gondolkodás szenvedélyes szükséglete némely embereknek. Ez pedig annyit jelent, hogy akkor is gondolkodnak, ha gondolataiknak semmi kézzelfogható eredménye nincs. És akkor is, ha gondolataik a végtelenbe vagy a semmibe vezetnek. Tehát praktikus hasznuk nagyon gyakran semmi. Az itt következő megállapítások nagyrésze is olyan, hogy nem derűl ki belőlük példáúl ilyesmi: hogy kell-e szalonnát enni délután, vagy hogy miképp kell köszönni egy miniszternek. És mégis: valami lelki haszon csak adódik belőlük, abban reménykedem. Példáúl az, hogy miképp szemléled és ítéled meg ezentúl e világ forgatagát. Feltéve, hogy jól odafigyelsz. De ne csak az eszeddel figyelj, mert az nem elég nekem. Az egész lelkeddel, vagy mondjuk úgy: a szervezeteddel figyelj rám, akkor jobban meg fogsz érteni. És az idők folyamán egyre jobban, erről biztosítalak…”

Viszont „ezek” nem nagyon tanulnak semmit sem. A színház reagált a lesújtó adatokra, s ebben egy szót sem ejt az elveszített közönségről, helyette azt szajkózza, miben teljesített jobban az előző éránál, amely adatoknak amúgy semmi jelentősége nincsen. Íme: a Nemzeti Színház 2013/14-es évada során háromszáznegyven előadást játszott, ebből húszat vidéken illetve meghívásoknak eleget téve, külföldi fesztiválokon. Ez utóbbi szám hétszer annyi, mint amennyit 2008/09-ben teljesített a színház. Az elmúlt évadban a Nemzetiben hetvenegy különböző produkció került színre, ebből tizenhat idegen nyelvű, a színház nemzetközi fesztiváljára érkezett előadás volt. Ez a két szám öt évaddal ezelőtt negyvenhárom illetve nulla volt. A színház összesen száztizenegy vendégelőadást fogadott, szemben a 2008/2009-es hatvanöt előadással.

Olyan ez az egész, mint maga az ország napjainkban, és hát miért is csodálkoznánk, végtére is annak a terméke. Egy olyan helyé, ahonnan – akárcsak a nemzetiből a nézők – menekülnek az emberek. Ötszázezren mondtak már nemet az új korra, de ez a tömeg a hatalom kommunikációjában nem létezik, minek beszélni róluk, az új hon nélkülük is jobban teljesít nemigaz? Nem. A Nemzeti győzelmi jelentésének mintájára íródnak itt a történetek, ami szar, azt megszidolozzák, ami még ennél is büdösebb, az meg nincs, mert nem beszélünk róla. Ez így komilfó szerintük, mégis maga a tragédia. Ahogyan a dohosan új előadásoktól fordul fel sokak gyomra, csak úgy öklendezik a többség az ország pállott levegőjétől, de még nem tudnak egy egészségeset hányni. Sivár mindennapjainkban így hordoz bennünket az idő. Köszönjük, kegyelmes úr.

Megvan ennek a metódusa nagyban, már rég kidolgozták a totális hülyítés módszertanát. Aki ma a közmédiából tájékozódik, olyan világba csöppen, ahol derűs életmesék, közmondások, szólások és megnyugtató hírek virágai tenyésznek. A gazdaság, mint a kilőtt nyílvessző, a politikai kérdések mérlegre téve, pozitívan eldöntve; a polgárok hétköznapjai, mint a régi kifestő képeken, és a vidám locsogás egy celebbel éppen annyit ér, mint a beszélgetés egy akadémiai nagydoktorral. A hírszerkesztő, mint a farkával sepregető róka tünteti el a valóság sötét nyomait. Nehogy már valaki átadja magát a rosszkedvnek, morcoskodásnak, amikor végre jól mennek a dolgaink nyolc borzalmas év után. A néző cukormázzal bevont képet kap Magyarországról, rengeteg információ pedig el sem jut hozzá. Mintha másik országban élne.

Ennek ellenére, vagy éppen ezért mégis bőséges a hívők tábora, ami végtelenül abszurd. De nem tudom, hogy érik meg ezek az emberek a felnőttkort egyáltalán. Ahhoz, hogy ezt az egész Fidesz-trutyit valaki bármennyire is komolyan vegye, olyan mérhetetlen sötétségnek kell a fejében lakoznia, amivel gyakorlatilag semmit nem képes értelmezni a világ történéseiből, és bármi rossz megtörténhet vele. Számomra felfoghatatlan, hogy valaki mindazt, amit hall, komolyan tudja venni, és még nem esett le korábban egy hídról, szomjasan nem ivott Domestost, nem vitte el a rézfaszú bagoly, és bamba pofájával az élet viszontagságai közt valahogyan elvergődve megérte a harmincat. De megérik, hiszik, mert képtelenség. A szar csillog a vikszolás után, a Nap vidáman süt a temetőkre, hiszen itt minden és mindenki jobban teljesít.

Ezúttal éppen az új verőlegény, a rendszer most már második embere – akit Lázárnak hívnak – bizonyítja ezt lehengerlő módon. Csak úgy ne járjon angyalom, mint dicstelen elődje, aki Rudolf Hess volt, ő is másodhegedült, aztán elborult elmével elröpült Angliába. Mondjuk Lázárnak könnyebb dolga lenne, neki csak a szomszédba, Brüsszelbe kellene igyekezni. Igaz, MALÉV már nincs, de Hende tudna adni neki egy Gripent abból a tucatból, ami a magyar légierő, észre se venné senki. Mint ahogyan Lázárt sem Brüsszelben, de ez már tényleg rosszmájúság.

A média azért van, mint álmainkban létező harmadik hatalmi ág, hogy basztassa a mindenkori hatalmat, ez volna a dolga az álmoskönyvek szerint. De ezt a funkciót a Fidesz alanyai – és ma már állítmányai is – elfeledték, a rendszer gondoskodott róla, hogy álmukban se találkozzanak ilyennel, meg a stáb, amit maguk köré építettek, olyan Obersovszky-félék. Most meg rinya van, mert az egyik adó úgy kezdett működni, ahogyan akkor is kellett volna neki, amikor még az új földesurak nem akarták föltörölni velük a padlót, és hogy most ez a lehetőség bekerült a képbe, azt mutatják, hogyan kellett volna dolgozniuk már eddig is, hogy mért nem tették, az már az ő, és ilyképpen a mi bajunk, de ez egy másik történet. A mostani arról szól, hogyha nincs a Fidesz-kompánia valaga kinyalva egy híradóban, akkor előjön a visítás, ’ala vett malac.

Lázár úgy véli, hogy a reklámadóról szóló bejelentés óta az RTL jobban foglalkozik a kormány tevékenységével, így az RTL Klub bebizonyítja, korrupt vállalkozás. Az RTL vezetői azt gondolják, törvényen felül állnak, nekik nem kell adózniuk – mondta a Napi Gazdaságnak Lázár. A csatorna híradójának reklámadó elleni „hadjárata” kapcsán így fogalmazott: „Eddig miért nem voltak ilyen híradások? Ha nem kell adózni, akkor nincs lejárató műsor, ha kell, akkor pedig Orbán Viktor édesapjával, lányával vagy barátjával, Mészáros Lőrinccel foglalkoznak. Egy európai uniós országban ez elképzelhetetlen.”

(Nohát!: rk)

Lázár szerint ennek az üzenete az, hogy az RTL vezetése azt gondolja, hogy aki adófizetésre kényszeríti őket, annak előveszik a családját. Ezt akkor engedi meg magának egy vállalat egy országgal, azok lakóival szemben, ha azt gyarmatnak tekinti. Lázár azt is mondta a lapnak, hogy szerinte az interjú megjelenése után nem sokkal biztosan lesznek róla vagy a családjáról is hírek az RTL-en, de ő egy centit sem akar hátrálni, mert hisz abban, hogy az anyacégben valaki megálljt parancsol nekik. Hangsúlyozta, hogy bár egy olyan híradót, amit egymillió ember figyel, rettegve néz a politikus, mégis kitartanak a reklámadó mellett. Egyébként lehetségesnek tartja, hogy a jövőben emelnek majd az adón, ahogy újabb különadó bevezetését sem zárta ki.

Érdekes, amit az alguru mond, bár tudvalévő, hogy úgy általában nincs tisztában a szavak jelentésével és erejével. Nem kevesebbet állít, minthogy az RTL most geci, mert kimondja azt, amit amúgy fideszileg elhallgatni kívánnának. Nem azt mondja, hogy hazudnak – ha így lenne, már milyen pörök lennének, ihaj -, hanem azt, hogy elmondják az igazat. Ez pedig nagyon fáj az eddig rózsaszín eperhabban lubickoló jóembereknek, és ami a legfőbb rossz, mindez így együtt mindent elmond erről az országról, több látlelet nem is kell. Itt nem demokrácia, itt hit van, az uralkodik, éspedig nem Jézusban, hanem a Fidesz-ben.

Kafkai világ ez, sötétségét azért mégis Bacsóval lehet a legjobban illusztrálni: „Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik, és aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.” Én, aki igen együgyű vagyok, nem láttam tovább az agyam belsejénél, és lám: föltaszított a ló. Mindezt a kereszténységgel szöges ellentétben létező igazán megbocsátó Buddha bácsi látásával lehet elviselni csupán, ha ugyan. Látjátok feleim, szétfolyik az idő, aminek csak egy lehet a végeredménye.

Két világban létezünk, két teljesen különbözőben, az új rendszerváltás óta eltelt négy év ha mást nem is, legalábbis ezt elérte, ez sikerült neki. Persze könnyű dolog, ha a média viszonyai olyanok mint ebben az országban, amelyet végletesen megoszt az a tény, hogy van, aki gondolkodik benne, és van aki hisz. Hinni könnyű, már Szent Ágoston is kifejtette ennek a létállapotnak az alaptézisét, miszerint: hiszem, mert képtelenség. Így vannak ezzel mintegy másfél milliónyian, és az ő hitüket az új, Fidesz nevű biznisz-egyházban semmi az ég egy világon nem tudja megingatni, a többség pedig vagy kábultan figyel, vagy értetlenül hörög, mert retteg, hogy a posványos agyú Tusványos-hívők határozzák meg a jövőjét, amitől érthetően prüszköl, s ha már semmi érdemlegeset nem tud tenni, akkor ordít a billentyűkön, szidja azt a másfél-kétmilliót, aki idejuttatta, a sötétségbe.

Valamit azonban sehogyan sem értek. Nem tudom, hogy érik meg ezek az emberek a felnőttkort egyáltalán – pedig a nagyja nyugdíjas. Ahhoz, hogy ezeket (lásd: Fidesz) valaki bármennyire is komolyan vegye, olyan mérhetetlen sötétségnek kell a fejében lakoznia, amivel gyakorlatilag semmit nem képes értelmezni a világ történéseiből, és bármi rossz megtörténhet vele. Számomra felfoghatatlan, hogy valaki, aki ezeket komolyan tudja venni, még nem esett le korábban egy hídról (szomjasan nem ivott Domestost), nem vitte el a rézfaszú bagoly, és a bamba pofájával az élet viszontagságai közt valahogyan elvergődve megérte a harmincat. Hogy lehet ilyen hülyén több évtizedet túlélni a Földön?

A jelek szerint van rá recept.

Hinni könnyű, már Szent Ágoston is kifejtette ennek a létállapotnak az alaptézisét, miszerint: hiszem, mert képtelenség. Így vannak ezzel mintegy másfél milliónyian, és az ő hitüket az új, Fidesz nevű bizniszegyházban (copyright: Para Kovács Imre) semmi az ég egy világon nem tudja megingatni, a többség pedig vagy kábultan figyel, vagy értetlenül hörög, mert retteg, hogy a posványos agyú Tusványos-hívők határozzák meg a jövőjét, amitől érthetően prüszköl, s ha már semmi érdemlegeset nem tud tenni, mert ledarálva érzi magát, akkor kommentekben próbálja meggyőzni az egybites gondolkodásúakat, holott tudja, hogy reménytelen. Egy ilyen szólást kell idéznem, mert ennél jobban semmi nem fejezi ki azt a reménytelen kétségbeesést, mint ez a komment, amely egy Fidesz-elsőáldozónak szól válaszul:

„Esküszöm, nem tudom, hogy érik meg ezek az emberek a felnőttkort egyáltalán. Ahhoz, hogy ezt a posztot valaki bármennyire is komolyan vegye, olyan mérhetetlen sötétségnek kell a fejében lakoznia, amivel gyakorlatilag semmit nem képes értelmezni a világ történéseiből, és bármi rossz megtörténhet vele. Számomra felfoghatatlan, hogy valaki, aki ezt a posztot komolyan tudja venni, még nem esett le korábban egy hídról (szomjasan nem ivott Domestost), nem vitte el a rézfaszú bagoly, és a bamba pofájával, az élet viszontagságai közt valahogyan elvergődve megérte a harmincat. Hogy lehet ilyen hülyén több évtizedet túlélni a Földön? Voltak erre külön óráitok a kisegítőben, túlélési alapismeretek I-II-III. vagy hasonló?”

Így megy ez, amikor folyik az agymosás.

Aki ma a közmédiából tájékozódik, olyan világba csöppen, ahol derűs életmesék, közmondások, szólások és megnyugtató hírek virágai tenyésznek. A gazdaság, mint a kilőtt nyílvessző, a politikai kérdések mérlegre téve, pozitívan eldöntve; a polgárok hétköznapjai, mint a régi kifestő képeken, és a vidám locsogás egy celebbel éppen annyit ér, mint a beszélgetés egy akadémiai nagydoktorral. A hírszerkesztő, mint a farkával sepregető róka tünteti el a valóság sötét nyomait. Nehogy már valaki átadja magát a rosszkedvnek, morcoskodásnak, amikor végre jól mennek a dolgaink nyolc borzalmas év után. A néző cukormázzal bevont képet kap Magyarországról, rengeteg információ pedig el sem jut hozzá. Mintha másik országban élne.