Jogállamokban és kultúrhelyeken ilyenkor véget vetnek a zenének, és hazamennek a legények. Csakhogy, eléggé sajnálatos módon a mi környékünk nem az a része az univerzumnak, amelyre a fenti két állítás igaz volna, mint az tudvalévő.

Budai Gyulának nem tetszik ez az egész, és elégedetlen. A Fidesz pitbullja szerint túl enyhe az ítélet, mert szerinte Hagyó & Co. szétlopták Budapestet és a BKV-t. Még ez is lehet, viszont Budai elvtársnak akkor sincsen hangyafingnyi köze sem az egészhez.

Mert egyrészt ki ő a nagy büdös semmiben, hogy belepofázzon a bíróság munkájába, másrészt pedig, mint föntebb vázoltam, Európában egyáltalán nem így mennek a dolgok, maximum az idealizált erdogani ketrecben. Viszont érteni vélem az igyekvést.

Miheztartás végett van ez az egész, hiszen vannak folyamatban lévő ügyek – és lesznek is még, hajjaj -, amihez sorvezetőt kell adni az elfajzott bírák számára. Ezt nevezhetnénk akár befolyásolásnak is, ami egyáltalán nem komilfó, viszont ilyen úri huncutság csípőből nem jellemző a rezsimünkre, sőt, más erkölcsi megfontolások sem, de ez is közismert.

Színház az egész elcseszett világuk, ahogyan az is az volt, amikor itt, Szombathelyen, miközben a közgyűlésben nem engedték felszólalni Mécs Imrét Czeglédy Csaba ügyében, Budai a városháza előtt pedig éppen ellene uszított, ami ocsmányságot sajtótájékoztatónak nevezett el. Ezért utazott kétszázötven kilométert (oda-vissza) az adófizetők pénzén.

Ellenzék nélkül is elzakatol a parlament, mint volt szíves ezt annak idején kifejteni a főgonosz, s mint az látható, igyekvés erre ma is van, esetleg börtönbe zárják őket, ha más eshetőség nincsen. De az ilyen Budai-félék, akikből már annyi van, mint égen a csillag, még az írmagját is kiirtanák annak, aki nincsen velük.

„Könyörgöm, akasszuk fel!”, kiabálta még kölyökként Harkányi Endre Radványi Géza klasszikussá nemesedett, „Valahol Európában” című filmjében, és ez a kegyetlen mondata, ami gyűlölettel teli, de gyerekszájból elhangozva némileg humorosan is hat, szállóigévé lett.

Ilyen gyerekszáj ez a Budai, de teljesen feleslegesen pöfög már, az ügyészség olajozottan teszi a dolgát nélküle is, a gép forog, az alkotó pihen. Íme fényes jövőnk, amely előbb-utóbb véglegesen beteljesedik, ahogyan mennek itt a dolgok Botkailag.

Lefestem azért Boris Vian klasszikusával – „Öljünk meg minden rohadékot!” – ha már. Ebben a műremekben Markus Schutz doktor laboratóriumában eugenetikus kísérleteket folytatnak, mint a náci táborokban, s egy új emberfajtát, a szépembereket akarják létrehozni. Doktor Schutz ugyanis elhatározta, hogy megöl minden rondát (szóhasználatában rohadékot), hogy megnemesítse az emberiséget.

Budai ilyet nem olvasott, viszont ezt akarja, de nagyon. Meg az összes többi is, persze.

Ilyen egyszerűen, bizonyíték, tárgyalás, kihallgatás nélkül. Rohadt egy alak most már a moziban, aki a világ összes gyermeke pénzét eltette valahová, hogy éhezzenek az ártatlanok, míg ő szörfözik a habokon. Ez ellen nincs mit tenni, amikor olyan szövegkörnyezetben jelenik meg a ganajság, hogy vajh, mi történhetett Balázs Klárival, és a két aggódás egy szinten ringatózik a Fidesz-keblekben.

És nem is fog ez megváltozni soha már. Viszont vannak emberek, akiknek minden mindegy, és éppen ezért félelem nélkül mennek be a barlangba a zombik közé, mint arra Mécs Imre is készül, aki megjárta a halálsort ezért a szombathelyi közgyűlés neki csak kerti parti. Ellenben azt feledi, hogy kigyúrt kopaszok között ő áruló spicli, ezért hagyták meg az életét, és az igazi hős az Dózsa László.

Én, ahogy Pelikán is, ideológiailag nem vagyok elég képzett, ám Virág elvtárstól ismerem a fiúk lelkét, miszerint ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség, ezért értetlenkedek, hogy mit is akar Mécs Szombathelyen. Azt fölfogom, hogy mint anyaoldalam írja:

„Ha Puskás Tivadar polgármester és a közgyűlés hozzájárul, Mécs Imre volt 56-os elítélt, korábbi országgyűlési képviselő és dr. Szendrő-Németh Tamás ügyvéd ellenzéki aktivista tolmácsolja az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba álláspontját a szombathelyi közgyűlés szeptember 14-i, azaz jövő csütörtöki ülésén.”

Nem érzem magam tök hülyének, de vannak emlékeim. Göncz Árpádba is füttyel fojtották bele a szót az akkori drága lelkek, akik mára szöktek virágba teljesen. A tiszteletre méltó Mécs Imre is így járhat. Vagy a végletekig lojális és Arsch-csócsáló polgármester nem engedi böcsületesen a megszólalást, vagy, ha igen, akkor a narancsbőrű ellenőrző könyvbe belefeledkező megélhetési képviselő polgárok nem vesznek róla tudomást.

Más kimenetel nincsen. Szép idea ez a fölszólalósdi, ám teljesen értelmetlen. Mivel a fenséges fenékbe illesztett orr nem engedi érezni a mindent megülő szarszagot, aligha ér valamit is. Föltehetnők akkor a tízezer forintos kérdést, hogy akkor mit, s hogy? Erre viszont nincsen delikát válasz. Semmit se, sehogy. Az a bajom nekem nagyon, korunk annyira összesűrűsödött, hogy csak versben lehetne kifejezni. Ennek meg J. A. után semmi értelme nincsen.

„…Borostyánkőbe fagy be az ügyész,
fekete frakkban guggolva kinéz,
meredten nézi, hogy mi féltve föd,
cirógat, áld a fény, a szél, a köd,
befut a rózsa, amint rothadok,
pihévé szednek hűvös kócsagok
és őszi esték melege leszek,
hogy ne ludbőrzzenek az öregek…”

Így valahogyan.

Szívem és gusztusom szerint hasonképp lubickolnék medáliák közt lélegeztető gép nélkül, s ha a nagy élet, amelyet belep a narancsguano, olykor módot kínálna arra, hogy a tüdőm szét ne szakadjon, majd trágyalével telve ne ringatózzon csöndesen, mint a malac gyomra abáláskor, amikor az anyag átlényegül valami Magyarországgá, akkor, és csakis akkor engednék az ürdüng incselkedésinek is, és meghajolnék a teremtő előtt, ha ő ezt így akarta, és így is látta jónak.

Nincsen több mondandóm mára már.

A vidéken szegényeknek iskolát, Budapesten népkonyhát, melegedőt, és iskolát, valamint főiskolát fenntartó Iványiék az ítészek szerint nem bizonyították „a közösségi célok érdekében történő együttműködés iránti szándékot és annak hosszú távú fenntartására való képességet”. Az Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság szerint is alapjogok sérelmét okozó törvényen alapuló eljárást még maga Rubovszky György, az ítélő bizottság KDNP-s elnöke is kritizálta. A MET nem csak hogy most nem részesülhet semmilyen, elvileg minden egyháznak kijáró támogatásból, hanem még a 2011-es SZJA felajánlásaikat sem folyósították számukra. Úgy tűnik, nem csak pártokat, nem csak a nekik nem tetsző médiát és gazdasági szereplőket óhajtja legyalulni a rezsim, senki és semmi nem menekülhet előlük, ha valamilyen okból útban vannak.

Ki tudhatja miért, a Szabadság téren hónapok óta a felállítandó homályos üzenetet hordozó úgynevezett emlékmű ellen tüntetők bebizonyították, hogy morális mércéjük nem csak arkangyalos, birodalmi sasos múlttagadó szobrok ellen lázítja fel őket, de törődnek a ma eltaposásra várókkal is. Menetet szerveztek Iványiékhoz a Dankó utcába, egy száz fős küldöttség molinókkal, magyar és európai zászlókkal és egy hangosító kocsival felszerelkezve látogatta meg a „Szegények Egyházát”, mivel az Országgyűlés igazságügyi bizottsága kedden elutasította az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség bevett egyházaként való elismerésére irányuló kérelmét. A városon keresztülvonuló demonstrálókat a Dankó utcai Wesley János Lelkészképző Főiskola kapujában Iványi Gábor várta.

– Vajon hogy néz most Viktor a tükörbe és a gyerekeire; azokra, kiket Iványi Gábor keresztelt? – tette fel a kérdést Mécs Imre, aki arra is emlékezett, hogy a rendszerváltás előtt ugyanígy bántak ezzel a gyülekezettel, de ők akkor sem hátráltak, és amikor kiűzték őket templomukból, akkor szabadtéren tartottak istentiszteletet.

– Kedves barátaim, kedves testvéreim, örülök, hogy azon az oldalon lehetek, ahol vagyok. És ha meg kell fizetni ezért ezt az árat, akkor én boldogan fizetem meg ezt, mert ennyit megér – köszöntötte Iványi Gábor a hozzájuk érkezőket. Elmondta, aznap temette el azt a gondnokát, aki a vészterhes kispesti időkben is már mellette volt. Párhuzamot vonva az akkori és a mostani idők között arra hívta fel az emberek figyelmét, ha diktatúra van, figyeljenek rá, mert akkor a diktatúra különösen nagy hajlandóságot mutat egyháza bezárása felé.

– Bevettnek lenni is ára van. Örülök, hogy ennek a rendkívül igazságtalan, alkotmánysértő törvénynek a keretében nem minősítettek minket bevett egyháznak, hanem azt bizonyították, hogy bevehetetlenek vagyunk – mondta Iványi. Miközben beszélt, kitért arra, hogy számára mennyire megtisztelő, hogy fontos örök értékeket gondozhat, többek közt 40 fős, hajléktalan gyerekeket befogadó óvodájában (ami egyébként jelenleg 50 fővel működik), a hajléktalan kórházban- és éjjeli menedékhelyen, ahol télen 2-300 ember is összejön, a népkonyhán, és a „fűtött utcában”, aminek szintén 300 fős befogadóképessége van. Külön kiemelte, hogy jelenleg 3000-3200 „gyerekük” oktatását biztosítják.

– Kárhozatos bűnnek látjuk azt, hogy egy községben épült egy stadion, ahol annyi szék van, ahány gyerekem van. Ezek a székek fűthetők; az én gyerekeimnek pedig nincs cipőjük. Ha nem tudok az év közben összekoldulni nekik cipőt, akkor nekik nincs cipőjük. Ha nincs cipőjük, nem tudnak bemenni az iskolába. Ha nem mennek be az iskolába, elveszik tőlük a támogatást.

A többi egyházzal kapcsolatban úgy vélekedett: hallgatásukkal bűnrészessé váltak azoknak a kárhozatában, akik mindannyiunk undorára valamiféle kereszténységgel megkenve magukat kormányoznak. Hozzátette, már a názáreti rabbi is azért jött, hogy megtartsa, ami elveszett. Tudta, hogy nem az egészségeseket és a gazdagokat szükséges támogatni a társadalom fejlődéséhez.

Ez történt Iványival és egyházával, ez történik Magyarországgal 2014 nyarán, Orbán második uralkodásának ötödik évében, amikor a nagytestvér Brazíliában lesi a hazaiak megalázását, itthon pedig csöndben készítik elő neki a helyet a Sándor-palotában. Készülődik a putyini létre. Kíváncsian várom, mikor jön el a mi Pussi Riot-unk, számításaim szerint már nem kell túl sokat várni. Kirielejszon.